„(…) aztán elővette Eronim Mox szakácskönyvét, és átböngészte, hátha talál benne a történtekre magyarázatot. Mert a szakácskönyv csak kisebbik részében tartalmazott ételek készítésére vonatkozó utasításokat, a mezei és kerti növényekből készült fogások receptje után rendszerint egy-egy talányos történet következett Verhovina amúgy is ködös múltjából” – olvassuk Bodor Ádám Verhovina madarai című könyvében. Aztán az elbeszélő azt is hozzáteszi, hogy ezekben a történetekben az olvasó nem várt események megértéséhez találhat útmutatásokat.
A Receptek végnapokra Bodor Ádám nyolcvanötödik születésnapjára jelent meg a Szépirodalmi Figyelőnél, a kötet gasztronómiai utazásra hívja az olvasót Jablonska Poljana és Pregyina vidékére, Halmaherára vagy a Kolinda-erdő fenyvesei közé. A Vass Norbert és Vincze Ferenc által szerkesztett kötet receptjeinek összegyűjtésében Korpa Tamás is segédkezett, a könyvet Vincze Judit illusztrálta.
A Receptek végnapokra című verses-novellás szakácskönyvből megtudjuk végre, hogy szederborhoz passzol-e a papagáj, de a könnyű labodalevesek titkára is fény derül, ahogy tisztázódik az is, mit jelent, ha valaki nyehőcével álmodik.
Cserna-Szabó András:
Anatol Korkodus ekkor kifényesítette a csizmáját, megstuccolta a szakállát, megmosdott, hónalját bekente Cedar hintőporral, és még utoljára rövid időre elvonult a szobájába. Már kezdett későre járni, amikor csengőszóval hívott. Ekkor már újra az irodájában várt rám átöltözve, álla alatt egy sötétvörös, ezüstpöttyös csokornyakkendővel, amelyet addig soha nem viselt, mellén a Birtz-érdemrenddel, amelyet addig fiókja mélyén, egy díszes dobozban tartott.
Tartott a fiókjában egyebet is, mégpedig egy közönséges, fémpántokkal megerősített fenyőfa ládikót. Most elővette, és átnyújtotta a kulcsát.
Nyisd ki.
Százas címletű kuponokkal volt tele. Soknak tűnt, nagyon soknak, ahogy a bankókat, mint lepkeszárnyakat megbirizgálta a légvonat. Sietve visszacsuktam, ráfordítottam a kulcsot, hogy ki ne repüljenek.
Mit csináljak vele?
Szükséged lesz rá.
Mért, maga hová megy?
Nem tudom. Ahova visznek.
És mikor tér vissza?
Soha.
Azért mondjon még valamit, hogy megértsem.
Erre csak legyintett. Halkan mégis hozzátette:
Majd lapozgasd Eronim Mox szakácskönyvét. És ami azt illeti, ma még jó volna megvacsorázni.
Ezzel átküldött a Két Cefrébe, Edmund Pochoriles fogadójába egy kupa szederborért.
Edmund Pochoriles azzal fogadott, hogy tegnap este valaki a kocsmában hagyott egy kalickát. Benne négy vagy öt papagájjal. Az illető azóta továbbállt, nem tudják, ki volt.
Mikor visszaértem a borral Anatol Korkodushoz, és elmeséltem a hírt, azt mondta, hozzam el neki a madarakat.
Négyet vagy ötöt?
Annyit. Éhes vagyok.
Edmund Pochorilest kifizettem Anatol Korkodus pénzéből. Örült, hogy ilyen gyorsan megszabadult a talált tárgytól.
Anatol Korkodus megkért, hogy amíg ő tüzet rak, kopasszam meg neki a négy-öt papagájt.
Előbb megszámoltam őket, öt volt.
Edmund Pochoriles felvilágosított, hogy tüzeshomlokú amazonokról (Amazona rhodocorytha) van szó.
Brazília területén honosak. Elsősorban párás, síkvidéki erdőkben élnek, de találtak már egyedeket ezer méter feletti magasságban is. Az Amazon-papagájok közül az egyik legnagyobb faj. Nevét jellegzetes piros homlokáról kapta. Teste zöld, torka kék színű. A napok legnagyobb részét erdei fák koronáján tölti. Tápláléka gyümölcsökből, bogyókból, magvakból és rügyekből áll. Faodúba rakja fészkét. Párzási időszaka szeptembertől novemberig tart. Fészekalja négy tojásból áll, huszonnégy napig költ, a fiókái harmincnégy nap után hagyják el a fészket. Ezt mind egy moldáv lexikonban olvastam. Kapott ugyanis néhányat az öregem Hamilcar Nikonuk körzeti megbízottól.
