Az lenne a dolgok rendje, hogy Sophie Lawson jól érezze magát a húga esküvőjén. De ha tudta volna, ki lesz a vőfély, sehogy sem tudta volna megacélozni magát. Miután az édesanyja fekvőbeteg lett, és az apjuk lelépett otthonról, Sophie anyjuk helyett gondoskodott két testvéréről: Sethről, és a húgáról, Jennáról. Támogatta őket, amíg elvégezték a főiskolát, és félretette álmát, hogy saját könyvesboltot nyit Piper's Cove-ban, ebben a festői észak-karolinai kisvárosban, ahol gyerekkorukban olyan sok időt töltöttek.
Végre itt az alkalom, hogy Sophie megvalósítsa célját, hiszen Seth állást kapott, és Jenna is sínen van: hozzámegy a pasijához, akivel főiskola alatt együtt jártak. A lagzi Piper's Cove-ben lesz. De aztán kiderül, hogy a vőfély nem más, mint Aiden Maddox, Sophie gimis szerelme, aki annak idején faképnél hagyta Sophie-t. Vajon mit hoz az újabb találkozás? Sophie miért bízzon abban, aki egyszer már átejtette? Vágtatva közeledik Piper's Cove felé a hurrikán, és egy biztos: ha odaér, kő kövön nem marad.
Denise Hunter: Könyvesbolt a tengerparton (részlet)
Tizenegy hónap nem volt elég ahhoz, hogy Sophie Lawson felkészüljön a férfi látványára. Aiden Maddox úgy masírozott be a Dock House-ba, mintha az övé lenne az egész hely. A lárma felerősödött az étteremben, amikor megérkezett. A vőfélyek egymás után ragadták meg a kezét, és húzták magukhoz egy-egy vállveregetésre.
Hét percet késett.
Aiden felkapta Sophie húgát, átölelte, és puszit nyomott az arcára. Jenna karcsú teste eltörpült férfias alakja mellett. A leendő menyasszonyt szemmel látható melegség öntötte el a köszöntéstől, és Sophie megviselt szívébe belehasított az árulás tőre.
Hét éve nem látta a férfit – és mivel a férfit éppen más kötötte le –, engedélyezett magának egy gyors vizsgálódást. Aiden farmert viselt kék sportzakóval, amiről Sophie tudta, még a helyiség túloldaláról is, hogy pontosan ugyanolyan színű, mint a férfi szeme. PillanatnyilagGranttel beszélgetett, a legjobb barátjával, egyszersmind Jenna vőlegényével, arcán azzal a féloldalas mosollyal, ami Sophie szívét régen mindig megdobogtatta. Ekkor Aiden hátravetette a fejét, és fesztelenül felnevetett.
Nagyjából ugyanúgy nézett ki, csak egy kicsit kevésbé fiúsan, és sokkal férfiasabban. A válla szélesebb lett, az arca borostás. Még mindig ugyanolyan érzéki ajkai voltak, a felső egyenesen szív alakban ívelt. Sophie-nak még csak rá sem kellett keresnie a közösségi oldalakon ahhoz, hogy tudja, milyen lehet most a férfi, mivel oly sok közös...
Aiden tekintete rátalált az övére.
Sophie ujjai megszorították a szék támláját, amely mögött állt. Az a futó pillantás, úgy látszik, túlságosan hosszúra nyúlt.
Sophie elkapta a tekintetét, betolta a széket, és menekülőutat keresett. A nyitott franciaablak a teraszra vezetett, ahol a társaság vacsorázni készült. Amikor kilépett, végigcirógatta a bőrét a májusi szellő. Minden rózsás alkonyati árnyalatokba burkolózott, a kikötő összes hajójával együtt, és a szikrázó öböl is. Hullámok csapódtak a cölöpöknek, és valahol a közelben egy vitorlás árbócán a szerelékek megcsörrentek.
Sophie megigazította a névtáblákat, amiket korábban rakott le a hosszú, szögletes asztalra.
Önmagát a menyasszony jobb oldalára ültette, Aident pedig közvetlenül Grant mellé, biztonságos, háromszéknyi távolságra a sajátjától. Így az apja került az ő jobb oldalára, de ezen nem lehetett segíteni. Távol kellett tartania apját az ikertestvérétől, Sethtől, és az anyai nagyanyjuktól is.
A karórájára pillantott. Az apjuk már tíz perce késett. Küldött neki egy üzenetet. Az ő feladata volt az este folyamán a problémák elhárítása, így hatáskörébe tartozott az apja minden mozdulata, éppúgy, mint Grant nagyapjának távoltartása az italoktól.
