Az afgán emberek nem ezt érdemlik – posztolta a Twitteren Khaled Hosseini, aki még gyerekként hagyta el hazáját, Amerikában nevelkedett, de könyveiben rendszeresen vissza-visszatér Afganisztánba (Papírsárkányok, És a hegyek visszhangozzák). Épp tegnap írtunk arról, hogy az országban napok alatt összeomlott a központi kormányzat, a tálib erők már az ország nagy részét ellenőrzésük alatt tartják és a hétvégén benyomultak Kabulba is.
Az író egy másik bejegyzésében elmesélte, hogy van egy unokatestvére, aki Nyugat-Afganisztánban él, együtt nőttek fel a hetvenes években. A napokban felhívta az asszonyt telefonon, aki rémült volt, és azt mondta, hogy a gyerekei Herat városából a biztonságosabbnak vélt Kabulba menekültek. „Összetört a szívem és tehetetlennek éreztem magam” – írta Hosseini, aki nemcsak a rokonai miatt fejezte ki aggodalmát, hanem a több millió afgán miatt is, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat és most a mindennapi létért küzdenek.
Az író leginkább az afganisztáni nőkért aggódik: „A nőknek és a lányoknak mindenki másnál több a veszítenivalójuk”. Khaled Hosseini felidézte, hogy a tálibok annak idején szisztematikusan terrorizálták a nőket: nem mozoghattak szabadon, nem dolgozhattak, tanulhattak, nem hordhattak ékszert, nem nevethettek nyilvánosan, ahogy nem fedhették fel az arcukat sem.
Szintén aggodalmainak adott hangot a Nobel-békedíjas és már egészen fiatal korától a lányok tanuláshoz való jogáért küzdő Malala Juszufzai, akit gyerekként tálib fegyveresek lőttek fejbe, amikor épp az iskolába tartott (életéről az Én vagyok Malala című könyvben mesélt). A most 24 éves nő a BBC-nek arról beszélt, hogy a világ vezetőinek – különösen Nagy-Britannia és az Egyesült Államok vezetőinek – cselekedniük kell, hogy megvédjék az afganisztáni polgári lakosságot és a menekülteket. Juszufzai ugyancsak a nők védelmében emelte fel a szavát, egyúttal a határok megnyitását sürgette az afgán menekültek előtt.
Amikor a koalíciós erők gyors kivonásáról kérdezték, az aktivista elmondta, hogy ennek során nagyon kevés figyelmet fordítottak a humanitárius munkára. Összességében úgy vélte, hogy az országban nagyon keveset tettek a demokrácia megerősítéséért és a szélsőséges ideológiák kisöpréséért, és minden ország, minden csoport csak a maga érdekét, a maga hasznát tartotta szem előtt.
