Naomi Alderman A hatalom című bestseller szerzője, amellyel elnyerte a Women's Prize For Fictiont, műveit harmincöt nyelvre fordították le.
Martha Einkorn egy nagy hatalmú médiamogulnak dolgozik, aki irányítása alá akarja hajtani a világot. A mogul pénzzel kitömött cégei privát időjárást üzemeltetnek, prediktív elemzéseket készítenek, álcázott fegyvereket gyártanak, miközben a csapból is folynak a technológiai próféciák. Martha legszívesebben kiszállna, de ekkor eszébe jut a példázat a rókáról és a nyúlról, amit még gyerekkorában hallott az apjától. A példázatban rejlő figyelmeztetés tagadhatatlanul kezd beigazolódni – márpedig ha ez így van, akkor egyáltalán mennyi idő lehet hátra a jövőből? Lai Zhen túlélőművész, akit mindenki ismer az internetről. Éppen egy bérgyilkos elől próbál megszökni Szingapúrban, amikor a telefonján aktiválódik egy szoftver, és közli, hogyan tud elmenekülni szorult helyzetéből. Mit akarnak Laitól, akik a szoftver mögött állnak, és mi mindent tudnak még a jövőről? Ahogy Martha és Lai Zhen világa összefonódik, gyújtó erejű eseménysor veszi kezdetét. Martha engesztelhetetlenül tör előre, Lait pedig a kíváncsiság hajtja – valami páratlanul szép kifejlet várja őket, vagy a civilizáció pusztulása?
Naomi Alderman: A jövő (részlet)
Fordította Borbély Judit Bernadett
Fehér hópelyhekké dermesztette a szemerkélő esőt a januári hideg a DEMOlition épülete előtt este kilenc órakor, amikor Lai Zhen odaérintette Martha Einkorn aranyszélű kulcskártyáját az üvegezett lift fekete érintőpaneljához. A „70. emelet” jelent meg a kijelzőn. Zhen nem is tudta, hogy hetvenedik emelet is van a szállodában. Nesztelenül csukódott az ajtó, és eltűnt előle a hotel előcsarnoka. A konferencia standjai és minipódiumai jelentek meg Zhen talpa alatt. Most tartották a késő esti szekciókat: egy szőke, fésült hajú pszichológus ült karosszékben a kandallónál, és a túlélők bűntudatáról beszélt. Egy flanelinges férfi arról tartott prezentációt, hogyan beszéljünk a gyerekeinknek a túlélésről. A terem távoli végének elcsúsztatható falán túl Zhen az expo egy részére, standok sűrűjére és egy mindezek fölébe tornyosuló, hófödte üvegszálas hegyre látott, amely egy valamennyi évszakban használható ruházatra specializálódott márkát hirdetett. Ezt a hegyet az expo valamennyi pontjáról látni lehetett; esténként belülről világították meg, hogy a naplemente érzetét keltsék. Ahogy felfelé vitte Zhent a lift, és egyre kisebbedett alatta a hegy,
olyan érzése támadt, mintha az odalenti világ hagyná el őt, és nem ő mozogna.
A hetvenedik emeleten nem egy jellegtelen folyosó, hanem egy palota tárult fel a nyíló liftajtó mögött. Könyvesszekrények tele könyvekkel. Hosszú, lakkozott étkezőasztal. Három bőrkanapé. Kék, csempézett padló, mintha egy hullám csapna ki a hetvenedik emeleti ablakból nyíló kilátás felé.
– A kurva mindenségit – bukott ki Zhenből.
– De piszkos szája van valakinek – jegyezte meg egy nő, aki félig elrejtve heverészett a kanapék egyikén. Felkönyökölt, és kíváncsi érdeklődéssel, kedélyesen nézett Zhenre. Zhen azt gondolta: A fenébe is, tudom, ki ez.
– Pontosan érkeztél – mondta Martha Einkorn. – Nagyon helyes. Selah Nommik, ő itt Lai Zhen. Egy pompás kis csatornát üzemeltet a túlélésről, ez a NeveletlenTúlélő. Pezsgőt?
Zhen Marthára nézett, elnézte a ruhája alól átsejlő hastáncos domborulatokat, az arany orrpiercinget, és arra gondolt: nem érdekel, ha egyéjszakás lesz. Akkor is kell nekem. Már csak egy vágya volt, hogy ne csessze el a dolgot.
– Én kérnék – mondta Selah az egyik pezsgőspohárért nyúlva.
Zhen arra gondolt: vésd az eszedbe a márkát, nyilván kitűnő az ízlése.
Selah úgy jártatta a tekintetét Martha és Zhen között, mintha mondani akarna valamit, aztán mégis meggondolta magát.
