Fotó: Valuska Gábor
Amikor elkezdett terjedni a hír, hogy meghalt Ady Endre, nagyon sokan indultak el a Liget szanatóriumba, hogy elbúcsúzhassanak tőle. „Egy merev test a puszta ágyon, mélyen a vaságyon, fekete szegény tetem, egy lepedővel betakarva…” – írta Móricz Zsigmond aznap reggel a halottas ágynál. Ady már régóta súlyos beteg volt, halála mégis nagy felbolydulást okozott. A Nemzeti Múzeumnál tartott ravatalánál alig lehetett mozdulni az emberektől, minden újság róla írt, iskolai szünetet rendeltek el. Az egész ország őt gyászolta. A Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállítása, A föltámadás szomorúsága ennek a napnak, illetve az ezt követő 11 évnek a történetét meséli el, amelynek végén lezárult az emlékezés egy korszaka és megszületett Ady szobra a Nemzeti Sírkertben. Hegyi Katalin, a kiállítás kurátora Ady halálának és temetésének körülményeiről mesélt nekünk. De arról is beszélt, hogy miért alakult ki ekkora kultusz Ady körül, hogy milyen hamis mítoszok élnek vele kapcsolatban, és hogy miért alkalmas az életműve arra, hogy akár egymásnak ellentmondó ideológiai célokra is felhasználják. (Az Ady-évfordulóhoz kapcsolódó többi cikkünket az ady100 címke alatt találjátok meg.)
Petőfi mellett Ady volt az a költőnk, aki körül még életében elég komoly kultusz alakult ki. Mennyiben idézte elő ő maga a felhajtást? Mennyire volt tudatosan megalkotott az Ady-imázs?
Elég sokat tett azért, hogy sztárt varázsoljon magából, és a korabeli eszközökhöz képest ezt sikerült is neki viszonylag profin megoldani. Ebben az exhibicionizmusán és a tehetségén kívül nagy szerepet játszott az is, hogy Székely Aladár volt az első számú fotósa, aki akkor rendkívül jó nevű fényképésznek számított. Olyan sorozatokat csináltak 1908-tól élete végéig, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy Ady bekerüljön a köztudatba. Emellett a megjelenésére is sokat adott, követte a divatot. Mindig ügyelt arra, hogy olyan legyen a kalapja, az inge, a kézelője és az egész öltözködése, mintha skatulyából húzták volna ki. Amikor pedig már teljesen tönkrement – és ez korszakonként megesett –, akkor bevonult egy szanatóriumba. Ott jellemzően addig nem engedte magát fényképezni, amíg nem sikerült helyrehoznia a külsejét. 1912-ben például a Városmajor Szanatóriumban volt, ahol le szerették volna fotózni, de három-négy napig egyáltalán nem engedte, hogy képet csináljanak róla. Csak akkor volt szabad felvételeket készíteni, amikor már regenerálódott a szervezete.
A korabeli média hogyan kezelte Adyt? Mennyire sztárolták?
A Nyugatnak ő volt a fő szerzője és szerkesztője, holott mindenki tudta, hogy ténylegesen nem ő szerkeszti a folyóiratot, mert erre alkatilag alkalmatlan. De a Nyugat mégis ráírta a nevét a címlapra, mert tudta, hogy ezzel jobban el tudják adni a lapot, mintha csak a tartalmi részben szerepelne. De a pályatársak is sztárolták őt, mert átütő tehetség, nagy újító volt. Ha belegondolunk, hogy az 1906-ban megjelent Új versek előtt ki milyen verseket írt, akkor ez érthető is. Ady költészete akkoriban tényleg nagyon nagy váltás volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy az előző korszak költői ne lettek volna tehetségesek, köztük volt például Vajda János is. De Ady hirtelen egy korszakváltó, modern, 20. századi költő lett, aki egyfelől a szerelmes verseiben hozott újat, másfelől a vátesz szerepben és a messianisztikus öntudat hangoztatásában. Petőfi szintén vátesz költő volt, az öntudat megvolt mindkettőjükben, de Ady erőteljesebben élt a próféták szerepének vállalásával. Ez a fékezhetetlen öntudat koronként ellenszenvet ébreszt egyesekben, és osztozom Balázs Imre József kolozsvári irodalomtörténész megállapításával, hogy ha ma élne, akkor azt mondanánk róla, hogy megosztó személyiség.
