Vajon Kína veszélyesebb, mint Oroszország? És ki a titokzatos Vörös Sárkány nevű nő? Portugália legnépszerűbb írója, José Rodrigues dos Santos legújabb krimijében dokumentációs alapossággal és kivételes elemzőképességgel idézi fel a Kínai Birodalom eredetét és azokat az alapokat, amelyekre épült. A Harcosok Királyságát megalapító stratégiáitól az új selyemutakig rávilágít a Párt valódi szándékaira a holnap világával kapcsolatban, a történet hőse pedig ezúttal is népszerű történész-nyomozója, Tomás Noronha.
Az amritszari Aranytemplom előtt, egy kávéház teraszán lövöldözés tör ki; egy lefátyolozott fiatal nőt elrabolnak, azzal a nővel együtt, aki a segítségére sietett. Tomás Noronha azonnal Indiába utazik, mert a turista, aki a magát Vörös Sárkánynak nevező fiatal nővel eltűnt, nem más, mint a felesége.
A híres kriptológus a CIA ügynöke, Charlie Chang segítségével megpróbál a nyomukra bukkanni, de ehhez meg kell fejtenie az üzeneteket, amelyeket Maria Flor hátra hagyott neki. A nyomozás során olyan tényekkel szembesül, amelyekről addig fogalma sem volt: Kína titkos stratégiájával és roppant titokzatos új selyemútjával. Ez a dokumentumokkal alaposan alátámasztott, vérbeli thriller, amelyet a valóság eseményei ihlettek, leleplezi a Kínai Kommunista Párt valódi szándékait a Nyugattal szemben.
J. R. dos Santos: Vörös Sárkány (részlet)
Fordította: Mihancsik Zsófia
XXVIII.
A Buddha-szobrok sokasága és változatossága fogadta a belépőt a Gangárámája-templomban. Mindenütt buddhák, kőből, aranyból, elefántcsontból, sőt még műanyagból is, meg persze sztúpák és hatalmas elefántfogak. De Tomás Noronha bármennyire próbálkozott, nem tudták lekötni a figyelmét, máshol járt az esze. Elhatározta, hogy megnézi ezt a colombói buddhista látványosságot, hogy megpróbálja kiszellőztetni a fejét, legyűrni a depressziót, amely a hambantotai akció kudarca után elfogta. Nem mondhatni, hogy sikerrel járt.
Épp a szentélybe tartott, ahol egy Buddhának tulajdonított hajtincs volt kiállítva, amikor megszólalt a telefonja. Elővette a készüléket, és látta, hogy Charlie Changtól kapott sms-t:
Langley bemérte őket. Azonnal indulunk. Menjen a Gangárámájába. Igyekezzen!
A portugál majdnem ugrott egyet örömében: a CIA-nak sikerült Maria Flor nyomára bukkannia. Changnak végül is igaza volt, amikor azt mondta, hogy még semmi sincs veszve.
Sarkon fordult, és Buddha hajtincséről megfeledkezve gyors léptekkel elindult a kijárat felé.
Mit jelent, hogy azonnal indulnak? Hová?
Tudta, hogy teljesen fölösleges most ezen töprengenie, mert hamarosan megkapja a válaszokat. Miközben sietve végigment az épületegyüttesen, újra megnézte az üzenetet. Az első szavak valóban varázslatosak voltak: „Langley bemérte őket.” De ekkor észrevett egy zavaró részletet. Gangárámája. A templom neve, amelyben éppen akkor tartózkodott. Közben kiért az utcára, de még mindig ezen gondolkozott, amikor észrevette a rá váró dzsipet. Fonseka ült a kormánynál, Chang meg a hátsó ajtót tartotta nyitva. Tomás beugrott a kocsiba, és rögtön nekiszegezte a kérdést az amerikainak.
– Honnan tudta, hogy a Gangárámájában vagyok?
Chang elmosolyodott.
– Még senki nem mondta önnek, hogy a CIA-nál dolgozom? – kérdezte ironikus hangon. – Az a munkám, hogy mindent tudjak. Köszönetet kellene mondania ezért.
Becsukták a dzsip ajtaját, és az autó elindult.
– Kémkedik utánam?
Az amerikai nem felelt, helyette elővett egy kis fekete táskát, amelyet Tomás azonnal felismert.
– Ez az ön számítógépe? – kérdezte Chang.
– Igen, valóban az. Na és?
– Mindjárt meglátja.
