Idén már búcsút inthetünk James Bondnak és a Dűnének. Mozi helyett moziválság vár ránk?

Idén már búcsút inthetünk James Bondnak és a Dűnének. Mozi helyett moziválság vár ránk?

Az elmúlt napokban egyre-másra jelentik be a filmstúdiók blockbustereik elhalasztását. Christopher Nolan Tenetje ugyan ősszel bátran beleállt a koronavírusos helyzetbe, de kevésnek bizonyult, hogy meggyőzze a stúdiókat: ha kevesebb haszonnal is, de megéri kockáztatni. Nem veszik figyelembe a filmipar összefonódó szimbiózisát: ha nincs mit bemutatni, a kutya sem megy be a moziba. Ideje lenne belátni a tényt: a vírus velünk marad! A mozi így azonban már nem sokáig.

Bányász Attila | 2020. október 06. |

Nemigen gondolta volna Ian Fleming író, hogy közel hetven évvel ikonikus karakterének, James Bondnak a megszületése után még mindig virágkorát éli majd figurája. Mi több, a legmacsóbb férfiszínészek versengenek majd a szerepéért, amely rangos szakmai és természetesen anyagi elismeréssel jár együtt. Egészen biztosan hízelgett volna Fleming egójának, hiszen a 007-es karakterét saját magáról mintázta. Azzal viszont nem lett volna elégedett, hogy popkulturális ikonná vált főhősét végül egy parányi vírus futamítja meg.

Felrázva, nem keverve - kalapács alá kerül Ian Fleming összetépett szerelmes levele

Szenvedélyes szerelemről árulkodik az az összetépett, majd újraragasztott levél, amelyet jövő héten bocsátanak árverésre New Yorkban, az antik könyvek vásárán. A levelet a fiatal Ian Fleming írta németül osztrák szerelmének...

 

A 25. Bond film, a Nincs idő meghalni premierjét novemberről a következő év áprilisára halasztotta az MGM filmstúdió.

Pedig olyan nehezen jött össze az új Bond-mozi: Daniel Craig ötvenévesen fontolóra vette, hogy nem kellene-e már szögre akasztania a Walter PPK-t, de szerencsére van az a pénz, amiért nem. Aztán nagyot dobbant a filmrajongók szíve, amikor Danny Boyle, a Trainspotting és a Gettómilliomos rendezője foglalt helyet a direktori székben. Boyle kreatív nézetkülönbségek miatt aztán szedte a sátorfáját (a pletyka szerint hidegre tette volna a világ legmenőbb titkosügynökét), és rövid időre megürült a rendezői poszt. Végül a True Detective sorozat kultikus első évadának rendezője, Cary Fukunaga nyerte el a kegyet, hogy egy Bond-filmmel váltsa valóra álmait. A megjelent előzeteseket látva rendesen bele is merült ebbe az álomvilágba.

Hasonlóan járt az Agatha Christie-adaptáció, a Halál a Níluson is. A főszerepet és a rendezést is magára vállaló Kenneth Branagh ugyan nem ért el osztatlan sikert a 2017-es Gyilkosság az Orient expresszen remake-jével sem szakmai, sem a közönség köreiben (a bajszáról már ne is beszéljünk), de az alapötlet, hogy a Poirot-történetek megkapják megérdemelt helyüket a szélesvásznon, abszolút támogatandó. A Halál a Níluson sztárparádéja Christopher Nolan Tenetjének mozibojkottot megtörő premierje kapcsán még előbbre is vándorolt októberre. Aztán a Disney rükvercbe váltott: előbb a Marvel Fekete Özvegy képregény-adaptációját száműzte jó fél évvel későbbre, majd a Halál a Níluson remake-jét év végére.

 

Amit a mozirajongók számára Nolan Tenetje jelentett a nyáron, ugyanazt képviselte eddig Denis Villeneuve Dűnéje télen: a szabadulás ígéretét a koronavírus által feje tetejére állított valóságból. A Warner Bros. azonban decemberről jövő októberre tolta el a Dűne premierjét. Viszlát, Paul Atreides!

Remélem, hogy fel fog érni Hollywood elefántcsonttornyaiba a Dűne-rajongók heves méltatlankodása. Tartok tőle azonban, hogy mind a Halál a Níluson, mind pedig a decembert még uraló DC-adaptáció, a Wonder Woman 2. része is hamarosan követi a Dűne példáját.

