„Tudod, az önismereti munkából általában pontosan annyit tudunk magunkkal vinni, amennyit beleteszünk – időben, energiában, nyitottságban” - írja Tapasztó Orsi, mentálhigéniés szakember legújabb könyvében, amivel egy nem egyszerű, de annál hasznosabb utazásra akar minket hívni. Az Ez nem atomfizika egy útitárs, amiben bármelyik olvasó bízhat, mivel nem beszél vissza, nem ítélkezik, nem fordul el, hallgat, néha válaszol, de legtöbbször csak terel és segít, hogy megismerjük önmagunkat.
Tapasztó ebben a könyvben a legnagyobb bizonytalanságait, félelmeit és veszteségeit dolgozta fel, azzal az indokkal, hogy nekünk már működő tanácsokkal szolgáljon arról, miként is lehet ezt kivitelezni úgy, hogy ne őrüljünk meg. Az egyes fejezetek a történetek mellet feladatokat is tartalmaznak, amik segítenek reflektálni az olvasottakra és közelebb kerülni a legbensőbb önmagunkhoz.
Tapasztó Orsi: Ez nem atomfizika - Útmutató egy jobb élethez (részlet)
Előszó
Ha anyukám nem hal meg, nekem soha nem lett volna gyerekem.
Hetekig ültem az üres papír előtt, mire le tudtam írni a fenti mondatot. Hiába ez az igazság, hiába tudok már szembe nézni vele, és egy beszélgetés alkalmával kimondani, hiába tudom elcipelni, ez nem jelenti azt, hogy ne remegne meg a térdem a súlya alatt.
Ha anyukám néhány évvel ezelőtt nem ment volna el, akkor most jó eséllyel nem szűrődne be a gyerekem csatakiáltása a nappaliból, miközben katonásat játszik az apjával.
Megvan az a duplakazettás magnó, amin ha át akartál ugrani egy számon, a duplanyilat kellett megnyomni, és az felpörgette a tekerést? Valami hasonló gombot kapott el az életemen Anya halála. Amellett, hogy felgyorsította az életemet, teljesen új mederbe is terelte. Ennek az új medernek az egyik állomása ez a könyv.
Tapasztó Orsi vagyok, mentálhigiénés szakemberként dolgozom, tizenhat kutatófizikusként töltött év után váltottam, és folyamatosan bennem van a kérdés, hogy ha kattintásnyira van ezer módszer, ha tömegek járnak önismereti előadásokra, vásárolnak önismereti könyveket, követnek ilyen tematikájú oldalakat, kisebb vagyonokat áldoznak különböző workshopokra, akkor hol a hiba? Az a rengeteg ember, aki erre pénzt, energiát, figyelmet áldozott – és áldoz, mert ez a könyv is a kezedben van –, miért nincs jobban?
Amikor a legjobb barátnőm megkérdezte, hogy mit akarok átadni ezzel a könyvvel, akkor az első dolog, ami eszembe jutott, egy érzés volt. Azt szeretném, ha az olvasó azt érezné a könyv olvasása közben, hogy ott ülök mellette a kanapén, és fogom a kezét. Oké, nem muszáj fogdosnom, de a jelenlétet szeretném, ha érezné. Hogy nincs egyedül. Ezt az érzést pedig sajátélménnyel szeretném átadni.
Nem a klienseim történeteit hozom példaként, hanem a saját életemet, mert hiszek abban, hogy leginkább saját élményeinken keresztül tudunk kapcsolódni egymáshoz, leginkább ezek tudnak mélyebb folyamatokat beindítani bennünk.
Mindannyian pontosan ugyanoda tartunk, csak útközben érhetnek minket olyan behatások, hogy ezt elfelejtjük.
A behatások következtében van, hogy jobbnak, különlegesebbnek érezzük magunkat, mint mások, vagy sokkal rosszabbnak, mihasznának, teljes csődtömegnek. Az életünket pedig hajlamosak vagyunk a két végpont közt oszcillálva élni.
Ez a könyv azt szeretné elérni, hogy csillapodjon az amplitúdód. Hogy egyre kevésbé ess végletekbe, és közelebb kerülj a középpontodhoz. Nem arra gondolok, hogy soha semmi ne hasson rád. Arra gondolok, hogy a legintenzívebb érzelmek közt is tudj kapcsolódni a középpontoddal – vagyis valódi önmagaddal.
Ezzel a könyvvel arra is hívlak, hogy lassíts. Tudom, hogy ennél idegesítőbbet nem írhattam volna le ide, főleg ha olyan ember vagy, aki a nap huszonnégy órájában ezerfelé szakad, és tennivalóinak listája minden pillanatban fruszt rálja, de kérlek, próbálj átlendülni a kezdeti ellenérzéseken. Legyen ez a könyv annak a lehetősége, hogy amikor olvasod, észreveszed a fejedben pörgő hajcsárt, aki azt akarja veled elhitetni, hogy ez is egy feladat, ami mellett ott éktelenkedik egy üres négyzet, és addig ordít, míg bele nem kerül a zöld pipa. Próbáld megengedni ennek a könyvnek, hogy kísérjen, és próbáld megengedni magadnak, hogy belesüppedj a folyamatba. Nem kell napi ötven vagy száz oldalt teljesítened, sem határidőre befejezned.
Semmiről nem fogsz lemaradni.
A lassításban a fejezetek végén (és néha a közepén is) feladatok fognak segíteni, amik lehetőséget adnak arra, hogy jobban összeismerkedj azzal az emberrel, aki való jában vagy. Hasznodra fog válni, ha olvasás közben egy füzet is van melletted, amibe jegyzetelhetsz. Tudod, az önismereti munkából általában pontosan annyit tudunk magunkkal vinni, amennyit beleteszünk – időben, energiában, nyitottságban.
Köszönöm a bizalmad, hogy megvetted ezt a könyvet, és időt szánsz rá, számomra ez leírhatatlanul megtisztelő.
Őszintén remélem, hogy találsz benne olyan gondolatokat, melyek további gondolatokat és érzéseket ébresztenek benned, találsz benne útravalót, és kicsit abban is reménykedem, hogy nem egyszer fogod elolvasni, hanem társad lesz addig, míg szükségét érzed.
Míg el nem kezdesz kapcsolódni a középpontoddal.
Ölellek, Orsi
Fotó: Open Books
