Pető Péter: A futball soha nem érhet véget (részlet) - konyvesmagazin.hu

Az élet giccs, a foci identitás – tudtuk meg Pető Péter legújabb kötetének bemutatóján. És ha van valahol demokrácia a futballban, Pető könyvének lapjain mindenképp. Együtt játszunk Leo Messivel és a zempléni Lekvárral, fújjuk a sípot megyeiben és vébédöntőn Puhl Sándorral, nyírjuk a füvet a hatvani legenda Jani bácsival, és persze szurkolunk teli torokból Srí Lankán, Dunaszerdahelyen és az isten háta mögötti hátsó füvesen, fiatalon, öregen, súlyos betegen vagy épp vakon.

pető péter
A futball soha nem érhet véget
Central, 2024, 176 oldal
-

Közben pedig elmélkedünk Amartya Sennel, Byung-Chul Hannal és TGM-mel igazságról, hűségről, közösségiségről, no meg Guardioláról, Marvel-hősökről és Mészáros Lőrincről a szerző korábbi futballszövegein építkező kötetének köszönhetően. Hát kell-e ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy a futball minden?

Pető Péter újságíró, a 24.hu főszerkesztője. Élete klubja az FC Hatvan, Chelsea-szurkoló, korábbi NB II-es futballbíró. Nem ez az első focis könyve: Leshatár címmel jelent meg „játékvezetős-futballos” regénye 2017-ben, Lesgól címmel pedig az Orbán-kormány sportpolitikájáról szóló kötete 2020-ban.

Pető Péter: A futball soha nem érhet véget (részlet)

Vajon Josep Guardiola vagy Amartya Sen a fontosabb filozófusa a világnak? 

Vajon a Barcelona taktikai fenoménjának, Josep Guardiolának és José Mourinhónak a párharca épp úgy megfeleltethető két világ találkozásának, idealizmus és realizmus csillapíthatatlan küzdelmének, ahogy Az elnök emberei és a Kártyavár szellemisége elbeszéli a politika két világát?

Vajon Guardiola taktikája és Mourinho stratégiája egyúttal azt is elbeszéli, milyen ma a világ, és milyennek szeretnénk holnap látni?

Ezek az első kérdések a sok közül, amelyeket azért teszek fel, mert annak idején egyszerre olvastam Jonathan Wilson és Amartya Sen könyvét: A Barcelona-örökség, avagy Guardiola, Mourinho és a harc a futball lelkéért és Azigazságosság eszméje egyaránt a jobb, morálisan érvényesebb élet felé vezető utat kutatja. Azaz az igazságot keresi. 

„Abban a kis világban, amely a gyermeklélek életének világa, (…) semmi sincs, amit a gyermek oly finoman meg tudna érezni, mint az igazságtalanságot” – idézi Charles Dickens Szép remények című regényét a közgazdasági Nobel-díjas Amartya Sen Az igazságosság eszméje című kötete elején. Ahol kitér arra az alapvetésre: valójában nem az a felismerés mozgat minket, hogy a világ nem teljesen igazságos, hanem az, hogy körülöttünk látható számos olyan igazságtalanság, amely kiküszöbölhető. Ezeket szeretnénk felszámolni. Mint írja, okkal feltételezhetjük, hogy a párizsiak nem rohamozták volna meg a Bastille-t, Mahátma Gandhi nem vezetett volna függetlenségi mozgalmat a brit birodalommal szemben, Martin Luther King pedig nem szállt volna szembe a fehér felsőbbrendűség rendszerével, ha nem éli meg maga is az igazságtalanságot, amelyet le kell küzdeni. Nem a tökéletes, így nyilvánvalóan létrehozhatatlan világ létrehozását akarták, hanem véget vetni valamilyen életkeserítő igazságtalanságnak. 

Már ennyiből is elkerülhetetlenül adódik a kérdés: mégis, mi köze van ennek az egésznek a futballhoz? 

Ahogy a következő fejezetek is mutatják, az igazságosság eszméjének, az igazságosságteóriáknak is elég sok, ráadásul azonban Sen elmélete megalapozásakor sokat beszél a demokráciafelfogásáról is. Leírja, hogy lehetséges gondolkodni ahhoz, hogy erősebb demokrácia formálódjék, ami elmélete tanulsága szerint egyenesen vezet a kevesebb igazságtalansághoz. Amikor pedig erről beszél, jó néhány olyan dilemmát vet fel, amely rávetíthető Josep Guardiola és José Mourinho korszakos párviadalának szellemtörténetére. 

