Indul a Bookline Kids
ro

Indul a Bookline Kids

A Bookline megújult gyerekkönyvajánló programja korosztályok, különböző élethelyzetek és tematikák mentén ajánl olvasnivalót a szülőknek és a gyerekeknek.

A gyerekkönyvek egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a hazai eladásokból - míg 2012-ben a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők adatai szerint a hazai gyerek- és ifjúsági könyvforgalom a piac 16,6 százalékát tette ki, ami az ötödik legnépszerűbb kategóriát jelentette, addig ez a szám 2020-ra megduplázódott, így 32,1 százalékos részesedésével a szórakoztató és szépirodalom mögött a második helyen áll -, ezzel együtt viszont még mindig sokaknak fejtörést okoz, hogy milyen könyveket válasszanak az egyre gazdagabb kínálatból.

A Bookline úgy döntött, hogy megújítja 2014-ben elindított gyerekkönyvajánló programját, a Szívünk rajtát. A Bookline Kids szakértőkből álló felnőtt és gyerekzsűrije minden hónapban kiválasztja a frissen megjelent alkotásokból a legizgalmasabbakat, és megosztja a kötetekkel kapcsolatos gondolatait. A zsűri tagjai között olyan szakértőkel találkozhatunk, mint Kádár Annamária, Magyarósi Éva, Bényei Judit, Bánfi Csilla, Farkasházi Réka, Szél Dávid, M.Kácsor Zoltán, Mutier Uszáma, Inez Priger, Stáhly Katalin. A könyvajánló írások mellett a Bookline Kids oldalára látogatók az eddigieknél még hatékonyabban, korosztályok, valamint különböző élethelyzetek és tematikák mentén választhatják ki az esti olvasások következő kedvencét, ezzel segítve a szülőknek a könyvválasztás folyamatát.

"A Bookline-nál hiszünk abban, hogy a rendszeresen esti mesét hallgató gyerekek idővel önálló olvasóvá, majd olvasó felnőtté válnak. Ezért tartottuk fontosnak, hogy megújítsuk, továbbfejlesszük a Szívünk rajta programját annak érdekében, hogy még hasznosabban tudjuk hozzájárulni a közös olvasásokhoz. A 2022 áprilisában induló Bookline Kids az egyetlen olyan könyvajánló program lesz Magyarországon, amely havonta gyerekek és szakértő szülők bevonásával mutatja be a jobbnál jobb gyerekkönyveket, segít eligazodni a gyerekkönyvek birodalmában, segítségével a szülők testreszabott ajánlásokat kaphatnak" – mondta el a kezdeményezéssel kapcsolatban Sándor Gabriella, a Libri-Bookline Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója.

Az elmúlt 9 év legkeresettebb gyerekkönyveinek listáján a legnépszerűbb alkotások között található Jeff Kinney Egy ropi naplója című könyvsorozata, amelynek különböző részei 2013-tól 2018-ig szerepeltek a Bookline által harminc legtöbbet eladott cím között. Hasonlóan népszerű volt Berg Judit Rumini című története, ami 2015-től 2017-ig rendszeres szereplője volt a sikerlistának, és kihagyhatatlan Bartos Erika Bogyó és Babóca című sorozata, aminek Hónapok meséi című része az utóbbi évek egyik legnagyobb példányszámban eladott gyerekkönyve volt.