Izlandtól Szudánig a világ megannyi országából kerültek ebbe a kötetbe különleges mesék. Olvashatunk jóságos mostoháról, emberré vált oroszlánról, kisfiút örökbefogadó méhecskéről, egy lányról, akinek három férje volt, meg egy királyról, akinek hét felesége.
Elmondhatatlanul gyönyörű, mágikus, gyógyító és felszabadító történetek találhatók ebben a könyvben. Minden mese újabb kapu egy megértőbb és elfogadóbb világ felé. Sőt, olvasás közben azt érezhetjük, hogy ez a megértő és elfogadó világ valójában mindig is itt volt körülöttünk. Itt az ideje, hogy újra felfedezzük és megteremtsük. Hiszen mi a mesemondás? A kötetben olvasható egyik történet végén ez is kiderül: „megpróbálni annyit összerakni a valóságból, amennyit csak lehet, abból a kevéske ismeretből, ami a rendelkezésünkre áll.” (dr. Gyurkó Szilvia)
AZ OROSZLÁN BAJSZA
Etiópiai mese
Élt egyszer régen egy gazdag kereskedő. A felesége fiatalon meghalt, és az apa egyedül maradt a kisfiával. Ahhoz, hogy megélhessenek, a kereskedőnek folyton utaznia kellett vásárról vásárra, kikötőről kikötőre, és a gyereket nem vihette magával – elhatározta hát, hogy újra megházasodik, hogy legyen a háznál valaki, aki gondoskodik a fiúról, anyja helyett anyja lesz. Hamarosan találkozott is egy kedves, mosolygós asszonnyal, akivel egymásba szerettek; az esküvőjük napján az új feleség megígérte, hogy gondot visel a fiúra, és úgy fogja szeretni, mintha ő maga hozta volna a világra.
A kereskedő megnyugodott, hogy a fia jó kezekben van, és vidáman indult ismét útnak.
Igen ám, csakhogy bármennyire igyekezett is az új feleség, a nyolcéves fiú bizalmát sehogyan sem sikerült elnyernie. Hiába főzte a legfinomabb ételeket, hordta haza a legjobb játékokat, szőtte és varrta a legszebb ruhákat – a fiú szomorú és csendes maradt, és nem volt hajlandó szóba állni vele, a főztjéből is alig-alig evett. A fiatalasszony kérdezgette, mi bántja, mit szeretne; énekelt, mesélt, kitalált mindent, ami csak az eszébe jutott, de sehogyan sem sikerült felvidítania. Végül, hetek múltán annyira kétségbeesett, hogy elment a falu szélén lakó öreg varázslóhoz, aki annak idején az esküvői tanúja volt.
– Kérlek, ó bölcs, segíts rajtam! Akárhogyan próbálkozom is, a fiam nem szól hozzám, nem eszi a főztöm. Annyira szeretnék jó anyja lenni! Mit tegyek?
Az öreg varázsló hosszasan gondolkodott.
– Létezik bájital – mondta végül –, amit, ha a fiú ételébe keversz, azonnal elnyered a szeretetét. De sajnos ritka dolog, és a hozzávalókhoz nagyon nehéz hozzájutni.
– Mondd, hogy mire van szükséged, és megszerzem! – vágta rá a fiatalasszony.
– Hát legyen! Szükségem lesz három szál oroszlánbajuszra attól a veszedelmes oroszlántól, amelyik a folyó mentén szokott vadászni. De a varázsital kizárólag akkor működik majd, ha élő oroszlánról vágott bajuszból főzöm!
A fiatalasszony elsápadt. Hogyan tudna ő bajuszt szerezni egy oroszlántól? Biztos volt benne, hogy ha közel megy hozzá, a bestia felfalja. Már a gondolattól is remegni kezdett, mint a nyárfalevél.
– Biztos, hogy nincs más bájital? – kérdezte félénken.
– Biztos – sóhajtott a varázsló. – Ha elhozod nekem a három szál bajuszt, elkészítem neked a varázsitalt. Ha nem hozod… akkor nem tudok rajtad segíteni.