A kiállítás Ady Endre halálának napjával kezdődik. Mi történt ezen a napon? Hogyan fogadták az emberek a halálhírt?
Egészen elképesztő, hogy a halottas ágyánál mennyi ember jelent meg Csinszkán és a közvetlen barátokon kívül. Móricz Zsigmond például, aki a művészek közül a legjobb barátja volt, rögtön ceruzát ragadott és írni kezdte az Ady Endre a ravatalon című szövegét. Másodpercről másodpercre követte az arc változását a halál után. A kiállításon látható Ferenczy Béni rajza, az Ady a halottas ágyon, ez is a halál utáni első órákban készülhetett. Ezt onnan lehet tudni, hogy keresztbe az arcon van egy vonalmetszés, ami valószínűleg azért van ott, mert még fel volt kötve a halott álla, amikor a rajz született. Ezek tulajdonképpen morbid dolgok, de arra a következtetésre jutottam, hogy azért lehetett a halottas ágynál olyan sok ember, mert Ady kórházban halt meg és nem otthon. A másik ok az lehetett, hogy éppen 1919 januárját írták, forradalmi hangulat volt Magyarországon, kitört egy olyan demokrácia, amiben nem volt gyakorlata sem a kormányzásnak, sem a népnek, és ez fegyelmezetlenséget és közvetlenséget is hozott: jelen szerettek volna lenni a nagy költő búcsújánál. Ez a ravatalnál is meglátszott, mert míg korábban Görgey Artúr vagy Jókai Mór temetését úgy tudták lebonyolítani, hogy tisztes távolság volt a koporsó és a gyászoló tömeg között, addig ez Adynál egészen másképp alakult. A Nemzeti Múzeumnál elképesztő tumultus volt, ez részben a rendezők gyakorlatlansága miatt fordulhatott elő, részben pedig azért, mert mindenki a sajátjának érezte Adyt.
Az egyértelmű volt, hogy Adynak állami temetése lesz?
Amikor meghalt, a Berinkey-kormányban Kunfi Zsigmond volt a közoktatási és kulturális miniszter, aki Jászi Oszkár jobbkeze volt, és nem mellesleg Ady-tanítványnak vallotta magát. Ezért is történhetett, hogy aznap délután a kormány képviselője, a Vörösmarty Akadémia, és a Nyugat folyóirat úgy döntött, hogy a nemzet halottjává nyilvánítják Adyt, ennek az összes következményével együtt. Iskolai szünetet rendeltek el. A díszsírhelyet Móricz Zsigmond és Babits Mihály a Kerepesi úti temetőben, Jókai Mór sírjával szemben jelölte ki.
„Sirály volt a bus magyar vizeken" - Így búcsúztatták a lapok száz éve Ady Endrét
Száz éve halt meg Ady Endre, és a korabeli lapok természetesen rengeteget foglalkoztak a személyével, búcsúztatásának a körülményeivel, mint ahogy sokat cikkeztek róla a kortársak, íróbarátok is. Az Arcanum adatbázisában elérhető korabeli lapok, tudósítások segítségével idézzük most fel az 1919-es híradásokat - gyásznap, tömeg a Múzeum körúton, rengeteg beszéd és a tanítási napra fittyet hányó kereskedelmi iskolások.
Hogyan zajlott maga a búcsúztatás? Igaz az a pletyka, hogy Mikszáth Kálmán temetése volt a mérce a szervezéskor?
Mivel Mikszáth temetése volt időben a legközelebb, valóban megjelentek azzal a dokumentumgyűjteménnyel, ami az ő temetésének költségvetését tartalmazta. A kikötés az volt, hogy Ady esetében is azon az összegen belül maradjanak, sőt Jászi Oszkár felszólalt, hogy vegyék figyelembe az aktuális körülményeket, a katonák elégedetlenségét, a háború utáni állapotokat, a szegénységet, a fűtés nélküli Budapestet, így végül visszafogták a pompát. De azért így is megadták a módját, az Operaház kórusa énekelt, Hajpál Benő református lelkész búcsúztatta Adyt, aki egyébként a házasságát is megáldotta Csinszkával. Kunfi Zsigmondon kívül beszédet mondott többek közt Móricz Zsigmond, Babits Mihály és Jászi Oszkár is. Összesen hét beszéd hangzott el, aztán elvonultak a Kerepesi úti temetőbe, ahol már sötét volt, ennek ellenére még ott is többen mondtak búcsúbeszédet. Ott már a munkás dalárda énekelt, a fennkölt, nemzeti temetés a sötét temetőben már közelebb került a valósághoz.
