Végül csak a kapcsolatok és a beszélgetések maradnak – Olvass bele a Booker-jelölt regénybe!

Végül csak a kapcsolatok és a beszélgetések maradnak – Olvass bele a Booker-jelölt regénybe!

A Részletek Rachel Cusk és Annie Ernaux műveit megidéző őszinteséggel, éleslátóan elmélkedik alkotásról, emlékezésről és az emberi kapcsolatok bonyolult természetéről. Olvass bele Ia Genberg kötetébe!

Könyves Magazin | 2024. június 28. |

A svéd Ia Genberg regényében egy írónő lázas betegen régi kedves könyvét veszi elő, melynek első oldalán váratlanul egykori barátnője üzenetét fedezi fel. Az odafirkantott sorok visszarepítik a múltba, kapcsolatok sokaságára emlékezik vissza, és végül nemcsak Johanna, az ismert műsorvezető, de a nyomtalanul eltűnt barátnő, Niki, a derült égből villámcsapásként felbukkanó Alejandro és az állandó depresszióval küzdő anya, Birgitte alakja is feldereng előtte.

ia genberg
Részletek
Ford. Petrikovics Edit, Jelenkor, 2024, 181 oldal
Ia Genberg: Részletek könyv

Az írónő enged a kísértésnek: megalkotja élete talán legfontosabb szereplőinek portréját, melyeken szükségszerűen átsejlik saját története, a háttérben a 20. század második felének Stockholmjával. Mennyiben alakítanak bennünket a viszonyaink? Hogyan tűnhet el az életünkből valaki nyomtalanul? Kiről árulkodik a portré: arról, akit ábrázol, vagy az alkotójáról?

Ia Genberg: Részletek (részlet)

Fordította Petrikovics Edit

Annyi életet élünk a saját életünkben, kisebb életeket olyan emberekkel, akik jönnek és mennek, barátokkal, akik eltűnnek, gyerekekkel, akik felnőnek, és sosem tudom, melyik életem maga a keret. Amikor lázas vagy szerelmes vagyok, minden olyan magától értetődőnek tűnik, az „én”-em átadja a helyét egy névtelen boldogságnak, egy teljességnek, melyben a részletek érintetlenek, elválaszthatatlanok egymástól, ugyanakkor külön-külön is felismerhetők. Utólag mindig kegyelmi állapotként emlékszem vissza erre. Talán így írható le a teljesség, a pillantásomon át mindenféle rangsorolás nélkül belépő és távozó emberek révén.

Nincs „kezdet” és „vég”, nincs különösebb kronológia, csak a pillanatok, és az, ami létrejön bennük.

És most, hogy elkezdtem írni, van egy személy, akit lehetetlen megkerülnöm. Birgitte. Régebben azt képzeltem, hogy az érzékeknek ezt a fajta kiélesedését csak az erdőben tapasztalom meg, magas fenyők között barangolva, magányosan üldögélve egy fatörzsön, miközben belehunyorgok a napsütésbe, vagy a sziklákról a tengert kémlelve, hogy kizárólag csendes elemekkel körülvéve lehetek teljesen éber. Idővel azonban kiderült, hogy már minden itt van előttem, a körülöttem lévő részletekben, csak kellő alapossággal kell odafordulnom, akkor el tudom engedni magamat és képes vagyok kifelé, valóban kifelé irányítani a figyelmemet. Mert pontosan ott élesednek ki az érzékeim, a másik emberre irányított éber pillantásomban. Így sikerült megértenem Birgittét, miután ezzel az alapos pillantással vettem őt szemügyre.

Egy fiatal kamaszlányként elszenvedett szexuális bántalmazás következményeként mentális zavarokkal küzdő, visszahúzódó személyiséggé vált, akit szinte felőrölt a szorongás. Egy óra leforgása alatt meghalt, és más emberként született újjá, egyik pillanatról a másikra a tudata legtávolabbi sarkába taszította az ép ésszel kibírhatatlan eseményt, amely élete hátralévő részében a külvilágtól elszigetelt, gondosan becsomagolt és érintetlen batyu maradt. Kétlem, hogy Birgitte az ébrenlét óráiban bármikor is visszatért elméje ezen zugába. Csak harminc év elteltével beszélt a történtekről, mindössze egyetlen emberrel, és azt hiszem, akkor tudatosulhatott benne, hogy az incidens már nem is az emlékezetében eltemetett „incidens”, sokkal inkább szín vagy fraktál, nem maga az emlék, hanem egy hely, ahonnan az emlékei származnak, egy árnyék, amely minden egyes nap ott liheg az élete hátterében. Alighanem ily módon hagynak nyomot az emberben az elszigetelt tapasztalatok:

a történteket a lassan szivárgó méreggel együtt eltemetjük magunkban, így az folyamatos kontroll alatt tart minket.