A CIA-ügynök kinyitotta a fekete táskát, és kivette a laptopot. Miután gyorsan átvizsgálta, fogott egy kis fémtárgyat, és minden magyarázat nélkül kibelezte a készüléket.
– Hé! – kiáltott fel rémülten Tomás. – Mit művel? Ez egy méregdrága számítógép!
Chang nem vett tudomást a tiltakozásáról, és egy nagyítóval megvizsgálta a gép belsejét.
Látszott, hogy tudja, mit keres, mert az alaplapra koncentrált, arra a részegységre, amely magába foglalja a számítógép összes alkotóelemét, a mikroprocesszort és a memóriát, és biztosítja a kommunikációt a részei között. Egyszer csak a figyelme megállapodott az alaplap egyik pontján.
– Ó, ó – kiáltott fel. – Szóval itt vagy, te mocsadék!
Tomás átnézett a válla fölött, hogy lássa, mi történik.
– Micsoda, mi…?
Az amerikai a történész felé fordította az alaplapot, és a nagyítóján keresztül megmutatta neki az adott pontot.
– Látja itt ezt a mikrochipet?
Tomás látta; akkora volt, mint egy rizsszem.
– Mi ez?
– Ezt a Párt rakta ide.
– Micsoda?
– Hogy kémkedjen ön után.
A portugál nem hitt a fülének.
– Mi van? Bementek a szobámba, elvitték a számítógépemet, és…
– Nem mentek be a szobájába, és nem vitték el a számítógépét – javította ki Chang. – Ezt eleve így gyártották. Érti? Nem tudom, tisztában van-e vele, hogy a világon eladott számítógépek nagy része Kínában készül, még az amerikai számítógépek is.
Így ültethette be titokban a Párt ezt a mikrochipet.
A mikrochip lehetővé teszi, hogy a hacker, aki tud erről a mechanizmusról, azaz a Párt hackere titokban hátsó ajtót nyisson az informatikai rendszerekben, amikbe ezeket az alaplapokat beszerelik, és mindent lásson, amit a felhasználó csinál, sőt a tudta nélkül működtesse a számítógépét. Más szóval miközben ön nyugodtan dolgozik a számítógépén, a Párt, amikor csak akarja, használatba veheti a titkos chipet, hogy bejusson az ön rendszerébe, kémkedjen, lopjon, vagy éppen szabotálja minden tevékenységét.
– Ó! – kiáltott fel döbbenten a portugál. – Ezt az én gépemen is meg tudják csinálni?
– Az önén vagy bárkién. Mindenkinél fennáll a kockázat, akinek kínai gyártmányú számítógépe van. A CIA, az NSA vagy bármelyik amerikai szervezet által használt számítógép biztonsági vizsgálaton esik át; kinyitják, átnézik, és kiveszik a kémeszközt, amiket a gyárban építettek bele a Párt utasítására. De a vállalatok és a magánszemélyek teljesen védtelenek. És nem is tudnak róla.
– Miért nem szólt előbb, hogy minden kínai gyártmányú számítógép fel lehet szerelve ilyen kémeszközzel?
A CIA embere ráhelyezett a számítógép alaplapjára egy igen finom hegyű csipeszt, és egy gyors, de pontos mozdulattal lekapta róla a kém mikrochipet.
– Szóltam – mondta a csipeszbe befogott apró chipet bámulva. – Most már tiszta a gépe.
Tomás elvette a mikrochipet, és alaposan megnézte.
– Ez hihetetlen. – Majd az amerikaihoz fordult, és újra feltette neki a kérdést. – Miért nem szólt nekem korábban erről?
– Korábban a Kínai Kommunista Párt nem tudta, hogy ön a Vörös Sárkány nyomában van
– felelte Chang, miközben elrakta a szerszámait. – De a tegnapi hambantotai akció után már tudja. Ezért kellett megtisztítani a számítógépét. Mindenesetre most nem használhatja tovább. – Kinyújtotta a kezét, tenyérrel felfelé. – Adja ide a mobiltelefonját.
A portugál szó nélkül engedelmeskedett.
– A telefonomon is kémkednek a kínaiak?
Ezúttal a CIA embere nem kinyitotta a készüléket, hanem berakta a táskájába, és ugyanezt tette a laptoppal is.
