Csengey Dénes eddig ismeretlen verseivel jelent meg válogatáskötet

sa | 2022. május 02. |

Távmondat címmel jelent meg hétfőn a harminc éve elhunyt író, költő, dalszöveg-, dráma- és esszéíró Csengey Dénes válogatott verseit tartalmazó kötet, írja a Pannon TükörA könyv Szálinger Balázs és Csengey Balázs szerkesztésében olvasható, a Pannon Írók Társasága gondozásában.

A kötet utószavában a szerkesztők azt írják:

“most a költő Csengey Dénest szerettük volna bemutatni.

Csengey Dénes egy sűrű, nagy művészi teljesítményeket hozó korszak szereplője volt.

Szövegeinek túlnyomó része nagyon erősen megidéz valamit ebből a korból. Egy-egy vers kihagyásakor kifejezetten úgy éreztük, hogy abból a korból vész el valami. Nevek, helyszínek, attitűdök, a korhangulat felmutatott táblái voltak egy-egy ilyen versben. Fájó szívvel, de úgy döntöttünk, mivel itt a jó költő Csengey Dénes bemutatása a cél, hozunk némi áldozatot. Több olyan versről, amelyek megítélésünk szerint inkább a korhangulat felfestését szolgálták volna ebben a verses anyagban, mint a minőség emelését, a kötet összeállításakor lemondtunk.

Meggyőződésünk szerint feszes és erős verseskötetet kaptunk, amelynek nemcsak az eredeti kontextusból kiragadva új erényeket felmutató közismert szövegek az ékességei, de az a néhány eddig ismeretlen, évtizedekig mappákban, dobozokban bujkáló vers is, amelyek most először találkozhatnak az olvasóval.”

A Pannon Tükör oldalán a kötetbe bele is olvashatsz.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Tíz éve ment el Cseh Tamás, a bakonyi indián

...

Gyurkovics Tamás: Hej - A 75 éve született Cseh Tamás emlékére

...

Cseh Tamás 75 - Generációk álmait, vágyait, iróniáját és kétségbeesését énekelte világgá

Hírek
...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

...

Folytatást kap a Vaják-sorozat, a kézirat már 2027-ben elkészülhet

...

Biedermann, Schachinger, Kracht – ezekkel a német, osztrák és svájci szerzőkkel találkozhatsz a Könyvfesztiválon

...

Sally Rooney megakadályozta: mégsem építenek adatközpontot a szülőmegyéjében

...

Könyvben meséli el élettörténetét az egyik legértékesebb magyar influenszer

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Folytatjuk nagy őszi könyvajánlónkat.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)

Kiemeltek
...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt: szeptember 10-én debütált a mozikban az Átkozott boszorkák 2. része!

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Olvass!
...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.

...

Az emberi gépek jelenthetik a szabadulást az élő bolygóból? – Olvass bele a Bionauták folytatásába!

Megérkezett Markovics Botond Bionauták sci-fi sorozatának második része!