Már júniusban is többszörös visszatérő volt Mélissa Da Costa tavaly novemberben kiadott Az ég minden kékje című regénye, de a nyár közepén már felzárkózott mellé az önfejlesztő non-fiction, a balatoni krimi és az egészséggel foglalkozó tudományos kutatás is. A júliusi Bookline top 50-es listája szerint ezen a nyáron egyszerre dominált a könnyed szórakozás és a testi-lelki egészség tudatosítása.
Mélissa Da Costa, az idei nyár sztárja
A francia regényíró már szinte az év eleje óta tornázza fel magát az toplisták élére, Az ég minden kékje már áprilisban is benne volt a top 10-ben, azóta pedig hónapok óta vezeti a listát, sőt már a Manon virágai című regénye is felkerült a 4. helyre. Da Costa így olyan szerzőket utasított maga mögé, mint Fábián Janka, Szinetár Miklós vagy éppen Spiró György, aki a 14. helyre esett vissza.
A nyár közepe elsősorban a belső kiteljesedésről és az egészségről szólt.
Tapasztó Orsi Ez nem atomfizika című könyve a 8. helyről a másodikra ugrott, Emeran Mayer A bél-agy kapcsolat pedig hosszas visszaesés után a 3. helyre került. De Bibók Bea pszichológiai, traumákat feldolgozó kötetei is népszerűbbek lettek júniushoz képest. Bibók Ellopott gyerekkor című könyve szinte már a lista állandó résztvevője, lassan már több mint két éve szerepel a listán. Igazi sikerkönyv.
A legnagyobb változás a balatoni krimiknél látható, amíg Zajácz D. Zoltán és Szlavicsek Judit júniusban még az első 10 között szerepeltek, a lelkesedés már csökkent júliusra. Bár a Végzetes kékszalag még így is elég keresettnek mondható, a 10. helyen zárt.
Mutatjuk az első három helyezettet részletesen.
Mélissa Da Costa: Az ég minden kékje
Egy igazi road-regény, az élet teljességéről, szépségéről és szabadságáról. A 26 éves Émile-t fiatalkori Alzheimer-kórral diagnosztizálják, mindössze két évet jósolnak neki az orvosok, de a fiú a hosszas és költséges kezelések helyett otthagyja a kórházat, és nekivág a nagyvilágnak.
Váratlanul hátat fordít a családjának és barátainak, mindössze egy lakóautóval indul el, hogy hátralévő idejében bejárja a világot.
Az utat pedig nem kell egyedül megtennie, mellé szegődik Joanne, és a kezdeti hallgatag kapcsolatuk hamar mély barátsággá és váratlan szerelemmé formálódik.
Tapasztó Orsi: Ez nem atomfizika
Sokszor azt gondoljuk, hogy az önismeret egyszerű dolog, hiszen csak arról van szó, hogy tudjuk, kik vagyunk és mit akarunk. De elég csak egyetlen jól feltett kérdés, hogy rájöjjünk, rossz helyen keressük a válaszainkat.
Az Ez nem atomfizika egyszerű, de átfogó céllal készült, hogy miként ismerd meg önmagadat és indulj el egy jobb élet felé.
Tapasztó Orsi saját tapasztalatain keresztül mutatja meg, hogyan lehet megküzdeni a bizonytalanságokkal, a veszteséggel és hogyan értelmezhetjük újra úgy az életünket, hogy szabadabban élhessünk.
Emeran Mayer: A bél-agy kapcsolat
A gyomor és az agy sokkal közelebbi kapcsolatban van, mint azt gondoljuk. Ha egy felfokozott pillanatban összeszorul a gyomrunk, nincs étvágyunk, esetleg a nagy stressz miatt hasmenéssel küzdünk, az nem véletlen: a bélrendszer működése közvetlen kapcsolatban van a mentális és pszichés egészségünkkel. Dr. Emeran Mayer, a bél-agy kommunikáció kutatója ezt mindenki számára érthetően mutatja be.
