Bödőcs könyvéből színdarab lesz, Thuróczy lesz a főszereplő

Bödőcs könyvéből színdarab lesz, Thuróczy lesz a főszereplő

Thuróczy Szabolcs alakítja majd Magyar Oszkárt a Meg se kínáltak színpadi adaptációjában.

ro | 2020. december 14. |

Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című könyvéből (ITT írtunk róla) készül előadás Keresztes Tamás rendezésében a 6színben – írta a hvg.hu. Az adaptációban Magyar Oszkárt, a művészlelkű, alkoholista szobafestőt Thuróczy Szabolcs alakítja. Korábbi interjúnkban Bödőcs ezt mondta erről a karakterről:

„A nagyszülei háború előtti feudalizmustapasztalatához kapcsolódik Oszkár tapasztalata az új feudalizmusról. Ezek adták egymás után magukat. Tudatosan nem lineárisan meséli el az életét, hogy gyerekkorom, ifjúkorom, felnőttkorom, öregkorom, hanem összevissza. Ahogy egyébként a kocsmában beszélünk, ugrálunk a témák közt, flashbackek vannak és vad asszociációk.”

Bödőcs többször is elmondta már, hogy „Thuróczy Szabolcs hangján szól a fejében Oszkár”. 2021 márciusában remélhetőleg majd a színházba járók is meghallgathatják, hogy az milyen.

Korábbi cikkünkben ezt írtuk a szerzőről és a könyvről:

„2017-ben Bödőcs Tibor berobbant az irodalmi életbe az Addig se iszik című paródiakötetével, amiben úgy karikíroz számára kedves szerzőket Esterházy Pétertől Bohumil Hrabalon át Móricz Zsigmondig, hogy nem csupán ujjgyakorlatok lesznek, hanem új történetmesélések is. Ennyi idő elteltével az Addig se iszik egyfajta tanulmánykötetnek tekinthető, bonyolult edzésmódszernek, ami azt dokumentálja, hogy a saját prózanyelv megtalálásához a kánon megismerésén és megértésén át vezetett az út. Bödőcs láthatóan nem azt a célt tűzte ki, hogy könyv formájában folytassa a stand-upokat, hanem prózát akart írni, ún. szépirodalmat.”

Az olvasópróba már elkezdődött, erről ITT találtok egy csomó fotót. A nyitókép is innen van, Szabó Kimmel Tamás készítette.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Nádas, Bödőcs, Szécsi, Leine, Lohonyai - Ilyen volt a Margó harmadik napja!

...

Bödőcs Tibor: A stand-up a csúcs, írásban az egész jéghegyet meg tudom mutatni

...

Bödőcs Magyarországán csak mondat közben lehetünk valakik

KÖNYVHÉT
...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

A hét könyve
Kritika
Magány, szex, szorongás, avagy így éld túl a fiatal éveid – Adorjáni Panna első regényéről
Magány, szex, szorongás, avagy így éld túl a fiatal éveid – Adorjáni Panna első regényéről

Magány, szex, szorongás, avagy így éld túl a fiatal éveid – Adorjáni Panna első regényéről

Hogyan kúszik be a remények helyére az önutálat, és legyőzhető-e a magány? Adorjáni Panna első regénye a hét könyve.

Hírek
...

„Édes Péter, éppen tíz éve léptél ki az ajtón” – írók emlékeznek Esterházy Péterre

...

A Színházi Kritikusok Céhe kivizsgálást kér Orbán János Dénes ellen

...

Orbán János Dénes-ügy: a kormány visszaszerzett 1,3 milliárd forintot

...

Tarr Béla születésnapján levetítik a tévében a Sátántangót – reklám nélkül

...

A Family Guy készítője sorozatot forgat a Dungeon Crawler Carl-könyvekből

...

Erling Haaland, a foci-vb sztárja viking kötetet ajándékozott egy könyvtárnak