Június 10-én, azaz holnap koradélután gyűrűs napfogyatkozás lesz, ezért is választottuk erre a hétre Vajda János Napfogyatkozáskor című költeményét.
A vers elég negatív képekkel indít, az elfeketülő Nap úgy jelenik meg, mint ítélet az égen, mint valami vészjósló apokaliptikus előjel. A szöveg hangulata aztán romantikus fordulatot vesz, a lírai én ugyanis arra jut, hogy a szerelem a megoldás a helyzetre, mert az ölelés még azt is elfeledteti az emberrel, hogy a világ épp romba dőlni készül.
Vajda János: Napfogyatkozáskor
Itélet van most fönn az égen,
Nézi a bámész föld nagy mohón.
A nap képe úgy elfeketül,
Mint az ember arca a bitón.
És tán a felséges padláson
Inganak is már a gerendák.
Biz e rozzant föld még szétmállik,
Mint a nagy tudósok jósolák.
Ami nem lehetlen, meglehet,
Hogy az épen most következik:
Mielőtt én édes kedvesem,
Szedtem volna ajkad epreit.
Hátha nem hazudnak a jelek?
Jer ölembe, szép szerelmesem,
Aztán romba dőlhet a világ:
Karjaid közt észre sem veszem.
Forrás: Arcanum