Mit váltott ki az emberekből Ady-halála, mennyire erősödött fel az azt követő időkben a kultusz?
Először is rögtön elhatározták, hogy szobrot kell állítani neki. Móricz Zsigmondtól kezdve Hatvany Lajosig mindenki arról beszélt, hogy olyan szobor kell, ami a magyar nemzet szenvedéseit, jövőbe vetett hitét és Ady Endrét fogja ábrázolni. Ehhez hasonló mondatok kicsit fennköltebben megfogalmazva hangzottak el, valószínűleg ennek köszönhető, hogy teljesen félrement ez a szoborőrület. Megkezdték a szoboralap gyűjtését, hogy legyen pénz a megvalósítására. Székely Aladár fotóművész ebben élen járt, de a Nyugat is gyűjtött, ők Beck Ö. Fülöpöt kérték fel, hogy készítsen Ady-érmet, és ezt árusították. De aztán valahogy elcsitult a dolog és nem történt semmi. Az Ady család végül megelégelte a helyzetet, nem akarták, hogy csak egy fakereszt legyen a sírnál. Ady testvére, Lajos megkérte Debrecenben Zoltai Lajost, hogy tervezze meg a csónakos fejfát. Ezt 1921 májusában állították föl és gyakorlatilag tíz évig ez volt Ady síremléke. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum relikviatára őrzi ezt a csónakos fejfát, ezért most ki tudtuk állítani. Szerintem nagyon illik Adyhoz.
Mi lett végül az Ady-szobor sorsa? Hogyan került oda az a síremlék, amelyet ma is láthatunk a Fiumei úti temetőben?
1927-ben megelégelte a főváros a halogatást és pályázatot írtak ki a síremlékműre. 81 művész 130-nál több pályaművet adott be. Ezeket a Műcsarnokban két napra kiállították, de ezután sem született döntés, mert nagyon vegyes volt a fogadtatásuk. Végül hat művészt megkértek, hogy fejlesszék tovább a tervüket. Köztük volt Beck Ö. Fülöp és Csorba Géza is. Végül Csorba szobrát választották és így került sor 1930-ban az emlékmű felavatására. Erről is van egy filmfelvételünk, amit digitalizáltunk. Lehet rajta látni Ady édesanyját és testvérét is, a közönség soraiban pedig nagy valószínűséggel József Attila is látható.
Ady halála óta eltelt 100 év. A kultusz azóta is jelen van, de olyan, mintha mindig más lenne a fókuszban vele kapcsolatban, mintha minden történelmi kor csak az életmű egy részével foglalkozott volna.
Ady Endrének az utóélete is megosztó. Azzal, hogy napi szinten reagált a politikai eseményekre a verseiben és a cikkeiben, eleve olyan helyzetet teremtett az utókor számára, hogy gyakorlatilag bármelyik történelmi pillanatban lehet élni a gondolataival. Azért nem a visszaélni szót használom, mert szerintem ez máshogy működik. Ady Endre gondolatai ma is sokszor érvényesek, és gondolkodásának árnyaltsága és sokfélesége alkalmassá teszi arra, hogy bárki megtalálja benne azokat a gondolatokat, melyek az ő elveihez idomíthatóak. A kommunizmus alatt például Petőfi, Ady és József Attila voltak a nagy költők, őket tűzték zászlóra, és olyan verseket tettek fókuszba, amik mai szemmel érthetetlen választásnak tűnnek. Ady esetében például A proletár fiú versét vagy a Grófi szérűn címűt, melyek persze nem rosszak, de ha ma Adyt olvasunk, akkor nem ezek jutnak először az eszünkbe. A mai kornak sokkal inkább Az eltévedt lovas az emblematikus verse vagy a Kocsi-út az éjszakában. De az is érdekes, hogy Ady Istenhez való viszonyát csak annyiban lehetett megemlíteni azokban az évtizedekben, hogy ambivalensen viszonyult Istenhez. Ebben a témában csak egyetlen sort idéztek: „Hiszek hitetlenül Istenben.” Pedig nagyon sok olyan Istent kereső, Istent megtaláló verse van, amit később kezdtünk kellő helyén értékelni, például Az Istenhez hanyatló árnyék vagy Az Úr érkezése címűeket.
