Kosárrajongóként évtizedek óta lenyűgöz, hogy egy-egy kosárlabdajátékos az őt követők gondolkodását vagy mentális erejét is meghatározza, ez utóbbit azért is mondom, mert Bryant a mamba mentalitásról vált ismertté: hogy soha nem szabad feladni, mindenkinél többet kell dolgozni (Kobe, mit csinálsz a nyáron? - kérdezte a könyv szerzője Bryanttől, aki azt válsazolta, hogy kosarazik, semmi mást), mert a tehetség egy dolog, a munka, amivel az egyes játékosból a lehető legtöbb kihozható, a másik. A Kobe Bryant-könyvről Galambos Ádám kiadóvezető beszélget Csurka Gergely sportújságíróval, az életrajz fordítójával:
Idén jelent meg a 21. század kiadó gondozásában A Lebron-vállalat című könyv, amiről Tőrös Balázs NBA-szakértővel beszélgettem tavasszal az Összekötve című műsorunkban. Lebron James az elmúlt 15 év legmeghatározóbb, legtöbb pénzt és figyelmet hozó játékosa. A róla szóló könyv azt járja körbe, hogy lesz már valaki gimnazistaként szupersztár, és hogyan lehet ezt hosszú évek alatt a saját énmárka építésére és pénzre váltani. Az idei tavasz nagy durranása volt a Michael Jordan és a Chicago Bulls utolsó, bajnoki címmel záruló szezonját bemutató The Last Dance című 10 részes Netflix-sorozat - amiről még mi is írtunk. A Lebron-könyv és a Jordan-sorozat is azt erősítette meg, hogy ezek a globális sztárok, akik nemcsak a játékot, hanem a körülötte lévő pénzügyi, kommunikációs és marketingrendszert is megváltoztatják, végeredményben pedig sportolóként sokkal-sokkal nagyobb hatással vannak a követőikre, mint bárki. kobe Bryant ezt felismerve például ifjúsági regényt is írt, sőt lányoknak szóló sportkönyveket is készített, de szerencsére Paulo Coelho elállt a közös könyvük tervétől.
2016-ban 38 évesen 60 pontot szerzett Kobe Byant az utolsó meccsén, amivel sikerült emlékezetessé tennie 20 éves pályafutását. Utólag arra emlékezünk, hogy ő volt a világ egyik legjobb játékosa, de a személyes történetét, fejlődését, botrányait és tragédiát már kevésbé ismerjük. Pedig sportrajongóként a sportolón túl az embert szeretnénk látni és érteni, a sikeres sportolók élete mint termék sok-sok érvényes, inspiráló gondolatot rejthet. Kobe Bryant ebben is különleges volt, pályafutása vége felé már úgy tűnt, hogy egyszerre életvezetési tanácsó, sportpszichológus, professzionális motivátor és gondolkodó. Ez utóbbit nem szeretném ironikusan használni, mert az élettörténet hitelesíti Bryant gondolatait sportról és életről. Dear Basketball címmel készített rövid animáció például Oscar-díjat kapott, pedig nem sok minden történik benne, Kobe elmondja, miért fontos neki a kosárlabda, de ahogy ezt becsomagolják, úgy már nagyon sok fiatal számára lesz követendő példa. Mert megmutatja, lehet máshogy élni, ki lehet törni bárhonnan, ha komolyan veszed magad.
