„Miért levelek, és miért John? Azért levelek, mert amikor a nyolcvanas évek közepén harmadszorra is hazajöttem az Egyesült Államokból, olyan élmények foglalkoztattak, amelyek rögzítésére ez a közlésforma látszott legalkalmasabbnak. Johnnak meg azért John, mert ez volt kéznél, mert így hozta az élet. Azaz John létező személy, költő, tanár, értelmiségi, akit ismerek, akivel a valóságban is levelezek." Ezekkel a mondatokkal vezeti be Oravecz Imre eredetileg 1995-ben megjelent prózakötetét.

Oravecz Imre
Kedves John - Levelek Kaliforniába
Magvető, 2021, 225 oldal
Oravecz Imre: Kedves John - Levelek Kaliforniába

Az 1987 és 1995 között született irodalmi levelek voltaképpen bővített naplójegyzetek. Az írások egyszerre engednek bepillantást a költő magánéletébe: verseinek közvetett vagy stilizált személyességével szemben itt közelről látjuk az Amerika után idehaza nehezen boldoguló alkotót és apát. Írásaiban visszatér Kaliforniába, közben pedig rezignáltan veszi tudomásul és rögzíti a rendszerváltozás és az új politikai-társadalmi közeg ellentmondásait és problémáit. 

Oravecz Imre: Kedves John (részlet)

Egy napló története

  1. április

 

Két hete jelent meg annak a munkámnak az utolsó darabja, amelyet első levelemben jobb híján versregénynek neveztem. Ezzel nagy kő esett le a szívemről. Nem befejezés ez a részlet, nem is utolsóul írtam, és a kéziratot is lezártam már régen. Mégis, úgy érzem, csak most értem igazán a vállalkozás végére. Kefelevonatban majd találkozom még vele, mielőtt könyv alakban is napvilágot lát. De már nem fogok annyit bíbelődni vele még egyszer, mint amikor fejezetenként kiadtam a kezemből. 

És annak sem lesz többé értelme, hogy azon rágódjam, helyes-e, szabad-e ilyesmivel a nyilvánosság elé lépni.

Hiszen ez most már egyszer s mindenkorra megtörténtnek tekintendő. Még ha szakaszosan és különböző időszakos kiadványokban került is rá sor.

Amivel utólag így van az ember, ami ilyen teherként nehezedett a vállára, azzal két dolgot tehet. Vagy fátylat borít rá, és igyekszik minél előbb elfelejteni, mint egy rossz álmot. Vagy csak azért is még egyszer visszatekint rá, számot ad magának róla, hogyan, milyen körülmények közt jött létre az eredmény, az a valami, amit akár műnek is nevezhet, de ha igazán őszinte akar lenni, akkor kénytelen bevallani, hogy olykor hegyekéhez mérhető vajúdásához képest alighanem megint csak egy egér született. Én ez utóbbit választom. Itt és most. Annál is inkább, mert kapóra jön. Hiszen azzal, hogy pár, angolul megjelent fejezete kapcsán keletkezését firtatod, magad is ilyesmire ösztökélsz. Meg talán egyébként is, talán számodra is tanulságos lehet. Noha nem valószínű, hogy valaha is kerülsz enyémhez hasonló pácba.

Sosem vezettem naplót, és a jövőben is tartózkodni fogok tőle.

Irtózom mindenfajta kényszertől, még attól is, amelynek önként vetem alá magam. Ez mégis úgy kezdődött, mint holmi, asztalfióknak szánt vallomás, naplóként. Nem sokkal azután, hogy végleg kicsúszott a lábam alól a talaj. És legalább olyan spontán, ösztönös is volt, akár egy artikulálatlan üvöltés vagy egy jajkiáltás. Eleinte szinte csak a körül a jelenet körül forgott minden, amelyben senki nem tudja magát elképzelni, míg bele nem csöppent, utána pedig képtelen felfogni, hogy ő az, aki elvérzett benne. Azt a pillanatot próbáltam felidézni újra és újra, amikor ott találtam, ahol találtam, akit találtam, és azzal, akivel, és úgy, ahogy, abban a félreérthetetlen helyzetben, amelyikben. Csak később tértem át a közvetlen előzményekre, eseményekre, mozzanatokra, amelyekből kinőhetett, és fogtam hozzá jeleket kutatni, összefüggéseket keresni, elemezni, érvelni, vádolni, védekezni vagy felmentést adni. És azt is csak később értettem meg, hogy ez a szokatlan, mondhatni, obskúrus foglalatosság mire való, hogy mi az értelme. Azt, hogy talán az utolsó szalmaszál, amelybe kapaszkodom. Hogy lehet, hogy ezen múlik minden, a talpra állás, de talán még a puszta létem is.

És amikor megértettem, mind rendszeresebben ragadtam ceruzát (mindig azzal írok), és mind gyakrabban öntöttem ki magamból, ami fojtogatott, ami kikívánkozott belőlem.