– Szóval, egy csatornát üzemeltetsz. A túlélésről. Azt hiszem, láttam is a műsorodat, te készítetted azt az anyagot a Scorpion harckocsiról?
– Nem, az BummProfesszor volt. Én…
– Megvan! Az éljünk egy hétig fán, az te voltál.
– Igen.
– A férjem imádta. Hihetetlen. Én programozó vagyok – mondta Selah. – Illetve, voltam. Ma már leginkább csak költöm a pénzt. Szóval apokalipszis esetén abszolút hasznavehetetlen lennék.
Most úgy fognak tenni, mintha Zhen nem tudná róla, hogy kicsoda? És hogy ki a férje? Selah Nommik igazi nagyágyú volt a programozásban; részben ő írta a programot az Anvil logisztikai és szállítmányozási rendszereihez, attól voltak olyan szuperhatékonyak és megbízhatók. A bolygó leggazdagabb emberéhez ment feleségül, egy olyan emberhez, akinek a hatékonyság volt a vezérlőcsillaga, s aki forradalmasította előbb az áruszállítást, aztán a világ infrastruktúrájának a működését. Az is lehet persze, hogy a dúsgazdag hírességek épp ezt szeretik. Ha úgy teszünk, mintha még semmit sem olvastunk volna róluk.
– A programozás korántsem haszontalan apokalipszis idején. Kelleni fog nekünk valaki, aki meg tudja hackelni a volt szovjet atomerőműveket, hogy leállítsa őket. Mit gondol, meg tudná csinálni? – kérdezte Zhen.
– Én? – Selah felfújta az arcát, úgy töprengett. – Éppenséggel megpróbálhatnám. Beszélek is egy kicsit oroszul.
– Találnánk tolmácsot.
– Többes számban? Csak nem az apokalipszistúlélők globális konzorciumának vezetőjéhez van szerencsém?
Oké. Akkor beszéljünk egyenesen.
– Mondhatni. Mármint, nem ez a szívem vágya, de inkább én csináljam, mint más.
Selah felnyerített, és Marthához fordult.
– Már értem, hogy mi tetszik neked benne. Na, jó. Nem éhes valaki? Én éhen halok. Vacsorázhatnánk valamit.
Noha eltökélte, hogy minden pillanatot az emlékezetébe vés, Zhen utóbb nem sok mindenre emlékezett a vacsora melletti beszélgetésükből. Részint azért, mert elég sokat bevedelt a becsapósan szódaízű pezsgőből. De leginkább Martha Einkorn mosolya miatt, mert úgy mosolygott, hogy közben a rózsaszín nyelve hegyével finoman megnyalta felfelé görbülő felső ajkát. És mert amikor Zhen az asztal alatt tétován megérintette Martha combját, ez a nyilvánvalóan igen gazdag és befolyásos nő nem húzódott el. Sőt, még meg is cirógatta Zhen kezét. Ilyen körülmények között ki emlékezne a beszélgetésre?
Egyetlen részlet maradt csak meg neki,
a világvége eljövetelének elkerülhetetlensége.
Selah Nommik áthajolt az asztal fölött, és így szólt:
– Tehát szakértő vagy. Milyen túlélési terved van biológiai invázió esetére, Zhen?
– Biológiai invázió? Óriási mutáns rovarokra vagy gyilkos baktériumokra gondolsz?
– Bármelyikre. Mindkettőre.
– Ez komoly? – vetett Zhen kérdő pillantást Marthára, aki még mindig Zhen pihés alkarját simogatta. Zhen egy merő vágyakozás volt.
– Halálosan komoly – vigyorgott Martha. – Talán nem is élnél túl egy biológiai inváziót. Talán nem is tudsz te semmit.
– Dehogynem.
– Akkor terítsd ki a lapjaidat – mondta Selah.
Zhen visszahúzta a kezét. A gondolkozás és a szex nem megy párhuzamosan.
– Na tehát. Ha óriásrovarok és baktériumok támadnak, az baj, mert a gyilkos predátorok megjelenésének esetére kidolgozott stratégiáink csak úgy működnek, ha a megmaradt emberek nagyobb csoportokba verődnek. Gyilkos predátorok persze csak a sci-fikben léteznek. Egy halálos kór esetén viszont az a legjobb, ha minél előbb kisebb, zárt csoportokra válunk szét.
– Te hogy csinálnád? – kérdezte Selah.
– Komolyan kérdezed? – pillantott rá Zhen.
Selah megbillentette a poharát, és felhúzta az egyik szemöldökét.
– Oké, először is, ki kell jutni a városból. Nyilván – mondta Zhen.
