Buffy Berg Oslóban él, mélyszegénységben. Meglehetősen sok fantáziára és leleményességre van szüksége ahhoz, hogy boldoguljon. Bár a regény témája komoly, Buffyt végtelen derű öleli körül. Ha tetszett a Véletlenül írtam egy könyvet, akkor próbálkozz meg a norvég szerző sorozatának könyveivel és ismerkedj meg Buffy Berggel!
Illusztrátor: Metzing Eszter
Ingeborg Arvola: Buffy Berg ihletet kap - Thriller
1. fejezet
Képzeljétek el, mit mondott ma Randi.
Ugye, milyen izgalmas ez első mondatnak?
Így kell kezdeni egy könyvet. Mármint nem Randival, hanem valami olyasmivel, ami felkelti a kíváncsiságunkat.
Na, szóval, ez történt:
– Meg kell mondjam – mondja nekem Randi –, hogy nagyszerű önéletrajzot írtál, Buffy.
– Komolyan? – kérdezem meglepetten. Randi elég sokat szöszmötölt a helyesírással meg ilyesmivel. Azt mondta, hogy a vécéről szóló részeket ki kellene hagynom. Mert mi közük a tárgyhoz (az önéletrajzban én vagyok a tárgy). És hogy írjak TÖBBET. Például az időjárásról. Meg a jellemzésekről.
– Egy barátnőm elolvasta… véletlenül… amikor látogatóba jött…
– Oké – felelem.
– Nevetett, és teljesen lenyűgözte – mondta Randi.
– Rengeteg információ van benne az időjárásról – bólintok.
– A barátnőm egy kiadóban dolgozik, szóval sok mindent olvasott már.
– Mi az a kiadó?
– Egy hely, ahol könyveket adnak ki.
– Könyveket?!
– Buffy – mondja Randi –, ne érts félre, én csak… bátorítani akartalak…
– Hű, ha az önéletrajzom megjelenhetne!
– Nem, azért nem jelenhet meg.
– Ó.
– De van benne valami nagyon egyedi, Buffy. Az, ahogyan írsz, ha egyszer nekiülsz.
– Azt hittem, tetszeni fog a tanárnőnek a sok jellemzés – felelem büszkén.
– Nem a jellemzésekről van szó, Buffy, inkább a…
– A „Tények” részekről? – kérdezem.
– Hát, inkább arról, hogy ha találtok egy húszkoronást, nem tartjátok meg – kacsint és mosolyog Randi. – Ilyesmiről. Mindenről, ha érted, mire gondolok. Én ugyanis mindig azt hittem, hogy…
– Hogy?
– Hogy Lillie talán többet törődik magával, mint veletek, gyerekekkel, de…
– És nem így van?
– Soha nem volt úgy, Buffy. Most már értem.
– Anya szuper anyuka – felelem, és eszembe jut Anya, aki az egész hétvégét végigaludta.
Háromszor aludt el a kanapén. Először vicces volt. Egy fültisztító pálcikát dugtam az orrába, kuncogtam, és arra számítottam, hogy felébred. De nem ébredt fel. Akkor sem, amikor már öt pálcika volt az orrában. Végül én szedtem ki. – A világ legjobb anyukája – teszem hozzá. – Csak ráférne egy kis nyaralás – bukik ki belőlem, mivel tegnap este erről sutyorogtunk Bobbyval.
– Lillie csodálatos – mondja Randi, és megölel. – Ahogy az önéletrajzod is.
Erre elbőgöm magam. Mint egy kisgyerek. Folynak a könnyeim. Rázkódik a vállam. Teljesen fura. Mintha a vállammal sírnék. Jólesik, hogy Randi megsimogatja a hátamat.
A nap hátralévő részében végig érzem, hogy sírtam. Sírásgombóc ül a torkomban.
– Csinálunk valamit iskola után? – kérdezi Kaia.
– Nem – felelem. – Nincs jókedvem.
– Oké – mondja Kaia. – De nyugodtan gyere át, ha újra jókedved lesz.
Este az jár a fejemben, hogy ügyesen írok, ha egyszer nekiülök. Lehetne belőlem író?
Meg tudnék írni egy könyvet! Komolyan. Kiadhatnám és meggazdagodhatnék!
1. fejezet, megjegyzések:
Miről szóljon a történet? Írjak olyasvalamiről, amit szeretek? Például a barátnőimről? Vagy arról, amikor megyek haza az iskolából?
Nem tudom, tetszene-e nekem egy könyv, ami arról szól, hogy valaki hazamegy az iskolából, pedig IMÁDOK hazamenni az iskolából.
Lehet, hogy az iskolából hazamenős könyvek unalmasak?
Ez vajon azt jelenti, hogy a könyvnek izgalmasnak kellene lennie?
2. fejezet
Semmiképp nem akarok könyvet írni a síelésről meg a síedzésről. Először is három nap múlva itt a május 17-e, a nemzeti ünnep. Másodszor pedig abbahagytam a síelést. Őstehetség létemre.
Igen, tudom, hogy a kerület egy szabadidős tevékenységem költségeit megtéríti.
Igen, van erőm edzeni.
De.
A kerület csak a klubon belüli edzések árát téríti meg, a síelés pedig annál többe kerül.
Van rá pénzem?
Nincs.
