Az alföldi lány a Stones zenéjére fedezi fel magának Budapestet
Szilágyi Zsófia Emma
Szonja
Helikon, 2022, 328 oldal
-

Szonja, a fővárosba költözött alföldi lány az apjának mesél az életéről. Ami nem olyan egyszerű, ugyanis egyéves volt, amikor a férfi elhagyta a családját, és csak annyit tud róla, hogy szerette a Rolling Stonest. Hogyan lehet a legintimebb titkainkat is megosztani egy olyan szülővel, akit hiába szeretnénk közel tudni magunkhoz, teljesen idegen nekünk? Hogyan próbálhatjuk megismerni önmagunkat egy ismeretlen emberen keresztül, ha az ráadásul úgysem válaszol semmire, akár kérleljük, akár szidjuk?

Miközben a Stones zenéjétől kísérve Szonja rajongva habzsolja a szépséges Budapestet, és egyik balszerencsés szerelmi kalandból a másikba evickél, mégis mesél, őszintén és szókimondóan: csalódásokról és örömökről, bizarr élményekről és sorsfordító találkozásokról, de még arról is, hogy a szexuális élete finoman szólva sem problémamentes. "I can't get no satisfaction..." - Ám egy talpraesett fiatal nőnek semmi sem lehetetlen, főleg, ha van egy őrangyala, aki időnként átsegíti az effajta gondokon.

Szilágyi Zsófia Emma: Szonja (részlet)

Ekkor lejárt a lemez, mire felvisítottam: „Gimme Shelter”-t! Megint!

Izgalomtól fűtve kipattantam a habokból, meztelenül kisprinteltem a fürdőszobából, át az előszobán, egyenesen be a nappaliba, hogy újra ráhelyezzem a tűt. Feltoltam a hangerőt is, és visszacsattogtam a fürdőszobába, mert fázni kezdtem. De ahogy átléptem a küszöbön, elvágódtam a vizes csempén. Három centi hiányzott, hogy megstukkoljam a csap szélét. Ott feküdtem, szétvetett lábakkal és karokkal. Nem ütöttem meg magam, nem fájt semmim, de meg sem moccantam. Halkan pihegtem, és örvendeztem, hogy egyben maradtam. Mint azt mondtam,

a jó zenéért néha áldozatokat kell hozni.

A villanykörtére szegeztem a tekintetem, és élveztem a vakító lámpafényt és a zenét. Azon morfondíroztam, miért fanyalognak sokan azon az előadáson, ahol Jagger és Lady Gaga együtt tolják le ezt a számot. Egy hamis hang se hagyja el a nő torkát, miközben olyan hihetetlen energiával nyomja, hogy lángol a színpad. Megértem, hogy Lisa Fischerrel állítják párhuzamba, csak ez teljesen felesleges. Fischer a legnagyobb női vokalisták egyike (mert ugye ott van a csodálatos Sam Brown), tömény őserő, döbbenetes duetteket vágott le Jaggerrel, de ez a szőke hurrikán a húszcentis magas sarkújában egészen új dimenzióba helyezi a dal dekadens, mocskos, alvilági hangzását. Az egyik legjobb „Gimme Shelter”-előadás. Sőt, ez a világ egyik legjobb száma. Ezt ott, a földön fekve állapítottam meg, ugyanis a karomon lévő szőrszálak még nedvesen is a Rockisten felé nyújtózkodtak.

Egyébként ha megkérdezné valaki, szerintem jó zenét nyom-e a Rolling Stones, akkor azt mondanám: kurvára nem. Ha visszakérdeznének, hogy akkor miért hallgatom, a válaszom az volna: mert kurva jó.

Megvártam, amíg lejár a szám, majd összekanalaztam magam a földről, lekaptam egy törölközőt, és négykézláb feltöröltem a vizet a csempéről. Felkaptam a köntösömet, és papucsban kislattyogtam a konyhába.

A fejemet viszont mégis beüthettem, ugyanis váratlanul megkívántam a teát.

Ez azért nagy szó, mert számomra a tea a legutálatosabb dolgok egyike a földön. Az ember megkívánja a melegét, az ízét, az egész hangulatát, és gondosan elkészíti magának, de kivétel nélkül olyan kurva forróra sikerül, hogy lehetetlen azonnal fogyasztani. Ezért amíg várakozom, hogy hűljön, teszek-veszek magam körül, míg teljesen meg nem feledkezem róla, és órákkal később, jéghidegen találom meg a lakás valamelyik távolabbi szegletében –

amikor már egyáltalán nem is kívánom.