A fiatal anya erre elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, tesz egy próbát az oroszlánnal. Hazament, megrakott egy kosarat hússal, és rettegve ugyan, de lement a folyópartra, és elbújt néhány nagy szikla mögött.
Hamarosan jött is az oroszlán, hogy igyon a folyóból. Az asszony kivett egy darab húst a kosarából, és jó messzire hajította. Az oroszlán először meglepődött az égből hullott hús láttán, de aztán óvatosan megszagolta, és felfalta az utolsó morzsáig.
Másnap megint kiment a fiatalasszony a folyóhoz. Ezúttal, amikor az oroszlán megjelent, előmerészkedett a sziklák mögül, és onnan hajította felé a húst. Az oroszlán ránézett nagy, aranyló szemével, fel is mordult, de nem jött közelebb. Az asszony a sziklák mellől nézte, ahogyan falatozik. Harmadnap még közelebb ment, majd még közelebb… napról napra egyre közelebb merészkedett az oroszlához, és ahogy figyelte az állatot, az napról napra egyre kevésbé tűnt veszedelmesnek. Végül eljött a nap, amikor a fiatalasszony egészen közel merészkedett hozzá – és amikor letette a húst, nem bújt el, csak távolabb húzódott. Az oroszlán felfalta a húst, majd felemelte a fejét, és az asszonyra nézett – szegénynek a torkában dobogott a szíve. Mi lesz, ha az oroszlán felfalja őt is?… De a jóllakott állat csak barátságosan mordult egyet, és elballagott.
Másnap reggel az asszony ismét ott állt a folyónál, kezében a hússal. Az oroszlán a levegőt szimatolva előjött, és kérdőn nézett a látogatóra. Hevesen dobogó szívvel, magában fohászkodva, a fiatalasszony odanyújtotta a húst a bestiának… aki óvatosan kivette a kezéből, és megette. Amikor jóllakott, elheveredett az asszony lábánál, és engedte, hogy a látogató óvatosan megsimogassa.
A fiatalasszony lélegzet-visszafojtva várt, míg az oroszlán jóllakottan elszenderült. Akkor elővett egy kis ollót a kosarából, és gyorsan levágott három szálat a bajszából – majd futott, ahogyan a lába bírta, és meg sem állt a varázsló házáig.
– Elhoztam az oroszlán bajszát! Kérlek, kérlek, készítsd el nekem a varázsitalt, hogy jó anya lehessen belőlem!
A bölcs varázsló elmosolyodott – és egy mozdulattal a tűzbe dobta a három szál bajuszt, ami azonnal porrá égett.
– Már jó anya vagy, leányom. Nincs semmiféle varázsital, ami jobbá tehetne.
A fiatalasszony döbbenten nézett a bölcsre.
– Nincs varázsital? De hát… akkor miért kockáztattam az életem?
– Szembe kellett nézned az oroszlánnal, hogy megtanuld, hogy képes vagy rá – felelte erre a varázsló. – Az, hogy a fiadért ilyen bátor tudtál lenni, erősebb minden varázslatnál. Mondd, hogy szerezted meg a három szál bajuszt?
A fiatalasszony elmesélte, hogyan óvakodott lassan, napról napra egyre közelebb az oroszlánhoz, és hogyan sikerült végül megbarátkoznia vele.
A bölcs mosolyogva bólintott.
– Ha így volt, akkor most menj haza, és tegyél a fiaddal is úgy, ahogyan az oroszlánnal! Légy vele türelmes, kedves és bátor. Idővel, lépésről lépésre, majd eléred a célodat.
A fiatalasszony mélyen eltöprengett a varázsló szavain. Hazatérve pontosan úgy tett, ahogyan a bölcs tanácsolta: napról napra türelemmel figyelte a fiút. Minden nap megtett érte mindent, hogy elnyerje a bizalmát – és lassan, lépésről lépésre, a fiú is elkezdett megnyílni. Először csak mosolygott, majd meg is szólalt. Teltek a napok, teltek a hetek, és mire az apa hazatért az utazásból, a feleségét és a fiát már a legnagyobb egyetértésen, békében találta otthon. Az oroszlánbajusz története meghozta gyümölcsét, és a család attól a naptól fogva boldogan élt együtt.
