Vajda János Pesten született 1827. május 7-én. A Fejér megyei Válon nevelkedett, ahol apja az Ürményi család birtokán főerdész volt, a gyermekkor idilli tája számos későbbi versének ihletője lett. Iskoláit a székesfehérvári cisztercitáknál kezdte, majd Pesten folytatta. Ekkor már verselgetett, példaképe Petőfi volt, életmódban is: 1845-ben vándorszínésznek állt, ám néhány hónapos országjárás után visszatért Válra. Egy ideig nevelősködött, majd gazdatiszti gyakornok volt Alcsúton, Pesten tisztviselőként dolgozott, s kapcsolatba került a Pilvax asztaltársaságának íróival, Petőfi és Jókai is barátjává fogadta.
Vajda János portréja, Bruck Lajos festménye (Forrás: Wikipédia)
Az 1848-as márciusi forradalomban az események egyik vezéralakja volt, s augusztusban önként jelentkezett honvédnek. Hadnagyi rangig vitte, de a bukás, Világos után bujdosnia kellett, később büntetésül besorozták közkatonának a császári hadseregbe. Szolgált Olaszországban és Stájerországban is, csak 1850 novemberében térhetett haza. Előbb az osztrák földbecslési hivatalnál talált állást, majd 1853-tól újságíróként dolgozott. Ekkor szeretett bele szállásadójának gyönyörű, ám hideg és elutasító leányába, Kratochwill Zsuzsannába, akit verseiben Gina néven tett halhatatlanná. A költő minden érzéki vágyakozása ellenére valódi szerelmi kapcsolat nem volt közöttük, mivel Gina hamar felismerte, hogy a szerény körülmények között élő Vajdától nem sokra számíthat. Helyette a gazdagságot és a sikert választotta, ám végül lecsúszott cirkuszi műlovarnőként magányosan és elszegényedve halt meg Bécsben. Bárhogyan élt is azonban, és bárhogyan is viszonyult a költőhöz, ő ihlette a magyar irodalom legszebb szerelmes versei közé tartozó Húsz év múlva és a Harminc év után című költeményeket.
A mai Versterápiában Vajda János Napfogyatkozáskor című versét ajánljuk.
Tovább olvasokVajda 1855-től a Magyar Sajtó munkatársa, kíméletlen kritikusa volt, majd 1857-től 1864-ig a Nővilágot, 1861-től pedig a Csatárt szerkesztette. 1862-ben Aristides álnéven két röpiratot (Önbírálat, Polgárosodás) adott ki Lipcsében, az ezekben foglalt eszméivel, a radikális polgárosodás programjának meghirdetésével magára haragította az uralkodó politikai, irodalmi köröket. Újságíróként véleményét továbbra sem rejtette véka alá, szembefordult az irodalmi Deák-párttal, az Akadémia, a Kisfaludy Társaság vezetőivel, emiatt fokozatosan elszigetelődött.
1864-ben megszűnt a Nővilág, állás nélkül maradt, s hiába kért segítséget az írói Segélyegylettől, Gyulai Pál visszautasította. 1864-65-ben Bécsben névtelenül írt lapoknak, majd hazatérve folytatta publicisztikai tevékenységét a Magyar Újságban és a Vasárnapi Újságban. Az amúgy is különböző neurózisok, olykor depresszió gyötörte Vajda mogorva, visszahúzódó különccé vált, ezt rövid ideig tartó házassága sem enyhítette. 1880-ban vette feleségül a nála 33 évvel fiatalabb Bartos Rozáliát, ám két viharos, veszekedésekkel és olykor verekedésekkel teli év után, elhálatlan házasságra hivatkozva el is vált tőle. Bartos Rozália élete végén könyvet is írt nem mindennapi kapcsolatukról, amely Viszontagságos életem egy költővel címmel jelent meg.
Vajda János sírja, Kerepesi temető, Somló Sári alkotása (Forrás: Wikipédia)
Utolsó éveiben Vajda végleg bezárkózott magányába, életérzését, a világgal szembeni keserűségét, meg nem értettségét költeményeiben panaszolta el. Hosszas betegeskedés után 1897. január 17-én halt meg Budapesten.
Szerb Antal szerint ő volt „a modern magányosság első hordozója a magyar irodalomban”, a külvilággal érintkezni nem tudó, kapcsolatait elvesztett, soha meg nem értett lélek, aki csak kozmikus nagyságú képekben tudott megszólalni. Szerelmi lírájában is újfajta szenvedély, a testi szerelem vágya, az érzékiség szólalt meg.
(MTVA Sajtóarchívum/ MTI)
