A beszélgetés elején a Prímszámok hóesésben szövegeinek sokféleségét járták körül, hiszen a korábbi kötetekhez képest itt a kisformák, az ún. miniatűrök kerültek előtérbe. Bödőcs Tibor elmondta, hogy amikor nekilát egy könyvnek, általában hosszan készül rá, de mindig más lesz belőle, mint amit elsőre kitalált, és ez itt sem történt másképp. Ezúttal eredetileg egy novellafüzérben gondolkodott, az volt az elképzelés, hogy egy kisvárosi újságíró fog Zalában helyszínekre, rendezvényekre járni, riportokat készíteni. Közben kiderült, hogy túl sok minden gyűlt össze, ezért „felrobbant” az ötlet, és módosult a terv. A szerző elmondta, hogy ő alapvetően hajlamos a barokkos építkezésre, halmozásra, itt azonban „orkesztra helyett egy-egy hangszerre írt szólókat”, a cikluscímekből pedig látható, hogy a kisformán belül is sok műfajt megidéz, van a kötetben például anziksz, lexikonszócikk, bagatell is, széles a játéktér. A szépírói életmű Fehér Renátó szerint nem a kis-, hanem a nagyformák felől indult, de Bödőcs ezt cáfolta,
„inkább tollaslabdázó vagyok, mint súlyemelő”,
fogalmazott. Véleménye szerint ugyanis a stand-up is egypercesek füzére tulajdonképpen. Bödőcs azt is elmondta, hogy ezúttal nem szerzőket, hanem elsősorban műfajokat parodizált, sokat olvasta a zaol.hu-t, "ami ugyanaz mint a vaol.hu, illetve ötszáz ugyanolyan újság", jegyezte meg nem kevés iróniával. Abszurd beszámolókat, járdaavatókról, borkóstolókról szóló kis színeseket olvasott ezekben a lapokban, és ez is fontos ötletforrása volt.
A vicc műfaja is szóba került, Fehér Renátó szerint mintha ehhez az ősformához térne vissza a kötetben, pedig alapvetően nem viccmesélős humorista. Bödőcs ezt megerősítette, elmondta, hogy nem szokott és nem is tud viccet mesélni. Szerinte a vicc „sztereotípiamúzeum”, és a stand-up épp szembemegy ezzel, hiszen nem rögzíteni, hanem árnyalni szeretné az általánosításokat. Hofi alakját idézte fel, aki szerinte külön műfajt teremtett a viccből, ő jól adta elő, tökéletesen dramatizálta a vicceket. A kötetben olvasható példabeszédek is szinte viccek, Buddha példabeszédei eleve humorosak, Jézus példázatai meg bonyolultabbak, épp azért humorosak, mert nagyon komolyan vannak előadva.
A gyakori és rendkívül szórakoztató felolvasások között szó esett még a zalaiságról, a vidékiség fontosságáról a szerző identitásában. Fehér Renátó arra volt kíváncsi, hogy ezt a vidékiséget és a mellette húzódó hatalmas műveltséget hogyan lehet összeépíteni. Ennek kapcsán a kulturális idegenség fogalma merült fel, és a moderátor arra kérdezett rá,
milyen volt vidékiként felkerülni Budapestre.
Az író-humorista elmondta, hogy a bátyja volt a „szellemi jégtörő”, ő járt előtte. Filmekkel kezdték, a Duna tévén látható művészfilmeket falták, Bödőcs állítása szerint először volt filmnéző, aztán könyvolvasó. Hrabal gyakorolt rá nagy hatást, aztán jött Tolsztoj és így tovább. Hrabalt idézte, aki egy helyen azt írta, hogy ha egy nemzetnek nincs tengere, akkor tengernyit kell olvasnia. Ez történt vele is, hiszen Búcsúszentlászlónak köztudottan nincs tengere. Aztán felkerült Pestre, ahol nem volt görcsös, csak a mozgólépcsővel akadt gondja, visszafelé akart felfutni rajta részegen. Egyetértett Fehér Renátóval abban, hogy a fővárosban ők kulturális migránsok voltak, és „tranzitzónák” voltak kijelölve számukra. Konrád György konzervet kaptak, jegyezte meg humorosan, majd így folytatta: „Haraszti Miklós megtanított nyakkendőt kötni, Presser Gábor fütyülni és a végén TGM (Tamás Gáspár Miklós – a szerk.) mindenkit valagba rúgott, hogyha nem tudott négy nyelven beszélni”. Arra a kérdésre, hogy változott-e a vidékisége, azt válaszolta, hogy mindig ide lyukad ki, a történeteit is általában Szentlászlón vagy Zalaegerszegen vagy Keszthelyen látja maga előtt, de amikor otthon volt és elvegyült, azt látta, hogy
a többezer milliárdból felépített propaganda sajnos működik, régen a kocsmában másféle dolgokról beszéltek,
nem Zelenszkijről készült mémeket nézegettek. De mindig ebből a gyerekkorból dolgozik, mondta, itt ismerte meg a világot, ezek az alapvető koordinátái.
Ezek után a kötetekben a humorral párhuzamosan megjelenő melankóliáról beszélgettek, Bödőcs pedig megemlítette, hogy hamarosan felkerül a Youtube-ra egy animációs filmje, ami ismét egy kísérlet a részéről. Szóba került, hogy az előző kötetét (Mulat a manézs) angolra fordították, de nem tudni, milyen lesz a fogadtatása, hiszen az angolszász területen a politikai korrektség miatt már azt sem szívesen adják ki, ami játszik a rasszizmussal és a homofóbiával és kigúnyolja azt. Az új kötet címe kapcsán a szerző elmondta, hogy tavaly, negyvenedik születésnapján játszottak a címekkel, egy kis japán viszki segítette az ötletelést, és ebből kerekedett ki ez a két szó, aminek eredetileg semmi köze nem volt a kötethez. Arról, hogy mit tervez a jövőben, csak annyit lát egyelőre, hogy valószínűleg egy olvasós időszak jön majd, rengeteg könyv tornyosul az asztalán, elmaradások és újraolvasandó könyvek, mert elfelejtette például, miről szól a Zabhegyező. Az utolsó kérdésre válaszolva elmondta, hogy ő maga nem szokott dedikáltatni, és nem is igazán érti, miért szeretnék az emberek az ő diszgráfiás írását a köteteikbe. Ez a humoros megjegyzés azonban nem szegte a népes közönség kedvét, akik tömött sorokban kígyóztak a dedikálópultnál az alapvetően felolvasásokból építkező könyvbemutató után.
