Elmesélhető-e Jézus és a kereszténység története egy kutya szemszögéből? Schein Gábor legújabb versesregénye egy izgalmas és formabontó vállalkozás, amelyben egyszerre elvenedik meg a múlt, az ember-állat párhuzam és a barátság határai. A kötet egyik főszereplője Jácint, a kutya, aki Názáretben szegődik Jézus mellé, hogy a legfontosabb élményein keresztül végigkövesse. A másik főszereplő Godova Sándor, az egykori dél-amerikai teológus, aki Jácint történetének szerzője, és aki még halála előtt eljuttatja a kéziratot jóbarátja, Schein Gábor számára. Így a bibliai történet mellett egy elmúlt barátság szálai is kibomlanak a kötet lábjegyzetei között, felidézve egykori élményeket, emlékeket és kulturális kapcsolódásokat.
Schein Gábor: Egy kutya evangéliuma (részlet)
7. A szerelem tudománya és a háló kivetése
Nézek egy fát, egy rigót a fa rejtekén, így lel rám a reggel.
Még a sarlósfecske is talál fészket, csak a vándorsólyomnak
nem kell. Az én fészkem te lettél. Vaksin, támasz nélkül,
fogytán a világnak, téged választottalak. Vagy te választottál
engem? [1] Ennyi gazdagság elől elfutni nem lehet. Éld túl
a vihart, nem fogsz emlékezni, hogyan sikerült. Ma reggel
csodás előérzetem támadt. A horoszkóp azt súgja,
új dolgok állnak küszöbön. Új ötletek, talán egy fontos
ismeretség. Ha volna kezem nyitni az ajtót, előbb
látnám, mi érkezik. Fényes reményekkel poroszkáltam
a Hosszú Karú nyomában. Hálás voltam a szellőért.
Elmúlt az előző napi émelygés. Hirtelen megéreztem,
hogy a dombtetőről néz valaki. „Kapitány úr, egy
szempár tíz óra felé nyolc-kilenc méteres távolságban!
Mit csináljunk?” „Nem csinálunk semmit!” „Kapitány úr,
a szempár közeledik, és megváltoztatta a helyzetét, most
egy óránál tűnt föl. Mit csináljunk?” „Nem csinálunk semmit!”
„Kapitány úr, a szempár a hátunkba került, és követ minket.
Mit tegyünk?” „Semmit. Nem vesszük észre. Ez a mi
jól bevált taktikánk. Nem vágunk a dolgok elébe. Ezzel
ösztökéljük őket, hogy szándékaikat tisztán mutassák.”
Így láttam meg Magdát, és így mulasztottam el, hogy
találkozzam vele. [2] Nem is oly rég egy bölcs nő a fülem
hallatára magyarázta el egy rajongó ifjoncnak, hogyan
vásárol cipőt. Nos, csakis hirtelen felindulásból. Mondhatni
szerelemből. Ennek ellenére megesik, hogy kényszerítő
körülmények hatására először a boltban hagyja. De ha
a szerelem igazi, visszamegy másnap és harmadnap is.
Egyszóval visszajár. Nézegeti, a lábához méri, belebújik,
körbesétál egyszer, kétszer. Nem kell félreérteni, ez nem
próba, mert az igazi cipővonzalom nem kíván próbát.
Mit számít, ha kissé szorít, nyom, tör, véresre dörzsöl?
A szív döntése már régen megszületett. A láb majd
beleszokik. A cipő csak a várakozási idejét tölti, [3] amíg
megjön a csodás fizetésnap, az apanázs, izgalommal persze,
mert közben más is belészerethet. [4] Nem tagadom,
megnéztem, kinek a tekintetét viseltem magamon,
és tetszett, annyit elárulok. De jól tudtam, a szerelemnek
szárnya van, könnyen okát leli, hogy máshova hurcolja
a gyenge más-szerelmét. Ez annál jobban gyengül,
mennél gyakrabban kell új fészket raknia. [5] Én nem
futkosok már az orrom után új és új szagoktól részegen.
Lehet, hogy a Hosszú Karúnak semmi szüksége rám.
