Dave Eggers ingyen pótolná a betiltott könyveket

Dave Eggers ingyen pótolná a betiltott könyveket

Dél-Dakota második legnagyobb városa Rapid City, amely legutóbb azzal került a hírekbe, hogy a település középiskoláiból eltávolítanának öt könyvet, a megrendelt példányokat pedig megsemmisítenék. Dave Eggers közbelépett.

ro | 2022. május 10. |

Dave Eggers felajánlotta, hogy ingyen a dél-dakotai Rapid City középiskolásainak rendelkezésére bocsátja azt az öt könyvet, melyeket a térség középiskoláinak vezetői levetettek volna az intézmények könyvtárainak polcairól. Az indoklás szerint az érintett könyvek nem megfelelőek a középiskolás diákok számára, és megsemmisítésre ítélték őket. Eggers borzalmasnak nevezte az egész kezdeményezést, és úgy vélte, hogy a szabadgondolkodó dél-dakotai fiatalokat nem szabadna kitenni ennek. Szerinte minden középiskolásnak korlátozás nélkül hozzá kellene férnie az irodalomhoz, így arra kérte a Rapid Cityben éló gimiseket, hogy ha a szóban forgó öt könyv közül bármelyik érdekli őket, akkor keressék meg az irodáját, és a rendelkezésükre bocsátják az adott könyvet.

A listán szerepel képregény (Alison Bechdel: Fun Home: A Family Tragicomic), és persze regények (Imbolo Mbue: How Beautiful We Were, Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései, Bernardine Evaristo: A lány, a nő, a többiek és persze Eggers egyik könyve is, A Kör). A térség oktatási igazgatója, Valerie Brablec Seales úgy nyilatkozott, hogy korábban egy iskolaigazgató küldött neki egy fotót, amelyet az egyik érintett könyvről, annak egyik részletéről készítettek, és állítólag akkor merült fel először, hogy ilyen könyvet nem szeretnének az osztálytermekben látni. A megrendelt könyvek egy raktárban várnak arra, hogy kiszállítsák őket, és azt tervezték, hogy a listára került könyveket feleslegnek, többletnek nyilvánítanák és megsemmisítenék. Úgy volt, hogy az oktatási tanács most kedden szavaz a lépésről, de egyelőre elhalasztották a voksolást.

Eggers mindenesetre kitart amellett, hogy a listán szereplő bármelyik könyvet ingyen eljuttatják azoknak a Rapid Cityben élő középiskolásoknak, akik szívesen elolvasnák azokat.

Forrás: AP

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Charles Dickens is áldozatul esett a TikTok-cenzúrának, de tisztázták a nevét

Annak, aki ismeri a közösségi média működését, nem meglepő, mi történt.

...

Texasi diákok petícióval tiltakoznak a könyvtári cenzúra ellen

A texasi Granbury középiskolásai szót emeltek az ellen, hogy az iskolai könyvtárakban politikai utasításra feketelistára tettek könyveket.

...

Amikor Zola darabját betiltották, keresztes hadjáratba kezdett a cenzúra ellen

Elárverezték Emile Zola Germinal című regénye színpadi változatának kéziratát, az ötfelvonásos mű 454 lapja 138 600 euróért (50 millió forint) kelt el a Sotheby's online árverésén.

TAVASZI MARGÓ
...

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében egy bakonyi zsákfalu hétköznapjai rémálommá válnak, még a buszvezető sem emberi lény.

...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

Olvass!
...

Hogyan kapcsolódott össze Spiró György életében a gyerekvállalás és a betiltás? Olvass bele a naplójába!

1986 egy sűrű év volt. A háttérben még dolgozik a szocialista cenzúra, de úton van már Spiró gyereke is. 

...

Egy diktatúra, ahol a mentális problémákat titokban kell tartani? - Olvass bele Juli Zeh regényébe!

Az egészség csak akkor jó, ha mérhető, szabályozható és objektív. Ez az egészségdiktatúra.

...

Ti méltók vagytok-e már megdögleni? – Olvass bele Fehér Renátó regényébe!

Te együtt tudsz érezni valakivel, aki merényletre készül?

Hírek
...

Díjazott olasz regény érkezik az X generáció felnövéstörténetéről

...

Dua Lipa Margaret Atwood nyomába lép

...

Jonathan Franzen bestselleréből Netfllix-sorozat készül Meryl Streeppel

...

Szentesi Éva új kötetében számot vet a gyásszal és a traumákkal

Kiemeltek
...

Agatha Christie álneves könyve nem romantikus és nem lányregény [A nő hétszer]

Agatha Christie azt mondta róla, hogy az egyetlen könyve, amellyel már tökéletesen elégedett volt, holott a megírása idején a világ lángokban állt. A Távol telt tőled tavaszom A nő hétszer sorozat áprilisi olvasmánya.

...

Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát

Száz vers, 100 év és egy család több generációnyi története háborúban és békében. Terék Anna verses regénye, a Jég a hét könyve. 

...

Tapasztó Orsi az örökbefogadásról: A szeretet nem ér véget ott, ahol a vérvonal megszakad

A semmiből érkezett a felismerés, hogy örökbe kell fogadnia egy gyereket.