Ennek ellenére nyilvánvalóan nem jutott volna eszembe e két szakvezető az igazságosságelméletekről, ha nem egyszerre olvasom Sen könyvét Jonathan Wilson ABarcelona-örökség, avagy Guardiola, Mourinho és a harc a futball lelkéért című korszakos kötetével. Minthogy azonban így tettem, elkezdtem egymásra olvasni a két szöveget. És arra jutottam, Sen teóriája erősen reflektál a két futballfilozófus kozmikus küzdelmére, amely sok tekintetben megfeleltethető a politikát, a közéleti gondolkodást olyan hosszú ideje meghatározó idealizmus–realizmus vetélkedésnek. 

E két megközelítés egészen eltérő világolvasást tesz lehetővé. Hogy mennyire más magyarázatokat képesek mutatni, annak megértéséhez – a futballhoz hasonlóan a globális szórakoztatóipar csúcsszegmenseként ismert – filmsorozatokhoz fordulok. Előtte azonban csöndben megjegyzem: feltűnő, hogy a streamingszolgáltatók, a moziipar mennyire nem tud mit kezdeni a futballal. Nincsenek emblematikus fikciós sorozatok a világ legfontosabb (több mint) játékáról, és csak tippem van, miért alakult így. Ez pedig az, hogy a futball alapja olyan erős identitás- és érzelemközösség, amelynek fikciós elbeszélése valójában nem több, hanem kevesebb kötődést, feszültséget, szenvedélyt eredményezne a sorozatban, mint a valóságban. Talán ezt igazolja, hogy a Netflixen nagyot futott úttörő Sunderland, amíg csak élek című dokusorozat volt, ahogyan azóta a premierligás csúcscsapatokról is ilyenek készültek, és Ryan Reynoldsék is ebben a zsánerben utaznak, miután megvették a Wrexham nevet viselő angol kiscsapatot.

Tehát ezek a filmek nem elképzelték, hanem bemutatták a futball legvégső igazságait.

Lehetetlenre nehezíti ugyanis a játék fikciós feldolgozását, hogy a legjobb forgatókönyvírók sem képesek kiszámíthatatlanabb finálékat, érzelemgazdagabb csúcspontokat fölrajzolni, mint amilyeneket a futball valósága produkál. Ráadásul a játék úgy teszi ezt, hogy közben a kortárs nyilvánosság Marvel-mintázatának is megfelel, azaz a szuperhősöket is fölvonultatja. Elég csak a 2022-es világbajnokság döntőjére gondolni: az egyik oldalon Lionel Messi, a másikon Kylian Mbappé, aztán mellettük kisebb szerepekben a legvégén Emiliano Martinez, a saját nevét az örökkévalóságba küldő Gonzalo Montiel… 

 

Kártyavárostrom

A mélázásra szánt start után viszont akkor emlékeztetek végre mindenkit arra, milyen brutális ellentét feszül Az elnök emberei (TheWest Wing) és a Kártyavár (House of Cards) című sorozatok világa között. Előbbit az ezredforduló környékén kezdték vetíteni, még Bill Clinton elnöksége idején, a nyilvánosság szerkezetének totális átalakulása előtt. Asorozat szellemiségét a demokratikus optimizmus alakította: idealisták alkották a kormányzatot, formálták a politikát, olyan karaktereket láttunk, akiknek fájt, ha kárt okoznak, akik nem viselték el az igazságtalanságot, akik – sikerült bárhogyan is– gyarlóságaikkal együtt is mindig jót, azaz közjót akartak. Mély és közös elithit szólt arról, hogy a liberális demokrácia hidegháborús győzelme egy szabadabb, morálisan érvényesebb politikát eredményezett.

Mindez hovatovább azt üzente: a jobbak győztek, s az onnan nézve rosszabbaknak nem lesz helye a világ kormányzásában.

Aliberális demokrácia mint struktúra, intézményrendszer definíciójánál fogba magasabb rendű politikai keretet jelent, mint kihívói, mivel szabadabb életet és hozzáférhetőbb hatalmat garantál polgárainak, így azok nem is lesznek többé nyitottak a hatalom szabadságát hirdető rendszerekre. Ez a politikai képzelet csúcsosodott ki Barack Obama elnöksége idején, aki, mint arra Michael J. Sandel igazságosságteoretikus rendre emlékeztet, különösen gyakran használta azt a fordulatot, hogy „a történelem jó oldalán állunk”.  

Aztán 2013-ban sugározni kezdték a Kártyavárat, amely a politikát legmocskosabb és cinikusabb oldaláról mutatja. Onnan, ahonnan az látszik, a nyilvánosság csak egy színpad, a háttérben pedig az önérdekek mozgatják a politikát. Bűnök, hazugságok, szerepek, zsarolások uralják a közeget, a hatalom célja pedig egyedül annak megszerzése és megtartása. Ha valami közjót szolgál is a politika az árulások, összeesküvések tengerében, akkor is csak azért, mert az adott pillanatban az a megfelelő módszere a hatalom megtartásának. 

