Bödőcs kisfilmjében Thuróczy bazdmegelve veszi át az Oscart

A filmben Bödőcs Tibor Prímszámok hóesésben című kötetének egyik írását dolgozták fel.

ko | 2024. március 14. |
Bödőcs Tibor
Prímszámok hóesésben
Helikon, 2023, 178 oldal
Bödőcs Tibor: Prímszámok hóesésben könyv

A 96. Oscar-gála hétfőn hajnalban zajlott, a világ ezen a héten az aranyszobrocska körüli lázban ég, és a jelenséghez most Bödőcs Tibor is hozzátette a maga szarkasztikus kiegészítését. Csütörtökön egy olyan videót osztott meg a csatornáján, melyben Thuróczy Szabolcs veszi át a legnagyobb filmes kitüntetést. A kisfilm szövege Bödőcs Prímszámok hóesésben című, 2023-ban megjelent kötetének egyik írásán alapul.

Ahogy Bödőcs elképzeli

A négy perces videóban Thuróczy éppen rágyújtana, amikor megtudja, hogy övé az Oscar, majd a színpadra vonul, ahol egy jóízű hátbazdmeggel indítja köszönőbeszédét. A szokásos kliséket kissé kiforgatva, sűrű káromkodások közepette kápráztatja el közönségét, akik a beszéd témájához illeszkedően hol nevetnek, hol csodálkoznak, hol pedig meghatódnak. A beszédhez nagyon jó ütemben bevágott reakciókon többek között Cillian Murphy, Robert  De Niro, Robert Downey Jr. látható. Nézzétek meg a videót:

 

Miniatűrök

A Prímszámok hóesésben tavaly a hét könyve is volt nálunk, akkor a következőket írtuk a kötetről: Prímszámok hóesésben a szerző műfajmeghatározása szerint miniatűröket tartalmaz, a figyelemgazdaság alaptechnikái működtetik, elkapja a tekintetet és nem engedi el: rövid szövegek, kisebb és nagyobb élethelyzetekről, történelemről, filozófusokról, drámákról, ismerős és ismeretlen személyekről olvashatsz, minden esetben szórakozol. Persze másokon, és mivel se vége, se hossza a miniatűröknek, telítődik az agyad, de csak fogyasztasz, és észre sem veszed, hogy ez a könyv rólad szól. Nem néző vagy, hanem a téma maga. Végtelen scrollozgatások Bödőcs agyában, ez a Prímszámok hóesésben.”

Scrollozgatni Bödőcs agyában
Scrollozgatni Bödőcs agyában

Ha Bödőcs Tibornak TikTok-csatornája lenne, akkor az olyan lenne, mint új könyve, a miniatűröket tartalmazó Prímszámok hóesésben: ötletekkel, poénokkal teli sűrű tartalomfolyam, ami ósdi módon a vizuális történetmesélés helyett még mindig a szöveget helyezi az előtérbe. Kritika.

Tovább olvasok

Bödőcs csatornáján egyébként nem ez az első kisfilm, a tanárok szomorú helyzetéről, illetve említett kötetének Félreértés című miniatűrjéhez is készített rövid animációt Gróf Balázs, Mucsi Zoltán és Scherer Péter közreműködésével.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ilyen, amikor Bödőcsnél bazilikát kap a megrendelő nyári konyha helyett

Gróf Balázs készített animációt Bödőcs Tibor legújabb könyvének egyik jelenetéből, Mucsi Zoltán és Scherer Péter közreműködésével.

...

Scrollozgatni Bödőcs agyában

Ha Bödőcs Tibornak TikTok-csatornája lenne, akkor az olyan lenne, mint új könyve, a miniatűröket tartalmazó Prímszámok hóesésben: ötletekkel, poénokkal teli sűrű tartalomfolyam, ami ósdi módon a vizuális történetmesélés helyett még mindig a szöveget helyezi az előtérbe. Kritika.

...

Bödőcs tanárnője 9 éve nem nyaralt, közben elbaszták az oktatást

Bödőcs Tibor Prímszámok hóesésben című kötetének egyik szövegéből animációs film készült. 

Hírek
...

Gondoltad volna, hogy ennyit olvas a Szex és New York sztárja?

...

Kiből lesz jó apa? A Lefkovicsék gyászolnak rendezője könyvben mondja el

...

Szeretnéd együtt látni Munkácsy 3 Krisztus-festményét? Most megteheted!

...

James Patterson megírta élete legrövidebb könyvét, ami az apaságról szól

...

Nemes Jeles László Az idol és az Eufória sztárjaival rendezi meg Cormac McCarthy regényét

...

"Néha bennem van a farka, de fel sem tűnik" – Mutatjuk A rózsák háborúja vicces-brutális előzetesét!

Podcastok
...

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

...

Litkai Gergely: A szemetesünk a legjobb tükör, hogy lássuk, min kell változtatnunk // Dobd ki a szemetest!

...

Megjavítani azt, ami elromlott: a szemlélet, amit újra meg kell tanulnunk // Repair

...

Pogátsa Zoltán: Rá kell jönnünk, hogyan haladjuk meg a kapitalizmust

...

Ürge-Vorsatz Diána: Tévút, ahogy a nagy cégek áttolják a felelősséget a fogyasztókra / Mi van, ha megmentjük a világot?

...

Litkai Gergely: Tízmillió faj segít túlélnünk, ha megtanulunk együttműködni velük / Az élet szövete 

...

Litkai Gergely: Mennyire vagyunk felelőtlenek a nukleáris anyagokkal? / A katasztrófa küszöbén

...

Litkai Gergely: Mi történne a világgal, ha eltűnnének a méhek? / A méhek története

...

Litkai Gergely: Miért kell elképzelnünk a jövőt?

A fehér maszkos japán irodalmi szenzáció, aki horrorjával elfüstölte az agyamat

A fehér maszkos japán irodalmi szenzáció, aki horrorjával elfüstölte az agyamat

Ez a regény kis túlzással felrobbantotta az agyamat. Elmesélem, miért, de ezt csak spoileresen lehet. Uketsu Strange Pictures - Különös képek című regénye a hét könyve, amiben sok a rejtély, a gyilkosság és a mindfuck.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Mi az a Harcosok klubja, és mit kell tudni róla?

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

József Attila a pszichológusok rémálma volt: Nem jobb egy hasfájás,mint egy elszabadított elmebaj?