Öngyilkos merénylők akarták megölni Ferenc pápát három éve 

Öngyilkos merénylők akarták megölni Ferenc pápát három éve 

Hamarosan megjelenik Ferenc pápa önéletrajza, amelyben egy három évvel ezelőtti, meghiúsult merényletkísérletről is ír a katolikus egyházfő.

ta | 2024. december 18. |

Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki önéletrajzot írt. A könyvet jövő év elején világszerte 80 országban adják ki, köztük hazánkban is a Kossuth Kiadó gondozásában. A kötet társszerzője Carlo Musso, aki az elmúlt hat évben dolgozott a memoáron. 

A Reményben egyebek mellett szó esik Ferenc pápa olasz gyökereiről, családja kalandos emigrációjáról Latin-Amerikába, gyermek- és kamaszkoráról, a hit hívásáról és felnőtt életéről, egészen a pápaságáig.

Felidézi a katolikus egyházfőként átélt legfontosabb pillanatait és döntéseit. A könyvből kedden, Ferenc pápa 88. születésnapján közöltek részleteket az olasz sajtóban, amelyekből egyebek mellett kiderül, hogy 2021-ben, Irakban két öngyilkos merénylő is az életére akart törni. 

Kis híján végzetes volt a látogatás

Ferenc pápa három éve márciusban történelmi látogatást tett Irakba, ő volt az első pápa, aki ott járt.

A memoár szerint kis híján végzetes volt a moszuli utazás: a brit titkosszolgálat ugyanis arról tájékoztatta az iraki rendőrséget, hogy a város felé tart egy robbanószerekkel megrakott nő, aki fel akarta robbantani magát a pápai látogatáson, és egy terrorista kisteherautó is nagy sebességgel a helyszínre tartott ugyanezzel a céllal.

Az iraki rendőrség gyorsan intézkedett, és mindkét merénylőt ártalmatlanította.

Eredetileg egyébként azt tervezték, hogy a memoárt csak a pápa halála után adják ki, de tekintettel napjaink kihívására, másképp döntöttek.

(AP News)

Nyitókép: Wikipedia/Jeffrey Bruno

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki önéletrajzot írt

2025 elején világszerte 80 országban, köztük hazánkban is kiadják Ferenc pápa visszaemlékezéseit.

...

Ferenc pápa: Ha nem olvasunk, az negatívan hat az önmagunkkal és Istennel való kapcsolatunkra is

A pápa szerint veszélyes az irodalmat „kis művészetként” leírni, mivel ellenszert kínál „a képernyők iránti megszállottságunkra”, és növeli az emberi együttérzést.

...

Ferenc pápa és a Vatikán elítéli a béranyaságot, a nemváltást és a genderelméletet is

A Vatikán hétfőn közzétette azt a Ferenc pápa által is aláírt nyilatkozatot, melyben különböző társadalmi kérdésekben foglal állást a katolikus egyház.

Hírek
...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért

...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

Olvass!
...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.