E két, fundamentálisan eltérő politikalátás filmbéli föltűnése és globális népszerűsége időben egymást követte, azaz okkal feltételezhető, hogy valamiképp eltalálták a korszellemet.

Afilmek élesen reflektáltak egymásra, erősen rajzolták ki az idealisták és a realisták politikaértelmezése közötti differenciákat.

Ha egymás után megnézzük a két sorozatot, mintha két egymástól izolált világot látnánk, noha a valóság alighanem e két szélsőséges verzió között helyezkedik el. Személyes meggyőződéseink, valóságból szerzett tapasztalataink, hiteink döntik el, melyik pólushoz tesszük közelebb a valóságról szóló elképzelésünket. Az viszont biztos, hogy e sorozatok is valamiképp befolyásolják a politikáról való gondolkodásunkat. Ez nem jelenti azt, hogy megváltoztatnák tudásainkat, ám ha csak beszélgetünk róluk, akkor is érvelünk, mesélünk és elképzelünk. 

Ez pedig egyúttal akkor azt is újra tudatja, a tömegkultúra ilyen megjelenési formái valamiféle „soft power” eszközei. Nem feltétlenül úgy, hogy konkrét politikai célt, indítékot, hatalmat – azaz Soros Györgyöt, LMBTQ-mozgalmat vagy Vlagyimir Putyint – szolgálnak, hanem inkább azzal, hogy hatással vannak gondolkodásunkra, értékeket, világértelmezéseket, nagy elbeszéléseket mutatnak meg, ezzel milliókat befolyásolhatnak. Az ugyanis biztos, hogy egy történet elbeszélése nem tud érték-, állítás- vagy éppen igazságmentes lenni: mindenképpen mond valamit a világról. 

És ha a mozi, a popkultúra képes értékek, képzeletek megjelenítésére, akkor a futball is nyilvánvalóan alkalmas erre. Ami azonban érdekes, hogy igazán puha, bámulatosan közvetett módon is, vagyis nem csupán azzal, hogy a klub szurkolói bázisának identitása van, képvisel valamilyen ideológiát vagy értékkészletet (mint a szélsőbalos Livorno vagy a szélsőjobbos Lazio), hanem magával a játékkal is. Merthogy az a futball legmélyebb elbeszélése. És ez a tömegkultúra többi részlegével ellentétben valóságos történet:

nem regény, zeneszöveg vagy forgatókönyv, hanem meccs a stadionban. Azaz valóság, nem fikció. 

És mivel valóság, nagyon hasonlít valamiben a választásokhoz: a végén valaki nyer, és nincs előre megírva, ki lesz az. Azaz kiderül az is, hogy az idealizmus vagy a realizmus kerekedik fölül, még ha ilyen tiszta formában nyilván nem is jelenik meg soha e két meggyőződés párviadala. Wilson szerint azonban körvonalaik határozottan láthatók – nyilván ezért is választotta az irányzatok ikonikus képviselőit könyve főhőseinek. Guardiola és Mourinho összecsapása ugyanis az eszmék háborúja.  

Guardiola a folyamatos forradalom híve, Wilson szerint barcelonai karrierje végén egyenesen a végzetes idealizmus rabja lett. Megközelítését Ernest Becker altruizmuselméletéhez hasonlítja. A tréner a bukást már nem akadályozhatta meg, ám kontrollálhatta a szétesés körülményeit, értelmet adhatott neki. Hiába vezettek elvei a pusztulás felé, csak fokozta ezek érvényesítését. 

A kérdés evidensen adódik: vajon miért? Guardiolát azért nem rémítette meg a pusztulás, mert biztos volt az igazságában, abban, hogy idealizmusa jobb hellyé teszi a stadiont, mivel eszméi érvényesítése jobb futballt eredményez. Mindez azt jelentette, morálissá vált alapállása: ez a helyes, ezért ezt tette. Ebből következően számára a taktikai fölfogás, a futballképzelete stratégiába fordítása valójában nem volt választás: az eszme védelme volt a célja, így nem kereshetett rá alternatívát, mert akkor saját moralitását számolta volna fel. Erős meggyőződése volt, hogy az idealizmus elvetése, a pragmatikus megközelítés nem jobb, hanem rosszabb világ felé mutat, arrafelé pedig egyszerűen nem akar haladni.

Nem hajlandó eszközein változtatni, és háborúba menni, még akkor sem, ha Mourinho arrafelé tart. 