Bezzeg Kosztolányi el volt tőle alélva. Senki nem írt még olyan szépet a teáról, mint amilyet ő. Már az első sor is: „Imádom a teát.” Költői kép sehol, ennél prózaibban nehezen lehetne kifejezni azt az irracionális vonzódást, amit holmi száraz levéldarabkák és némi tűzforró víz képesek kiváltani egyesekből. De aztán hamar kibukik a pátosz: „Teret enged a belegondolásunknak, az álmainknak és a fantáziánknak.” A tea, érted. Leégeti a nyelvem, aztán persze, hogy lesz tér fantáziálni, mert ordítva káromkodni kezdek. „Aláhúzza igazi valónkat, megmutat önmagunknak, az arcunkat tükrözi.” Nem mutat az semmit, mert miután szétordibáltam a fejemet, csészéstől vágom a falhoz. Nem úgy Kosztolányi, aki sosem bántaná imádott teáját: „Hasonlatos a szőke nőkhöz, akik azonnal átveszik a férfi egyéniségét, … ha a költő szól hozzájuk, ábrándosak lesznek, és rímekben felelnek.” Ha eddig nem gyanakodtunk volna, itt már világossá válik, hogy ez tulajdonképpen egy szerelmi vallomás. A felesége helyében én féltékenyebb lettem volna a teára, mint a férjem bármelyik szeretőjére.

Mivel tehát annyira szétcsúsztam előző este, hogy teljesen alkalmatlanná váltam minden egyébre, elhatároztam: most először egy ültő helyemben megvárom, amíg iható nem lesz a teám.

Neki is készültem: lefőztem egy jó nagy adaggal, és letettem magam elé a bögrémet. Rádőltem az asztal lapjára, és vizsgálni kezdtem a pirosas löttyöt. Bágyadtan néztem, ahogyan a seszínű gőz távozik a semmibe, majd két ujjammal belenyúltam, hogy akadályozzam a gőz útját; nem éreztem sem hidegnek, sem melegnek. Nem volt semmilyen. Az utolsó megmaradt agysejtem nagyon jól szórakozott. Tetszett ez az értelmetlen, teás merengés.

Ébredező szimpátiámat a „teázás” iránt az a felismerhetetlen és rém idegesítő, kopogó hang szakította félbe, amit hónapok óta hallottam fentről. Lehetetlen volt megfeleltetni a hallottaknak bármilyen tárgyat, ami csak fellelhető egy háztartásban. Időponthoz sem lehetett kötni, többnyire különböző napszakokban hallatszódott, olykor hajnalban is.

Megfejthetetlen volt, akárhogy igyekeztem. És mire két egymást követő kopogás között már-már felfedezni véltem egyfajta szabályosságot, addigra megszűnt a zaj, hogy aztán teljesen véletlenszerűen újra rákezdjen.

A kopogás intenzitása is teljes rejtély volt.

Olyan apró, épp csak hallható koppanások voltak ezek, amikért albérlőként nem érte volna meg balhézni a felső szomszéddal, főleg úgy, hogy a lakás Stefi apjáé volt, és igencsak nyomott áron adta ki nekünk. Tűrtem hát tovább, bármennyire őrjítő volt is, nehogy úgy járjunk, mint az előző, de szerencsére ideiglenes szomszédunkkal.

Durván két hónapig a Dob utcában volt albérletünk, mert Stefiék újították a Bajcsys lakást, és egyszer – akkor is végtelenül udvariasan – megkértük a felettünk lakó hölgyet, hogy a hamutálat ne az udvarra ürítse, ugyanis a használt csikkek fele a mi virágládáinkban köt ki. A kedves szomszéd amellett, hogy újabb és egyre változatosabb ajándékokat hagyott nekünk a ládákban – rágógumik, összegyűrt nyugták, műanyag kávés keverőpálcikák –, bosszúból még el is áztatott bennünket.

Mondjuk egyébként is utáltam azt a lakást, zavaróan kicsi volt. Ha valaki megállt a bejárati ajtó küszöbén, olyan volt, mintha az ágyam mellett ácsorogna. Postások és futárok esetében ez kifejezetten kellemetlen volt. Így, ha ajtót kellett nyitni, nekem is mindenképpen ki kellett másznom az ágyamból, ellenkező esetben idegen szemek társaságában ébredezhettem, fogyaszthattam a reggelit, olvashattam könyvet, túrhattam az orromat, vakarhattam a seggemet. Röviden: semmi intim szférám nem volt két hónapig.

Na meg Stefiék sem tettek említést a zajról, emiatt úgy könyveltem el, ingerültebb vagyok az átlagosnál, és ezért tolerálom ezeket a hangokat kevésbé.

A kopogás viszont ez alkalommal jobban elhúzódott, mint szokott. Már terveztem is, hogy utánajárok, mi lehet, de ekkor csengettek. Fasza!