Van olyan része az Adyról kialakult képnek, ami nem fedi a valóságot?
Igen, a kiállításban szerettem volna például arra is felhívni a figyelmet, hogy milyen sokat dolgozott. Mert sokan azt gondolják, hogy egész életében csak ivott meg Veronalt szedett, de nem árt tudni, hogy közben iszonyatosan sok verset is írt. Szám szerint 1300 verset, 340 novellát, 3000-nél több cikket írt, 1800 levél maradt fenn utána, de ennek kétszeresét írhatta meg, és mindennek a létrehozására csak 20 alkotó éve volt. Móricz Zsigmond is megírta róla, hogy egy percig sem pihent. Az „agyveleje szüntelen munkában” volt. Szerintem teljesen érthető, hogy narkotikumokra volt szüksége, hogy csillapítani tudja ezeket a nagyon kihegyezett érzéseket. Csinszka egyébként lejegyezte, hogy amikor verset írt Ady, soha nem volt részeg. Általában az alkotási folyamat előtt volt abban a felfokozott lelkiállapotban, amikor több gyógyszerre és alkoholra volt szüksége.
Az Ady-imázs része volt az is, hogy sokszor úgy tett, mintha rögtönözné a verseit, ezzel is illusztrálva, hogy ő igazi ösztönös zseni. Az utolsó egy évben már eléggé súlyosan beteg volt. Mennyire készült arra, hogy milyen emlékeket hagy hátra? Igaz, hogy rendszerint megsemmisítette a kéziratait, amelyeken látszódtak a javítások, és csak a tisztázatok maradtak fenn?
Ez is az imidzséhez tartozott. Szerette volna úgy eladni magát, hogy ő csak leül a kávéházi asztalhoz és megírja a versét, esetleg egy vagy két szót javít. Valójában azonban Bölöni Györgytől kezdve nagyon sokan feljegyezték, hogy a szállodai szobájában a szemetes szinte mindig tele volt versfogalmazványokkal. Viszont tényleg csak a tisztázatok maradtak fenn. Kovalovszky Miklós gyűjtötte össze a visszaemlékezéseket Ady Endréről. Ebben az ötkötetes gyűjteményben (Emlékezések Ady Endréről – a szerk.) lehet olvasni Diósy Menyhért beszámolóját arról, hogy az Emlékezés egy nyár éjszakára című vers hogyan született meg. Ady gyakorlatilag bezárkózott a szobájába, és amikor kijött, az egész helyiség tele volt a versfogalmazványokkal. A kiállításban egyébként lehet látni ennek a versnek a kéziratát is.
Ady zseni-szerepéhez hozzátartozott az is, hogy sok esetben prófétának állította be magát és különböző következtetésekbe bocsátkozott Magyarország jövőjét illetően. Ráadásul – bár ő nem érhette meg – sok mindenben igaza lett. Tényleg ennyire jól átlátta a folyamatokat?
A kiállítás összeállításakor arra törekedtem, hogy a kéziratok között mindenképp legyen olyan, amelyen Jeremiás próféta neve olvasható, mert Ady számára a háború ideje alatt ő nagyon fontos személy volt. Azt akarta érzékeltetni ezzel, hogy a jelenben képes meglátni a jövőt, tehát van egyfajta látnoki képessége. Azt kell mondanom, hogy ebben nincs semmi túlzás, mert például, amikor a trónörököst 1914 júniusában meggyilkolták, akkor Ady Endrén a legteljesebb kétségbeesés lett úrrá. Abban a pillanatban megfogalmazta, hogy ez Magyarország végét fogja jelenteni. Egyáltalán nem volt azok között, akik lelkesedtek volna a háborúért, pedig azért az első hónapokban rengeteg író örült neki, hogy végre valami történik. Ő viszont ezt abszolút nem így gondolta. Szerintem nagyon sok mindent látott, és ez nyilvánvalóan a zsenialitásának köszönhető.