Fotó: Central Médiacsoport

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Az élet giccs, a foci identitás – bemutatták Pető Péter friss kötetét

A hűség és az igazságfogalom, a síp, a tér meg az idő voltak a kulcsfogalmak  A futball nem érhet véget bemutatóján. A Turbinában megtartott házi rangadón minden kérdés lábra jött, így kedvet csinált a focis kiadványhoz a gálameccs-hangulatú sztorizgatás.

...
Nagy

Pető Péter: Az újkori moralizálás végtelenül élet- és szabadságellenes

Az Olyan gyönyörű ez a szöveg, hogy csak pucéran olvasom egy válóbuliba kalauzol, amiben a szereplők sztorijain keresztül Pető Péter a társadalmi megosztottságainkat vizsgálja. A kötet bemutatója a Margón volt.

...
Nagy

Pető Péter: Csak a gól

A magyar futball varázslatos estéjét elevenítettük fel a zalai Margófeszten, a mérkőzést, amelyet tényleg senki nem felejt el: Szamosi Tamás bal oldali beadását a 83. percben pályára lépő Koplárovics Béla fejezte be a Manchester United ellen.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ezért érdemes edzened a képzeleted „izmait”

Egy új könyv szerint a gazdag képzelet nem valami isteni adottság, hanem fejleszthető tulajdonság. Le is írja, hogyan.

...
Zöld

Klímaváltozás helyett „halálos klímapusztítás”: ez a csere téged rávenne a cselekvésre?

Nem elég hatékonyak a jelenlegi kifejezéseink, amikor a klímaváltozás fenyegetéseiről beszélünk, állítja az ELTE PPK kutatója. Forgács Bálint új nyelvhasználatot javasol, hogy súlyának megfelelően kezelhessük a problémát. Mi könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

Kreatívabbak a babák, mint eddig gondoltuk + 5 könyv a kreativitásról

Magyar babák vettek részt abban a kutatásban, melyből kiderült, hogy a babák elég korán képesek kreatív módon kombinálni különböző fogalmakat. Könyvek hírek mellé.

Olvass!
...
Beleolvasó

Amikor a fiú zavaró tényezővé válik az apa szemében – Olvass bele a Kis világok című regénybe!

Caleb Azumah Nelson egy Londonban élő, ghánai-brit fiú érzékeny, zenével és ízekkel teli felnövéstörténetét írta meg. Most elolvashatsz belőle egy részletet.

...
Zöld

Kannibál kapitalizmus: Mind megyünk a levesbe?

Nancy Fraser instant klasszikus könyvében bemutatja, hogyan vezetett a falánk kapitalizmus a világunkat megmérgező, igazságtalanságokból fakadó sokféle krízisért. Most elolvashatsz egy részletet a kötetből.

...
Beleolvasó

A Gucci-örökös végre elmondja az igazságot apja meggyilkolásáról – Olvass bele!

Allegra Gucci évekig némán hallgatta a családjáról szóló különféle, igazságot nélkülöző pletykákat. A hollywoodi film aztán annyira felháborította, hogy megírta saját igazságát a botrányos történetről. Mutatunk egy részletet a könyvéből.

Kiemeltek
...
Hírek

Ez a 21. század 10 legjobb könyve a New York Times szerint

A dobogó mindhárom fokán nők állnak, ráadásul európai szerző az első. Mutatjuk az első tízet a legjobb könyvek közül.

...
Nagy

Rossz anya és jó író: hogyan olvassunk ezután Alice Munrót?

Mennyit tudott a kanadai irodalmi élet Alice Munro és lánya szakításának valódi okáról? Hogyan olvassuk ezek után Munro írásait a nők elfojtott érzéseiről és a családi drámákról?

...
Kritika

A Tom Lake két nyár történetén keresztül mesél egy egész életről

A Tom Lake, Ann Patchett csodálatos érzékenységgel megírt regénye egy nyári színházba és egy cseresznyéskertbe repíti olvasóit, hogy feltárja a főszereplő Lara fordulatokban gazdag, reményteli életét.

Hírek
...
Beleolvasó

Cecelia Ahern főhőse belelát mások lelkébe, de magát nem találja – Olvass bele!

...
Beleolvasó

Budapest polgármestere vagy Horthy rúgott először focilabdába hazánkban?

...
Zöld

6 ok, amiért a kertészkedés jót tesz az egészségednek + 3 könyv kertekről

...
Nagy

Márquez boncolt, most 600 oldalon mutatják be rajongását az orvoslás iránt

...
Hírek

Jón Kalman Stefánsson lesz a Könyvfesztivál díszvendége

...
Hírek

Letartóztatták az amerikai bestsellerírót, miután gyerekpornót talált nála a rendőrség