A rózsa rejtvény, amely megfejtésre vár

A rózsa rejtvény, amely megfejtésre vár

Hogyan lett a virág az édenkert, majd a teremtés harmóniájának szimbóluma? Miért festettek rózsát a felvonulási épületre Knósszoszon? Milyen gyógyszerek alkotórésze volt különböző korokban és helyeken? És mi köze a rózsának az erotikához? Olvass bele A rózsa labirintusába!

Könyves Magazin | 2020. november 29. |

A rózsa rejtvény, amely megfejtésre vár.

A rózsa több egyszerű virágnál. Egyetemes szimbólum, amely a legkülönfélébb gondolatok és érzések kifejezését tette lehetővé. Keleti és európai kultúrák tükörképe, szemet gyönyörködtető vagy épp elképesztő ábrázolások tárgya, mítoszok, mesék, szerelmes történetek főszereplője.

Géczi János
A rózsa labirintusa
Athenaeum, 2020, 248 oldal
Géczi János: A rózsa labirintusa

A rózsa és a rózsát szemlélő ember egyedülálló története, Géczi János gazdagon illusztrált, források százait bemutató könyve nemcsak egy virág kultúrtörténetét, de önmagunk megértését is segítheti.

Géczi János: A rózsa labirintusa (Részlet)

A rózsa mindennapi felhasználása: italok, ételek, luxus

Rendkívül széles jelentéstartományának köszönhetően a rózsa a születéstől (és így a rendszeresen megtartott születésnapi ünnepségtől) kezdve a halotti torig végigkíséri a rómaiak életét.

 Egyaránt jelen van a lakomákon és az ivászatokon, az ételkészítéskor, az ízesítésben és az illatosításban, a szerelmi légyottokon, a gyógyszerekben és a varázslásban, a közösségekben, a családban és a magányban. Az esküvőn koszorúval díszítik a ház kapuját, azzal áldoznak a házi oltár isteneinek. Mulatozáskor a vigadozók fejét éppúgy virágokkal ékesítik, mint az edényeket, a szolgákat, az asztalt és az ételeket. A szabadban történő áldozáskor is élővirág-díszítést használnak, és – ciprussal, majoránnával és fenyővel vegyítve – legalább évente egyszer a sírokat is virággal borítják el. Virágokból, illatos növényekből készülnek a szépítkező- és tisztálkodószerek, a kenőolajok és a pihenést vagy éppen a dőzsölést, avagy az orgiát kellemesebbé tevő díszek.

A rózsakoszorú persze ünnepi lakomák tartozéka is.

Az keretezi az italozók fejét – nehogy kifecsegjék a titkaikat –, és az övezi a tivornya legalapvetőbb kellékét, a vegyítőedényt is. A borkóstolás ünnepének, április 23-ának is koszorúnövénye a rózsa – és mint fentebb kiderült, ez a nap az utcalányoknak, Venus szolgálóinak is lehetőség, hogy szolgálataikat szabadabban végezhessék. Arról, hogy a lupanariák, vagyis a bordélyok virága a rózsa volt, Petronius Satyriconja, illetve a korabeli falfestmények is kellő érzékletességgel tudósítanak.

A rómaiaknak volt egy különleges, a bor és a rózsa előnyeit és jelentését összegző italuk: a rózsabor. Diocletianus császár idejében ez számított az egyik legolcsóbb bornak. Apicius (i. e. 25?–i. sz. 25) szakácskönyve szerint a rózsabor receptje a következő:

Fűzz fel rózsaszirmokat – a fehér részeket kihagyva – egy cérnaszálra. Tegyél belőle borba minél többet, hogy hét napig abban álljon. Hét nap elteltével vedd ki, és fűzz fel újabb szirmokat. Tedd a borba az új füzért, hagyd benne ugyancsak hét napig, majd vedd ki. Ismételd meg ugyanígy, harmadszor is. Ezután szűrd le a bort. Mielőtt inni akarod, adj hozzá mézet. Csak a legszebb szirmokat fűzd fel, s ügyelj arra is, hogy ne maradjanak rajtuk harmatcseppek. Hasonlóképp készítsd az ibolyabort is, s ugyanúgy mézzel ízesítsd.

