1974. június. Öt nő várakozik az abortuszbizottságra a nagykőrösi Nővédelmi Tanácsadóban. Mindannyian a városi konzervgyárban dolgoznak. Aznap este egyikük nem tér haza. Eltűnésének oka ismeretlen. 2016. január. Egy budapesti szabadulószobában a fiatal aktivistacsoport vezetője anafilaxiás sokkban életét veszti. Véletlenül ivott volna bele az allergén anyagot tartalmazó italba, vagy valaki szándékosan cserélte ki a poharak fedelét? Tragikus baleset történt, vagy gyilkos rejtőzik a jelenlévő öt aktivista közt? Magyar Vanda magánnyomozói karrierjének első megbízása összetett ügy.
Bár látszólag a véletlen szeszélye rendezi a történéseket, a nyomozás során évtizedes hallgatások törnek meg. Mindennek a mozgatórugója a család és a szeretet, de nem mindegy, mekkora árat kell fizetni érte.
Cserháti Éva: Szabadulószoba (részlet)
Köteles főhadnagy, ha alaposan utánanézett, mi történhetett, fáradjon el az irattárba is, de előtte beszéljen a tanúkihallgatásokat végző kollégákkal, hogy mi okozhatta ezt a fatális hibát.
– Én…
– Most! – parancsolta Telki-Nagy ellentmondást nem tűrő hangon.
– Akármit is csinálnak, én már nem bízom magukban – folytatta a nő ellenségesen, miután Köteles elhagyta a szobát. – Már megbíztunk egy magánnyomozót az anyám és a fiam halálának felderítésével.
– Értem. Természetesen mi is utána fogunk nézni mindennek, és értesítjük önöket a fejleményekről. Ha nem haragszanak, egy kolléga felkeresi önöket holnap, és feltesz egy-két kérdést. Lévén, hogy számomra új tények merültek fel, szeretném a beszélgetést elnapolni.
– És mit mondjunk a magánnyomozónknak? Hogy a rendőrség nem fog vele együttműködni? – kapcsolódott be a beszélgetésbe a férfi is. Hitetlenkedése Admint is megérintette.
– A rendőrség ritkán dolgozik együtt magánszemélyekkel – próbált kibújni a kérdés alól Telki-Nagy. Aztán meggondolta magát, és hiteles érdeklődést erőltetett magára. – Néhány komolyabb irodát természetesen ismerünk. Melyikről lenne szó?
– Még nincs irodája. A neve Magyar Vanda.
Admin felkapta a fejét. Telki-Nagy szeme észrevehetően megrebbent. Megrázta a fejét, mint aki képtelen felfogni ezt a döbbenetes hírt.
– Feltétlenül felvesszük vele a kapcsolatot – biztosította róla a Takaros házaspárt.
De a hangja semmi jót nem sejtetett.
*
– Magyarázatot követelek! Most azonnal. Maguk hallgatták ki Mihályfi Annát, Vas-Bogdán Ádámot és Petendi Dórát. De sehol az anyagban nem szerepel, hogy bármelyikük említette volna az áldozat nagyanyjának eltűnését, és még kevésbé azt, hogy magánnyomozót bízott meg az üggyel.
Köteles még sose hallotta Telki-Nagyot ennyire dühösnek. Nem a tárgyalóba hívta őket, hanem egyenesen az irodájába, és nem kínálta őket hellyel. Az őrnagy csak olyankor emlékeztette őket a rangjára, ha a szabályok betartása volt a cél. Köteles rajongott Telki-Nagyért, de tartott is tőle. Mindenekelőtt vágyott az elismerésére, és ezért most kétszeresen is szégyellte magát.
– Nem vettem észre, hogy ez… khm – köszörülte meg a torkát Köteles – kimaradt a leírásból. Mihályfi Anna volt az, aki megosztotta az ezzel kapcsolatos gyanúját.
– És ki vezette a tanúvallomás felvételét?
– Én, őrnagy, szolgálatára – ütötte össze a bokáját Vasvári. A kései órának köszönhetően minden pórusából szeszgőz áradt. A százados már kabátban volt, amikor Köteles elérte. Már megint ez az anorexiás picsa, morogta, amikor a főhadnagy szólt, hogy bent kell maradniuk a hiányos jelentések miatt. Amíg arra vártak, hogy Telki-Nagy sűrű bocsánatkérések közepette kikísérje a Takaros szülőket, Vasvári kiment a teakonyhába, és meghúzta a pálinkásüveget. Nyílt titok volt, hogy a mosogató alatt álló reklámszatyorban nem egy régi tejesdoboz porosodik. De a százados elviselhetetlen hangulatingadozásai miatt mindenki szemet hunyt felette.
– És hogy maradt ki ez a jelentésből? – kérdezte Telki-Nagy, aki maga is állt az íróasztala mögött.
– Nem találtam relevánsnak – válaszolta Vasvári, és csücsörített hozzá, mint aki mindjárt puszit dob az őrnagynak.
– Nem találta relevánsnak? Mióta az ön feladata eldönteni, százados, hogy mi releváns, és mi nem?
– Majd negyven éve, őrnagy, és igen remek mesterektől tanultam – utalt rá Vasvári, hogy a felső vezetésben haverjai ülnek.
– És mi vezette magát, Köteles főhadnagy, hogy ezt aláírja?
– Hát, úgy történt, hogy… Nem olvastam el a jelentést, őrnagy, csak aláírtam.
