Ferenc pápa. konyvesmagazin.hu

Öt év előkészítés és számtalan változtatás után a Vatikán Hittani Dikasztériuma (DDF) hétfőn közzétette Dignitas Infinita (a. m. Végtelen méltóság) című, 20 oldalas nyilatkozatát, melyet március 25-én maga Ferenc pápa is jóváhagyott és elrendelte nyilvánosságra hozatalát. Ebben a katolikus egyház vezetése számos társadalmi kérdésben közli támogató vagy elutasító álláspontját, a migrációtól kezdve az abortuszon át a halálbüntetésig.

Emberi méltóság ellen való

A nyilatkozat elutasítja a „rendkívül veszélyes” genderelméletet, azzal vádolva azt, hogy megpróbálja „tagadni a lehető legnagyobb különbséget, ami élőlények között létezik: a szexuális különbséget”. A dokumentum szerint ez az elmélet és

„a személyes önrendelkezés vágya (...) oda vezet, hogy engedjünk az ősi kísértésnek és önmagunkat Istenné tegyük, szövege

versenybe szállva a Szentírásban számunkra kinyilatkoztatott szeretet igazi Istenével”.

A transznemű embereknek ugyan engedélyezik, hogy megkeresztelkedjenek és keresztszülők legyenek, ám a szöveg leszögezi, hogy Isten a férfit és a nőt biológiailag különböző lénynek teremtette meg, és ezzel a tervvel az emberek nem szállhatnak szembe. Az egyház állítása szerint „rendszerint minden nemváltoztató beavatkozás veszélyezteti azt az egyedülálló méltóságot, amelyet a személy a fogantatás pillanatától kezdve kapott”. A katolikus egyház elismeri ugyan a „nemi rendellenességek” megszüntetésére szolgáló műtét lehetőségét, de hangsúlyozza, hogy „egy ilyen orvosi beavatkozás nem jelentene szándékos nemváltoztatást”. 

A DDF vezetője, Victor Manuel Fernandez bíboros közölte, hogy

a Vatikán nem támogatja a homoszexualitást bűncselekményként kezelő jogszabályokat,

és „komoly problémának” nevezte bevezetésüket, ráadásul ezeket számos országban a helyi katolikus csoportok támogatásával hajtják végre.

A New Ways Ministry nevű, LMBTQ katolikusokból álló érdekvédelmi csoport bírálta a nyilatkozatot, mondván, hogy annak elavult teológiája hozzájárul a nem heteroszexuális emberek folyamatos diszkriminációjához, sőt bántalmazásához. (A pápa márciusban megjelent önéletrajzában azt írta, azonos nemű párok esetén csak a polgári házasságkötést támogatja.)

Nemrég írtunk Judith Butler új könyvéről, melynek címe Who's Afraid of Gender? (Ki fél a gendertől?). A genderelmélet egyik legfontosabb szerzője ezúttal épp azt dolgozza fel, hogy hogyan vált a genderelmélet a keresztény egyházak közvetítésével a konzervatív csoportok és az autoriter hatalmak egyik kedvelt manipulációs eszközévé, teljesen elrugaszkodva az eredeti szövegtől.

Abortusz, béranyák

A dokumentum hasonlóképp ítél néhány önrendelkezéssel kapcsolatos kérdésben is. A béranyaság útján történő gyermekvállalás a Vatikán szerint sérti mind a béranya, mind a gyermek méltóságát, és emlékeztetett arra, hogy Ferenc pápa januárban megvetendőnek nevezte ezt a gyakorlatot és globális betiltását sürgette.

A katolikus egyház szerint az emberi élet – ideértve a magzatét is – szent és sérthetetlen, a terhesség megszüntetése pedig éppen a „legvédtelenebbeket" fosztja meg emberi méltóságuktól.

Párhuzamot vontak az abortusz és a béranyaság között is, azt írva, hogy ilyenkor a gyermeket tárgyként kezelik,

az anyát pedig – egyebek mellett haszonszerzés céljával – megalázzák és kizsákmányolják.

A nyilatkozat továbbra is elítéli az eutanáziát és a halálbüntetést. Az emberi méltóságot fenyegető veszélyként emlíik a „társadalomban széles körben elterjedt” szexuális visszaéléseket – beleértve a katolikus egyházon belül történőket –, valamint a cyberbullyingot és az online visszaélések más formáit. Az utolsó revíziónál a pápa kérésére bekerült többek között a szegénység, a bevándorlók helyzete, a nők elleni erőszak, az emberkereskedelem és a háború elleni kiállás is.

Judith Butler: A gender kifejezést világszerte a félelemkeltés eszközeként használják
Judith Butler: A gender kifejezést világszerte a félelemkeltés eszközeként használják

A genderelmélet egyik megalkotója, Judith Butler eredeti, nagy hatású könyve után 34 évvel újra a genderről írt, ám ezúttal azt vizsgálja, mi lett ebből a kifejezésből olyanok keze között, akik szerint társadalmilag konstruált nemekről beszélni veszélyes.

Tovább olvasok

(Forrás: MTI, Reuters)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ferenc pápa önéletrajzában az őt ért kritikákra is reagál

De a memoárban Ferenc pápa kitér az egészségére, az esetleges lemondására és az LMBT párok házasságára is.

...

Ferenc pápa levelet írt a Nobel-díjas Jon Fossénak

Ferenc pápa személyes levelet írt Jon Fosse norvég dráma- és regényírónak, a 2023-as irodalmi Nobel-díj kitüntetettjének. 

...

Ferenc pápa új könyvében fontos társadalmi kérdések mellett Maradona legendás gólja is előkerül

Ferenc pápa ismét könyvet ír, mely várhatóan 2024-ben jelenik majd meg.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Hírek
...

Mircea Cărtărescu román író szerint a kelet-európai szerzők boomját éljük

...

Most kiderül, melyek a legjobb könyves illusztrációk

...

Ők a Petri-díj jelöltjei

...

Ekkor jelenik meg magyarul a japán sztáríró bestseller regénye

Kiemeltek
...

Krasznahorkai: Közösen játszottuk el a lehetőségét egy olyan országnak, amire megvolt az esélyünk

A svéd televízió félórás portréfilmet készített a Nobel-díjas íróról.

...

Kollár Betti: Nincs olyan könyv, ami mindenkinek tetszik

A TBR podcast decemberi vendége Kollár Betti, aki napjaink egyik legsikeresebb ifjúsági szerzője.

...

A New York Times szerint a Mozgókép az év egyik legjobb könyve

Nálunk 2024 év könyve volt, most Amerikában is az év egyik legjobb olvasmánya.

A hét könyve
Kritika
A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére
Milyen érzés idős nőként rádöbbenni arra, hogy semmit nem kezdtél az életeddel?

Milyen érzés idős nőként rádöbbenni arra, hogy semmit nem kezdtél az életeddel?

Cecilie Enger regényében egy agyvérzésen átesett hetvenes nő néz farkasszemet a múlttal.