Magyar helyszíneken elevenedik meg az Alice Csodaországban

Magyarország látványosságai keltik életre Lewis Carroll csodaországát a Get lost című amerikai-magyar koprodukcióban készülő nagyszabású mozifilmben, írja a Nemzeti Filmintézetre hivatkozva az MTI.

sa | 2021. július 21. |

Épp a hetekben írtunk az Alice Csodaországban című meseregényről, mégpedig annak apropóján, hogy lefordították a Star Trekből ismert klingon nyelvre. Most pedig hazai vonatkozása is lett Carroll nonszensz történetének.

A film főszereplői között lesz Ella Bleu Travolta (igen, ő John Travolta lánya), Sasha Luss, Edouard Philipponnat, Terrence Howard és James Cromwell, a rendezője Daniela Amavia. A forgatás, melyen több mint 60 magyar szakember is dolgozik, július végén kezdődik. A Get Lost bemutatóját jövő nyárra tervezik az alkotók. (A film volumenét illetően kicsit elgondolkodtató, hogy Terrence Howardot és James Cromwellt leszámítva a nevek és az arcok akkor sem ismerősek, ha külön rájuk keresünk a neten.)

A magyar Filmsquad és az amerikai Patriot Pictures koprodukciójában készülő film többek között az aszódi, a turai kastélyban, a Dunakanyarban, a budapesti Halászbástyán, a Hősök terén, a Gellért Hotelben, a Vajdahunyad várában és az Operettszínházban kelti életre Lewis Carroll Csodaországát. Emellett a Get Lost streaming- és mozibemutatója által a magyar népzenétől kezdve kultúránk megannyi jellegzetessége számos nézőhöz eljuthat majd szerte a világon.

A Get Lost főhőse Alicia, akinek egyetlen célja és vágya teljesíteni édesanyja utolsó kívánságát. Útja alatt rengeteg akadályba és kihívásba ütközik. Eljut Csodaországba, Budapest misztikus városába, ahol döntenie kell: Csodaországot választja, és a mesében éli tovább életét, vagy visszatér a valóságba, és a felnőtté válás útjára lép.

A film producere Michael Mendelsohn (Rómeó + Júlia, Harcosok klubja, Mátrix) és Major István (Liza, a rókatündér, FOMO, Aurora borealis - Északi fény), executive producere Natalie Perrotta. A Nemzeti Filmintézet a filmnek 180 millió forint gyártási támogatást szavazott meg.

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Lefordították klingon nyelvre az Alice Csodaországban című meseregényt

Nemsokára klingonul is olvashatják a Star Trek-rajongók az Alice Csodaországban című meseregényt, amelyet a német Lieven L. Litaer lefordított a sorozatból ismert, földönkívüli nép nyelvére, írja az MTI.

...

Így illusztrálta az Alice Csodaországbant a muminok alkotója

Lewis Carroll 155 éve megjelent meseregénye, az Alice Csodaországban igazi klasszikus, amelynek rengeteg adaptációja készült. Most abba lehet belelesni, Tove Jansson, a muminok alkotója hogyan képzelte el Csodaországot. 

...

Ilyennek képzelték az illusztrátorok az Alice Csodaországbant!

Az Alice Csodaországban már 155 éve bűvöli el az olvasókat, és izgatja az illusztrátorok fantáziáját. Mutatunk párat az elmúlt évtizedek Alice-grafikáiból.

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)

Polc

Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről

...

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

...

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Vigyázz, mit kívánsz: lesben áll a gonosz! – Horváth Adél első regényéről

...