KALIFORNIA SZTÁRJAI (Roland Lazenby: Kobe Bryant - A Fekete Mamba )
Szellempofa. Így hívta azt az érzelemmentes arckifejezést, amit egy-egy mérkőzés után, az öltözőből kilépve vett fel. Kislisszolt a fekete Mercedes kupéjáig, és eltűnt, mint a kámfor. A meglehetősen lelombozóra sikeredett 1999-es szezon lezárulta után épp távozni készült a Forumból, amikor egy riporter nekiszegezte a kérdést: mik a tervei a nyárra?„Kosárlabda”, hangzott a tömör válasz. „Mi más lenne?” Ó, pedig sok minden más is szerepelt abban a naptárban, ahogy az a következő hónapokban menetrendszerűen kiderült! A felszínen úgy tűnt, Bryanték számára ideálisan alakulnak a körülmények 1999 őszére. Végtére is a Chicago Bullsszal hatszoros bajnok Phil Jackson érkezett a Lakers főedzői pozíciójába, akiről úgy hírlett, egy személyben képes kifőzni valamit a laborjában a borzasztó csapatkémia rendbetételére. Maga a nagy Phil pedig a nyilvánosság előtt is kijelentette, hogy „Jordan-szerű” játékosnak tartja Kobe Beant. Joe viszont már három éve megszállottan aggódott a fi a sorsáért a Lakersnél, és most sem engedett fel egy jottányit sem. Márpedig a családi fészekben az apa érzelmi állapota megkerülhetetlen tényezőnek bizonyult, legalábbis a família egyik barátja szerint.
„Abszolút szemellenzősen viselkedett Kobeval kapcsolatban, határozott elképzelései alakultak ki az edzőkről és azok konkrét teendőiről. Hátrébb kellett volna lépnie és hagyni őket dolgozni, de ha ezt megmondtad neki, megsértődött, és faképnél hagyott. A csapat egyik játékosának apjaként nem viselkedhetsz így. A végeredmény az lett, hogy iszonyú mennyiségű feszültség gyülemlett fel Joe-ban az évek során.” Mintha a világ legkedvesebb emberét teljesen átváltoztatta volna a fi a vélt vagy valós helyzete. Joe egy sor olyan emberrel még mindig tartotta a kapcsolatot, akik Kobe számára már a múltat jelentették. Sam Rines, Gary Charles és Sonny Hill mind megbízható beszélgetőtársak voltak még a kora reggeli órákban is. Joe legnagyobb problémáját egyértelműen Shaq jelentette, illetve az, hogy Kobe nem igazán jött ki vele. Anno a Sixersnél Joe alkalmazkodott Julius Ervinghez és a gárda többi veteránjához, de a fiát egészen másra tanította, így az apa a Kobe–Shaq szembenállást a saját egykori bajainál is súlyosabb gondnak tekintette. Charles e konfl iktussal kapcsolatban mindig azzal nyugtatta Joe-t, hogy „ez az, ami Kobet azzá teszi, akivé, ezért tart ott, ahol. Az én szememben ez maga az önbizalom.” Ahogy Gregg Downer is, Charles már jóval a Los Angeles-i idők előtt látta, Kobe versenyszelleme sok bosszúságot okozhat, de épp „emiatt lesz képes magasra jutni”. Sam Rines is érdeklődéssel kísérte a fiatal sztár karrierjét, és Bryantnek szerinte sem kellett volna O’Nealhez alkalmazkodnia. Az AAU-edző folyvást bevételi források után kutatott a csapata számára, így elég gyakran beszélgetett Joe-val akkoriban. Kapott is anyagi támogatásra ígéretet a Bryant famíliától és az adidastól is, végül azonban egyikből sem lett semmi.
Joe Bryantet azon az őszön a saját anyagi helyzete is aggaszthatta. Ugyan a fia gazdag volt, az apának viszont pénz kellett, amit mi sem jelzett jobban, mint Kobe nyilvános bejelentése a The Tonight Show-ban, amikor közölte Jay Lenóval, hogy a szülei zsebpénzt kapnak tőle. A közvélemény szerint a család nemcsak Kobe életét üzemeltette, hanem a pénzét is (el)használta. Sam Rines megfogalmazásában „belőle éltek, és úgy kezelték a pénzt, mintha a sajátjuk lenne.” Az eredeti adidas-szerződés szerint Joe-nak két év alatt csaknem 300 000 dollár került a bankszámlájára, ugyanakkor a megújított kontraktusban már nem járt neki külön juttatás. A még mindig csak 45 éves Joe Bryant tehát pénzre és stabil jövőre vágyott, így két ötlet kezdte el foglalkoztatni. Először is rábeszélte fi át, hogy vegyen meg egy olasz kosárlabdacsapatot, amit Joe öregkoráig elirányítgathat, majd az NBA-karrierjét befejező Kobe átvehet, akár játékosként, akár a menedzsmentben, vagy talán mindkét fronton szerepet vállalva. Másrészt abból kiindulva, hogy a fia reklámszerződése korábban neki is remek mellékest hozott, Joe elkezdett azon morfondírozni, mi lenne, ha Kobe sportszergyártót váltana. Az mit sem nyomott a latban, hogy a fia éppen az adidas elsőszámú reklámarca, Joe a saját pénztárcájának megtömését szem előtt tartva nekiállt munkálkodni az ügyön a színfalak mögött. Senki nem látta előre, Joe ötletei milyen mértékben változtatják majd meg a sportcipők iparágát.