És mint azt a legtöbben sejtjük, akitől az „ami nem öl meg, az megerősít” kijelentés származik, az valószínűleg soha életében nem találkozott olyan emberrel, aki nemi erőszak áldozatává vált.

Bár Birgitte a történtek előtt is törékeny volt, az úgynevezett stress-vulnerability model, melyet a mai klinikai pszichológia használ annak magyarázatára, hogy miért hatnak a traumatikus élmények ennyire különbözőképpen az emberekre, segített volna jobban megértenem őt. Talán neki is segített volna jobban megérteni önmagát. Óvatos gyermek volt. Amikor az édesapja meghalt, mindössze hétéves volt, váratlanul történt, egy nappal az apa vakbélműtétjét követően, és a mentőautó távozása után vér és gyomortartalom maradt a nappali padlóján. A temetés után tilos volt megemlíteni az apját, és a család életében (Birgittének két nővére volt) új fejezet kezdődött. Egyfajta szürke transzállapotként képzelem el azt az időszakot, tompa, szótlan igyekezetként; a korábban háztartásbeli anya két állást vállalt (szobaasszonyként a helyi szállodában és gondozóként az idősek otthonában), hogy a felszínen tartsa a családot. A gyerekek egyre ügyesebbek lettek a házimunka terén, és már kamaszkorukban munkát vállaltak hétvégenként és az iskolai szünetekben, hogy hozzájáruljanak a megélhetésükhöz. A munkán és az alváson túl kevés idő jutott egyéb tevékenységekre.

Az olyan szavak, mint a pszichológia, a trauma és a gyászfeldolgozás, a legtöbb ember számára ismeretlenek voltak,

és amikor Birgitte a farkasok órájában bemászott nővére ágyába, és úgy tett, mintha azt motyogná álmában, „apa, apa”, a nővére addig szorította húga szájára a kezét, amíg Birgitte elhallgatott, és kinyitotta a szemét. A család csak a kalendárium által előírt napokon látogatta meg a sírt, ilyenkor az anya vékony, hímzett zsebkendőt tekert a mutatóujja köré, hogy még azelőtt felitassa a szeme sarkából a könnyeket, hogy azok kicsordultak volna. Ezekben a pillanatokban nem volt sok mondanivalójuk. Jóval később, amikor Birgittével a Stavangertől néhány tucat kilométerrel délre fekvő temetőben a szülei sírját keresve bolyongtunk (rá kellett parancsolnom, hogy mutassa az utat), csak vonakodva mesélt nekem az apjáról, a nagy kezéről, a jóindulatáról, a műhelyében uralkodó pedáns rendről. Lesöpörtük a havat a nevekkel és dátumokkal ellátott sírkőről, és elé raktuk a virágokat. Azután a fejét ingatva rám nézett, de most sem volt mit mondania. Birgitte tehát már kamaszévei kezdetén is csendes volt, és az anyja egyik ismerősének gyermekére vigyázott, aki éppen elaludt a kiságyában, amikor a ház ura a megbeszéltnél korábban hazaért. A négy óra munkáért járó húsz korona már Birgitte szoknyájának zsebében lapult. Védtelen és sebezhető volt, felkészült a további katasztrófákra, előre szorongott miattuk, és már tudatában volt annak, hogy a további katasztrófák milyen hatással lehetnek rá. Azt hiszem, már abban a pillanatban tudta, mi fog történni, amikor meglátta az ajtóban álló férfi tekintetét. Hosszú évekkel később az egyik stockholmi kórház pszichiátriai zárt osztályán dolgoztam, ahol olyan emberekkel találkoztam, akik Birgittére emlékeztettek. Olyan dolgokon mentek keresztül, amelyek jóval a munkaidő után is elkísértek, a szorongásuk olyan volt, mint Birgitte szorongása, nem az a fajta, amelyik felbukkan, majd elmúlik, hanem olyan, ami állandó feszültségként jelen marad mindenben.