A teljes lista:
1 |
Mélissa Da Costa |
Európa Könyvkiadó |
2 |
96 |
|
2 |
Tapasztó Orsi |
Open Books |
6 |
50 |
|
3 |
Emeran Mayer |
Kulcslyuk Kiadó |
14 |
471 |
|
4 |
Mélissa Da Costa |
Európa Könyvkiadó |
16 |
92 |
|
5 |
Katy Hays |
21. Század Kiadó |
új |
23 |
|
6 |
Chloe Walsh |
Rainy days |
új |
21 |
|
7 |
You Yeong-Gwang |
21. Század Kiadó |
12 |
48 |
|
8 |
Gladys Mcgarey |
Kulcslyuk Kiadó |
4 |
96 |
|
9 |
Bartos Erika |
Citera Kft. |
19 |
35 |
|
10 |
Szlavicsek Judit |
Libri Könyvkiadó |
-6 |
49 |
|
11 |
Bartos Erika |
Magánkiadás |
új |
13 |
|
12 |
Kollár Betti |
Magnólia |
4 |
47 |
|
13 |
Borsa Brown |
Álomgyár Kiadó |
-2 |
43 |
|
14 |
Spiró György |
Magvető Könyvkiadó |
-7 |
45 |
|
15 |
Fábián Janka |
Libri Könyvkiadó |
-14 |
58 |
|
16 |
Jojo Moyes |
Libri Könyvkiadó |
-6 |
46 |
|
17 |
Lukács Liza |
Kulcslyuk Kiadó |
29 |
34 |
|
18 |
Steven R. Gundry |
Open Books |
új |
10 |
|
19 |
Diana Hunt |
Mystery Kiadó |
-13 |
82 |
|
20 |
Bibók Bea |
Libri Könyvkiadó |
7 |
654 |
|
21 |
Christine Kalil |
Kulcslyuk Kiadó |
új |
18 |
|
22 |
Bibók Bea |
Libri Könyvkiadó |
17 |
284 |
|
23 |
Mel Robbins |
Good Life Books |
új |
10 |
|
24 |
Zajácz D. Zoltán |
General Press Kiadó |
-15 |
49 |
|
25 |
Berg Judit |
Lampion Könyvek |
-20 |
67 |
|
26 |
B. E. Belle |
Maraton Kiadó |
új |
31 |
|
27 |
Moa Herngren |
Helikon Kiadó |
új |
30 |
|
28 |
Anne L. Green |
Álomgyár Kiadó |
2 |
39 |
|
29 |
Bosnyák Viktória |
Tintató Kiadó |
új |
29 |
|
30 |
Nora Roberts |
Gabo Kiadó |
új |
10 |
|
31 |
Szinetár Miklós |
Free Spirit Publishing |
-29 |
60 |
|
32 |
Berg Judit |
Pozsonyi Pagony |
új |
31 |
|
33 |
James Clear |
MotiBooks |
új |
31 |
|
34 |
|
Kolibri Kiadó |
új |
9 |
|
35 |
Marilyn Miller |
Álomgyár Kiadó |
új |
12 |
|
36 |
Morgan Housel |
A4C Books |
új |
29 |
|
37 |
Fenyő Miklós |
Free Spirit Publishing |
6 |
36 |
|
38 |
Jenny Hale |
Cartaphilus Kiadó |
új |
16 |
|
39 |
Hvang Borum |
Európa Könyvkiadó |
-21 |
45 |
|
40 |
B. E. Belle |
Maraton Kiadó |
5 |
38 |
|
41 |
Mikszáth Kálmán |
Akkord Kiadó |
új |
24 |
|
42 |
Murakami Haruki |
Geopen Kiadó |
-17 |
45 |
|
43 |
Bihari Dániel |
Central Médiacsoport Zrt. |
új |
31 |
|
44 |
Török Ábel |
PESTI KALLIGRAM KFT. |
új |
30 |
|
45 |
Irvin D. Yalom, Benjamin Yalom |
Park Kiadó |
2 |
40 |
|
46 |
Tarjányi Péter |
Free Spirit Publishing |
-8 |
56 |
|
47 |
Berg Judit |
Pagony Kiadó Kft. |
-34 |
48 |
|
48 |
Orvos-Tóth Noémi |
Jelenkor Kiadó |
új |
31 |
|
49 |
Lisa Mosconi |
Park Kiadó |
új |
8 |
|
50 |
Fekete István |
Móra Könyvkiadó |
új |
18 |