A márciusi sikerlista első helyét Szujó Zoltán Öveket bekapcsolni! című könyve szerezte meg. Az ismert sportriporter több mint tíz éven keresztül utazott a Forma-1-es világbajnoksággal riporterként, majd további hét éven keresztül volt a hazai televíziós közvetítések kommentátora. Élményeit, történeteit foglalta össze a könyvben. Szujó Zoltán írását követi a sikerlistán Fábián Janka Árvízi napló című könyve. A népszerű író legújabb regényében az 1838-as pesti árvizet idézi fel, megismerhetjük azoknak a napoknak a történetét, amelyek sokak életét romba döntötte, de egyúttal az újrakezdés reményét is megcsillantotta. A Bookline márciusi sikerlistájának harmadik helyét Orvos-Tóth Noémi Szabad akarat című önismereti írása szerezte meg, legújabb könyvében a klinikai pszichológus a transzgenerációs elmélet mentén veszi sorra azokat a tényezőket, amik képesek hatni párkapcsolataink alakulására, meghatározzák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a nehézségekre.

Szabad akarat címmel jelent meg Orvos-Tóth Noémi új könyve, amelyben elsősorban arra fókuszál, hogyan határozzák meg életünket, kapcsolatainkat vagy énképünket a pénzhez vagy sikerhez fűződő transzgenerációs történetek. Interjúnk abban rendhagyó, hogy az életünket két hete meghatározó ukrán helyzet felől kérdeztünk rá a könyv témáira.
Fotó: Valuska Gábor
Tovább olvasokMárciusban sokak által keresett műfaj volt a krimi, a szépirodalom, valamint a gyerek- és ifjúsági irodalom. A bűnügyi történetek közül a legelőkelőbb helyet Jo Nesbo A Patkánysziget és más történetek című könyve szerezte meg. A skandináv krimik egyik legismertebb képviselője ezúttal az emberi küzdelmet állítja középpontba, novelláiban a hatalomért, az igazságért, a bosszúért vagy épp a családért folytatott harc jelenik meg, amelynek egyaránt vannak túlélői és áldozatai. Hasonlóan népszerű olvasmány volt Lee Child és Andrew Child könyve, az Inkább a halál, valamint Frei Tamás Agrárbárók című krimije is. Előbbi a Publishers Weekly értékelése szerint okos, stílusos, érzékletes akciójelenetekkel és drámai fordulatokkal teli mű, míg a 2015-ben megjelent sikerkönyv újrakiadásában Frei Tamás a kulisszák mögé pillantva a jelenkor Magyarországát próbálja megérteni.

Vlagyimir Putyin narratívája, miszerint Oroszország azért szállta meg Ukrajnát, hogy megmentsen egy elnyomott kisebbséget „a drogosok és neonácik bandájától”, kedvező fogadtatásra talált – Oroszországban. Ugyanakkor Putyin elhallgattat mindenkit, aki másként értelmezné a történteket. Ez lenne a valóságos csatatér – a narratíva? S milyen szerepet játszhat a fikció, ha már az igazság elbukott?
Jo Nesbø véleménycikke eredetileg a dán Weekendavisen nevű lapban jelent meg. Mi az Animus Kiadó jóvoltából közölhetjük, magyarra Babits Péter fordította.
Tovább olvasokA szépirodalmi alkotások közül sokan keresték a mai világirodalmi paletta egyik legnépszerűbb írójának, Margaret Atwoodnak a könyvét. Rendbomlás című novelláskötetében a szerző egy kanadai nő életét meséli el, a pillanatfelvételekként is értelmezhető történetek az ötvenes évektől napjainkig ívelnek, így téve ki egy teljes képet. Ugyancsak a sikerlistán szerepel Závada Pál Apfelbaum című könyve, amelynek kiindulópontja az a momentum, amikor a főszereplő búcsút vesz „családjától, szerelmeitől, addigi élete nagyváradi helyszíneitől, hogy a fenséges művészetek és eszmék csábítására zavaros vizekre evezzen a harmincas évek végének Berlinjében.” Závada Pál regénye mellett egy másik kortárs magyar író alkotását is érdemes kiemelni. Vámos Miklós Ötvénhét lépés című műve, ami a szerző 2022-ben indított Karcsú Könyvek című sorozatának első része, ami négy, különböző nemzedékből származó nő „életének végletes összegubancolódását” mutatja be.

Margaret Atwood írói világának teljesen új oldalát ismerhetjük meg a Rendbomlásból, amely egy rendhagyó novellafüzér, egy sajátos „irodalmi fényképalbum”. Az eredetileg 2006-ban megjelent kötetet magyarul idén tavasszal vehetjük kézbe először, Csonka Ágnes fordításában. A tizenegy történettel A Szolgálólány meséjének világhírű írója megmutatja, hogy nemcsak disztópiákat tud nagyszerűen írni, hanem az élet leghétköznapibb drámáit is erős történetekké tudja formálni. A Rendbomlás a hét könyve, amely egyszerre szerethető, humoros, szomorú és fájdalmas hangvételű kötet, és amelyet a világról és az emberről alkotott tűpontos megfigyelések tesznek igazán izgalmassá.