A cipő-hadművelethez fifikára és főleg időre volt szüksége, hanem az olasz bevásárlást már akkor, 1999 őszén nyélbe lehetett ütni. „Joe elképesztően akarta azt a csapatot, Kobe szerint az apja megőrült, mindenki más pedig szimplán szar ötletnek tartotta az egészet. Joe fejben már át is költözött Olaszországba, hogy onnan irányítsa az eseményeket, és váltig hitte, képes is rá. Senki, de tényleg senki nem értett vele egyet”, magyarázza egy családi barát. Felbukkant azonban a tervben egy tényező, amely megérintette Kobe fantáziáját: egy későbbi olaszországi költözés pontosan egybevágott volna kamaszkora óta dédelgetett ötletével, miszerint a saját családját az amerikai fegyverkultúrától távol alapítja meg. Ahogy egy riporternek bevallotta: „A gyerekeimnek nem kellene az iskolai lövöldözésektől és a többi borzalomtól félniük. Imádnám ezt a fajta nyugalmat és békességet!”
Tehát rábólintott apja ötletére, majd Joe és Kobe az ügynökük, Arn Tellem társaságában bejelentették, hogy megvásárolták az olasz kosárlabda New York Yankeesét, a híres klubot, az Olimpia Milanót. Az üzletet Bryant egy wisconsini olasz sajtgyárossal, Pasquale Caputóval felesben hajtotta végre, ami becslések szerint 2-2 millió dollárjukba fájt. Joe lett az ügyvezető, csak sajnos semmilyen ügy vezetéséhez nem volt meg az üzleti tapasztalata. Az egyik ügyvéd, aki részt vett az adásvétel lebonyolításában, így látta: „Próbálta úgy kezelni a dolgot, mintha egy NBA-csapatot vezetett volna. Kár, hogy ez egyáltalán nem működött.” Apuci igazolt néhány drága játékost, aztán egy sor további bonyodalom után hamar leesett neki, hogy a pénzügyek az ő tudása felett állnak. A gárda rendszeresen többet költött a bevételeinél, súlyos anyagi gondokkal nézett szembe, így Kobe folyamatosan azon kapta magát, hogy egymás után állítja ki a csekkeket Joe-nak, látszólag egy feneketlen kútba hajigálva a pénzét. Sonny Vaccaro szerint senki sem tudja, hány milliónál tartott a számláló, amikor Kobe végül kiszállt a buliból. A nyáron a gazdagság egy új szintjére jutott, ám még ő sem bírta finanszírozni a világ másik oldalán levő csapatot. „Kobe bukszája sem bizonyult végtelen mélységűnek, és emiatt vesztek össze”, emlékezett Sam Rines. „Joe tudta, hogy elcseszte a dolgot, ám úgy gondolta, ki tud mászni belőle. Szerinte Kobe nem értette az összes körülményt.”