Szorongó nevetés, szorongó öröm, szorongó séták, szorongó beszédstílus.

Jól ismertem Birgitte szorongását, mert ott gomolygott minden szobában, ahová belépett, és ott is maradt. Mint minden más, a szorongása is változott az idő múlásával, mégis mindig ugyanaz maradt. Bár Birgitte volt a legfiatalabb a testvérek közül, ő költözött el elsőként otthonról, és a maga urává vált. Vagyis majdnem „a maga urává”, mivel hamarosan rájött, hogy ez a nála szerencsésebbek kiváltsága, hogy ő csak akkor lesz „a maga ura”, ha valakire vagy valamire támaszkodhat. Egy férfira. Egy közösségre. Egy világosan meghatározott rendszerre. A hatvanas-hetvenes években politikailag aktív volt, új mozgalmakhoz csatlakozott, tanult, tüntetett, drogokat próbált ki, keresztülstoppolt Európán, gitározott és énekelt egy folk-rock bandában, világoslila ruhákat hordott, sötét haja a derekáig hullámzott, nekem azonban nehezemre esik hitelesnek tekintenem a politikai elkötelezettségét, talán azért, mert soha nem hallottam, hogy érvelésében mélyebbre ásott volna annál, hogy „az egy borzalmasan hülye háború volt” (a vietnami háborúról), „miért kellene mindenről nekik dönteniük? (az amerikai imperializmusról) és „a kipufogógáz büdös” (a környezetvédelemmel kapcsolatban). Arra sodródott, amerre a szél fújt – nem azért, mert kényelmes vagy szolgalelkű volt, hanem mert nem tehetett mást. A férfi, akinek a gyerekére vigyázott, és aki az övét igazgatva kikergette Birgittét a tornácra, megkerülhetetlen megfelelési vágyat kényszerített rá. Egy perccel később megint kinyitotta az ajtót, és Birgitte után hajította a kabátját. Elvegyülni, beolvadni, eltűnni; vagy ez, vagy elveszíti az eszét. Úgy tűnt, hogy sokak számára, akikkel évtizedekkel később a stockholmi zárt osztályon találkoztam, az őrület volt az egyetlen alternatíva, az, hogy megtörnek. Birgittének sikerült alkalmazkodnia, olyan mértékben sikerült, hogy

a legfőbb személyiségvonása a személyiségvonások hiánya lett.

A kollektív kontextusokat egyenesen neki találták ki, így aztán a hetvenes évek elején remekül érezte magát. „Mint hal a vízben”, mondta magáról. „Mint hal a rajban”, helyesbítettem magamban. A nyolcvanas évek teljesítmény- és versenykényszeréhez azonban már kevésbé tudott alkalmazkodni. Hiányzott belőle az „individualizmus”, amelyet a nyugati világ a nyolcvanas évek óta elvár tőlünk. Nyilvánvalóvá vált a karaktere megfoghatatlansága, és azt hiszem, szürkének és érdektelennek tartották. Valószínűleg érdektelen is volt, a környezetének alighanem nehezére esett felidézni, jelen volt-e egy eseményen vagy találkozón. „Birgitte ott volt a múlt pénteki bulin?” Senki sem emlékezett rá, már ha felmerült egyáltalán a kérdés. „Mondott valamit Birgitte a tegnapi találkozón?” Nehéz válaszolni, képtelenség felidézni. „Ott volt egyáltalán?” Senki sem emlékezett sem az egyikre, sem a másikra. Amint a közösségek szétrebbentek és az emberek elmerültek a saját életükben, Birgitte egyedül maradt, képtelen volt önállóan kezdeményezni vagy állást foglalni valami mellett. A beilleszkedésre és a súrlódások elkerülésére irányuló erőfeszítései megsemmisítették lényének azon részét, amelyet a személyes karakterének kellett volna uralnia saját akaratával, szikár határozottsággal, egyenes gerinccel. Addigra csak a szorongása maradt, a vibráló, folyamatosan lüktető és mindent felőrlő felszín, Birgitte egyetlen kívülről látható tulajdonsága.