Ügyet sem vetett szíve rendszertelen zakatolására – aminek nem sok köze volt feladataihoz, inkább a jó dolgokra koncentrált. A dzsesszzenére, a sült hús és friss fokhagyma ínycsiklandó illatára.
A jegyességük tizenegy hónapja alatt Jenna és Grant tucatnyi alkalommal megváltoztatták a ma esti menüt, aminek következtében Sophie-nak pontosan ugyanennnyiszer kellett felhívnia az éttermet. De mindezt már maguk mögött tudhatták.
A szín tökéletesen elő volt készítve a csodálatos próbavacsorához.
Amikor Sophie az egyik gyertyáért nyúlt, égnek álltak a karján a pihék. A levegő hirtelen túl sűrűvé vált ahhoz, hogy be tudja lélegezni. Nem is kellett megfordulnia, tudta – Aiden követte őt a teraszra.
– Helló, Sophie. – Amint a neve elhagyta a férfi ajkát, valami megkeményedett és pattanásig feszült benne. A harag.
Felnézett a szempárba, amely szeretettel pillantott rá. Szeretettel. Mintha bármi joga lenne így nézni őt. De legalább nem próbálta megölelni, mint a többieket. Tudhatta, hogy Sophie nem örülne neki.
– Aiden – fonta karba a kezét a lány. – Látom, sikerült ideérned.
– Számoltad a perceket?
– Valakinek tartania kell az időbeosztást. Te ott fogsz ülni, Grant mellett. Hamarosan hozzák a vacsorát. – Ezzel megfordult, hogy elmenjen.
– Várj, Sophie. Nem volt lehetőségem elmondani neked... Őszinte részvétem édesanyád miatt. Csodálatos asszony volt. Ő állt a legközelebb ahhoz, amit egy édesanyáról hittem.
A szavai felébresztették benne azt a gyengédséget, amit ez iránt az anya nélkül felnőtt fiú iránt mindig is érzett.
Nehogy megsajnáld.
– Köszönöm.
– Te nagyon jó voltál hozzá. És ő nagyon büszke volt rád.
– Hát igen... – Sophie egyik lábáról a másikra állt. A nyári ruhája szoknyáját kezdte babrálni.
– Apád biztosan porig van sújtva.
Sophie csak pislogott.
Az apja az utolsó ember, aki jogot formálhatna a lesújtott férj szerepére.
Hát nem hallotta Aiden? Grant vajon miért nem említette neki?
Aiden visszanézett az étteremre.
– Nehéz elhinni, hogy a kis Jenna férjhez megy. Mintha csak tegnap lett volna, amikor azért könyörgött nekünk, hogy vigyük el őt a moziba valami randevú miatt.
– Hát igen, huszonkét éves, és már meg is találta a tökéletes párját. Grant gondoskodni fog róla. – Ha Aiden észre is vette a szúrást a szavaiban, nem mutatta.
– Elég jók együtt – vágta zsebre a férfi a kezét. – És úgy hallottam, Seth is lediplomázott az Appalachi Állami Egyetemen.
– Mesterképzésben. Most felvették projektmenedzsernek egy tanácsadócéghez. – Sophie körbepillantott, hogy kihez tudna menekülni, de még az egész násznép odabent volt.
– És te, Sophie? Neked mik a terveid?
A lány nem igazán szeretett volna az álmairól mesélni Aidennek, de úgy döntött, udvariasságból elárul neki egy keveset. – Piper’s Cove-ba költözöm. Nyitok egy könyvesboltot.
Aiden szája sarka felfelé kunkorodott. – Hű, ez remek. Egy könyvesboltot?
Sophie csak egy mosollyal válaszolt. Az udvariasság azt diktálta volna, hogy rákérdezzen a férfi életére, a munkájára. De nem volt képes rávenni magát. – Be kéne mennem, hogy...
– Amúgy csodálatosan nézel ki. – Aiden tekintete áthatóbbá vált. – Mindig szép voltál, de ha lehet, most még annál is gyönyörűbb vagy.
Sophie megacélozta magát a férfi vonzereje ellen. Ez nem jelent semmit. Beszélni könnyű. Mégis, mit képzel magáról, hogy idejön, és ilyeneket mond neki?
Gondolj Jennára. Maradj szívélyes.
– Te is jól festesz – nyögte ki végül.
A férfi szeme megcsillant azon az ismerős módon, táncolni kezdtek benne az ezüstcsillámok. – Ennyire fájt kimondani?
– Csak egy kicsit.
Aiden felnevetett.
Sophie ránézett az órájára. Nem várhattak tovább az apjukra. – Most jobb, ha megyek, és mindenkit összeterelek. Késésben vagyunk.
– Azt hittem, ez Fosterék gondja... elvégre ők a vőlegény szülei, meg minden.