(APICIUS: Szakácskönyv a római korból. 1. 4, 1. In Apicius 1996. Ford. Hegedűs Zsuzsa–Orlovszky Géza)

A rómaiak a hamisítás mesterei voltak: ahogy az ételekből, úgy italaikból is előszeretettel készítettek olcsó utánzatokat:

Így csinálj hamis rózsabort. Tégy egy pálmakosárkába zöld citromleveleket, s helyezd még forrás előtt lévő mustba. Negyven nap múlva vedd ki. Ha szükséges, adj hozzá mézet, s rózsabor helyett fogyaszd.

(APICIUS: Szakácskönyv a római korból. 1. 4, 2. In Apicius 1996. Ford. Hegedűs Zsuzsa–Orlovszky Géza)

A lerészegedés megakadályozása érdekében a koszorúkról rózsaszirmot téptek a borra, és azzal hűsítették az izzadt és átmelegedett homlokot. Ugyancsak rózsaszirommal kendőzték el a borszagú leheletet, és nem csak Apuleius aranyszamara ette a növényt a szerelmi varázslat feloldása céljából.

A rózsát a római orvosok általában is hűsítő hatásúnak tartották:

Dioszkoridész és Galénosz vonatkozó javaslatai is erre a tulajdonságra épültek.

De a rózsából étel is készül. Az imént idézett, Marcus Gavius Apiciusnak tulajdonított római szakácskönyv az egyetlen reánk maradt ókori receptgyűjtemény, amely a későbbiekben diétáskönyvként és gyógyszergyűjteményként is funkcionált. A mű az időszámításunk kezdete utáni évszázadok fényes lakomáit idézi. Ebben bukkanhatunk rá egy mai szemmel igen különösnek tetsző ételre: a rózsafelfújtra is.

Szedegesd le a rózsa szirmait, a fehér részeket távolítsd el, majd tedd a szirmokat a mozsárba. Önts hozzá garumot, s törd össze. Ezután adj hozzá másfél cyanthus garumot, és egy szűrőn át hagyd lecsöpögni. Végy négy agyvelőt, hártyázd le, és nyomd szét 8 scripulum borssal, önts hozzá a pépből, s jól dolgozd össze. Ezután verjfel 8 tojást, (adj hozzá) másfél cyanthus bort, 1 cyanthus aszúbort és egy kevés olajat. Olajozz ki egy sütőformát, tedd forró hamuba, s öntsd bele a fenti masszát. Ha megfőtt, finoman őrölt borssal szórd meg, s tálald.

(APICIUS: Szakácskönyv a római korból. 4. 2, 9. In Apicius 1996. Ford. Hegedűs Zsuzsa–Orlovszky Géza)

Mintha a rózsa mértéktelen használata és a köznapokat isteni magasságba emelő életélvezet azonos tőről fakadna.

A császárkorban a rózsa nemcsak hagyományos virágzási idejében volt hozzáférhető, hanem – a meleg vizes locsolás és az üvegházas termesztés jóvoltából – korábban vagy akár később is elérhető – ámbár borsos árú – termékké vált. A virágzási idő elcsúszását eredményezték a különböző itáliai termőhelyek klimatikus sajátságai is. Ezekből a rózsakertekből aztán az illatos virágszálakat hajóval vagy szekéren szállították Rómába és más városokba. 

Kiterjedt és híres kertek voltak Campaniában és a Salernói-öbölnél fekvő Paestumban. A hétköznapi alkalmazás mellett a rózsát különféle hivalkodó luxuscikkekhez, például rózsaszirmokból készült vánkosokhoz és ágyakhoz is felhasználták. Miután Egyiptom elfoglalása után római kézre került az ókor „éléskamrája”, és a nép élelmezéséhez hatalmas mennyiségű búzát tudtak beszállítani a provinciákból, az anyaország gabonatermő területein is elkezdtek rózsákat termeszteni. De az egyre fokozódó igények kielégítésére Karthágóból is szállítottak friss virágokat – főként azokban a hónapokban, amikor Róma környékére beköszöntött a téli időjárás. Mindez lehetővé tette, hogy a magánünnepeken oly elengedhetetlennek látszó virághoz mindazok hozzájuthassanak, akik meg tudták fizetni. 