De mellé szegődtem, hát kitartok. Kétféle hívást nem
követhetek. [6] Ha bajba jut, meg kell mentenem. [7] A tó
felé ereszkedtünk. Útközben elgondolkodtam, miért
mondják, hogy szerelembe esik, aki szerelmes. Valóban
verem volna, szakadék a szerelem? A Hosszú Karú
előresietett. A tóparthoz közeli szőlőkben értem utol.
Egy mutatós nővel beszélgetett. No nézd, gondoltam,
a Hosszú Karút is csapdába lehet csalni? Fészkén marad
akkor ő is, nem kell majd kutyagolnom. Igaz is, minek
futni örökké? Nem tudod, hogy a szívnek és egyéb
életfontosságú szerveknek a páros élet tesz a legjobbat?
A nő meddő volt. „Mester”, szólt, „nem érdemlek büntetést.
Tisztán éltem, a férjem sem talált bennem kivetnivalót.”
A Hosszú Karú ennyit válaszolt: „Bízzál! Amikor
lehetetlen, akkor lehetséges.” Semmi kétség, ki a
tréfamester. [8] Akkor is, ha a tréfái változatlanok.
Mert nem ugyanezt mondta-e az angyal Sárának? [9]
És a szó beteljesült. Kár, hogy a vén mócsing,
Ábrahám nem értette a tréfát. Vagy túlságosan értette,
és megtoldotta még eggyel? Felüvöltött bennem a hiány.
Lehetett ez már Magda hiánya? Kettéhasadt az agyam,
ez a kék eres, foltos, szürke massza, annyira kívántam,
hogy viszontlássam. A Hosszú Karú eközben leért
a tó partjára. A halászok ekkor érkeztek vissza az éjszakai
halászatról. Korazin előtt a zsákmány bőséges volt, míg aki
nyugat felé ment, szardíniát és rákot fogott. A Hosszú Karú
őket szólította meg. Gondoltam, rákot akar félpénzen.
„Ismerlek benneteket”, lépett oda hozzájuk. „De mi
sosem láttunk. És nem vagyunk barátságos kedvünkben.”
A Hosszú Karú pedig ezt mondta: „Gyertek velem.”
„Nem látod, hogy most kötöttünk ki? Egész éjszaka
kint voltunk, és semmit se fogtunk.” „Engedjétek vissza
a hálókat.” „Bolondság”, felelték, „itt nincs hal. Annyit se
tudsz, mint egy gyerek.” „Bolond az, aki próbát sem tesz”,
felelte a Hosszú Karú. A két halász erre visszaengedte
a hálót, és amikor kihúzták, roskadt a ráktól, hínártól,
volt benne egy római ezüsttallér, tizenkét bot, egy szétázott
piros papucs, egy erszény, egy lila öv, egy törött kulcs,
egy rozsdás szög, egy gyűrű, [10] nádtörek és valamennyi
hal is. Csodálkozott a két halász, és így szóltak:
„Mondd meg, hová menjünk, és mi oda megyünk veled.”
1. Itt Keresztes Szent János Vers az isteniről címen fennmaradt költeményére utal játékosan. A szent Takács Zsuzsa fordításában ezt mondja: „Támaszkodva, támasz nélkül, / vaksin, fogytán a világnak, / gyöngülök, erőm alábbhagy. // A teremtett, múló dolgok / elbocsátották a lelkem, / önmaga fölébe röppent, / s új életre, íme, boldog, / megfogóztam Istenemben, / és a legfőbb jó, mi várt, / nem vágyhattam többre végül, / lelkem látta önmagát, / támaszkodva, támasz nélkül.” Így érzi magát a vágyakozó lélek, amikor istenével találkozik. De hogyan érezheti magát isten, amikor az esendő és vívódó lélek rátalál? Boldog? Mindegy neki? Terhére van? Én pedig azt kérdezem, mikor elég a blaszfémiából? Vagy sosem lehet elég belőle, mert az emberi szem az idők során elgyöngült, és ma már csak a fonák oldalt képes látni, ami azonban ugyanúgy a dolgot mutatja, mint a színe, ami túlságosan fényes?
2. Ha el akarom mesélni a barátságunk történetét, a szerelemről is beszélnem kell.
A szerelemről, amiről annyi jobbnál jobb könyv beszél, és legalább annyi, vagy még több a szerelem lehetetlenségéről.
