"Békácska hasában most egy icipici emberke növekszik, akinek négy apja van, de közben egy sem. A fiú megpróbálta elképzelni, mi lenne, ha ő lenne olyan apró. Feküdt a börtönágyon, de közben benn lebegett a Kisbéka pocakjában, a puha sötétben, kérlelte, hogy tartsa meg őt, ne engedje, hogy a doktorok darabokra nyiszálják a hasában, Zsoffa nénje mesélte neki, hogyan szokott ez menni. A fiú most kisbabaként látni akarta a Kisbéka arcát, a szemét, a fogait, a karjában akart lenni, miután épségben kibújt a pocakjából."
Kigyúrta magát bivalyerősre, úgy fut, mint a Rocky, úgy üt, mint a Rocky. Egy kicsit túl erőset. Egy kicsit túl erős az igazságérzete. És közben a kezében van egy féltengely. Féltengellyel igazságot tenni bajos dolog. Kijön a vér a testből, ahol lennie kellene. És Rocky megtapasztalja a börtönt, az emberbőrre varrott Jézusok, a kemény öklök és a nőnek használt férfiak világát. Miközben veszélyes barátokat szerez. És aki őt felnevelte, nagynénje, az ájtatos Zsoffa néni is fura ügyekbe keveredik. Pestabá pedig vég nélkül darálja pajzán rigmusait. Rockynak eggyel több vagy eggyel kevesebb kereke van, mint másoknak. Vagyis dilinyós, ahogy Kisbéka mondja. A Kisbéka amúgy egy lány, vigyori, szép és széles szájú. Pörögnek az események, kisbolt nyílik, gasztroforradalom tör ki. Esküvő, halál, születés, nagy hazatérés, apasági tesztek. Érzelmi hullámvasúton ülünk, csak kapkodjuk a fejünket.
Lackfi János Rocky című új regényét a 94. Ünnepi Könyvhéten mutatja be, június 11-én, vasárnap 16 órakor a Vörösmarty téren. A szerzővel Oláh Andrea beszélget. Lackfi János a bemutatót követően 16.30-kor a Helikon Kiadó 34. számú standja előtt dedikál.
Lackfi János: Rocky (részlet)
BÁMULNAK A BORJÚSZEMÜKKEL
Uram Jézus, irgalmazz, bűnből minket kimentsél, a fiú párnája alá tette a Zsoffa nénjétől kapott imakönyvet, nehezen olvassa, de mindig csak egy kicsit kell csipegetni belőle, egy kiskanállal, mondta Zsoffa nénje, mert a mi Urunk édessége, olyan, akár a lépesméz. Szájában forgatja, nyelvén olvadozik, olyan, mint a gumicukor, vagy a savanyúcukor, amit behoz a börtönbe a Zsoffa nénje, megvizsgálják az őrök és engedélyezik, és elszopogathatja súlyzózás előtt, sokat segít, egyből érzi, ahogy az erő a testébe épül, növekszik benne az energia, fel-le, fel-le, emelgeti a súlyokat, a vízzel teli petpalackokat, mert a súlyzók veszélyesek, fogvatartott kezébe nem valók, ha meg kimennek az udvarra, úgy fut, mint a Rocky, bal-jobb, bal-jobb, feje felett az ég, jó dolga van itt, csak piszkosul szar a kaja, inkább nem mond ilyet, bár itt mindenki így beszél, sőt, még rondábban. Bizony mondom nektek, hitvány e világnak étke.
Nem szereti, hogy itt mindenki mindenbe beleturkál, az elején az egyik okos eltüntette a fiú párnája alól a Zsoffa nénje imakönyvét, és az nem jó, mert az odavaló, mindig kiveszi, elolvas egy mondatot, te drága kegyelmed, mint élő víznek forrása, nyammog rajta kicsit, forrása, forrása, érzi, hogy feltör belőle, mint amikor kinyitja a csapot, srrr, srrr, folyik és árad, szépen megtölti őt, és máris elkezdhet fekvőtámaszozni, tizenhárom-tizennégy, huszonhét-huszonnyolc, ötvenegy-ötvenkettő, és eltölti őt az erő, feltör az élő víz, a fiú máris csurom víz, az ereiben kúszik Isten lépesméze.
Senki nem akarta neki elárulni, hova lett. Hagyjál, hülyegyerek, milyen imakönyv?
Tudod te egyáltalán, hol vagy, és ki vagy?
Nem egy kurva templomban, öcsém! Ez itt a börtön, és ha nem hanyagolsz, pöcsfej, akkor nagyon sürgősen széjjelváglak, mert idegesít a hülye képed, ráadásul dilinyós vagy, tiszta fura, engem pedig idegesítenek, ahogy bámulnak a borjúszemükkel, besokallok ettől, leizzadok ettől, borsózik a hátam, mert mit néznek annyira, mást látnak talán, mint amit én látok? Bőrkiütést kapok tőled, vágod?
Mondta, értem, akkor te nem láttad, hova lett a Zsoffa nénje imakönyve, ugye?
Mondta neki a fickó, nem, baszod, nem láttam, de most már elnyomlak, mint egy csikket, kis köcsög. Hangosan kiabált a fiú fülébe, és a fiú nem szereti, ha hangosan kiabálnak a fülébe, túl hangos, túl hangos, figyelmeztette, ez nem lesz jó, a hangosságból baj lesz, ez nem jó, nem szereti, ne csináld. Mire ő még hangosabban, hogy ez nem kívánságműsor, geca, ledarállak, mint a szart, én tizenöt évet kaptam, és nem érdekel, ha miattad rám vernek még tízet, úgyis megőrülök itt benn, vagy elvágom a saját nyakam, mert ezt nem lehet kibírni, érted? Nem lehet kibírni.