Egy családi barát így látta: „Kobe talán azt hitte, az olasz csapattal megtalálja az apja a számítását, de óriási lebőgés lett belőle. Joe-nak halvány lila gőze sem volt, mit csinál, és senkire nem hallgatott, mindannyian tehetetlenül álltunk a történtek sodrában.” Egész biztosan tudtak volna jobban kommunikálni egymással, mondta Sam Rines. „Csakhogy Kobe közben lehetetlen helyzetbe került, mert rengetegen sutyorogtak a fülébe mindenfélét. Igen gyorsan fel kellett nőnie, mert pénzről lévén szó mindenki osztogatta a (kéretlen) tanácsait.” 2000 őszének elején Bryant és Caputo új menedzsmentet nevezett ki a csapat élére, hogy a teljes összeomlást elkerülje – mert kevesebb, mint egy esztendő alatt a csőd szélére jutott a klub. Ez persze csupán egy sokadrangú rövidhírt jelentett az amerikai sajtóban, az olasz lapok azonban csak úgy harsogták, ami különösen szíven ütötte Kobe Bryantet. „Dollármilliókat veszítettek. Rém kínos volt”, meséli Vaccaro. Mindez azonban apróságnak bizonyult ahhoz képest, hogy Bryant, aki mindig is imádta-bálványozta Joe-t, mélyen csalódott az apjában. Vaccaro és Rines egyetértettek: „Teljesen elveszítette a bizalmát Joe-ban.” Maga Kobe később csak úgy kommentálta a dolgot, mint félreértéseken és a kommunikáció hiányán alapuló gondot. Elég diplomatikusan írta le a katasztrófát.
Az olasz csapat okozta anyagi veszteségek kihatottak Bryant régi AAU-csapatára is: „Kobe pénzt és némi felszerelést ígért nekünk, ám végül nem kaptunk semmit”, mesélte Rines 2015-ben. „Majd jól össze is veszett az apjával, és tudtuk, az ígéretnek befellegzett. Most már vagy négy-öt éve nem beszéltem Joe-val, de akkoriban még rendszeresen diskuráltunk, és mindig azt hajtogatta, legyek nyugodt, csak újra kell építenie a kapcsolatát a fi ával.” A békülés még lehetséges is lett volna, ha Kobe Bryant életében nem történt volna meg az a másik 1999-es villámcsapás. Mindeközben folyamatban volt még az album befejezése és kiadása is Anthony Bannisterrel és a philadelphiai hip-hop bandával. Ráadásnak a Sony néhány vezetője azért rágta Kobe fülét, hogy a többiektől függetlenül adjon ki egyedül egy lemezt, hiszen ők kizárólag Bryant jelenléte miatt fektették a projektbe a félmillió dollárjukat. Ha ez nem lett volna elég, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Kobe stílusa egész egyszerűen nem passzol Bannister éles nyelvéhez – azokat a durva dolgokat, amelyekről ő írt, Bryant még a televízióban sem láthatta, nemhogy élőben. Joe és Pam ugyanis szigorú cenzorként válogatta meg, milyen fi lmek
jutottak el a gyerekeikhez. „Minden negatív, erőszakos vagy szexuálisan túlfűtött dolog le volt tiltva a képernyőn”, nyilatkozta a Newsweeknek Rebecca Tonahill, Bryant egyik első LA-i barátja. „Azt hitték, ezzel szívességet tesznek, ám éppen ellenkezőleg: Kobe teljes tudatlanságban maradt a sötét témák kapcsán, így hiányzott az a kapcsolódási pont, amit ez a tudás adhatott volna meg, amikor a srácok ilyesmikről beszéltek.” Vagy éppen rapszámokat írtak.
Kétségtelen, hogy mindezek mellett Bryantet saját egója, önbizalma és persze a Sony lobbija is abba az irányba terelte, hogy egyedül fejezze be az albumot. A phillyi srácok összecuccoltak, és Pam nagy megkönnyebbülésére hazaköltöztek. Bryant és a stúdió hatalmas csinnadrattát szervezett: a 2000 februárjában tartott All-Star Hétvégén mutatták be a lemezt, Tyra Banks részvételével. A jelen levő hírességek közül Brandy, valamint a Destiny’s Child duója, Kelly Rowland és Beyoncé Knowles is megfordult hosszabb-rövidebb (inkább rövidebb) ideig Kobe oldalán akkoriban, ahogy később a teniszező Venus Williams is, miután első wimbledoni győzelme után Bryant elhalmozta rózsákkal.