Katival először 1992-ben láttuk egymást egy házibulin. Volt egy egész estém, hogy megszólítsam, de nem volt bátorságom. Nem mintha általában is bátortalan lennék, bátortalanabb, mint általában bárki más, de ahogy ott állt fekete farmernadrágban, a farzsebébe süllyesztett kézzel, ott állt és beszélgetett valakivel, gyönyörűen, magabiztosan és érdekesen, nem tudtam mást kérdezni magamtól, csakis azt, hogy mi szüksége lenne rám, és ha nem megyünk rögtön ilyen messzire, ha csak erről az estéről van szó, egy beszélgetésről egy házibulin, hogyan lehetnék én is érdekes számára, amikor alapjában véve unalmas vagyok, igen, én csak untatni tudnám őt, ezt a gyönyörű, magabiztos és érdekes nőt, akinek, ezt sugallja minden pillanatban, alapvetően senkire nincs szüksége. De azért persze megjegyeztem magamnak, és időről időre gondoltam rá, vajon mi lehet vele. És úgy hozta az élet, hogy az első találkozásunk után, amelyből nem lett találkozás, 1994 decemberében újra találkoztunk, ezúttal egy kiállítás megnyitóján. Eredetileg nem is akartam elmenni erre a kiállításmegnyitóra, aztán győzött bennem a lelkiismeret, nem tehetem meg a festővel, aki nem volt ugyan barátom, de régen ismertük egymást, és már legalább háromszor hívott különféle kiállításaira, de nem mentem el, nem tehetem meg, hogy oda se dugom az orrom. Későn érkeztem. Amikor megláttam Katit, kellett vagy negyedóra, mire csillapodott az izgatottságom. Ő egy sarokban beszélgetett két ismerősével. Én a terem belsejébe húzódtam, abban sem voltam biztos, hogy látott, és beszélgetni kezdtem valakivel.
De a szemem sarkából őt figyeltem, nem, másodszor nem történhet meg, hogy meg se próbálom.
Később elmondta, hogy beképzelt alaknak gondolt, aki nyilván észre sem veszi, aki mindenki mást képes észrevenni, csak őt nem, haragudott rám. Egy kabátokkal teli fogas alatt másfél órán át beszélgettünk. Ott kezdődött. Felszabadultnak és boldognak éreztem magam mellette. Múltak az évek, és ez nem változott. Két lányunk született. Ma már mindketten felnőttek.
3. A női cipővásárlás eszkatológiája volna ez? A cipővásárlásé, ami hasonlatos a szerelemhez és a megváltáshoz egyaránt?
Vagy a megváltás olyan, ahogy egy nő cipőt vásárol? G. S. parabolái mindig zavarba ejtettek.
4. G. S. kutyáját a szerelem bölcsességével és tudatlanságával lépteti be Jézus történetébe. A szerelemről először egy nő beszél nála afféle Diotímaként, hallgatója pedig a fiatal Szókratész. A kutya kihallgatja a beszélgetésüket, amit G. S. aztán leír, én elolvasom és kommentálom. Hányféle torzításon megy át az eredeti gondolat? Olyan ez, mint amikor Kerényi Károly a legmagasabb rendű tréfa mestereként kitalál egy szerzőt, Pseudo-Antisthenést, megírja helyette a Beszélgetések a szerelemről című csodálatos művet, amelynek eredeti magyar fogalmazványát természetesen a nem létező fordításaként adja közre. És milyen tréfás, hogy a téma első megszólaltatásakor nem a szerelemről beszél, hanem arról, hogyan vesz magának cipőt Diotíma.