Tovább olvasokA hónap legkeresettebb gyerekkönyve Bajzáth Mária mesepedagógus Kerek élet fája című alkotása lett. A sikerlista hatodik helyét megszerző mesekalendáriumból kiderül, miért nem szabad vetni bolondok napján ("Ne vess!"), melyik napon érdemes kincskeresésre indulni, de a könyvben olvashatunk Sárkányölő Szent Györgyről, Miklós püspökről, a mulatós kedvű szent Péterről, bölcs pásztorokról és fifikás királylányokról. Az előbb felsorolt jeles napok mellett a húsvéttal foglalkozó gyerekkönyvek is megtalálhatók a Bookline márciusi listáján. Ilyen a Manó Könyvek által kiadott A nagy tojásvadászat, illetve Lackfi János Igaz mese a húsvétról című alkotása is. A nagy tojásvadászatban a mesében szereplő Péterrel közösen kereshetik meg a gyerekek a kertben eldugott tojásokat, ugyanis a kötetben felhajtható fülek mögé rejtették a színes ajándékokat, Lackfi János szívmelengető meséjében pedig arra a kérdésre kaphatunk választ, hogy hogyan élt, mivel foglalkozott Isten fia az emberek között - és mi történt vele húsvétkor.
Bookline Kids néven megújult a 2014-ben alapított Szívünk rajta
A Bookline újonnan alapított gyerekkönyvajánló programja a Bookline Kids szakértőkből álló felnőtt és gyerekzsűrije minden hónapban kiválasztja a frissen megjelent alkotásokból a legizgalmasabbakat, és megosztja a kötetekkel kapcsolatos gondolatait. A zsűri tagjai között olyan szakértőkel találkozhatunk, mint Kádár Annamária, Priger Inez, Szél Dávid, M. Kácsor Zoltán, vagy Szinetár Dóra. A könyvajánló írások mellett a Bookline Kids oldalára látogatók az eddigieknél még hatékonyabban, korosztályok, valamint különböző élethelyzetek és tematikák mentén választhatják ki az esti olvasások következő kedvencét, ezzel segítve a szülőknek a könyválasztás folyamatát.

A Bookline megújult gyerekkönyvajánló programja korosztályok, különböző élethelyzetek és tematikák mentén ajánl olvasnivalót a szülőknek és a gyerekeknek.
Tovább olvasok„Bookline-nál hiszünk abban, hogy a rendszeresen esti mesét hallgató gyerekek idővel önálló olvasóvá, majd olvasó felnőtté válnak. Ezért tartottuk fontosnak, hogy megújítsuk, továbbfejlesszük a Szívünk rajta programját annak érdekében, hogy még hasznosabban tudjuk hozzájárulni a közös olvasásokhoz. A 2022. áprilisában induló Bookline Kids az egyetlen olyan könyvajánló program lesz Magyarországon, amely havonta gyerekek és szakértő szülők bevonásával mutatja be a jobbnál jobb gyerekkönyveket, segít eligazodni a gyerekkönyvek birodalmában, segítségével a szülők testreszabott ajánlásokat kaphatnak” – mondta el a kezdeményezéssel kapcsolatban Sándor Gabriella, a Libri-Bookline Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója.
Az programról több információt a www.bookline.hu/kids oldalon olvashatnak.
Bookline nyomtatott Top 50 lista:
Pozíció |
Szerző |
Cím |
Kiadó |
Változás |
...napja a listán |
1 |
Szujó Zoltán |
Öveket bekapcsolni! |
KreaSport Kft. |
új |
14 |
2 |
Fábián Janka |
Árvízi napló |
Libri Könyvkiadó |
új |
13 |
3 |
Orvos-Tóth Noémi |
Szabad akarat |
Jelenkor Kiadó |
-2 |
116 |
4 |
Michaeleen Doucleff |
Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket? |
21. Század Kiadó |
új |
24 |
5 |
Orvos-Tóth Noémi |
Örökölt sors |
Kulcslyuk Kiadó |
-3 |
1205 |
6 |
Bajzáth Mária |
Kerek élet fája |
Lampion Könyvek |
új |
12 |
7 |
Edith Eva Eger |
A döntés |
Open Books |
-1 |
419 |
8 |
Jo Nesbo |
A Patkánysziget és más történetek |
Animus Kiadó |
új |
23 |
9 |
Agatha Christie |
Szerelmi bűnügyek |
Helikon Kiadó |
-6 |
43 |
10 |
Nora Roberts |
Örökség |
Gabo Kiadó |
