(Egészoldalas cikkben méltatja Dragomán György Máglya című regényét a Der Spiegel hasábjain Daniel Kehlmann német író. A lap felvezetésében Kehlmann kedvenc őszi regényének nevezik a művet, az író pedig recenziójában a legnagyobbak közé sorolja a magyar szerzőt.
Daniel Kehlmann a kortárs német irodalom Wunderkindje, az Én és Kaminski című regényéből készült film most fut a német mozikban, több könyve megjelent magyarul is, legutóbb az F, melyről sok más mellett a könyvfesztiválon mesélt nekünk. Az amerikai Jonathan Franzennel nagy barátok, és Franzen nagyon kedvesen beszélt róla, amikor a könyvfeszten interjút adott nekünk. Kehlmann tehát az az ember, akinek odafigyelnek a szavára, ezért is nagy szó, hogy éppen ő írt recenziót a Máglyáról.
Kehlmann rögtön azzal indít, hogy a népességszámhoz viszonyítva sehol sem találni annyi nagyszerű szerzőt, mint Magyarországon. A német sztáríró név szerint említi Konrád Györgyöt, Kertész Imrét, Esterházy Pétert, Nádas Pétert és Krasznahorkai Lászlót, egyúttal hozzáteszi, hogy ebből a felsorolásból nem hiányozhat még egy név, mégpedig Dragomán Györgyé. Kehlmann szerint A fehér királyban Dragomán tömören, érthetően és „szinte elviselhetetlen ridegséggel” mesélt a Ceaușescu-rezsim utolsó éveiben töltött gyerekkorról. A német író úgy véli, hogy a maga sötét intenzitásában A fehér király a bizonyíték az irodalom azon lehetőségére, hogy arra a szörnyűségre emlékeztessen, melyet a társadalom a legszívesebben elnyomna.
A Máglya Kehlmann szerint hasonló terepen mozog, de cselekményét és erkölcsi fejlődését tekintve összetettebb annál. A cselekmény rövid ismertetése után Kehlmann kiemeli, hogy a regényben senki nem tud pontosan semmit, mindent áthat a düh és a zűrzavar, és az amúgy szigorúan elrendezett világ is nagy összevisszaságba fullad, melyben nem tudni, ki a tettes és ki az áldozat. Kehlmann szerint ami a Máglyát igazán naggyá teszi, az az a második szint, amely az elsőre észrevétlenül rásimul – ez pedig nem más, mint egyfajta vibráló mágikus realizmus.
A regénynek többféle olvasata lehetséges, nem ad egyértelmű feloldást, ám miközben egyre mélyebbre húz a rejtélyek örvényébe, főhőse, a 13 éves Emma egyre idősebb, érettebb és felnőttebb lesz. Kehlmann hipnotikus műnek nevezte Dragomán regényét, melynek elolvasása után – véli a német író – nem lehet megmondani, hogy tulajdonképpen mit is olvastunk, egy nem konvencionális fejlődésregényt, egy politikai tanulmányt, amely egy poszttotalitárius rendszerben élt életet ábrázol, vagy egy szürreális halottak könyvét árnyakról és szellemekről. Hogy mindez egyszerre jelen van, mégis keresetlenül hat, Kehlmann szerint összességében ez képezi a nagy európai elbeszélő Dragomán György művészetét.
