A héten ünnepelte 80. születésnapját Bodor Ádám, és vele az irodalmi élet is: a Petőfi Irodalmi Múzeumban Parti Nagy Lajos köszöntötte mások mellett, de még a Müpa Literárium-sorozatának hanganyaga is felkerült a netre. A Litera.hu nagyviziten járt az írónál, az eheti Hosszúban ezt a kétrészes interjút (1., 2.) ajánljuk, amiből rövid részleteket szemezgettünk, hogy eléggé felkeltsük az érdeklődést.
Így változott meg Kolozsvár
"A dolgok rendje szerint az idő múlásával egy város is alakul, arculata változik, de ez Kolozsvár történetében bántóan esett meg, nincs is más, egykor patinás erdélyi város, amelyik mind a kommunizmus, mind pedig az azt követő lazább évtizedeket ennyire megszenvedte volna. Kolozsvár, a szülővárosom, ahol 46 éven át éltem, mostanra mind tárgyi valóságában, mind abban, amit magából áraszt, teljesen elidegenedett, a város egyénisége megváltozott. Tudni kell, hogy egy Szeged vagy Debrecen méretű, mintegy százötven-kétszázezer lakost elbíró település lélekszáma ma már a félmillió felé közelít. Az utca képe és közönsége drámaian átalakult. Ez egyrészt szándékos erőfeszítések eredménye, olyanok kerültek a város élére, akik érzelmileg nem lettek, igazából nem is lehettek a gazdái. A régi, eredeti városképre hajtottak rá, hogy azt eltüntessék, elhomályosítsák. Sikerült. Miközben egy új, valamennyire karakteres arculathoz hiányzott a képzelőerő, így nem is sikerült azt megteremteni. Ott maradt pusztulófélben a régi, a közbeékelt történelmileg otromba, tájidegen elemekkel. Egy túlontúl eklektikus hazafias értelmetlenség, esztétikai káosz lett a fölösleges szorgoskodásból. Három utcája, ha maradt, ami képes felidézni a város régi hangulatát. Úgyhogy Kolozsvár érzelmileg most már alig jelent valamit, nem túl nagy öröm oda vissza-visszatérni. Miközben az ember azért újra és újra oda vágyik, aztán ahogy kiszáll a kocsiból, vagy leszáll a pályaudvaron, oda az egész. Ahova annyira készültünk, nincs többé."
A meg nem írt novellákról
"Annak a kilencvenöt százaléka még Kolozsváron jelent meg. Utána lehet nézni. Letartóztatás, házkutatás, száműzetés, félelem, rezignáció, erről szóltak a novelláim, mégis megjelenhettek. Egyetlen írásomat vissza nem utasították. Tudod, miért? Mert megírtam őket. A meg nem írt novellák tényleg soha nem jelennek meg. Baljós előjeleket követően a nyolcvanas évek elején állt be a durva fordulat. Gyanakodni már a hetvenes évek végén lehetett. Akkor is döntöttük el Anikóval, hogy megpróbálunk áttelepülni, mert számolni kell azzal, hogy a türelmi időszak véget ér, egyszer csak becsukódik minden ajtó előttem. A folyamat elindult, látszott, a közlési lehetőségeim ott előbb-utóbb megszűnnek, és akkor ennek a szépen induló nagy ívű pályának, hogy ironikus legyek, egyszer csak vége lesz."
Ha Mészöly Miklós jött, Bodornak mennie kellett
"amikor Mészöly Miklós a hetvenes évek közepe táján, vagy épp a vége felé Kolozsváron járt, bejelentkezett az Utunk szerkesztőségébe, ahol én hetente publikáltam. Épp benn voltam, dumálgattunk, kávézgattam, mire kijött szobájából Szilágyi Pista főszerkesztő-helyettes, aki egyébként valamennyi írásom aktív patronálója volt, és megkért, most legyek szíves, távozzam, mert mindjárt jön Mészöly. Tényleg nem kommentálom. Így néztem én ott ki. "
Konokul konok
"Soha nem folytattam személyiségfejlesztő gyakorlatokat. Inkább konok voltam, ennek megfelelően konokul ragaszkodtam is a konokságomhoz. A börtönben, a legeslegfontosabb helyen egy dolgot mindenképp megtanultam: azt, hogy az ember integritása a legnagyobb kincs, ha elveszíted, oda az önbecsülésed, oda mindened."
