Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki önéletrajzot írt

2025 januárjában Remény címmel megjelenik Ferenc pápa önéletrajza – jelentette be az olasz Mondadori kiadó a Frankfurti Könyvvásáron. A kötet társszerzője Carlo Musso, aki az elmúlt hat éveben dolgozott a memoáron a pápával. A katolikus egyházfő visszaemlékezéseit 80 országban egy időben adják ki, hazánkban a Kossuth Kiadó gondozásában lát majd napvilágot.

Ferenc pápa és a remény útja

„Egy önéletrajz nem a személyes irodalmunk, hanem az útitáskánk. Az emlékezet pedig nemcsak a saját emlékeinket jelenti, hanem azt is, ami körülvesz bennünket. Nemcsak arról szól, ami volt, hanem arról is, ami lesz. Úgy tűnik, mintha tegnap lenne, ehelyett holnap van. Minden azért születik, hogy egy örök tavaszban kivirágozzon. Végül csak azt mondjuk: nem emlékszem semmire, amiben Te [az Isten] nem vagy ott” – írja Ferenc pápa az előszóban.

Musso a könyv megírását „hosszú és intenzív kalandként” jellemezte. 

A Reményben szó esik Ferenc pápa olasz gyökereiről, családja kalandos emigrációjáról Latin-Amerikába,

gyermek- és kamaszkoráról, a hit hívásáról, és felnőtt életéről, egészen a pápaságáig. Ferenc felidézi az egyházfőként átélt legfontosabb pillanatait és döntéseit, valamint elmondja, mit gondol napjaink legfontosabb és legvitatottabb kérdéseiről. A kötetben korábban nem látott, személyes fotók is helyet kaptak az eddig el nem mesélt történetek mellett. 

Kiadója szerint az önéletrajz őszinte, bátor, megható, emberi és olykor humoros is. „Életem könyve a remény útjának története, amelyet nem tudok elképzelni a családom, a népem, Isten egész népének útjától különválasztva. Minden oldal, minden lépés azoknak a könyve is, akik velem együtt jártak az úton, azoké, akik előttünk jártak, és azokÉ, akik utánunk jönnek” – írta Ferenc pápa a kötetről.

Csak a halála után akarta megjelentetni

Ez az első alkalom a történelemben, hogy egy regnáló pápa önéletrajzot írt, és eredetileg azt szerette volna, ha csak a halála után jelenik meg.

Végül úgy döntött, hogy mégis kiadják, tekintettel napjaink kihívásaira,

illetve a Katolikus Egyház december 24-én kezdődő, „A remény zarándokai” mottóval meghirdetett 27. rendes szentévére. A szentévre 25 évente kerül sor, ez a megbocsátás és a lelki megújulás ideje is egyben.

View this post on Instagram

A post shared by Mondadori (@librimondadori)

Ferenc pápának nem ez az első könyve, kiadott például egy lelkesítő írást a koronavírus idején. Legutóbb idén márciusban a Life: My Story Through History (kb. Élet: A történetem a történelmen keresztül) című memoárszerű kötet látott napvilágot, de az nem önéletrajz, mert korábbi interjúi alapján készült. Azt Fabio Marchese Ragona újságíróval közösen jegyzi: arról mesél benne, hogy hogyan viszonyult az olyan világtörténelmi fordulatokhoz, mint a II. világháború vagy Argentína katonai diktatúrája, és elmagyarázza, mindezek hogyan befolyásolták, hogy pápaként mik a legfontosabb ügyek számára.

Ferenc pápa
A jó élet
Ford. Pető Gábor, Troubadour Books, 2024, 216 oldal 
-

Az említett könyv magyarul nem jelent meg, viszont a Troubadour Books gondozásában novembertől kapható lesz  Ferenc pápa self-help könyve, A jó élet, melyben 15 praktikus tanácsot ad ahhoz, hogy öröm- és reményteli életet élhessünk.

(Mondadori)

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Ferenc pápa: Ha nem olvasunk, az negatívan hat az önmagunkkal és Istennel való kapcsolatunkra is

A pápa szerint veszélyes az irodalmat „kis művészetként” leírni, mivel ellenszert kínál „a képernyők iránti megszállottságunkra”, és növeli az emberi együttérzést.

...
Hírek

Ferenc pápa és a Vatikán elítéli a béranyaságot, a nemváltást és a genderelméletet is

A Vatikán hétfőn közzétette azt a Ferenc pápa által is aláírt nyilatkozatot, melyben különböző társadalmi kérdésekben foglal állást a katolikus egyház.

...
Hírek

Ferenc pápa levelet írt a Nobel-díjas Jon Fossénak

Ferenc pápa személyes levelet írt Jon Fosse norvég dráma- és regényírónak, a 2023-as irodalmi Nobel-díj kitüntetettjének.