.

Megérkezett Frank Herbert klasszikus sci-fijéből forgatott mozifilm, a Dűne első előzetese - Könyves magazin

Denis Villeneuve rendező négy évvel ezelőtt remek érzékkel vászonra vitte Ted Chiang Életed története című novelláját (amely a film kapcsán átkeresztelődött Érkezésre), majd a Szárnyas fejvadász hibátlan folytatását követően lehetőséget kapott Frank Herbert ikonikus Dűnéjének az adaptálásához. Kemény fába vágta a fejszét, amelynek mozgóképes átdolgozásába a kultrendező David Lynch-nek 1984-ben már majdnem beletört a bicskája. A film első előzetese, amelyet most itt láthattok, monumentális alkotást sejtet, amely minden mozirajongó szívét megdobogtatja.

Végigtekintve az idei hátralévő filmek listáján, a helyzet több, mint siralmas. És nemcsak nézőként! James Bond idei távozásával a világ második legnagyobb mozilánca, a brit Cineworld – amelynek tulajdonában áll a hazai Cinema City is – átmenetileg bezárja a brit és amerikai moziait. A hvg.hu kérdésére a Cinema City marketing és PR igazgatója, Buda Andrea válaszolt: itthon szó sincs mozibezárásokról.

 

Ha a moziknak nem lesz mivel becsalogatniuk a nézőket, akkor válságba kerülhet a mozis szakma. Valahol érthető a százmilliós befektetéseiket védő filmstúdiók álláspontja, de idővel nekik is be kell látniuk: a koronavírus még jó ideig velünk marad, és ahogy nekünk, úgy nekik is meg kell tanulniuk együtt élni vele.

Persze a hollywoodi blockbustereken kívül is van élet. Sőt! A hazai mozik és filmforgalmazók rendkívül innovatív módon keresték a vírus első hulláma alatt is a kapcsolatot a közönséggel: Video on Demand (VoD), web-streaming, online videótéka és távmozi nyitotta meg kapuit a virtuális térben. A nyáron a kertmozik népszerűsége nőtt.

Hollywood nagyjai, a világhírű filmrendezők az amerikai kongresszushoz intézett nyílt levélben kérnek segítséget a csődbe került amerikai mozik megsegítéséhez. James Cameron, Martin Scorsese, Clint Eastwood, Christopher Nolan és még sokan mások írták alá azt a petíciót, amelyet a nagy filmstúdiókhoz sem ártana eljuttatni. Ha nincsenek új bemutatók, akkor a mozik, amelyek a járványügyi intézkedéseket betartva még dacolnak a koronavírussal, előbb-utóbb lehúzhatják a rolót, és hosszabb időre elköszönhetünk a moziélménytől.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Megérkezett Frank Herbert klasszikus sci-fijéből forgatott mozifilm, a Dűne első előzetese

Frank Herbert ikonikus sci-fijéből, a Dűnéből készült már számos filmváltozat, de ilyen még nem: a részben nálunk forgatott mozifilm első előzetese ámulatba ejtő monumentalitást ígér!

...
Hírek

Felrázva, nem keverve - kalapács alá kerül Ian Fleming összetépett szerelmes levele

...
Hírek

Danny Boyle jövőre ígéri a Trainspotting folytatását

Hírek
...
Hírek

Öngyilkos merénylők akarták megölni Ferenc pápát három éve 

...
Szórakozás

Nincs magyar film az Oscar-jelöltek között

...
Hírek

Nádas Péter jótékonysági aukcióra bocsátja a műtárgyait a Jelenkor megmentéséért

...
Szórakozás

Az Outlander gyártója készít tévésorozatot a Vér és hamu könyvekből

...
Hírek

Egy árva oroszlánkölyök kalandja – Megjelent Nemere István utolsó, posztumusz regénye

...
Hírek

Mangione a töltényhüvelyekre véste a szavakat, most az eladási listák tetején szerepel a könyv

Polc

Edith Eva Eger a testen keresztül meséli el a holokauszt borzalmait

...

Jón Kalman Stefánssonnak a Beatles segít a gyász feldolgozásában

...

Sally Rooney új regénye megindító történet a gyászról, nem csak milleniáloknak

...

Kurva nagy kert Magyarország, nem győzi a személyzet – magyarságtrip Cserna-Szabó Andrással

...