Elhunyt A tökéletes trükk írója

Elhunyt A tökéletes trükk írója

Christopher Priest nemcsak nemzetközileg elismert sci-fi szerző volt, hanem kritikusként és nonfiction-íróként is nevet szerzett.

vn | 2024. február 05. |

Christopher Priest 1943. július 14-én született az angliai Cheadle-ben, és a magyar olvasók leginkább A tökéletes trükk szerzőjeként ismerhetik. Az 1995-ben megjelent viktoriánus hangulatú, két bűvész vetélkedéséról szóló regénye alapján Christopher Nolan rendezett filmet, amelyben Christian Bale és Hugh Jackman alakították a rivális mágusokat.

Priest könyvelőként dolgozott, majd két évvel az 1966-os, The Run című debütkötetének megjelenése után az írásnak szentelte az életét. Legfontosabb művei közé tartozik az 1978-ban a Hugo-díj döntőjébe jutott The Watched és a British Science Fiction Society díjával kitüntetett Palely Loitering.

-

Több történetet írt a Doctor Who 18. és 19. évadához, és a sajátja mellett álnéven is alkotott. Amellett, hogy számos jelentős sci-fi kötet szerzője, több nonfiction-könyve is megjelent. A tökéletes trükk című regényének adaptálásáról szól a The Magic: The Story of a Film című, 2008-as kötete, de írt az első brit űrhajósról is, halála előtt pedig a brit sci-fi író, J. G. Ballard műveiről szóló nem-fikciós könyvén dolgozott. Magyar nyelven A tökéletes trükk mellett

az 1974-es Kifordított világ című regénye is olvasható.

80 éves korában, Skóciában hunyt el.

Forrás: Locus.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Christopher Nolan az atombomba atyjáról, Oppenheimerről forgat

Az amerikai fizikusról szóló életrajzi filmben a főszerepet Cillian Murphy alakítja.

...

Kínai cenzúra foszthatta meg a Bábelt és a Sandmant a Hugo-jelöléstől

A Hugo a legfontosabb spekulatív irodalmi elismerések közé tartozik, ám a tavalyi díjazással kapcsán felmerült az erős gyanú, hogy Kína befolyásolta a jelölési folyamatot. A Hugo történetében nem ez lenne az első alkalom, hogy politikai szándékkal megpróbálják befolyásolni a végeredményt. 

...

R.F. Kuang reagált arra, hogy bestsellerét kihagyták a Hugo-díjból

R. F. Kuang Bábel című regényének rajongói nem értik, hogy a Nebula-díjas, bestseller regény miért lett kizárva a Hugo-díj jelöltjei közül.

A hét könyve
Kritika
Amikor a szorongás rád rúgja az ajtót, és magadra hagy
Schillinger Gyöngyvér: Jobb napok (2. rész)

Schillinger Gyöngyvér: Jobb napok (2. rész)

Hogyan lehet feldolgozni a halált, és mit tehet az ember, ha túl sok lesz az élet? Schilliger Gyöngyvér Jobb napok című tárcasorozatának második része.

SZÓRAKOZÁS
...

Florence Pugh főszereplésével érkezik az Éjfél Könyvtár filmadaptációja

Film készül Matt Haig nagy sikerű regényéből, az Éjfél Könyvtárból, melynek főhősét Florence Pugh fogja játszani.

...

Oscar-díjas színész veszi kézbe a Fourth Wing-adaptációt

Mutatjuk, mit lehet tudni a készülő Fourth Wing-adaptációról.

...

A The Housemaid írójának legújabb könyvéből is film készül

A The Divorce még meg sem jelent, de már dolgoznak a filmes feldolgozáson.

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!