Ljuba Jakimcsuk Kijevben élő ukrán költő, újságíró, forgatókönyvíró a donbaszi Pervomajszkban született, bányászcsaládban. Verseit tucatnyi nyelvre lefordították, számos költészeti díjat nyert, 2022-ben a Grammy-gálán szavalt John Legend műsorában. Jakimcsuk szemével a Donbasz keserédes, modern mese meddőhányókkal, tárnákkal, gyárkéményekkel, BTR harckocsikkal; egy évtizede elvesztett, megszállt otthon, ahol a háború a nyelvet is megváltoztatja.
A Donbaszi sárgabarackok pimasz, játékos és bátor szembenézés az addig ismert világ összeomlásával. A szerző dadogásokból, nyelvbotlásokból, szójátékokból gyúr új nyelvet, és ezen az új hangon követi, naplózza végig az évet, amikor minden megváltozott. A kötetet Vonnák Diána fordította magyarra, akivel mi is interjúztunk az ukrajnai háború kapcsán. Olvass bele!
A háború nyelve
A szerző előszava a második kiadáshoz (részlet), fordította: Vonnák Diána
Kijivi koktélok
Február 24-én az én saját, kijivi otthonom is veszélybe került. Volt, aki paranoiásnak tartott a kijivi külvárosban felhalmozott élelmiszerkészletek, a családtagoknak vásárolt érszorítók, a benzines generátor, a brikettek miatt. Kevesen gondolták, hogy az orosz csapatok behatolnak a fővárosba vagy általában véve Közép-Ukrajnába.
Mi készültünk a háborúra, de lehetetlen igazán felkészülni. A legfontosabb, hogy mi történik veled, ha egy ostromlott városban találod magad – hogy elveszíted a saját életed feletti kontrollt. Nem saját magadtól függesz, hanem a szárnyas és ballisztikus rakétáktól, amelyek tucatjával repülnek a városod felé, a katonáktól, akik Bucsát, Hosztomelt, Irpinyt támadják. Igyekszel visszavenni az irányítást, keresed az eszközöket, amikkel segíthetsz a városodnak. Megszervezed a kórházba vagy a katonáknak a kenyérszállítást, segítesz megkeresni egy eltűnt kisgyereket, nem kevés benzint adsz a tartalékaidból Molotov-koktélok készítéséhez, amelyeket itt kijivi koktéloknak kezdenek nevezni. A háború a teljes kontrollvesztés, helyek elvesztése, amelyekhez emberek és különféle dolgok kapcsolódtak.
A háborús valóság nagyon gyorsan változik, és vele együtt változik a nyelv is.
Elveszítettem a kontrollt a saját írásaim felett is, mert a szavak jelentését ugyanúgy megváltoztatja a háború,
néha fél év leforgása alatt többször is.
Például az elektromos áram. A teljes körű invázió napjától e szöveg írásáig kétszer is megváltozott a jelentése. Korábban úgy kezeltük az áramot, mint a levegőt, amit belélegzünk, vagy a vizet, ami mindig folyt a csapból. Természetesnek vettük, hogy van. Az áram miatt világos volt a sötétben, segített látni éjszaka, ebben az értelemben nem is csak fényessé tette az éjszakát, hanem színt is adott neki.
2022. február 24-e óta a hatóságok azt kérik, sötétítsük az ablakokat, hogy sötétek legyenek a városaink, és ezzel is nehezítsük az oroszok éjjeli támadásait. Így az áram veszélyessé vált, olyan dologgá, amely leleplezhet minket.
2022 októberében az oroszok rakéta- és dróntámadásokba kezdtek a lakossági energiaellátó-rendszer ellen, melyek fő célja az elektromos hálózat megsemmisítése volt. Rendszeres és hosszan tartó áramkimaradások, vészhelyzeti áramszünetek kezdődtek. Több órára, akár tíz órákra is áramszünet volt. „Ma sok fény van” – mondta anyám egy olyan hét után, amikor csak napi egy órára volt áram. Úgy mondta, mintha azt mondaná: „mennyi pénzt kaptunk!” Mintha az áram szó valami fontos, vágyott, fájóan hiányzó dolgot jelentene. Téli meleget jelent, pumpálható vizet, működő internetet és telekommunikációt – ezek mind az áramellátástól függenek.
Így aztán minden hónapban mást jelent az áramról írni, azt jelenti, hogy mindig a szó újabb és újabb jelentéstartományával dolgozunk. Nem ez az egyetlen szó, amelynek kezd kicsúszni a jelentése a kezünkből – tucatjával találunk hasonlókat.
Vannak új szavaink is, amelyekkel például az orosz rakétákat nevezzük meg.
Bljegyina – tükörfordításban idebaszódás, velika povija – az a nagy kurva.
Az iráni eredetű orosz drónokat mopedeknek hívjuk, mert hasonló hangjuk van. Még olyan szó is van, amely az orosz megszállás alatt álló területeken vagy az oroszországi raktárakban tárolt fegyverek felrobbantását nevezi meg, vagy az ellenséges katonai repterek felrobbantását. Bavovna – pamut.[1] Némely szavunk a hadászati szaknyelvből érkezett, például hogy kétszázasnak nevezzük a halottakat, háromszázasnak a sebesülteket,
mások jelentése elinflálódott, mint például maga a háború szó, amely sokat veszített korábbi keserű intenzitásából.