Ezt a fényűzést azonban nem minden római tartotta egyformán örvendetesnek. Már az i. e. 2. században élt Cato is erősen helytelenítette, hogy szinte minden katonai győzelmet rózsakoszorúval jutalmaznak, ahelyett, hogy azt csak a kiemelkedő sikerek megbecsülésére használnák. Évszázadokkal később Tacitus is nehezményezte a szinte hétköznapivá vált koszorús katonai tiszteletadást. De Afrika és Egyiptom mezőgazdasági művelését is rosszallotta, hiszen ezáltal a hajókra és a véletlenre bízták a római nép élelmezését. Az időszámításunk előtti 1. században jegyezték fel Varróról, hogy amikor a mértéktelenül naggyá vált rózsaföldek miatt már nem jutott termőhely a gabonának, így kiáltott fel: kénytelenek vagyunk Szardíniából és Afrikából jóllakni! Utóbb Horatius is azt fájlalta, hogy számos termékeny szántó virágágyásokká változtatva illatozik. I. sz. 89–90 telén Paestumban akkora tömegben virágzott a rózsa, hogy Egyiptomból történő behozatala végleg feleslegessé vált. Martialis (41–100) egyik epigrammájában az évszázados aggodalomnak adott újból hangot:

A buja Nílusvidék pedig újfajta ajándékokat 

küldött neked, Caesar: téli rózsákat […]

Te pedig, gyorsfolyású Nílus, aki arra 

rendeltettél, hogy hódolj be a római télnek,

küldd el termésedet: a rózsákat!

(MARTIALIS: Epigrammák. 6. 80, 1–2, 9–10. In Martialis 2001. Ford. Magyar László András)

Ezek a szerzők egytől egyig az erkölcsi hanyatlás jeleként értelmezték és elítélték a virágoknak a perzsáktól és a görögöktől átvett mértéktelen használatát, a különféle sziromszőnyegeket és sziromesőket. Cicero is megvetéssel szemlélte a köznépet kizsigerelő, nagy lábon élő szicíliai kormányzó életmódját. A szóban forgó Verres rózsaszirmokból készült vánkoson utazgatott, a köznép testi kipárolgásai, betegségei ellen pedig illatos rózsaszirom-csomagocskát szagolgatott:

Amikor hadvezérünk, Verres, Szürakuszaiban levő palotáját elhagyta, gyaloghintón vitette magát, melynek vánkosait rózsaszirommal tömték meg. Ráadásul rózsakoszorút viselt a fején, egy másikat a nyakában, az orra alatt pedig finomszemű, lenfonálból szőtt, rózsával megtömött hálót tartott.

(CICERO: Verres ellen. 2. 10–11, 27. In Cicero 1967. Ford. Maróti Egon)

Suetonius egy másik, nem sokkal közkedveltebb előkelőség, Néró (37–68) egyik különös hóbortjáról számolt be. A császár híres aranyozott palotájában, a Domus Aureában fogadott vendégeit a mennyezetről aláhulló sziromesővel fogadta. Ennek megoldására praktikus szerkezetet agyaltak ki a számára:

Az épületet belül mindenütt aranyozás, drágakő és gyöngyházbevonat díszítette; az ebédlők mennyezete mozgatható elefántcsontlapokkal és csőhálózattal volt ellátva, hogy rózsaszirmot hinthessenek és illatszert permetezhessenek a vendégekre: a díszebédlő kör alakú volt, s akár az égbolt, éjjel-nappal szakadatlanul körbeforgott… Néró a… barátainál is bejelentette magát eszem-iszomra, ami egyiküknek, aki fejékekkel rendezte, négymillió sestertiusába került, egy másiknak, aki „rózsás” lakomát adott, ennél is jóval többe.

(SUETONIUS: Nero. 31. In Szepessy 1998, 32. Ford. Maróti Egon)

Néró, aki előtt sáfrányillatú folyadékkal öntözték az utakat, ínyencségekkel nyerte meg a rá várakozó tömeg kegyét, hálószobájában pedig győzelmi koszorúkat raktározott.

Különösen kedvelte a Nápoly melletti Baiae fürdővárosát, amelynek tengeri öblében a hullámokon nemritkán virágkoszorúk lebegtek.

Aelius Spartianus Hadrianusról szóló életrajzában azt jegyzi fel, hogy a császár rózsaszirmokból készült ágyban alszik. A rózsaszirmokat háló tartja egyben, és hálóval összefogott liliomszirmok alkotják a takaróját. A császár étkezés közben fényűző rózsa és liliomszirom-párnákon hever. Kleopátra is ehhez hasonló rózsaréteggel borította egyiptomi palotájának termeit, amikor szeretőjét, Antoniust fogadta otthonában.