– Nem ért rá elolvasni? Nem érdekelte? Nem tartotta relevánsnak? Ugyanazok voltak a mesterei talán, mint a százados úrnak?
– A főhadnagy urat én képzem – röhögött Vasvári. – Nem igaz, Lacikám? No, ne legyél olyan szégyellős, mondjál valamit!
Köteles érezte, hogy az inge a hátára tapad. Igaz volt, hogy titkon Vasvári elismerésére is vágyott, aki a legidősebb volt a C csoportban. A százados sokszor a szárnyai alá vette. Nemcsak szakmailag támogatta, de mindig volt egy figyelmes kérdése a családjáról is. Réka szerint azért, mert tudta, hogy ezzel lehet a fiatal főhadnagyot levenni a lábáról. De Köteles érezte, hogy a százados érdeklődése őszinte. Most szinte árulónak tartotta magát, hogy Vasvárira se nézett, de nem állhatta Telki-Nagy tekintetét sem. A polcon álló digitális órára szegezte a tekintetét, aminek a tetején egy szürke kőházikóról készült kép állt.
– Hiába nézi az órát, főhadnagy úr – mondta Telki-Nagy, félreértve a pillantást. – Ma mindenki itt marad, amíg a jelentések újragépelve az asztalomra nem kerülnek.
– Én is? – kottyantotta közbe Admin.
– Valakinek gépelnie is tudni kell, Kovácsné! – fortyant fel Telki-Nagy. – Utána majd ledőlhet a rókalyukban, ha nem zavarja a cigiszag.
Admin megszeppenve hallgatott. Az őrnagy szinte soha nem hívta őt a férjezett nevén, és a kisraktár kreatív, közösségi használata sem zavarta eddig különösebben.
– Akkor munkára fel, elvtársak! – csapott Köteles vállára Vasvári, mint aki befejezettnek tekinti a beszélgetést.
– Még nem fejeztem be a mondandómat, százados – reccsent Telki-Nagy hangja hidegen.
– Én csak azt mondom, csapjunk bele, mert még megelőz minket ez a híres-hírhedt magánnyomozó!
– Szóval maga volt az – sápadt el az őrnagy.
– Én? Mit csináltam már megint? – Vasvári hangja sértettségről árulkodott.
– Maga értesítette.
– Kit?
– A magánnyomozót.
– Azt se tudom, kicsodát kért fel az a szerencsétlen gyerek! – tiltakozott a százados.
– Hogyne tudná. A neve Magyar Vanda.
Vasvári olyan döbbenten meredt rá, hogy Telki-Nagy biztos lehetett az ártatlanságában. Tekintete Kötelesre ugrott.
– Az a Vanda? – hebegte a főhadnagy.
– Bizony, az a Vanda – dörmögte a háttérből Admin.
– A jó büdös, rohadt életbe! – kanyarította el magát a százados.
– Hát soha nem fogunk megszabadulni az Igazság Bajnokától?
*
Vanda a délelőtt készült jegyzeteket fűzte le egy mappába, amikor megszólalt a telefon. Látta, hogy Telki-Nagy keresi az irodai vonalról. Az órára pillantott. A munkaidőnek rég vége volt.
– Vanda? Itt Telki-Nagy Judit a rendőrségtől. – Az őrnagy hangja hivatalosan csengett.
– Jó estét, őrnagy. Valami történt?
– Úgy is fogalmazhatunk. Hátha így gyorsabban megtudom, miről maradtam le. És mit szervezkednek a hátam mögött a beosztottjaim.
Vanda rájött, hogy Telki-Nagy hangja nem hivatalos, hanem félelmetesen dühös.
– Nem tudom, miről van szó – válaszolta óvatosan.
– Dehogynem. Köteles főhadnagy biztosan beszámolt róla.
– Köteles?
– Vanda, én ehhez nagyon fáradt vagyok. De ha akarja, legyen így. Takaros Tamás halála miatt hívom.
– Csak nem a C csoporté az ügy? Pont maguk kapták? Hát… hát ez remek – mondta bizonytalanul Vanda.
A vonal másik vége néma volt néhány másodpercig.
– Ezek szerint nem tudott róla, hogy mi nyomozunk az ügyben?
– Nem.
– Köteles nem értesítette?
– Nem.
– Akkor miért magát bízták meg a magánnyomozással?
– Takival együtt edzettünk néha. Aztán egyszer szóba került a nagyanyja, és ezért.
– És akkor hívott fel engem, hogy kiváltsa-e a magánnyomozóit, igaz?
– Igen, akkor.
Telki-Nagy hosszan hallgatott a vonal végén.
– Megtenné, hogy holnap bejön? Egyszerűbb lenne személyesen beszélni.
– Hogyne. Negyven év után a gyilkos vagy annak hozzátartozója újra lecsapott. Nincs vesztegetni való időnk.
– Majd holnap, Vanda – válaszolta Telki-Nagy, mintha még mindig a főnöke lenne, és köszönés nélkül letette.
Vanda némi bűntudattal meredt a képernyőre. Mit fog szólni Telki-Nagy, ha megtudja, hogy nemcsak végleg átállt a civilekhez, de úgy kezdett el dolgozni, hogy a hivatalos engedélye sincs meg? Aztán akaratlanul is szélesen elmosolyodott. Másnap bemehet a C csoporthoz, ott lesz Admin, Köteles és hát… Vasvári is. Mint a régi szép időkben
