Az Éjszakai Kert az a hely, ahol a madár se jár, ahol senki nem szokott sétálni, és aminek még a környékét is messziről kerülik a város lakói. De Tódor és Teória, a két rátermett nyomozó mégis belépnek a vasrácsos kapun. A vezetőjükül szegődő különös figura, Noxnoktisz pedig csak mesél és mesél, így a két detektív előtt rövidesen feltárulnak a kert rejtélyei, és megismerik számtalan fura lakóját.
Lassacskán minden és mindenki gyanús… A detektíveknek az összes tudásukat latba kell tehát vetniük, ha ki akarják deríteni, ki állhat a titokzatos ügy hátterében. Vigyázat! A Kertben sötét van és sok a fura nesz! Belépés csak saját felelősségre!
Kertész Erzsi HUBBY-díjas szerző, több sikeres gyerekkönyv és gyerekkönyvsorozat írója. Alkotótársa egy meghökkentően fiatal illusztrátor, Zsoldos Réka, neki ez az első munkája. Kettőjük közös könyve sziporkázóan különleges lett - hogy csak egyet említsünk: a borító világít a sötétben!
Kertész Erzsi: Éjszakai Kert (részlet)
Zsoldos Réka rajzaival
Sziromszámláló
(páros vagy páratlan)
‒ Szomorú történet ez ‒ csóválja a fejét a kertmester. ‒ Akarják hallani? ‒ Aztán választ sem várva folytatja:
‒ Évente egyszer sziromhulláskor, pontban éjfélkor a Sziromszámláló letelepszik a moha lepte kőmedence peremére, és nézi, ahogy a víz felé hajló göcsörtös szilvafáról a szilvavirágok szirmai a rezzenetlen, holdezüsttel bevont víztükörre hullnak, egyik a másik után.
Időről időre eljön a jövendőmondás hónapja, napja és órája az Éjszakai Kertben. Ha pontban éjfélkor páros számú szirom hull a víztükörre, akkor a Sziromszámláló az elkövetkező évben végre megtalálja a párját. Ha páratlan számú szirom csónakázik a vízen, akkor minden marad úgy, ahogy volt, és ő tovább folytatja magányos bolyongását az Éjszakai Kertben. Nem érdemes azonban a fát rázogatni, sem lanyha fuvallatok érkezésére várni hajnalig, hogy azok talán majd lefújnak még egy levelet a fáról – ez mind csalásnak minősül és nem változtat a jövendőn. Az elmúlt évek alatt már minden trükköt kipróbált a Sziromszámláló, úgyhogy az utóbbi időben már meg sem próbál csalni. Jöjjön a jövendő, éppen úgy, ahogyan jönnie kell ‒ gondolja.
Szereti az Éjszakai Kertet. Ismeri minden zegét és zugát, de gondosan kerüli a teljesen árnyékba borult helyeket, azokat, ahova a Hold soha nem süt be. Oda ő sem merészkedik soha, hiszen az másoknak, az Árnyékban Bujkálóknak a birodalma.
A múltkorában, amikor a szellő meglebbentette a szilvafa leveleit, a Sziromszámláló felocsúdott a gondolataiból, és nézte, ahogy három pici szirom hull puhán a vízfelszínre. Gyöngéd mozdulattal, kezéből csónakot formálva kimerte mindet a medencéből. Még nincs éjfél. Csak az éjféli hullás számít, csak az mondja meg a jövendőt, gondolta.
Szürkés felhők úsztak a Hold elé, az Éjszakai Kert mélyén pedig megszólalt egy kakukk. Tudta, hogy eljött az idő. A vízbe bámult, és elsuttogta a jóslatkérő verset. Négysoros volt, négy lehetetlenül rövid sor. Mire a vers végéhez ért, öt pici szirom-csónak úszott a vízen. Az utolsó szótagot még nyújtotta, nyújtotta, ahogy tudta, de végül kiszaladt a tüdejéből a szusz, és a vízen nem több, nem kevesebb, öt pici szilvaszirom ringatózott.
Felállt, lesimította a ruháját, és megrázta ezüstös haját. A víz fölé hajolva kimerte a szirmokat a tenyerével, mert a medence vizének mindig tisztának kell lennie. A Hold fénye az arcára hullott, és a vízfelszín visszatükrözte a szomorkás mosolyt az ezernyi ránc barázdálta arcon ‒ fejezi be a mesét a kertmester.
‒ Ennyi? ‒ kérdezi Teória. ‒ Mindjárt elsírom magam!
‒ Várjon, még nincs vége! ‒ emeli fel a kezét Noxnoktisz. ‒ Azon az éjjelen, az utolsó jóslatnál ugyanis épp erre jártam. Akkor történt…
‒ Micsoda? ‒ kapja fel Tódor a fejét. ‒ Nem azt mondta, hogy tisztázódott a kérdés? Öt szirom – az páratlan szám. Tehát nem fog párt találni. Mit lehet még ezen variálni?
‒ Ó, hát variálni mindig lehet, de a Szilvafa szelleme nem tesz ilyet ‒ susogja Noxnoktisz. ‒ Csak ketten, a Rezzenéstelen Pillantású Macska meg jómagam vettük észre azt a különös jelenséget, hogy legutóbb, amikor a Sziromszámláló már kimerte a szirmokat, és elfordult a víztükörtől, még egy levél lehullott a háta mögött. Olyan levél lehetett, amely nem tudta egykönnyen elhagyni atyját, a Göcsörtös Szilvafát, és kétségbeesetten kapaszkodott belé. Pedig hullásra volt rendelve. Így a Szilvafának kellett őt szelíd erővel elengednie, hogy a jóslat teljes legyen.
A Sziromszámláló viszont mindezt már nem látta, és így abban a meggyőződésben vonult vissza a fák közé, hogy a következő évben sincs kire várnia.
‒ És maga nem szólt neki? ‒ néz megütközve Teória a kertmesterre. ‒ Hogy tehetett ilyet?
‒ Itt nem szokás egymás ügyeibe avatkozni ‒ feleli szárazon Noxnoktisz. ‒ Én itt kertmester vagyok, nem pedig kedvesnővér.
‒ De akkor legalább azt árulja már el, hogy ki írta azt a levelet? ‒ erősködik Teória. Maga sem tudta biztosan, mi idegesíti jobban: hogy még mindig nem bukkantak rá Szenyora Csupapanasz tómedrére, vagy az, hogy nem tudja meg, ki bolygatta fel tavaly az Éjszakai Kert nyugodt életét.
Továbbá az sem tetszik neki, hogy a Sziromszámláló története alatt Tódor olyan dölyfös arccal jegyzetelt. Szája sarkában mosoly játszott, mintha netalán felfedezett volna valamit.