új |
21 |
11 |
Cynthia Paterson, Brian Paterson |
Foxwood összes meséje |
Manó Könyvek |
új |
30 |
12 |
Borsa Brown |
Az Arab királysága |
Álomgyár Kiadó |
új |
1 |
13 |
Joanna Faber, Julie King |
Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje - kisgyerekes szülőknek |
Reneszánsz Könyvkiadó |
-3 |
88 |
14 |
A nagy tojásvadászat |
Manó Könyvek |
új |
22 |
|
15 |
Edith Eva Eger |
Az ajándék |
Open Books |
9 |
181 |
16 |
Anne L. Green |
Toszkán rejtély |
Álomgyár Kiadó |
-1 |
35 |
17 |
Lackfi János |
Igaz mese a húsvétról |
Cerkabella Könyvkiadó |
új |
12 |
18 |
Delia Owens |
Ahol a folyami rákok énekelnek |
Libri Könyvkiadó |
-13 |
629 |
19 |
Jeff Kinney |
Egy ropi naplója 16. - A nagy dobás |
Könyvmolyképző Kiadó Kft. |
-5 |
38 |
20 |
Margaret Atwood |
Rendbomlás |
Jelenkor Kiadó |
új |
21 |
21 |
Charlotte Jacobi |
A Douglas-nővérek |
Next21 Kiadó Kft. |
új |
14 |
22 |
Grecsó Krisztián |
Valami népi |
Magvető Könyvkiadó |
-18 |
48 |
23 |
Carsten Henn |
A könyvsétáltató |
Animus Kiadó |
új |
30 |
24 |
Wim Hof |
A Wim Hof-módszer |
Jaffa Kiadó |
29 |
71 |
25 |
Irvin D. Yalom |
Minden mulandó |
Park Kiadó |
új |
6 |
26 |
Riley Baker |
A boldogító nem! |
Magánkiadás |
új |
14 |
27 |
Király Ágnes |
Egyszerűen fermentálj |
HVG Könyvek kiadó |
új |
18 |
28 |
Barcs Kriszta |
Így működik a lelked |
Kulcslyuk Kiadó |
5 |
120 |
29 |
Lee Child, Andrew Child |
Inkább a halál |
General Press Kiadó |
új |
27 |
30 |
Kavagucsi Tosikadzu |
Történetek a kávézóból |
Kossuth Kiadó |
új |
19 |
31 |
Guillaume Musso |
Ott leszel? |
Park Kiadó |
új |
27 |
32 |
Wéber Anikó |
A platánsor rejtélye |
Pagony Kiadó Kft. |
új |
13 |
33 |
Bernard Lecomte |
KGB - A szovjet titkosszolgálatok története |
Corvina Kiadó |
új |
11 |
34 |
Bánki György |
A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról |
Ab Ovo |
új |
4 |
35 |
Liane Schneider |
Bori nem tud elaludni |
Manó Könyvek |
új |
8 |
36 |
Dániel András |
A kuflik és a vándorkaktusz |
Pagony Kiadó Kft. |
új |
12 |
37 |
Maja Lunde |
A méhek története |
Cser Kiadó |
új |
19 |
38 |
Závada Pál |
Apfelbaum |
Magvető Könyvkiadó |
új |
4 |
39 |
Vámos Miklós |
Ötvenhét lépés |
Athenaeum Kiadó |
új |
22 |
40 |
Carla Häfner |
Első kukucs-könyvem - Húsvéti mulatság |
Scolar Kiadó |
új |
10 |
41 |
Andrew Morton |
Erzsébet és Margit |
Kossuth Kiadó |
új |
9 |
42 |
Kim John Payne |
Melegszívű fegyelmezés |
Kulcslyuk Kiadó |
-8 |
72 |
43 |
Frei Tamás |
Agrárbárók |
Alexandra Kiadó |
új |
15 |
44 |
Beck Andrea |
A Titoktündér |
Beck & Partners Mi. Kft. |
új |
29 |
45 |
Ambrus Éva |
Anya, kérek még! |
BOOOK KIADÓ KFT |
-28 |
73 |
46 |
Fodor Veronika |
Talpra, magyar! |
Manó Könyvek |
-10 |
42 |
47 |
Tim Marshall |
A földrajz fogságában |
Park Kiadó |
új |
14 |
48 |
Rotraut Susanne Berner |
Tavaszi böngésző |
Naphegy Kiadó |
új |
19 |
49 |
Belső Nóra |
Félelem, szorongás, pánik |
HVG Könyvek kiadó |
új |
8 |
50 |
Szujó Zoltán |
Öveket bekapcsolni! |
KreaSport Kft. |
új |
14 |
Bookline e-könyv Top 10 lista:
Pozíció |
Szerző |
Cím |
Kiadó |
Változás |
...napja a listán |
1 |
Jorn Lier Horst |
Animus Kiadó |
új |
27 |
|
2 |
Jo Nesbø |
Animus Kiadó |
új |
24 |
|
3 |
Lee Child, Andrew Child |
General Press Könyvkiadó |
új |
30 |
|
4 |
Drábik János |
Gold Book Kiadó |
új |
23 |
|
5 |
Füredi Júlia |
Kulcslyuk Kiadó Kft. |
1 |
47 |
|
6 |
Orvos-Tóth Noémi |
Kulcslyuk Kiadó Kft. |
1 |
108 |
|
7 |
Fábián Janka |
Libri Kiadó |
új |
9 |
|
8 |
Kira Jarmis |
Open Books |
új |
17 |
|
9 |
Grecsó Krisztián |
Magvető |
-7 |
49 |
|
10 |
Orvos-Tóth Noémi |
Jelenkor |
-9 |
112 |