Megérkezett a Diana-film első előzetese

Megérkezett a Diana-film első előzetese

Kristen Stewart főszereplésével film készült Diana hercegnő életéről. A Spencer harminc évvel ezelőtt, 1991-ben játszódik. Mutatjuk az első előzetest!

fk | 2021. augusztus 27. |

A magyar mozikban is látható lesz majd a Diana walesi hercegné életéről szóló film, amelynek főszereplője Kristen Stewart. A mozi, amelyet Pablo Larrain (Jackie, Lisey történeterendezett, a harminc évvel ezelőtti eseményeket meséli el, azt az időszakot, amikor Diana és Károly herceg (Jack Farthing) házassága válságba került, ugyanakkor a külvilág előtt azt kellett mutatnia a királyi családnak, hogy minden rendben van. A történet egyetlen karácsonyi hétvégére koncentrál, amikor a brit sajtó már javában a válásukról pletykált. 

A Spencer premierje a Velencei Filmfesztivál harmadik napján, szeptember 3-án lesz, az amerikai mozikba pedig november 5-én érkezik. Mutatjuk az első előzetest:

A királyi család története iránt mostanában nagy az érdeklődés. Harry herceg hamarosan megjelenő memoárjáról itt, Harry és Meghan Oprah-interjújáról pedig itt írtunk. Ebben az összeállításban három olyan könyvet mutattunk, amelyből jobban megérthetjük Erzsébet királynőt. Ebben a cikkünkben pedig a Netflixen futó A korona című sorozattal foglalkoztunk.

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

"Mindketten a királyi család szégyenfoltjai" - Bevezetés Harry és Meghan meneküléstörténetébe

Exkluzív részletet mutatunk A szabadság nyomában - Harry és Meghan - egy modern királyi család című könyvből, ami azt meséli el, hogyan lépett le a királyi családból a pár. 

...

Három könyv, hogy jobban megértsük a 95 éves Erzsébet királynőt

1926-ban ezen a napon született II. Erzsébet. Ebből az alkalomból most három olyan könyvet ajánlunk, amiből jobban megismerheted nemcsak őt, de A korona világát is.

...

Jogi lépésekre szánhatja el magát II. Erzsébet Harry herceg memoárja miatt

Korábban már írtunk róla, hogy Harry herceg memoárt ír, amely 2022 második felében fog megjelenni a Penguin Random House kiadásában. 

KÖNYVHÉT
...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

...

A fiktív falu hóhérja – Vajna Ádám hollywoodi klisék nélkül mesél a középkorról / Flair #10

A Könyvhétnek vége, de a FLAIR podcast pörög tovább: hallgassátok meg beszélgetésünket Vajna Ádám költővel!

Kiemeltek
...

Nevetnél egy jót? 5 könyv, ha humoros olvasmányra vágysz

Mert a humorra lehet a legjobban kikapcsolni. 

...

Ők döntenek a 12. Margó-díjról: bemutatjuk a zsűrit!

Már csak egy hét maradt a nevezésből, ideje belehúzni! 

...

Megtalálni a halálban az életet – Szentesi Éva új regényéről

A Míg a halál nem választ sok minden egyszerre: vallomás, számvetés, regény, betegségnapló, emlékezés, himnusz az élethez.

Olvass!
...

„A rések közé minden puha jóság és minden harsogó / gonosztett helyet présel önmagának” – Olvass bele Nagy Lea verseskötetébe!

Lehet szép a pusztulás? Nagy Lea verseskötetéből kiderül!

...

Milyen lenne a világ, ha tinédzserek vezetnék? Olvass bele a Lázadó ifjúság című thrillerbe!

Semmi nem lehet nehezebb, mint tinédzsernek lenni ebben a világban.

...

Miért imádjuk gyűjteni a könyveket, ha mégsincs időnk elolvasni őket? – Olvass bele a cundoku jelenséget feltáró könyvbe!

Ne legyen bűntudatod, mert imádod gyűjteni a könyveket. A japánoknak erre külön elnevezésük is van. Olvass bele!