Az Amazon szerint ezek voltak a karanténidőszak kedvencei

Az Amazon szerint ezek voltak a karanténidőszak kedvencei

Mese, thriller és listakönyv is szerepel azon a 10-es listán, amelyen az Amazon a karantén legnépszerűbb köteteit szedte össze.

Könyves Magazin | 2020. június 02. |

Már-már evidencia, hogy a karantén alatt többet olvastak az emberek, érdekes viszont végignézni, hogy mégis milyen könyveket. Korábban már írtunk róla, hogy a britek például többet olvastak, és főleg krimit, és akadt olyan összeállítás, amely Szabó Magda Abigéljét ajánlotta.

A pandémia drámaian megváltoztatta a könyvvásárlási szokásokat, Amerikában ugyanakkor a legtöbben még mindig az Amazonról rendelnek könyvet. A gigacég most közzétett egy listát, amelyen azokat a könyveket veszi sorra, amelyeket a karantén alatt a legtöbben rendeltek. Ennek élén Sally Rooney sikerkönyve, a Normális emberek található – nem utolsósorban nyilván a sikeres BBC-adaptációnak is köszönhetően. Korábban ezt írtuk a kötetről:

"Rooney regénye a mai huszonéves fiatalok két nagy keresztjét állítja elénk: az értelmes élet keresését és az intimitástól való félelmet. Ez a generáció nem elégszik meg előre kirajzolt életpályák követésével, a könnyűnek tűnő egyszerű sikerekkel, a széles társadalomba való beilleszkedéssel. Valami egyedit szeretne alkotni, minden élményt megtapasztalni, és mindig többet tudni a világról."

A listán nem meglepő módon akad thriller (Harriet Tyce: Blood Orange), gyerekkönyv (köztük Oprah Winfrey kedvence a The Boy, The Mole, The Fox and The Horse című kötet Charlie Mackerytől), és egy listakönyv a britek kedvenc háziasszonyától, Mrs. Hinch-től (The Little Book of Lists).

A legnépszerűbbek között szerepel még Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című sikerkönyve (kritikánkért kattintsatok IDE), a brit orvos, Adam Kay Ez fájni fog című kötete, és nem utolsósorban a kétszeres Booker-díjas Hilary Mantel Cromwell-trilógiájának zárókötete, a The Mirror and the Light. A teljes listáért kattintsatok IDE!

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Karantén alá kerülnek a könyvek is

A Waterstones 72 órára félre fogja tenni azokat a könyveket, amelyekhez hozzányúltak a vásárlók. Így akarják megvédeni a koronavírus-járványtól a vevőiket.

...
Nagy

Az első karanténunkat kultúrával vészeltük át - Így maradtunk otthon

 Március 17-én elindítottuk rendhagyó karanténnaplónkat, amelyben kulturális fogyasztásainkról írtunk, pandémiagondolatainkat ventilláltuk. 

...
Szívünk rajta

Öt könyv, hogy ne kelljen lemondanunk a művészetekről karantén idején

A karantén miatt egyelőre zárva vannak a múzeumok, viszont szerencsére rengeteg olyan gyerekeknek szóló könyv van, amelyek szórakoztatva tanítanak a művészetekről. Ezekből gyűjtöttünk össze most ötöt.

Olvass!
...
Beleolvasó

Milbacher Róbert nagyanyjának élettörténetét írta meg a halálos ágyától gyerekkoráig

 A Keserű víz Milbacher Róbert eddigi legszemélyesebb és legkatartikusabb könyve. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Nádasdy Ádám sokat hordta az irháját keresztül-kasul a városon, sosem telt be vele

Nádasdy Ádám visszaemlékezéseiben feltárul egy határokon átívelő, szerteágazó családtörténet, és az, hogy milyen volt felnőni egy soknyelvű, többkultúrájú családban a szürke ötvenes években. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Amikor anya és lánya hazatér, a család ősi birtokán egy több száz éve eltűnt telepeskolónia rejtélye is megoldódhat

A díjnyertes író, Kimberly Brock titkokkal teli, gyönyörűen megírt történetében magával ragadóan mesél a roanoke-i elveszett kolónia rejtélyéről, és a szeretet, a család, az anyaság és az emberi szív határtalan misztériumairól. Olvass bele!

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Minden idők száz legjobb gyerekkönyve a BBC listáján

A BBC Kultúra rovata 56 ország 177 könyvszakértőjét kérdezte, hogy megtalálja minden idők legjobb gyerekkönyveit. A szakértők között magyarok is voltak: Szekeres Nikoletta és Cseri Anna Flóra. 

...
Gyerekirodalom

Vámos Miklósé az első magyar mesekönyv, amit mesterséges intelligencia illusztrált

Úgy tűnik, a képalkotó mesterséges intelligenciának még vannak meglepő korlátai.

...
Gyerekirodalom

Berta Ádám: A Szöszmösz történetszövésében nem ütköztem korlátokba

Berta Ádám első gyerekkönyvének hőse egy süni, aki a zöld mohavirágot kutatva nagy utazásra indul. Szerencsére nem egyedül, hiszen útitársa egy Szöszmösz nevű tündéregér. Ketten vágnak neki az ismeretlennek, kalandjaik során pedig fura és emlékezetes szerzetek egész sorával találkoznak. A mesét Agócs Írisz illusztrálta, a szerzőt, Berta Ádámot pedig most inspirációról, meseírásról és a mélyből felbukkanó fontos témákról is kérdeztük.

A hét könyve
Kritika
A Tél Szokcsóban nem a beteljesülés regénye, hanem az áthidalhatatlan távolságoké
...
Zöld

Kleinheincz Csilla: Nem akartam a mágiával elvenni az olvasótól a valóságos megoldásokat

Kleinheincz Csilla a hazai spekulatív irodalom egyik kiemelkedő alakja, a Gabo Kiadó szerkesztője, fordító. Új regényében visszanyúlt a tanulmányaihoz, és ember és föld kapcsolatán keresztül beszél napjaink égető kérdéseiről. Podcast.