Anyának van?
Duplán nincs.
Nem bánom, hogy abba kell hagynom. Esküszöm. Rengeteg időmbe telt kigyalogolni Kjelsåsba meg vissza.
Azt az időt most más, kellemesebb dolgokkal tölthetem, minthogy kigyalogoljak Kjelsåsba.
Nem tudom, miért álmodoznak sokan arról, hogy Kjelsåsban lakjanak. Próbáltak már kigyalogolni oda? Hetente kétszer? Bjerkéből? Tudják, hogy minden más mennyire messze van onnan?
Jobb itt, az Økernveienen lakni.
Itt is sok a ház meg a kert.
Ugyanakkor szinte minden más közelebb van.
A város legnagyobb tömbháza a miénk. Legalábbis eddig így gondoltam, de most sok új ház épül errefelé. A többségük elég nagy.
Bobby fogat mos a fürdőszobában, és közben komoly képpel nézi magát a tükörben.
– Pisilnem kell – közlöm vele.
Bobby megvonja a vállát.
Bár nem megy ki, leülök a vécére, és elvégzem a dolgom.
Ez korábban bevált, de Bobby most gondosan öblögeti a fogkeféjét.
– Menj ki! – szólok rá. – Pisilek.
– Én voltam itt előbb – feleli Bobby.
– Menj ki, vagy pukizok – mondom.
– Úgysem mersz – válaszolja. – Lány vagy.
Röviden, de hangosan pukkantok egyet.
Bobby komolyan néz rám.
– Menj ki, vagy megmérgezlek – mondom nevetve.
– Igen? – kérdezi Bobby, és ő is pukizik egyet.
Egymásra nézünk.
Mint két harcos, nindzsatekintettel.
Aztán egyszerre felnevetünk.
Lehúzom a vécét, kezet mosok, és Bobby felé rázom le róla a vizet.
– Lett egy barátnőm – közli, és félrehúzódik a vízcseppek elől.
– Dehogy lett! – felelem.
– Ninának hívják.
– Hülye vagy – mondom. – Ha valakinek lesz barátnője vagy barátja a családban, akkor az én leszek!
– Lehet, hogy neked is lesz barátod – feleli Bobby.
– Nina? Melyik Nina? – kérdezem.
– Nina a hetedikből.
– Hazudsz, Bobby. El fogom mondani neki, hogy azzal hencegsz, hogy ti…
– Ő kérdezett meg engem – szakít félbe Bobby. – Nem tudtam, mit mondjak. Bólints, mondta.
– És te bólintottál?
– Igen – feleli Bobby. – És én bólintottam.
SZERELEM?! Most már ezzel is kellene foglalkozni? – hőbörgök magamban iskolába menet.
Mintha nem lenne épp elég, hogy könyvet kell írnom!
A szerelmes könyvek nálam a három legunalmasabb olvasmány közé tartoznak. Mindig arról szólnak, hogy egy lány beleszeret egy fiúba, és nahát: a végén minden jól alakul.
Elena imádja a szerelmes, romantikus regényeket.
Ahogy az osztályban sok más lány is.
– Szereted a szerelmes regényeket? – kérdezem Kaiát az uzsonnánál. Én üres kétszersültet eszem, ő kaviárkrémes-tojásos szendvicset. Emellett nálam vannak Refstad legsavanyúbb narancsgerezdjei, Kaiánál viszont egy érett kivi.
– A szerelmes regényeket? – kérdez vissza Kaia. – Nem, nem különösebben.
– Közületek hányan szeretik a szerelmes regényeket? – kiáltom el magam az osztályban.
SOKAN felteszik a kezüket. Néhány fiú is. De csak mert nem figyelnek.
– Én a vérfagyasztó, meglepő halálesetekről szóló könyveket szeretem – mondja Danilov.
– Apa egyik ismerőse, egy lány, iszonyatos módon halt meg, csak figyelj: a repülőgépek a levegőben összegyűjtik, amit az emberek fent pisálnak és kakálnak, a vécépapírt meg a vizet, amivel lehúzzák. Mert nem csak úgy kifolyik a levegőbe. Amint a repülőgép földet ér, kiürítik a tartályát, ugye. De ez a gép… – mondja Danilov, és a szemembe néz, miközben bólint – ez a gép tízezer méteres magasságban ürítette ki a tartályát. A tartalma egy fagyott pisa- és kakatömb volt, és az találta el annak a lánynak a fejét, akit Apa ismert. A feje szétloccsant, mint egy dinnye, és meghalt.
– Ez nem igaz – mondja Jesper.
– Oroszországban ez rendszeresen előfordul – feleli büszkén Danilov.
– És te erről szeretnél könyvben olvasni? – kérdezem.
– Igen.
– Vérfagyasztó, meglepő halál… – ízlelgetem a szavakat.
2. fejezet, megjegyzések:
Lenézek a füzetemre. Üres, pedig mindjárt vége a tanévnek. De csak azért, mert kísérleteztem az előző füzetemmel.
Nem merem elmondani, mit csináltam.
Legyen elég annyi, hogy nem volt valami jó ötlet.
Előveszem a ceruzát, fellapozom a füzetet az első oldalon, és írni kezdek:
VÉRFAGYASZTÓ. MEGLEPŐ. HALÁL.