Nyitókép: Sara Mac Key/Salomonsson Agency

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

A Nemzetközi Booker-díj rövidlistájának könyvei a jelennel foglalkoznak, mégis optimisták

A Nemzetközi Booker-díj 2024-es rövidlistájának könyvei a zsűri tagjai szerint „radikálisan eredeti módon fonják össze az intim és a politikai dolgokat”.

...
Hírek

A Nemzetközi Booker-díj hosszúlistáján a latin-amerikaiak dominálnak

Az idei jelöltek közül négyen is a dél-amerikai kontinensről származnak. A Nemzetközi Booker-díj esélyesei között van Argentínából, Brazíliából, Peruból és Venezuelából származó szerző is. 

...
Hírek

Kis Nobelt kapott Sjón a Svéd Akadémiától

A díjat olyanoknak ítélik oda az északi országokban, akik valami jelentőset alkottak azokon a területeken, amiket az Akadémia fontosnak tart. 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ezért érdemes edzened a képzeleted „izmait”

Egy új könyv szerint a gazdag képzelet nem valami isteni adottság, hanem fejleszthető tulajdonság. Le is írja, hogyan.

...
Zöld

Klímaváltozás helyett „halálos klímapusztítás”: ez a csere téged rávenne a cselekvésre?

Nem elég hatékonyak a jelenlegi kifejezéseink, amikor a klímaváltozás fenyegetéseiről beszélünk, állítja az ELTE PPK kutatója. Forgács Bálint új nyelvhasználatot javasol, hogy súlyának megfelelően kezelhessük a problémát. Mi könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

Kreatívabbak a babák, mint eddig gondoltuk + 5 könyv a kreativitásról

Magyar babák vettek részt abban a kutatásban, melyből kiderült, hogy a babák elég korán képesek kreatív módon kombinálni különböző fogalmakat. Könyvek hírek mellé.

Olvass!
...
Beleolvasó

Amikor a fiú zavaró tényezővé válik az apa szemében – Olvass bele a Kis világok című regénybe!

Caleb Azumah Nelson egy Londonban élő, ghánai-brit fiú érzékeny, zenével és ízekkel teli felnövéstörténetét írta meg. Most elolvashatsz belőle egy részletet.

...
Zöld

Kannibál kapitalizmus: Mind megyünk a levesbe?

Nancy Fraser instant klasszikus könyvében bemutatja, hogyan vezetett a falánk kapitalizmus a világunkat megmérgező, igazságtalanságokból fakadó sokféle krízisért. Most elolvashatsz egy részletet a kötetből.

...
Beleolvasó

A Gucci-örökös végre elmondja az igazságot apja meggyilkolásáról – Olvass bele!

Allegra Gucci évekig némán hallgatta a családjáról szóló különféle, igazságot nélkülöző pletykákat. A hollywoodi film aztán annyira felháborította, hogy megírta saját igazságát a botrányos történetről. Mutatunk egy részletet a könyvéből.

Kiemeltek
...
Hírek

Ez a 21. század 10 legjobb könyve a New York Times szerint

A dobogó mindhárom fokán nők állnak, ráadásul európai szerző az első. Mutatjuk az első tízet a legjobb könyvek közül.

...
Nagy

Rossz anya és jó író: hogyan olvassunk ezután Alice Munrót?

Mennyit tudott a kanadai irodalmi élet Alice Munro és lánya szakításának valódi okáról? Hogyan olvassuk ezek után Munro írásait a nők elfojtott érzéseiről és a családi drámákról?

...
Kritika

A Tom Lake két nyár történetén keresztül mesél egy egész életről

A Tom Lake, Ann Patchett csodálatos érzékenységgel megírt regénye egy nyári színházba és egy cseresznyéskertbe repíti olvasóit, hogy feltárja a főszereplő Lara fordulatokban gazdag, reményteli életét.

...
Szórakozás

8 érdekesség, amit nem tudtál a 80 éves Rubik Ernőről

„Megtalálónak” vallja magát, mert a feltaláló kifejezést nem szereti. A világon több mint 350 millió példányt adtak el a kockájából. A sikerhez elengedhetetlennek tartja a kudarcot. Nyolcvanéves Rubik Ernő.

Szerzőink

...
sa

Senki sem fogja elolvasni a könyvedet: 5 érvünk van, hogy miért

...
sa

Rossz anya és jó író: hogyan olvassunk ezután Alice Munrót?

...
Horányi Hanna Zelma

A Tom Lake két nyár történetén keresztül mesél egy egész életről