A vacsorát Grant szülei fizették – sőt, az egész esküvőt, mivel Lawsonék bankszámlája eléggé leapadt. De a részleteket Sophie intézte, és édesanyja halálát követően örült is, hogy lefoglalhatja magát valamivel.
– Én csak segítek.
Ekkor May nagyi apró alakja bukkant fel mellettük, egyenes tartással állt régimódi biciklicsengővel díszített járókerete mögött. Ritkuló, hófehér haját aznap szorosan hátrafonta, fűzöld blúza kiemelte bőre őszibarackszínét.
– Szia, nagyi – hajolt le Sophie az anyai nagyanyjához, hogy megölelje, miközben erős parfümillat csapta meg az orrát. – Csodálatosan nézel ki ma.
– Úgy nézek ki, mint egy öreg, összeaszott mazsola. Mit is várhatnék hetvenhat évesen? Te viszont tényleg gyönyörű vagy, drágám.
– Úgy látom, gyorsan megtaláltad a hátsó ajtót.
Aiden pislogott. – Khm, nagyon örülök, hogy látlak, May nagyi.
– Neked Mrs. Alexander.
Sophie megköszörülte a torkát, és azt kérdezte a nagyanyjától: – Találkoztál már Edward Druryval, Grant nagyapjával?
– Ő az, aki a bárpult mellett egymás után döntögeti le a whiskyket?
Sophie elfintorodott. Máris? – Majd később bemutatlak titeket. Nagyon kedves, és Grant úgy gondolja, van esélye, hogy jól kijönnétek.
– Agylágyulást kaphatott, ha azt hiszi, hogy pont egy férfira van szükségem az életemnek ebben a szakaszában. – Nagyi ismét Aidenre pislogott a szemüvege kerete felett. – Nincs a közelben egy repülőgép, amiből kiugorhatnál, vagy valami ilyesmi?
– Nagyi... – Sophie megfogta az idős hölgy könyökét. – Segítenél nekem összeterelni a többieket? Kicsit le vagyunk maradva.
Sophie, miközben visszasétált az étterembe, a hátában érezte Aiden tekintetét. Az arcát elöntötte a forróság. Két lába ingatag gólyalábnak tűnt. Pedig azt hitte, fel van készülve erre.
Túl fogja élni ezt a hétvégét. Aznap csak a vacsorán és a próbákon kell túlesnie, másnap pedig az esküvőn és a lakodalmon. Még két nap. Utána bizton számíthat arra, hogy elmegy –
Aiden Maddox a távozáshoz értett a legjobban.
Aiden Sophie után nézett, tekintete elidőzött magas, karcsú alakján. A lány tartása ugyanolyan királynői maradt, mint volt – széles vállak, elegáns, balerinákat idéző kecses nyak, méltóságteljes mozdulatok. Hullámos, barna haja már nem ért a derekáig, de még mindig jóval a válla alá hullott. Ha végigsimítaná az ujjaival, bizonyára még ma is olyan bársonyosan puha lenne, mint egykor. Na nem mintha bármi esély is adódhatna rá.
Elkapta a tekintetét. Oké, szóval még mindig vonzódik hozzá. Ez nem meglepő. Az viszont váratlanul érte, hogy a lány ilyen távolságtartó. Persze tudta, hogy nem épp a legjobb barátok, vagy ilyesmi, de kellemes, talán még egy kis sóvárgással is fűszerezett beszélgetésekre számított. Azt végképp nem sejtette, hogy Sophie érzelmei ennyi évet túléltek.
Bár sikeres vállalkozását képtelen lett volna megbánni, bűntudata volt, amiért akkor elment. A kapcsolatuk elveszítését sajnálta.
Sophie távozását követően pillanatokon belül elkezdett kitódulni a násznép. Ünnepi hangulat töltötte be a levegőt, miközben sorra helyet foglaltak az asztal mellett. Sophie túl messze volt ahhoz, hogy beszélgetni tudjon vele. Még csak nem is látta onnan, ahova ültették – de valószínűleg pont ez volt a terv.
Miután mindenki leült, Mr. Foster üdvözölte a vendégeket, majd elmondott egy megható áldást. Utána hozzáláttak a salátához, Aiden a vele szemben ülő koszorúslánnyal és a vőféllyel beszélgetett. De a gondolatai minduntalan a Sophie-val való beszélgetése körül forogtak.
A pincérek hamarosan elvitték az üres salátástányérokat, és kihozták az előételeket. Aiden alig érzékelte a steak ínycsiklandó illatát, Sophie nevetése magával ragadta. Mindig is imádta a lány fesztelen, dallamos kacagását. Ragályosnak tartotta. Kíváncsian arrafelé pillantott, vajon mi válthatta ki, de Grant eltakarta a lányt a szeme elől.