– Hambantota után biztos lehet benne – felelte. – A Párt kifejlesztett egy rendkívül hatékony eszközt, amit mi „Aria-body”-nak hívunk. Ez arra szolgál, hogy távolról rákapcsolódjanak egy készülékre, ott másolatokat készítsenek, fájlokat töröljenek vagy éppen létrehozzanak a tulajdonos tudta nélkül, miközben kielemezik az okostelefon által végzett összes online keresést. Végül a behatolás minden nyomát törlik a készülékből. A dolog odáig fajult, hogy az európai vezetők minden uniós csúcstalálkozón a mobiltelefonjuk nélkül vesznek részt, hogy ne hallgathassák le őket se az oroszok, se a kínaiak. A kiberbiztonsági szakértőinknek ezért kell most átvizsgálniuk és megtisztítaniuk a telefonját és laptopját, és csak utána használhatja őket. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk az akcióinkat.
Tomás a táskát nézte, amelyben az amerikai eltüntette a készülékeit; a laptopja, de különösen a telefonja nélkül úgy érezte magát, mintha meztelen lenne. De aztán arra gondolt, hogy csak az idejét vesztegeti, ha a kiberbiztonsági kérdéseken töpreng, mert ez egyelőre nem fontos számára.
Ami egyedül fontos, az Maria Flor.
– Azt írta az üzenetében, hogy bemérték a feleségem tartózkodási helyét.
– Ezt az információt kaptam Langley-ből – erősítette meg Chang. – Megküldtem az adatokat az ügynökségnek, és ezek alapján a műholdak azonosították a Harbin Z–20-ast, amelyik tegnap hagyta el Hambantotát, és a repülési útvonalát egy kínai helikopter-hordozóig követték, ami akkor még Srí Lanka déli partjainál cirkált. A műholdjaink jelenleg ezt a hajót követik, és a berendezéseink elfogták és elemezték azokat az üzeneteket, amiket a helikopterhordozó és a Párt vezetősége váltott egymással. És úgy tűnik, van újság.
– Igen? Mi?
– Ezt nem közölték velem. Az ügynökség azért hívott bennünket, hogy döntsünk a következő lépésekről. Washington abszolút prioritásnak tekinti, hogy rátegye a kezét a Vörös Sárkány birtokában lévő dokumentumra. Kerül, amibe kerül.
Tomás figyelme megint a táskára irányult, amelybe az amerikai elrakta a telefonját meg a laptopját.
– Azokat mikor kaphatom vissza?
– Mint már mondtam önnek, ha átvizsgálták és megtisztították őket a szakértőink.
– Ön roppant fölényes, de ki garantálja nekem, hogy a CIA nem rak-e a készülékeimbe hasonló kémprogramokat?
Végül is a kínaiak semmi olyat nem tesznek, amit önök is ne tennének meg, nem igaz?
Chang már éppen válaszolni készült, amikor a dzsip megállt, és Fonseka járó motor mellett behúzta a kéziféket.
– Megérkeztünk.
Tomás kinézett az ablakon: a Bandáranájaka Nemzetközi Repülőtéren voltak, Srí Lanka első számú légikikötőjében.
– Hová megyünk?
Chang kiugrott a kocsiból, és segített Fonsekának kipakolni a csomagokat.
– Mondtam önnek, nem, hogy azonnal indulunk?
Tomás is fogta a táskáját, elköszönt a segítőiktől, majd követte a CIA-ügynököt az indulási épület felé.
A repülőtér tömve volt turistákkal.
– Melyik járat a miénk?
– Egyik sem – felelte Chang, és ment tovább. – Egy katonai gép vár minket a kifutópályán.
Gondolhattam volna – mondta magában Tomás.
Végül is nem egy szokásos utazásra mennek.
Az amerikai kémszervezet egyik küldetéséről van szó, és ők versenyt futnak az idővel. A katonai repülő értékes órákat spórol meg nekik.
– Mi az úti célunk?
Chang bevezette a portugált a VIP-váróba, ahol egy CIA-alkalmazott valószínűleg néhány perc alatt elintézi majd a formalitásokat és odakíséri őket a géphez.
– A Kadena légibázis.
Mint minden történész, Tomás könnyedén eligazodott a földrajzban. De ez a név nem szerepelt túl gyakran a térképeken, így a portugál először nem értette, hová tartanak. De, mint már annyiszor az életében, most is a történelmi ismeretei voltak a segítségére. Emlékezett az egyetemi kutatásaira, amelyeket a portugál hódítók útjáról folytatott a Ryukyu-szigetek körül, illetve a „déli barbárok” művészetről… így tudta meghatározni Kadena helyét.
Okinawa. Japán.
Fotó: José Rodrigues dos Santos Facebook oldala