5. G. S. itt Kerényi említett könyvét idézi, és az idézésben éppen azon a ponton áll meg, amikor még nem kell kiterítenie a lapjait. Ezt meghagyja az olvasójának. Kerényinél ugyanis az egész passzus így hangzik: „S vajon mindegyik házastárs, aki természetesen szintén a legjobb felet kívánja magának, annál inkább, mennél többet ér a fél valónk akár szemünknél, akármely tagunknál, a legjobb nőt vagy a legjobb férfit kapja-e házastársául, vagy csak azok közül a látszólag legjobbat, akik véletlenül az útjába kerültek, sőt, mint a kezdettől fogva szerelmeseknél a legtöbbször megesik, azt éppen, akit valami véletlenség, mielőtt még fontolgathatna, a karjaiba vezet? És ha aztán akár a férfi, akár az asszony később tökéletesebb férjet vagy feleséget vél felfedezni a máséban, nem szakad-e szét ez a Szerelem, amely egyszerre a magáé és a másiké, s nem erőszakolja-e a Maga-Szerelme a Másik-Szerelmét, hogy a tökéletesebbnek látszó házastársra szálljon át? Az ilyen szerelem azonban igen szárnyas, és majd minden nap van oka, hogy máshova hurcolja azt a gyenge Más-Szerelmét, amely vele van, s amely annál jobban gyengül, mennél gyakrabban kell új fészket raknia, a Maga-Szerelme ellenben ugyanígy erősödik, s végül lehullatja szárnyait, és a Kutya lesz, ó Szókratész, aki szimatolva futkároz a földön.
Ez a Szerelem azonban, akire most tanítalak, vak, és nem látja meg a jobbat, hanem ott marad, ahová a könnyelmű Véletlen egyszer vezette,
azon a jó vagy rossz szálláson, s maga az is, akit így megszállott, természete szerint hajlamos volt a vakságra, és míg más természetű emberek nem tűrhetik, s a jónak, bárhol legyen is az a világon, sőt a közömbösnek és a rossznak is az édes látása kedvéért önakaratuk ellenére kiüldözik magukból, nála szíves fogadtatásra talál a vakságot hozó vak istenség, és anélkül, hogy többé elmozdulna, énekli, mint valami lantos, a boldogságát vagy a boldogtalanságát.”
6. A kutya később nem csupán két hívásra mond egyszerre igent, hanem háromra. Az ilyesmi sok lelki viszontagság forrása szokott lenni.
7. Talányos mondat, ha innen minden közbeeső állomást kihagyva a mű befejezéséhez ugrunk.
8. Amikor Ábrahám útnak indult, Isten azt ígérte neki, hogy elvezeti a földre, amely az otthona lesz, ott lesznek nagy néppé a gyerekei. Mózes első könyvének végéig három nemzedék élete fut le, és senki nem él az ígéret földjén Ábrahám dédunokái közül. Jákobnak csak a csontjai térnek vissza, ahogy Mózes sem léphet majd be, csak távolról vethet majd egy búcsúpillantást az országra, amelynek az életét szentelte, és ahol sohasem járt. Így végződik a Tóra utolsó könyve. A héber Biblia egésze pedig Kürosz perzsa király dekrétumával, amely hazaengedi a babiloni fogságból a zsidókat a rég megígért földre.
Minden rész az ígérettel végződik, egyik sem a beteljesüléssel.
Ábrahám, amikor elhagyta a világot, amelyben otthon volt, az ígéret idejébe lépett át, létrehozta a jövőt, és úgy tudta, úgy hallotta, hogy ezt fia feláldozásával kell megpecsételnie. Belekezdett a legnagyobb, azóta is zajló kalandba, a világtörténelembe. Azóta nemcsak a zsidók otthona az idő, nemcsak ők vándorolnak az ígéret beteljesülésének reményében és a teljesülés reménytelenségében, hanem azok is, akik követték őket. De miért a fiú feláldozása volt a pecsét? Miért ilyen borzalmas, minden emberivel ellentétes? Kicsoda és milyen az az isten, aki ezt kérte? Vagy kicsoda és miféle ember Ábrahám, akivel a történelem kalandja kezdődik, hogy ilyen parancsot vélt hallani?
9. „Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?”, olvassuk Mózesnél. Izrael, a megsokasított nép az ősanyák meddőségéből született.
10. A háló tartalma főpapi és pápai szimbólumok.
Az egyház, amely bizonyos értelemben itt és ekkor születik, eleve hordozza romlandóságát és létének csodás valószínűtlenségét.
A hálót az első kegytárgyboltnak is tekinthetjük. Elbűvölő mai megfelelőjét lásd itt: https://sacrastore.hu/liturgikus-eszkozok/fopapi-ekszerek-kiegeszitok
Fotó: Valuska Gábor