Valahányszor becsöngettek, valami homályos aggodalom fogott el. De ennek semmi köze nem volt a Dob utcai rémbérlethez, mert a csengőtől már korábban is frászt kaptam. Mielőtt még a fülem felfoghatta volna a hangot, az agyam már riadót is fújt a testem minden szervének, aminek következtében azok egészen parányira összezsugorodtak. Mindig azt találgattam, ki lehet az, és valamiért sosem egy kellemes látogatás lehetősége ötlött fel bennem. Vaskos kérdőjelek kezdtek nyüzsögni a fejemben, kitúrva belőle minden egyéb olyan gondolatot, amik arra ösztönöztek volna, hogy válaszoljak a hívásra, hiszen meglehet, a sötét múltra nyitnék ajtót.

Megint csengettek.

A lehető legkisebbre összehúztam magamat a széken, és meg sem moccantam.

És megint csengettek.

Mégis minek csenget ennyit?

Ha ennyi ideje nem nyit valaki ajtót, akkor a legvalószínűbb, hogy nincs otthon, nem akar ajtót nyitni, süket vagy meghalt.

Rápillantottam a mobilom kijelzőjére: három perce állt az ajtóban. Egy kétszáz négyzetméteres lakásból is az ajtóhoz értem volna, ha akarok! Pókjárásban is! Mégis kinek volna kedve reagálni ilyen agresszív nyomulásra?

Ekkor negyedjére is csengettek.

A szívem hevesen dobogott, az egész testem pulzált.

Végül az idegen feladta, és ellépett az ajtóból. Még hallottam, ahogy lecsattog a lépcsőn.

– A picsába! – csaptam az asztalra, miután észrevettem, hogy a teám megint teljesen kihűlt.

Utálom a teát!

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

A Kék Oroszlán bezárásával elenyészik mindaz, ami a rendszerváltás után idejétmúlttá vált

...
Beleolvasó

Drámai eseményeket indít el, amikor a házasságromboló szerelmes lesz

Az Ami maradt belőlem egy két idősíkon játszódó, különös nyomozás története, amely szembesít azzal a kérdéssel is, hogy milyen következményei lehetnek a szerelem nevében elkövetett tetteinknek. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Lackfi János Bejgliköztársaságában a GPS is önálló életre kel

Lackfi János elbeszéléskötete hol vicces, hol szomorú emberi sorsokat villant fel - hol pedig vicceseket és szomorúakat egyszerre. Olvass bele a Bejgliköztársaságba!

Polc

Negyven év után egy padláson bukkantak rá Czene Béla festményeire

...

Az igazi író élet-halál vitára készteti az igazi olvasókat

...

Stanley Tucci a főzés-ízlelés-evés hármasán szűri át az életet

...

A Szív utca szerzőjének új könyvében a megszállott szenvedélyé a főszerep

...
A hét könyve
Kritika
Foglyok tanították meg járni és beszélni, Visky Kitelepítése mégis a szabadságról szól
...
Zöld

Réz Anna: Nagyon beleuntam abba az infantilis bűntudat-parádéba, amivé az anyaság vált

Mardos - A bűntudatról kilenc fejezetben címmel jelent meg Réz Anna első kötete. Ennek apropóján beszélgettünk a szerzővel arról, hogyan lehet a vallás és a pszichológia mezsgyéjén kívül értelmezni a szégyen és a bűntudat kérdését, miért van elege az anyai bűntudatkeltésből, a klímaszorongásból vagy az állandó önreflexiós kényszerből.

Hírek
...
Nagy

Haász János könyve az apaságról egy rockzenészt is megríkatott

...
Hírek

Jo Nesbo nyomozója 2023-ban visszatér

...
Hírek

Halász Rita-est, Szabó Magda105, Hedda Gabler-premier, Margó [Programajánló]

...
Beleolvasó

Lugosi Béla története visszafelé halad az időben a végzetes fordulatig

...
Szórakozás

A babonás ír vidéken próbál Florence Pugh lebuktatni egy szélhámosnak tűnő kislányt

...
Gyerekirodalom

Az Abigéllel eredünk a Szabó Magda-titok nyomába

...
Szórakozás

Garton Ash, Lunde, Sarr: ezek a külföldi könyvbemutatók várnak az őszi Margón!

...
Hírek

Umbridge is megirigyelné a magyar tankerületeket - a sztrájkoló tanárokkal vagyunk!

...
Nagy

“Az élet túl rövid, hogy sokáig haragudjunk benne” - 105 éve született Szabó Magda 

...
Nagy

Lichter Péter: A furcsa reakciókat általában a filmjeim kapják

...
Szórakozás

A Szolgálólány meséje új évadának tétje, hogy be tud-e törni Gileád a szabad világba

...
Beleolvasó

Veres Attila novellájában egy kutyát megharapni szerelmi zálog és hatalmi aktus