Aiden felnyársalt egy darab húst. Mi ütött belé? Attól a pillanattól fogva, hogy a tekintetük találkozott, valamiféle fájdalom mardosta a mellkasát. Persze, nagyon sokat gondolt Sophie-ra az elmúlt évek során. Ő volt az első szerelme. Hiányoztak neki a csendes beszélgetéseik a tornác hintájában, a lány nagylelkűsége és az az eltökéltség, amivel végrehajtotta, amit eltervezett. Soha nem ismert senkit, aki ilyen átkozottul megbízható lett volna már tizenéves korában is. Persze Sophie kénytelen volt azzá válni.
Ekkor, mintegy végszóra, az apja is kilépett a teraszra. Bár Craig Lawson makulátlan öltönye és szépen hátrafésült gesztenyebarna haja azt sugallta, hogy fontos neki a lánya nagy napja, kései érkezése nem erre utalt.
– Apa, hát itt vagy! – Jenna mosolyogva felállt, és átölelte az apját.
Seth megfeszült Aiden mellett, és összehúzta a szemöldökét miközben az apjára nézett, majd ivott egy kortyot.
Mi ez? Apa és fia összeveszett volna?
Sophie megölelte az apját, és felajánlotta neki a maga melletti helyet. De a tartása merev maradt, a mosolya feszült. Történt volna valami Rose halála után? A nagy veszteségek néha közelebb hozzák egymáshoz a családtagokat, máskor éket vernek közéjük.
Grant biztosan tudja, mi történt Lawsonékkal. Persze amikor másfél évvel ezelőtt találkozgatni kezdett Jennával, Aiden egyenesen megmondta neki, hogy a Sophie-val és a családjával kapcsolatos híreket tartsa meg magának. Nem akarta, hogy hiányozni kezdjen neki a lány. Úgy érezte, az a legjobb, ha csak előre tekint – legalábbis ezt mondogatta magának.
– Úgy tűnik, a szép idő még holnap is kitart – mondta az egyik vőfély.
Aiden örült, hogy elterelik a figyelmét. – Verőfényt jósolnak a nagy napodra, Grant.
– Azt mondják, csak vasárnap kezd majd esni.
– Akkor mindenkinek rengeteg ideje lesz hazaérni – jegyezte meg Seth.
Egy trópusi vihar tartott feléjük. Ez okozott némi izgalmat az elmúlt hét során, figyelték, amint kialakul a karibi vizeken, és megindul északra.
Aident és Grant egyik egyetemi barátját leszámítva, mindenki kocsival érkezett Raleigh-ból, és oda is szándékozott visszatérni a szombati lakodalom után. Aiden egy késő esti géppel készült visszarepülni Charlestonba.
Az üres tányérokat egyesével vitték el, miközben az asztal körül folytatódott a beszélgetés. A nap csendesen merült el az égen, az öbölben csillámok ugráltak a vízen.
Mr. Foster egyszer csak felállt, kezében a poharával.
– Szeretnék pohárköszöntőt mondani a fiamra és a leendő feleségére. – Kedves szavakat intézett a boldog párhoz, megtűzdelve néhány viccel.
Könnybe lábadt szemekkel fejezte be: – Grant, tudom, hogy azzal a szerelemmel és jóindulattal bánsz majd a feleségeddel, amit megérdemel. Jenna... üdvözöllek a családomban, édesem.
– Éljen, éljen!
Amikor a násznép ismét elcsendesedett, Jenna apja is felállt, és megköszörülte a torkát. – Nem tudom, meg tudok-e szólalni még egyáltalán ezek után.
A közönség felnevetett, Seth ismét megmerevedett. Aiden úgy érezte, nem csak képzeli, hogy egyre feszültebb a hangulat a teraszon.
– Nehéz elhinni, hogy a pici lányomnak bekötik a fejét – fordult Craig a menyasszony felé. – Jenna, te mindenki életébe boldogságot viszel, aki csak ismer téged. És úgy tűnik, olyan fiatalembert találtál, aki téged tesz boldoggá. Sok-sok örömteli évet kívánok nektek!
– Úgy legyen!
A lármában Seth is megemelte a poharát. – Drága jó apánkra... Remélem, e turbékoló gerlepár boldogabban végzi majd, mint...
Sophie felpattant. – Jennára, akikért ma összegyűltünk! Úgy tudom, Salamon király szavai összefoglalják mindazt, amit a húgom most érez: „megtaláltam azt, akit az én lelkem szeret”. Úgy örülök nektek! Emelem poharam hosszú és boldog házasságotokra!
Aiden lesütötte a szemét az asztalra. Hány krízist kell még Sophie-nak elhárítania, mielőtt a hétvége véget ér?
