„Amíg történt maga a háború, addig nem akartam tudomásul venni” – fogalmazta meg Danyi Zoltán, hozzátéve, hogy ott valami történt, valami hasadás a valóság és valóság között, különféle egymással össze nem egyeztethető érzelmei voltak. Ezeket az érzelmeket és érzéseket próbálta aztán mondatokká alakítani: „Tudom-e használni a harag tüzét, a fájdalom tüzét, a szomorúság tüzét, a gyűlölet tüzét?” Szerinte ezeknek az érzelmeknek van egy ritmusa és ez átalakítható mondatritmussá. Ez volt a nagy fölfedezés, a nagy fordulat számára, ekkor elkezdett máshogy írni, mint ahogy az előző húsz évben írt. Így találta meg a regény hangját.
Saját bevallása szerint semmi mást nem tudott, csak azt, hogy a rózsákról akar írni, de ez nagyon nehéz volt számára. Kísérletezések, próbálkozások voltak, újra és újra átírta a szöveget. Eltartott egy ideig, amíg megtalálta azt, hogy számára mi a rózsa. A rózsákkal végzett fizikai munka szerinte brutális, így került a rózsák mellé a sebezhető test. A regényt abszolút a rózsából bontotta ki. „Arra próbáltam figyelni, hogy mi van a rózsában: életerő, derű van bennük, napimádók a rózsák. Én azt láttam, hogy amit a rózsával mi végzünk, a nemesítés folyamata, az tulajdonképpen leigázás. Leigázunk egy növényt azért, hogy a másik növény szebb legyen. Amit magunkkal csinálunk, ugyanazt csináljuk a rózsával.”
A rózsákról című regényről itt írtunk (olvass bele ITT). A könyv margós bemutatóját ITT lehet visszahallgatni.