Amennyire kiváló ötletnek tűnt az All-Star Hétvégén, szupersztárok garmadája előtt tartott bemutató, akkora blama lett maga az előadás. Bryant az igaz szerelem utáni vágyáról rappelt, meg arról, hogy a színésznőkkel azért jó találkozgatni, mert nem a hírneve és a pénze miatt vannak együtt vele. Banks szerepe kimerült a refrén ismételgetésében:
„KOBE, szeretlek,
Tökéletes vagy nekem,
Ha adsz egy esélyt, ígérem,
Örökké szeretni foglak!”
A kritikusok egyenesen nevetségesnek titulálták a performanszt. Bryant márciusban a Th e Soul Train Music Awards nevű zenei díjátadón még megjelent, és megpróbálta népszerűsíteni az albumot, vagyis inkább menteni a menthetőt. A riporterek kérdéseire azonban furcsamód olaszul válaszolt. Akármilyen megalázónak is tűnt a helyzet, mégiscsak a lemez miatt talált rá élete szerelmére. 1999 őszén az album egyik dalának klipjét vették fel, amikor a stúdióban összefutott a 17 éves Vanessa Urbieta Cornejo Laine- nel, egy csinos táncossal, aki egy Snoop Dogg-videó felvételén dolgozott. A legenda szerint a kisasszonyt egy zenei producer fedezte fel és emelte ki egy hip-hop koncert közönségéből.
Bryant későbbi elbeszélése szerint az egész találkozás úgy hatott rá, akár a villámcsapás: szerelem első látásra. Néhány nappal később már virágözönbe borította a lány középiskoláját, hogy kifejezze rajongását, majd midőn a fekete Mercedesével eljött kedveséért a suli elé, jókora felfordulást okozott. A nyugalom visszaállítása érdekében a lány arra kényszerült, hogy magántanulóként fejezze a tanévet. A hip-hop videóbeli táncos szerep egy rendes katolikus tinit takart, akit a családja legalább annyira burokban nevelt, mint Bryantet a sajátja. Az anyja elvált és újra férjhez ment, Vanessa pedig felvette nevelőapja nevét. Az L.A. Times későbbi tudósítása szerint a család nem állt túl jól anyagilag. A fiatalok ugyanazt tervezték, mint a legtöbb friss szerelmes: minél több időt együtt tölteni. Pam most átélhette azt a csalódást, amit anno a saját apjának okozott a Jellybeannel ápolt kapcsolata révén. Idővel a Bryant família életét elöntötték a konfliktusok, amit Kobe milliói és az olasz kosárcsapat ügyei mellett az a tény is bonyolított, hogy Vanessa Urbieta Cornejo Laine egy az egyben olyan keményfejűnek bizonyult, mint Pam.
„Márpedig Pam nem volt piskóta!”, osztja meg benyomásait Gary Charles. A következő tizennyolc hónapban így aztán valóban nem akadt túl sok nevetnivaló. „Tulajdonképpen annyi történt, hogy mivel Kobe nagyon erős burokban nevelkedett, amikor kiszabadult, egyszerűen letaglózta az új helyzet”, folytatja Charles. Az apjában való iszonyú ssalódása, valamint a hirtelen jött, vad és mély szerelem korábban elképzelhetetlen változást hozott az életében. Akik már tizenéves kora óta figyelemmel kísérték a sorsát, tudták: mindez elkerülhetetlen.
„Az idők során kialakul a gyerekek saját akarata. Eleinte, amíg fiatalok, csak a szülőkre és a közeli barátokra hallgatnak, aztán egyre többen és többen teszik a bogarakat a fülükbe, és egyszer csak ott állnak a kikristályosodott nézeteikkel az életről és a saját terveikről”, mereng tovább Charles.
