Most, amikor a villamoson kapaszkodunk, a memóriahabos ágymatracunkra dőlünk vagy éppen az előre programozott jacuzzinkba lógatjuk a lábunk, és az okostelefonunk képernyőjén olvassuk ezeket a sorokat, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a technológia csakis a javunkat szolgálhatja. Aldous Huxley viszont, ha élne, alighanem mást vallana.
A technológia törvényei nem egyeznek meg a miénkkel
Erre következtethetünk legalábbis, ha megnézzük a BBC-nek 1961-ben adott interjúját. Ebben a beszélgetésben a Szép új világ szerzője úgy fogalmaz: „ha elültetjük az alkalmazott tudomány vagy technológia magját, az növekedni kezd, és a saját törvényei szerint szökken szárba. Márpedig ezek a törvények nem feltétlenül azonosak az emberiség javának törvényeivel.”
A beszélgetés éppen harminc évvel azután készült, hogy a Szép új világ megjelenésével Huxley a technológia által vezérelt totalitárius disztópiák látnokává vált. Amikor arról kérdezik, hogy a regényben megjövendölt, és a kötet megjelenése óta eltelt évtizedek alatt valósággá lett újítások melyik országokat jellemzik leginkább látványosan, az író azt válaszolja,
ez politikai akarat kérdése mindenekelőtt.
Egy probléma, ami a fejünkre nőtt
Majd sietve hozzáteszi, hogy a technológia feletti kontroll a hatvanas évek első felének tán legfőbb problémája. (Gondoljunk csak az 1964-ben bemutatott Kubrick-filmre, a Dr. Strangelove-ra, amely ugyanezt tematizálja, természetesen hidegháborús díszletek között. És hát hasonló felvetéssel él egy jóval frissebb filmsiker, az Oppenheimer is.)
Louis-Sébastien Mercier regénye hat és fél évszázaddal küldi előre az időben főszereplőjét. Az ős-sci-fi hőse mély álomba merül egy kimerítő vita után, és 2440-ben találja magát.
Tovább olvasokHuxley úgy fogalmaz, a technológiának az ember javát kellene szolgálnia, elvégre nem az ember van a technológiáért. Egy olyan korban mondta ezt, amikor az algoritmusok nem számolták a lépéseinket és nem találták még ki a gondolatainkat. Gondoljunk csak bele: 1961-ben még nem voltak idehaza fridzsiderek, az 1957 óta sugárzó Magyar Televízió adása pedig
az ötvenes évek legvégén még csupán ötvenezer előfizetőt ért el.
A kenyeret és cirkuszt modern változata
A nyugati demokráciák és az orosz totalitárius berendezkedés közötti különbséget az író abban látja, hogy míg előbbiek az alkotmányaik, a közgazdasági elméleteik, valamint a releváns szellemi áramlataik nevében határt szabnak a technológia terjedésének,
addig a szovjetek kérdés nélkül kipréselik a technológiából, amit lehet.
Huxley úgy látja, az ókor óta alkalmazott „kenyeret és cirkuszt”-elv a modern korban is hatásosnak bizonyul, csak éppen a gladiátorjátékok helyét a lakosságot megtévesztő propaganda vette át.
Mindezek értelmében az író megkongatja a vészharangot, és azt tanácsolja: komolyan gondoljuk újra a technológiához fűződő viszonyunkat. Azonban mintha mindez pusztába kiáltott szó maradt volna, hiszen a nyilatkozata óta eltelt hat évtized alatt szép új világunk még inkább a kütyük rabjává vált.
Forrás: Open Culture
Nyitókép: Flickr / Thierry Ehrmann
