Zajlik az élet a Biokert gazdaságában: bár kisemlősök között vagyunk, mégis farkastörvények uralkodnak. Az állattársadalmat a gátlástalan Hörcsög irányítja, fő tanácsadója pedig a Vakond, aki - vaksiság ide vagy oda - még mindig a legélesebben látja a dolgokat. Újságíró mókusok, nyomozó pelék, művész oposszumok népesítik be a felnőtteknek szóló állatmesék színpadát: minden hasonlóság a valósággal a természetes kiválasztódás eredménye.
Szécsi Noémi: Rohadt állatok (részlet)
Minősíthetetlen
A Vakond irigy pillantást vetett a Szürkemókusra, aki még vastag, téli bundáját viselte, majd lopva saját vedlő szőrzetére nézett. Egykor tömött volt, koromfekete és bársonyos, de tavaly nyáron meggyulladt rajta a riasztáshoz kihelyezett petróleum, és azóta sem nyerte vissza egyenletes fényét. Ásólábát tette volna rá, hogy ami az étlapon karottaként szerepel, az igazából friss primőrként beárazott vermelt répa. Megnézte a csigaválasztékot is. Félórája evett utoljára, ezért már kegyetlenül korgott a gyomra. Beérte volna pincelakó meztelencsigával, de a kertvárosi bisztró ételeinek skálája a megfizethetetlen escargot de bourgogne-tól a túlárazott moules-frites-ig terjedt. Lemondóan tette le az étlapot, és állott esővizet rendelt. A Mókus viszont az itallapot böngészte, majd a pincérhez fordult:
– Borókabogyó-cefre van?
A pincér – egy legfeljebb héthetes egér – bólintott.
– Apátsági? – firtatta a Mókus, ám csak azután rendelt belőle, hogy az Egér – új fiú lehetett – a pulthoz ment, hogy utánakérdezzen a cefre eredetének. A csapos még a palackot is felmutatta, amelynek a címkéjén egy csuhás kisemlős – feltehetően maga a templom egere – állt valami monostor távolban felsejlő képe előtt, hogy a hagyomány és a minőség ellenállhatatlan összefonódásáért szavatoljon. Mind két mancsában és előreugró fogai között is egy-egy borókaszemet tartott. Az üveg láttán a Szürkemókus helyeslően biccentett, majd a Vakond felé fordult, hogy bekapcsolja a diktafont.
– Köszönöm, hogy rám szánja az idejét.
A Vakond udvariasan biccentett.
– Beszéltem egy vándorpatkánnyal. Szörnyű dolgokat mesélt. De azt mondta, nem adhatja a nevét az interjúhoz, mert nagyon megüthetné a bokáját a Biokertben.
– Nem a bokáját ütné meg – jegyezte meg nyugodtan a Vakond. –
A nyakát törnék el.
Meg a gerincét.
– Persze, persze. Világos – csak képletesen mondtam bokát, én is kivégzésre gondoltam.
– Feltehetőleg meg is ennék – folytatta megállíthatatlanul a Vakond. – A tél vége felé járunk, az élelmiszerraktárak kimerültek. Én a magam részéről nem eszem patkányt, de még a közeli ismerőseim között is gyakori az alkalmi kannibalizmus… – a Vakond hangja elhalkult. – Tudja, ez egy viszonylag kicsi, elég alacsony termésátlagú parcella, ahol meglepő sűrűségben élnek állatok.
– Érthető – bólogatott szórakozottan a Szürkemókus, de közben a jegyzetei között keresgélt.
A Vakond pofája eltorzult, amikor beleivott a poharába. Ha elemeznie kellett volna, a jellegzetes hordóíz mellé egy oszló állattetem sajátos – rothadó húsból és ázott szőrből álló – bukéja társult. Talán az a rokonszenves, de jelentéktelen pocokfiú az irodából, aki a múlt heti esőzések után tűnt el nyomtalanul? Ki gondolta volna, hogy ilyen átható jelenlétre képes?
– Szóval a halál nem nagy dolog. Ha váratlanul ér minket, és gyors, akkor fájdalmat sem okoz. Ön hisz a nirvánában? – A Szürkemókus most már egy pillanatra sem nézett fel, annyira nem érdekelte, amit a Vakond mond. – Az elnyúló szenvedés persze rossz. De a hirtelen megszégyenülés is rettenetes. Na meg félelemben élni.
– …igazából dr. Poczok ügye érdekli a lapot.
A Vakond nem lepődött meg, de nagy levegőt vett.
– Dr. Poczok nemzetközileg elismert pézsmapocok, a Biokultúra Egyesület nagy tekintélyű tesztállata… – hadarta, mintha az ilyen interjúk alkalmával valamiféle leckét mondana fel. – Büszkék vagyunk rá, hogy egykor ebben a parcellában látta meg a napvilágot. A fene tudja, van valami a levegőben – vagy a földben, a vízben –, amitől mifelénk több a tehetséges állat, mint máshol. Foghatjuk a földrajzi elhelyezkedésre, az egyedülálló bioszférára, a fajok hihetetlenül termékeny keveredésére, az egyedi politikai klímára vagy az összes tényezőre együttvéve, de ez a földdarab ontja magából a szárnyalni – vagy futni, mászni, ásni, rágni, harapni, dugni és ölni – kész tehetségeket.
– Sokan valamiért mégis elhagyják ezt az élőhelyet.
– Tudja, én nem hiszek abban, hogy egész életünket ott kell leélnünk, ahová születtünk.
A Szürkemókus fekete gülüszemében némi gyanakvás csillant meg, de aztán ismételten próbálkozott.
– Ugorjunk neki még egyszer. Bizonyára tisztában van vele, hogy a leminősítésről van szó. Tudomásom szerint a Bioterméktanács azt mérlegeli, hogy megvonja az önök kertjétől a biominősítést.
A Vakond ismét belekortyolt az esővízbe. Csak azért hunyta le egy pillanatra mákszemnyi látószerveit, hogy emlékezzen.