Anatol Korkodus addig életében nem evett papagájt. Ha lett volna papagája, addig sajnálta volna levágni őket. Most mégis ütött a madarak órája: mintha őket is megérintette volna az est kesernyés, jeges fuvallata, mert amint a szobába értem, rémülten összebújtak a kalicka sarkában, megdermedtek, és mint a madarak, csivitelni kezdtek. Ami nem meglepő, végül is madarak voltak. Anatol Korkodus kinyitotta Eronim Mox szakácskönyvét, és felolvasta belőle Apicius papagáj-receptjét. A papagájok olyan rémülten hallgatták, ahogy csapdába csalt, sarokba szorított betűk hallgatják, hogyan készül a vers.
Úgy készíti, ahogy a flamingót is, mondta végül Anatol Korkodus.
Elvágtam a nyakukat, kopasztás, belezés, mosás, sózás után összekötöztem őket, majd egy fazékba tettem mind az ötöt. Vízzel felengedtem, megsóztam, adtam hozzá kaprot és ecetet. Amikor félig megfőttek, csokorba kötöttem póréhagymát és koriandert, belehelyeztem ezt is a fazékba. Amikor már majdnem megfőttek, hozzáöntöttem az olajsűrűre főzött mustot, hogy megszínezze a levest. Ezután mozsárban összetörtem borsot, római köményt, koriandert, bordamaggyökeret, mentát és rutát. Ecettel meglocsoltam. Jöhetett a lényeg: a jerikói datolya. Kevés húslevessel elkevertem. Majd az egészet belezúdítottam a húslevesbe, és keményítőliszttel besűrítettem.
Anatol Korkodus ünnepi öltözékében már a konyhában ült szokott helyén, az asztal végében. Előbb engem is kínálgatva pálinkát ivott, majd szederbort töltögetett magának, közben egy füzetbe, amely addig sárguló lapokkal üresen hevert az éjjeliszekrényén, nagy kerek betűkkel írni kezdett. Bal kézzel, mivel jobb keze még a vizes borogatás alatt is púposra dagadt. Akkor hagyta abba, amikor megterítettem neki. A papagájokat kiszedtem, ráöntöttem a mártást, és forrón tálaltam. Előbb csak ímmel-ámmal, nyámmogva piszkálgatta, aztán hol kisebb, hol nagyobb falatokkal a villáján, kimérten órákon át falatozott. Eszegette a papagájokat, egyiket a másik után, egészen addig, amíg kihűlve, a szószba fagyottan egy egész és körülbelül egy fél maradt a tálon. Akkor szederbort kortyolgatva folytatta az írást. Minden lap alját külön feldátumozta, ellátta aláírásával, és csak valamivel virradat előtt hagyta abba.
Virradat előtt, az éjszaka utolsó órájában, amikor nyikorogni, nyílni, majd csukódni hallotta a kaput, nemsokára pedig látta, hogy szürke pecsétes, foltozott köpenyében Balwinder hivatali szolga áll a küszöbön, bebámul kancsalul, majd benyit és némán, csak begörbített mutatóujjal hívogatja.
Mivel nem mozdult, Balwinder megszólította:
Egy ember van itt, uram, a kalickáját keresi.
Mit?
Kalickát. Azt mondja, tegnap Edmund Pochoriles fogadójában hagyta.
Akkor miért nem ott keresi?
Edmund Pochoriles magára mutogat, uram.
A kalicka megvan, a papagájok elfogytak. Mondja meg neki, ha akarja.
Balwinder köhintett, helyeslőn pislogott:
Akkor legalább a kalickát adjuk vissza.
Kívülről behallatszott a papagájos ember morgolódása:
Aztán meg még ők kérdezik, hogy hová lesznek a madarak. Miért költöznek el a körzetből? Kirepülnek? Ugyan, kérem! Hát ezek megeszik őket! Barbárok!
Anatol Korkodus rám nézett, mintha utoljára még kacsintott is volna: hogy íme, ugye, hogy tudta, amit tudott. Hogy íme, végére értünk a történetnek.