De sosem tüntettem fel a napot vagy az órát. És a tekintetben is szabálytalan voltam, hogy nem holmi vonalas vagy kockás füzetre bíztam titkomat. Közönséges írógéppapírt használtam, és inkább megszokásból, semmint a rend kedvéért, egy kiszolgált dossziéban tároltam a számozatlan lapokat. És jóformán át sem néztem újból, amit egyszer leírtam. Nem javítgattam. Ha megvolt, eltettem, és kész. Sokáig így, nyers állapotban maradt minden, ami a felszínre tört. Arra, hogy bármit újraolvassak vagy később még egyszer elővegyek, csak később kaptam rá, amikor az egyes lapok már reménytelenül összekeveredtek, és lehetetlen lett volna sorrendet felállítani, megállapítani, melyik keletkezett előbb, melyik utóbb. De műgondról akkor még szó sem volt. Emlékszem, legfeljebb csak szörnyülköztem közben, hogy ez mind, mind megtörtént és pont velem. Rájöttem viszont, hogy ennek az igénytelen rögtönzésnek is vannak bizonyos szabályai, amelyeket nem hagyhatok figyelmen kívül. Hogy vállalnom kell például a másik, a távol lévő fél képviseletét is, és nem lehetek részrehajló. Mert ha az vagyok, becsapom magam. És ezenközben ráeszméltem arra is, hogy ha meg akarok érteni valamit is, ha hű akarok maradni a tényekhez, olykor kissé el is kell szakadnom tőlük. Olyan nézőpontra is szükség van, ahonnan több látszik és jobban.

De hogy én olyasmit csinálok, ami mások érdeklődésére is számot tarthat, amiből kisül valami általános, valami egyedi fölötti, ami több, mint ami, az meg sem fordult a fejemben. 

Annyira személyesnek, érdektelennek, szeméremsértőnek, szürkének, unalmasnak, csak rám tartozónak véltem.

Ezért is tartottam titokban, ezért nem beszéltem róla senkinek. A közvetlenül érintett S.-et kivéve, aki nyomban valami inkvizíciófélére gyanakodott, és határozott nemtetszésének adott kifejezést. Csak H.-nak,a barátomnak mutattam meg némi habozás után, akinek adok a véleményére, és akinek Chesterton-rajongásáról meséltem neked tavaly egyszer. Ha jól emlékszem, a ferences rendnek Mexikóban játszott szerepe kapcsán, ahova végül is vízumbonyodalmak miatt nem mentem át, hanem csak sóvár pillantásokat vetettem a 8-as államközi autópályáról a határ túloldalán elterülő titokzatos, hamuszínű hegyekre, amikor első anza-borregói kiruccanásunkról némi kerülővel Ocotillón keresztül mentünk haza. H.-t szemlátomást megdöbbentette, amit olvasott, de folytatásra buzdított. És valami olyasmit mondott, hogy ez több, mint dokumentum, talán már éppen a várva várt kedvező fordulat előjele, mert szerinte a nehezén már túl vagyok.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

A regényírás rosszabb, mint a földművelés – Oravecz Imre 75

...
Hírek

Oravecz Imre: "Ez most komoly?"

...
Nagy

Oravecz: A haza hozott vissza

A hét könyve
Kritika
Az undor kitörölhetetlenül ott van férfi és nő kapcsolatában
...
Podcast

Morcsányi Géza: “Az irodalom a szívre mért kibírhatatlan csapás” [Kötelező: Sorstalanság]

A kötelező olvasmányok közös könyveink, amiket aligha tudunk elkerülni életünk során. A Kötelező podcast legújabb részében Kertész Imre Sorstalanságáról beszélgetünk Morcsányi Gézával.

...

Az ország leggazdagabb családja alkut kötött a nácikkal [Összekötve podcast]

...

Orwellről, a diktatúra nyelvezetéről és társadalmi hatásairól Péterfy Gergellyel [Kötelező podcast]

...

Olvasóként most tök jó gyereknek lenni [Mesék Minden Mennyiségben podcast]

...

Darvasi László: A szépség mindig egyfajta halálos betegség is [Összekötve podcast]

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

A középsulis lány milliárdos lesz, csak előtte meg kell fejtenie egy rejtélyes ház titkait

Az Örökösök viadala bár címében kissé Suzanne Collins sorozatát idézi, cselekménye inkább olyan, mintha a Neveletlen hercegnőt egy merész mozdulattal a Tőrbe ejtve filmmel mosták volna össze. Ha lehántjuk a tini szappanoperás sallangokat, mindenesetre egy jó kis nyomozós-rejtvényfejtős ámokfutást kapunk. U18.

...
Gyerekirodalom

Süvöltő és gólyatöcs – Gyönyörű, játékos verseskötet vezet be a madarak világába

A madárnak szereplőként és motívumként is óriási hagyománya van a magyar (gyerek)irodalomban, elég csak Lázár Ervin seregélyére és feketerigójára vagy Tandori Dezső verebeire gondolni.  Ezt a hagyományt folytatja új könyvében Balázs Imre József: a MadárÁBÉCÉ egyszerre madárhatározó, versgyűjtemény, ábécéskönyv és gyönyörű lapozgató.

...
Gyerekirodalom

A francia Mourlevat nyerte az Astrid Lindgren-emlékdíjat

Jean-Claude Mourlevat lett 2021-es Astrid Lindgren-emlékdíjasa. A francia szerzőnek az elmúlt években több könyve is megjelent magyarul.