– Nyilván – ismételte Martha mindentudón.
– A bunkerekben túl sok az ember. Én az erdőbe mennék. Vagy egy szigetre, ha el tudok jutni egy szigetre.
– Egy sziget – mélázott Selah. – Érdekes.
– Igen, de elég sokan próbálkoznának ezzel. Kényelmetlen életre gondoljunk. Egy jó sátor, csapdaállítás, vadászat íjjal, fel kell készülni némi testsúlycsökkenésre is. Egy szűk közösség, maroknyi ember, akik tényleg számíthatnak egymásra.
– Egyedül neki se vágnál?
– Ilyen körülmények között csak az ostobák önfejűsködnének. Megvágod magad, elfertőződik a seb, senki sincs, aki tudna neked antibiotikumot szerezni, meghalsz.
Szakadékba zuhansz, nincs, aki megtaláljon, meghalsz.
– A belső széthúzás nem jelenthet gondot?
– Annak elejét kell venni, és a jövőre kell koncentrálni.
– Na és ha van egy rakás pénzed, és fizetett katonák vigyáznak rád?
– Attól függ, milyen gyorsan öli az embereket a kór.
Martha összenézett Selah-val, és az orrát ráncolta.
– Tizenhét nap a lappangás, de végig fertőzöl. Öt nap maga a betegség, és a betegek ötven százaléka meghal.
– Ejha, az már valami. Mármint, ez iszonyú. Nézd, ilyen esetben semmi hasznuk a katonáknak. A pénz seperc alatt elveszíti az értékét, és akkor mit adsz nekik? Csak egy test vagy, ami elveszi előlük a forrásokat. Még ha be tudsz is törni az élelmiszerboltok számítógépes rendszerébe, elkapnak, és addig kínoznak, amíg át nem adod nekik a kódokat.
– Az baj.
– Bizony.
Martha töltött még bort. Aranyszínű volt, és édes, de nem túl édes. Olyan íze volt, mint a pénznek. Későre járt. Martha Einkorn tényleg meghívta Zhent vacsorára Selah Nommikkal, és tényleg megfogdosta Zhent az asztal alatt, amíg elbeszélgettek?
– Na és – kezdte Selah olyanformán, mint aki komoly ajánlatot készül tenni –, ha tudnád, hogy közeleg a világvége. És a kezedbe kapnád az aranyjegyet, és elmenekülhetnél egy biztonságos helyre. Élnél a lehetőséggel?
Zhen egyikükről a másikra nézett.
Volt a beszélgetésüknek egy jelentésrétege, amelyből ő kimaradt.
– Ez valami beugratós kérdés?
– Nem, nem beugratós – felelte Martha. – Erkölcsi kérdés. Te életben maradhatnál, de mindenki másnak végig kellene szenvednie a járványt. Használnád az aranyjegyedet?
– Nyilvánvalóan. Fő, hogy életben maradjak.
– Még úgy is, hogy minden szeretted kínok között fog meghalni? Tudva azt, hogy ha élsz a lehetőséggel, azt titkolnod kell előttük?
– Nem is beszélhetek róla? A legtöbb túlélési terv csoportban jobban működik.
– Ez nem. Minél többen tudnak róla, annál kevésbé hatékony – szögezte le Martha.
Selah alig észrevehetően megrázta a fejét.
– Ezért vagytok itt? És Lenk Sketlish meg Zimri Nommik is? Mert van egy ilyen aranyjegy?
– Miből gondolod, hogy Lenk és Zimri is itt van? – kérdezte Selah.
– Lehet, hogy nem kaptam meghívást a tetőteraszon rendezett bemutatóra, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnám, mi folyik a közelemben – rántotta meg Zhen a vállát. – Beszélgetek a felszolgálókkal. Nem nagy ügy.
– Beszélget a felszolgálókkal – mondta Selah.
– Kideríti a dolgokat – tette hozzá Martha.
Zhen eddigre kellemesen berúgott, de nem annyira, mint ahogy mutatta. Van itt valami a háttérben. Ugyanaz az ösztöne, amely mindig megsúgta neki, hogy mikor érdemes kimenekülni egy szituációból, azt is megsúgta neki, ha valahol egy sztori volt. Itt valami olyasmi lappang a háttérben, ami még az időjárásdrónokkal rendezett cirkusznál is fajsúlyosabb. Fejben végigszaladt a lehetőségeken. Átgondolta, hogy mi olyat hallott erről a helyről, ami elég fontos lehet ahhoz, hogy Lenk Sketlish, Zimri Nommik és – jobban belegondolva – Ellen Bywater is személyesen eljöjjön ide, hogy megnézze magának azt a valamit, vagy megvásárolja.