A világ és a nyelv e megannyi, a háborús időnek tükröt tartó változása közepette igyekszünk valamiféle stabilitást találni. Azzal, amit megteszünk, és azzal, amit nem, megpróbáljuk a lehetőségekhez képest fenntartani az irányítást a saját életünk fölött. Valójában mindez csak akkor működik érdemben, ha az Ukrán Fegyveres Erők sikeresen védik a városainkat, visszaszorítják a határ túloldalára az ellenséget, és megóvnak minket a megszállástól. Ugyanis azt már biztosan tudjuk, hogy a legrosszabb, ami ebben a háborúban történhet, nem a rakétatámadás, nem a kamikázedrónok vagy az áramkimaradás, hanem a megszállás.
A megszállás során elveszítjük a kontrollt a saját testünk felett is, amelyet kínoznak, erőszakolnak és megölnek, valamint a nyelvünk és kultúránk felett,
amelyet elsőként pusztítanak el. Azaz mindenünket elveszítjük, amink csak van, a valódik otthonunkat, amely megóvhat minket, amikor a fizikai otthonunkat elveszítjük, ahogy ez a szüleimmel is történt.
Így aztán ez a könyv egy olyan világról szól, amelyben létezhet metróvonal, amely Párizst az ukrajnai Kibincivel köti össze. Ez a könyv mindannyiunk valódi otthonáról szól, amelyet semmilyen körülmények között nem vehet el tőlünk senki. A haragról és a szerelemről szól. Szenvedélyről és mindenféle viszonyról, amely szülőket, testvéreket, szeretőket köt össze. Arról szól, hogy mind, akik élünk, úgy élünk, ahogy addig soha.
Kijiv, 2023. január
Ljuba Jakimcsuk
nagymamám meséje
mikor a könnyek
kősóvá válnak
és bánya lesz
a hasadban a tenger
mikor kipusztulnak a mamutok
és meztelen születnek meg a lelkek
a bátorságot pálinkára váltják
és munkába állnak
akkor várj!
az a bánya elnyel téged
az a sötét bőrű szépség
kőszívű
meglehet a kunok is neki vésték a kőszobrokat
a bányászarc-borostájú sztyeppén
várj!
holt tengert szül néked az a bánya
dereka nem darázs
mellei az övéig lelógnak
oda ne menj hozzá
lehet hogy sose térsz vissza
mint a gyermek olyan anya méhébe zárva
aki nem akar szülni
beléereszkedett először –
könnyekkel a kezében bukott a felszínre
beléereszkedett másodszor –
kezében sóval tért vissza
beléereszkedett harmadszor is –
kezében a rengeteg szén
lehúzta a föld alatti
tenger fenekére
és a sárgabarackfák az ég felé tárták karjaikat
sárgaforró sisakot húztak a sárgabarackok
ezért van az hogy ha barackot eszel
a belsejében szenet találsz
vége a mesének
angyalok könyve
a fogaid olyan feketék és szuvasak
mint ezek a meddőhányók
a szemeid szürkék és fűszeresek
Alcsevszk füstjének
felfelé kapálózó
gyökerei
felfelé törekszik és
és mindenhová elér
mint a fűzágak
– beteges vagyok
de nem kell sajnálni
füvet szedek de nem akármilyet
kőfüvet
a föld alól
az ég alól:
valaha tenger volt itt
hatalmas füvek nőttek
angyalok hintáztak rajta
beszélgetéseiket kifülelte a fű
minden szavukat megjegyezte
és tőzeggé préselte magát
kipréselte magából a vizet
minden dolog lényegévé lett
zsenge ágakkal borította magát
meg rönkökkel
ezeket az angyali szavakat
nem tudja átadni a szél
így aztán könnyű habkővé váltak
kőfűvé
azaz szénné váltak
és most minden bánya
könyv
angyalszavakkal
lapjaik
kályhákban égnek el
hatalmas gyertyák
szerte a sztyeppén
ezért van hogy a Donbaszban a gyárak
színes füsttel pöfékelik tele az eget
és nem érdekel senkit a dohányzás
tilalma
a köztereken
mert a gyárudvarokon mindenki
otthon van
márpedig otthon mint ismeretes
a dohányzást nem tiltják
még a macskának sem
tütű
vonat
tütütű
Ju. A.-nak
2012. augusztus-október
szárnyunkkal a levegőbe kapaszkodunk
karod a nyakam köré fonódik
olyan, mint a folyondár:
bennem sarjad és hamvas rózsaszín reggelt virágzik
a szavak és helyzetek hálójából akkor szabadulsz
ha emlékszel, milyen volt bábként élni, begubózni
akkor aztán…
tudjátok, hogy repülnek a lepkék?
mint álmában a szomszédom, Nyám
húsz ujjal kaparják az eget
félelmükben sírnak és lezuhannak
zengve zuhannak mint az esőcseppek
zengve zuhannak mint a napsugarak
én is színes nagy lepkeként repülök el
szárnyaimmal a levegőbe kapaszkodva
és a megbocsátás ormát keresem
égi szemeidben
[1] A szlengszó eredete az, hogy az orosz média a háború első évében gyakran a hlopok szóval nevezte meg a robbanásokat, amely az orosz nyelvben mind a pamutot, mind pedig a hirtelen, nagy hanghatást (például robbanás hangját) nevezi meg, amire válaszul az ukránok a szó ukrán tükörfordítását kezdték el használni. Ukránul a bavovna kizárólag pamutot jelent, a sikeres ukrán támadásokra így kezdtek el hivatkozni, a robbanásokat követő füstfelhőre pedig pamutvirágként.
Nyitókép: Alina Ruda
