Tavaly év végén adtunk hírt róla, hogy Barnás Ferenc kapja januárban a Mészöly-díjat Most és halála óráján című regényéért (olvass bele!), ami 2025-ben az év könyve lett nálunk. A szerző már át is vette az elismerést, laudációt pedig Szolláth Dávid irodalomtörténész mondott – tudatta a Jelenkor.
A haza mint levágott testrész
„Az utóbbi időben mintha tágulna a magyar próza szemhatára. Egyre több olyan regényt olvasni, amely nem Magyarországon játszódik, amely nem a saját múlt, a saját traumák penzumszerű feltárásával foglalkozik, hanem eltávolodik, kimegy a világba és nagyobb távlatból néz vissza” – írja Szolláth.
A Most és halála óráján tudniillik egy egzotikus szigetvilágba viszi az olvasót, ahol a főszereplő, Torjai Endre hetvenes éveinek mindennapjait éli.
Ahogy azonban Szolláth is megfogalmazza, Barnás hőse nem tudja teljesen maga mögött hagyni a hazáját, fáj még neki a hiánya, „de úgy, mint valami levágott testrész után visszamaradó fantomfájdalom”. Torjai Camus Közönyének híres karaktere után „afféle nyugdíjas Meursault szeretne lenni, erre készül. De nem tud felejteni, hiába menekül maga elől ilyen messzire” – áll a laudációban. Nem felejthet, mert a halálra készül.
„Barnás új regénye keresztény könyv”
Szolláth keresztény könyvnek nevezi a regényt, de nemcsak a cím és egyéb utalások okán, hanem amiatt, ahogy a szenvedésről beszél.
Torjaiban erős a késztetés, hogy magára vegye a világ minden bűnét és fájdalmát, úgyszólván ragad rá a borzalom” – mutat rá.
„Elvenni persze nem tudja a világ bűneit, és szenvedése nem lesz megváltó, hiszen ő nem Isten báránya, ő csak egy öregedő, magányos pasas” – teszi hozzá később. Szolláth szerint olyan ez a könyv, mint egy régi szentéletrajz, a modern világba áthelyezve azonban a főhős tettei másként értelmeződnek.
„Torjai nem csodatévő szent, hanem csak átlagember, így a compassio nála egyszerű pszichológiai zavarként azonosítható, amiből a saját lelki épsége érdekében ki kell gyógyulnia. A szentség egyszerűen szólva betegség” – fogalmaz.
Egzisztenciális kérdések
A laudáció szerint a Most és halála óráján fő kérdése, hogy „együttérzésem, szolidaritásom képes-e feloldozni saját idegenségem átka alól”. Barnás Ferenc egy olyan dilemmának talált ezzel mai formát, ami már számos huszadik századi szerzőt – köztük Pilinszkyt, Kertészt és persze Mészölyt – is foglalkoztatott.
És én azt hiszem, ez a legtöbb, ami egy műalkotástól várható, hogy kemény, éles, adekvát kérdést tegyen fel annak a kornak, amelyben megszületik” – zárul a laudáció.
„Barnás halálfélelemről, fájdalmakról, idegi kimerültségről ír, de mégis a regény nem lehúzza az olvasót, hanem folyamatosan új értelmezési kereteket hoz létre: mi a viszonyunk a testünkkel, az elmúlással, a félelmeinkkel. A sok nehéz kérdés megmutatja, milyen borzasztó erős az ember” – írtuk mi a regényről hét könyve kritikánkban.
Szolláth Dávid laudációjónak teljes szövege a Jelenkor folyóirat oldalán olvasható.
Fotó: Végh László/Jelenkor
