Keresés

Keresési találatok „” Kifejezésre

Petri, Csengey, Szőcs és Baka a Kedvencek temetőjében

Petri, Csengey, Szőcs és Baka a Kedvencek temetőjében

A Margó évekkel ezelőtt azért indította el a Kedvencek temetője című projektet, mert élő viszonyt szeretne kialakítani  a magyar irodalom már nem élő nagyjaival, hiszen a hagyomány akkor létezik, ha életben tartják, foglalkoznak vele. Idén Baka István, Csengey Dénes, Petri György és Szőcs Géza szövegeit idézik meg slammerekkel, költőkkel, írókkal és zenészekkel. Hogy mit kell tudni a felsorolt szerzőkről, azt egy-egy bekezdésben foglaltuk össze, és mutatunk versrészleteket is.

Cseh Tamás és Csengey Dénes közös estjéről 1985-ben még részletes jelentés készült

Cseh Tamás és Csengey Dénes közös estjéről 1985-ben még részletes jelentés készült

Ha élne, a napokban ünnepelte volna 80., illetve 70. születésnapját Cseh Tamás és Csengey Dénes. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a héten közzétett egy olyan 1985-ös jelentést, amelynek mind a ketten főszereplői voltak.

Szálinger Balázs: Csengey Dénes vágáns harcmodorral szólalt meg a verseiben

Szálinger Balázs: Csengey Dénes vágáns harcmodorral szólalt meg a verseiben

Csengey Dénes író, költő, esszéista válogatott verseiből jelent meg egy kötet Távmondat címmel a Pannon Tükör mellékleteként. A kötet szerkesztőivel, Csengey Balázzsal és Szálinger Balázzsal Nagygéci Kovács József beszélgetett, a versekből felolvasott Nagy Péter.

Csengey Dénes eddig ismeretlen verseivel jelent meg válogatáskötet

Csengey Dénes eddig ismeretlen verseivel jelent meg válogatáskötet

Csengey Dénes egy sűrű, nagy művészi teljesítményeket hozó korszak szereplője volt, írják a kötet utószavában.