A kicsapongásairól híres Heliogabalus császár (204–224) kifejezetten szeretett rózsaborban fürödni. Egy – vélhetően kitalált – történet szerint uralkodásának kezdetét azzal ünnepelte meg, hogy a palotája dísztermében összezárt vendégeit – Néróhoz hasonlóan – rózsa, liliom, nárcisz, viola és jácint különböző változataiból álló virágesővel borította be, és több jelenlévő egyszerűen belefulladt a virágtengerbe. Heliogabalus a rózsával kevert bort serkentőként használta, jegyzi fel Aelius Lampridius abban az életrajzban, amelyet Alexander Severusról írt. Severus azonban elődjéhez képest már mértékletesebben bánt a borral.

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Csányi Vilmos és Géczi János életről, halálról, alkotásról és kudarcról beszélgetett

...
Beleolvasó

Géczi János: Anekdota. Tiltott ábrázolások könyve - részlet

...
Hírek

Sárga rózsákkal és pillangókkal búcsúztatták Márquezt

Hírek
...
Alkotótárs

Mastercard® Alkotótárs: új alkotói ösztöndíj indul el

...
Hírek

Nézegess ritkán látott képeket Esterházy Péterről!

...
Hírek

Budapest megpályázza a Világ Könyvfővárosa címet

...
Hírek

Natalie Portmannel forog az új Ferrante-adaptáció

...
Gyerekirodalom

Animációs film készülhet az Apufából

...
Hírek

Így fog kinézni Sally Rooney új regénye

...
Hírek

Gutenberget ünnepli a Google Doodle

...
Gyerekirodalom

Októberben érkezik J.K. Rowling új gyerekkönyve

...
Hírek

Esterházy Péter születésének évfordulójára 40 plakát kerül ki Óbudán

Még több olvasnivaló
...
Kritika

James Patterson és J.D. Barker első közös krimijükben rögtön bevágják az olvasót a mélyvízbe

A madártollas gyilkosságokban a nyomok minduntalan egyfelé mutatnak, és a mocskos kis titkok szép lassan mind napvilágra kerülnek.

...
Nagy

Királynak lenni sosem volt életbiztosítás

Király! – A magyar uralkodók véresen komoly históriája címmel írt könyvet a magyar királyokról Benedek Szabolcs. Interjúnkban szóba került az uralkodással járó kockázat, a nők szerepe és a Trónok harca, és kiderült az is, vajon melyik királyunkat mellőzi az utókor emlékezete.

...
Nagy

A pandémia alatt csak a pandémiáról lehet írni?

Milyen lesz az életünk, ha egyszer vége lesz a pandémiának? Mennyire lesz hangsúlyos a vírus és a karantén témája az irodalomban később? Ezeket a kérdéseket járták körbe a Dekameron-projekt című novelláskötet bemutatóján. 

...
Kritika

Jü Hua regénye megmutatja, milyen volt az élet fél évszázada Kínában

Kína egyik legismertebb kortárs írójának könyve egy kínai parasztember tragédiákkal teli életének bemutatása. Az Élni az elmúlt idő, a vissza nem térő ifjúság, az elherdált lehetőségek, az elveszített családtagok, a keserves tapasztalatok derűs, belenyugvó, mégis torokszorító összegzése.

...
Nagy

Simon Stålenhag: A technológia a túlélés eszköze lehet, de meg is ölhet minket

Kérdeztük a műveiben fellelhető gyerekkori emlékekről, arról, hogy lehet valami egyszerre retro és futurisztikus, hogyan kapcsolódik könyve az E.T-hez és azt is megtudhatjuk, szerinte mi kell ahhoz, hogy megbirkózzunk a klímaváltozással. Interjú.

...
Nagy

Sorsválasztás az irodalomban – Könyves válaszok Popper gondolataira

Az életünk determináltságát, az irányításban nekünk jutó részt vizsgálta Popper Péter Hogyan választunk magunknak sorsot? című könyve, a témában ugyanakkor rengeteg szépirodalmi mű is íródott, ezek közül mutatunk meg most párat!

A hét könyve
Kritika
Az undor kitörölhetetlenül ott van férfi és nő kapcsolatában
...
Podcast

Morcsányi Géza: “Az irodalom a szívre mért kibírhatatlan csapás” [Kötelező: Sorstalanság]

A kötelező olvasmányok közös könyveink, amiket aligha tudunk elkerülni életünk során. A Kötelező podcast legújabb részében Kertész Imre Sorstalanságáról beszélgetünk Morcsányi Gézával.