Ezt ismételgette, nem lehet kibírni, nem lehet kibírni…
A fiúnak tetszett, ismételgette ő is, nem lehet kibírni, köcsög, nem lehet kibírni, elmosolyodott, olyan volt, mint egy szép imádság Zsoffa nénje imakönyvéből, szerelmednek hevességét, édes Jézus, nem lehet kibírni, nem lehet kibírni… Az a fickó egészen közel lépett a fiúhoz, annál is közelebb, még közelebb, túl közel, a közelnél is közelebb, nem lehetett kibírni, ha még egy kicsit közelebb lépett volna, akkor a fiú már tényleg nem tudta volna, hogy melyik a fickó és melyik ő maga, zavarta, hogy összekeverednek,
nem akart a másikkal összekeveredni,
a kiabálástól fröcskölt a nyála, a szaga is iszonyatosan büdös volt. Van ilyen, hogy valaki büdös, a fiút ez zavarja, lehet, hogy az ő szaga meg másnak büdös, ezt nem tudja, de most pont a fickó szaga zavarta nagyon.
Mondta neki udvariasan, mert Zsoffa nénje, ha meglátogatja a börtönben, sírva kérleli, legyen nagyon kedves és udvarias mindenkivel, vigye el az Úrjézus kedvességének virágát ezekhez a szegény emberekhez, ezekhez a durva lelkű emberekhez, ezekhez a megnyomorított emberekhez, hogy az ő fáradt lelkük is kivirágozzon. Úgyhogy mondta ennek a kedves virágszálnak, hogy ne hajoljon belé annyira, mert zavaró a nyála, és zavaró a szaga, nem túl illatos, nem olyan, mint az igaz ember jóillatú áldozata az Úr oltárán.
Akkor az a szegény virág durr, gyomorba vágta a fiút, annyira, hogy a büdös arca szinte szétfolyt előtte, a fiú először világosat látott, aztán sötétet, aztán olyat, mint amikor vége a filmnek, és a képernyőn zsibongnak a hangyák. Azt hitte, hogy elmászik előle a világ, elviszik a hangyák, de aztán újra meglátta a fickót, ahogy az ő arcába ordítozik, túl hangosan, túl hangosan, mégsincs hangja. Aztán a hangja is visszajött, mint mikor feltekerik a tévén a hangerőt, és a fickó a fiú arcába nyomta az öklét. És akkor a fiú előtt megjelent Rocky, és ránézett. Tekintete, mint az égő tűzláng, hangja, mint a nagy vizek zúgása, és nem tudni, mi történt, a fiú keze magától megmozdult, bal-jobb, bal-jobb, ragadjon az ütem, mondta mindig az edzőbá. Nem bal, aztán jobb, bal, aztán jobb. Hanem baljobb, baljobb. Egyik ütés a másik után, egymásra tapadva, mint a futkosva párzó bogarak a kertben, hogy röhögött rajtuk Pesta bátyám, majd elnyomta rajtuk a csikkjét, na, szép halálotok lesz, kufircolás közben megmurdelni, az az igazi, én is így szeretnék, csak ezt a szentfazék nagyanyádat tenném el már láb alól, olyan szabadság lenne itt, kanmuri, nem igaz, kistökös?
Talán nem is az volt a baj, hogy úgy csinálta, mint a Rocky, bal-jobb, bal-jobb, hanem hogy közben nála voltak a petpalackok, mert éppen gyúrt, petpalackokkal gyúrt, mert súlyzókkal nem szabad, az veszélyes. És ahogy észrevette, hogy a képébe ordító virágszál megütötte, rájött, hogy most neki is ütnie kell.
Jobb-bal, jobb-bal. Mint Rocky.
Nem is az volt a baj, nem is a két petpalack, amikkel csak gyúrni akart, és végül kétszer is akkorát ütött velük, hogy az ordító virágszál elesett, és a feje lecsapódott a padlóra. Azt mondták, ez volt a valódi baj. Odaverte a koponyáját a kőhöz, a kemény betonhoz, túl nagy volt a lendülete, ahogy esett. Ott feküdt, és kiugrottak a szemei, mintha le akarnának pottyanni a földre. Elég rémisztően nézett ki, a fiú mondta neki, hé, ember, megijesztesz, ne legyen már ilyen az arcod, ne legyen, légyszi, azonnal csináld vissza, inkább ordítsál, ki fogom bírni, most már kibírom. Mert ordítani közben elfelejtett, pedig annak a fiú most már jobban örült volna. És a szaga még büdösebb lett, nem tudni, honnan szerzett hirtelen még büdösebb szagot, víz fröcsögött végig az arcán, folyt, mint egy patak, olyan az ember, mondom néktek, mint a padlóra kiloccsant víz, holnapra már híre sincsen, és a föld is elfelejti, ahol addig állt.
A fickó csak feküdt, és a szájából vérhabot köpött, a fiú meg állt fölötte a petpalackokkal, és azt mondta, ne essél el, ember, nem akarom, hogy elessél, Pestabá is elesett, bele az üvegbe, azt sem akartam, az a négy srác is elesett, és kilátszott a csupasz koponyájuk hófehér bélése, azt sem akartam. Nem akarta ő, hogy mindenki elessen, csak sajnos volt a kezében két petpalack, bal-jobb, bal-jobb, mint a Rocky, pedig csak erősödni akart, de attól nem lesz erősebb, ha mindenki elesik, és úgy néz, mintha ki akarna potyogni a szeme. Nem akarta, hogy az emberek szeme kipotyogjon, ne fityegj, mint apád fasza, téged is elvisz a kasza, hehe, mondta Pestabá, és őt is elvitte a kasza.
