Ferenc pápa kétoldali tüdőgyulladással küzd, de nyugodt éjszakája volt

Ferenc pápa már egy ideje egészségügyi gondokkal küzd: kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladása van. 

sza | 2025. február 19. |

A Vatikán sajtóirodája részleteket közölt Ferenc pápa egészségügyi állapotáról. A katolikus egyházfő február 14-én került kórházba, miután több napon át légzési gondokkal küzdött és hörgőgyulladásban szenvedett. Kedden kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladással diagnosztizálták. A 88 éves pápát továbbra is a római Gemelli kórházban ápolják.

Összetett problémáról van szó

A vatikáni tájékoztatás szerint az egyházfőt összetett problémával kezelik. A labortesztek, a röntgen- és a CT-vizsgálatok kimutatták, hogy polimikrobiális fertőzésben szenved, amihez tüdőtágulat és hörgőhurut is társul. A kezelésen is módosítottak, antibiotikumot és más gyógyszereket kap. 

Ferenc pápát még fiatalkorában, 1957-ben megműtötték, egy légúti fertőzés miatt el kellett távolítani tüdejének egy részét. Ezért is különösen érzékeny a megfázásokra és gyulladásokra. Két évvel korábban hasonló tünetekkel került kórházba, viszont akkor csak három napig tartották bent.

Mindennek ellenére Ferenc pápa jó hangulatban van”

– állította a vatikáni sajtóiroda.

Szerda reggel pedig azt közölték, hogy a pápa nyugodtan töltötte az éjszakát, reggel pedig felébredt és megreggelizett. Az egyházfő ugyanakkor hálás a sok támogatásért, és arra kérte a híveket, hogy továbbra is imádkozzanak érte. 

A hosszú élet titka

Remény címmel nemrég jelent meg Ferenc pápa memoárja (olvass bele), ő az első katolikus egyházfő, aki ilyet írt. A könyvből egyebek mellett kiderül, hogy milyen volt a latin-amerikai gyerekkora, és hogyan került az egyház élére. De olyan érdekességekről is ír, hogy például

majdnem meg se született, és azt is elmeséli, amikor merénylők akarták megölni.

Ferenc pápa
Remény - Önéletrajz
Ford. Mester Yvonne, Kossuth Kiadó, 2025, 416 oldal.

(Vaticannews / Usccb)

Nyitókép: Wikipedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

5 meglepő tény Ferenc pápáról, aki majdnem meg sem született

Izgalmas dolgok derültek ki a katolikus egyházfő memoárjából. 

...

Ferenc pápa: Ha nem olvasunk, az negatívan hat az önmagunkkal és Istennel való kapcsolatunkra is

A pápa szerint veszélyes az irodalmat „kis művészetként” leírni, mivel ellenszert kínál „a képernyők iránti megszállottságunkra”, és növeli az emberi együttérzést.

...

Ferenc pápa és a Vatikán elítéli a béranyaságot, a nemváltást és a genderelméletet is

A Vatikán hétfőn közzétette azt a Ferenc pápa által is aláírt nyilatkozatot, melyben különböző társadalmi kérdésekben foglal állást a katolikus egyház.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Hírek
...

Marton Krisztián regényének angol fordítása PEN America-ösztöndíjat kapott

...

Aggasztó jelenségre mutat rá az év szava az Oxfordnál

...

Nézd meg karácsonykor online a Hunyadit vagy 129 másik filmet!

...

Bill Gates karácsonyi könyvlistáján egy polipos szerelmi történet is szerepel

...

Joan Didion fél Hollywoodot vendégül látta hálaadáskor

...

Visky András Margó-díjas regénye bestseller lett Ausztriában

A hét könyve
Kritika
A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére
Nádas Péternél a barátság még a szocializmus önellentmondásai között is kitart

Nádas Péternél a barátság még a szocializmus önellentmondásai között is kitart

Van az a barátság, ami még a legnagyobb politikai zűrzavar közepette is kitart. Ilyen volt Nádas Péter, Esterházy Péter, Polcz Alaine és Mészöly Miklós közös sorsa. 

Olvass!
...

Barátságból szerelem 15 év után? Olvass bele a Lassúzás című regénybe!

15 év elég a megbocsátáshoz? Vagy legalább a felnövésre?

...

Muszatics Péter úgy mutatja be Budapestet, ahogy még sosem láttad

És még arra is fény derül, hogy a Gundel-palacsintát, nem is Gunderl Károly találta ki. Olvass bele!

...

Egy gimnáziumi vetélkedés, ahol szinte mindent szabad – Olvass bele az Esküdt ellenségek című regénybe!

A gimnáziumi vetélkedés váratlan vetületei.