A stressz az egyik legnagyobb probléma a modern társadalomban, rengeteg betegséget válthat ki a gyomorfekélytől kezdve az alvászavaron át az ér- és szívrendszeri megbetegedésig. Arról nem is beszélve, hogy legtöbben káros módszerekkel, alkohollal, dohányzással vagy evéssel próbálják ellensúlyozni a hatását. Ami pedig a legrosszabb, hogy szinte teljesen természetesnek vesszük.
Bereczkei Tamás Elhangolódás című könyve árnyaltan mutatja meg a stressz evolúciós történetét, mai hatását és jelentőségét, illetve megvilágító példákkal szemlélteti, miként is volt és van jelen az emberek életében ez a lappangó, de annál nagyobb hatású jelenség. A kötet emelett részletesen foglalkozik egyéb életmódbeli és evolúciós kérdésekkel, erről részletesen írtunk nemrég egy nagyobb cikkben.
Bereczkey Tamás: Elhangolódás - A modern civilizáció evolúciós csapdái (részlet)
A stressz súlyos hatása világosan megnyilvánul a megbetegedési és halálozási adatokban. A súlyos és/vagy hosszú ideig fennálló stresszorok olyan folyamatokat indítanak be, amelyekben állandó kölcsönhatásban vannak bizonyos kóros élettani, pszichológiai és viselkedési változások. Így például a krónikussá váló munkahelyi stressz érelmeszesedést okoz, az pedig gyakran vezet szívinfarktushoz vagy agyvérzéshez. Egy vizsgálatban egy finn ipari üzemben dolgozó munkavállalók halálozási adatait vizsgálták meg. Közel 10 százalékuk halt meg a vizsgált időszakban szív- és érrendszeri betegségekben. A betegségek kialakulásában szerepet játszott a dohányzás, a mozgásszegény életmód, az elhízás, a magas koleszterinszint, a magas vérnyomás és más tényezők.
Azonban a legsúlyosabb kockázati tényezőnek az olyan krónikus munkahelyi stressztényezőket találták, mint a túlterheltség, a rossz munkakörülmények és az önálló döntés hiánya.
Egy 17 évig tartó utánkövetéses vizsgálatban 968 skót férfit és nőt kérdeztek meg, akik mindannyian 56 évesek voltak. Egy kérdőív segítségével felmérték életük stresszes eseményeit a megelőző két évben, majd ezt a felmérést elvégezték 8 és 13 év elmúltával is. A megkérdezetteknek azokat az eseményeket kellett felidézniük, amelyek megzavarták vagy megváltoztatták a megszokott életüket, és ennek az erősségét egy skálán tüntették fel. A 17 éves időszak végére 266 személy hunyt el. A fő halálozási okok között szerepelt a rák (34%), a szív- és érrendszeri betegségek (24%), a légúti betegségek (12%) és más okok (30%). Amikor „kivették a vizsgálatból”, azaz kontrollálták az olyan változókat, mint a kérdezett személy neme, foglalkozási státusza, dohányzási szokásai, testtömegindexe, akkor azt találták, hogy a kóros folyamatokhoz vezető stresszterhelés fontos szerepet játszik a mortalitásban.
Minél gyakoribbak voltak a résztvevők egészségét befolyásoló stresszhatások, annál nagyobb valószínűséggel következett be a haláluk.
A STRESSZVÁLASZOK SOKFÉLESÉGE
Meg kell említenünk, hogy a stresszválaszok óriási egyéni változatosságot mutatnak, mind a szimpatikus idegrendszer, mind a HPA-rendszer által szabályozott reakciók esetén. Egyesek izzadással, vérnyomás- és pulzusemelkedéssel, továbbá fokozódó kortizoltermeléssel válaszolnak egy stresszhelyzetre, miközben mások alig mutatnak reakciót ugyanarra a szituációra. Ez a változatosság számos tényezőre vezethető vissza. Szerepet játszik benne például az, hogy az egyén mennyire érzékeli stresszesként ezeket a hatásokat, azaz alkatánál fogva mennyire sebezhető (reaktív) a stresszre. Előfordul az is, hogy két ember pszichológiai értelemben hasonló módon éli át a stresszt, miközben élettani válaszaik merőben különböznek. Egy vizsgálatban gyerekeknél mérték a stresszre adott válaszreakciókat, mégpedig olyan módon, hogy nézték, hogy a stresszt előidéző feladatok végzése közben mennyire emelkedik a pulzusszámuk és a vérnyomásuk.
Azok, akik átlag fölötti élettani válaszokat adtak – azaz érzékenyek voltak a stresszre –, a többieknél gyakrabban betegedtek meg a következő hónapokban, miután otthon vagy az iskolában nyomasztó élmények érték őket.
Ugyancsak nagy a változatosság a stresszel szembeni rezisztencia mértékében; azt találták, hogy egyesek megbetegednek, mások viszont tökéletesen egészségesek maradnak intenzív stresszhelyzetben is, és vannak, akik viszonylag hamar kigyógyulnak a stressz okozta betegségekből.
Ebben az egyéni sokféleségben fontos szerepet játszanak bizonyos genetikai tényezők. Egy ikervizsgálatban a különféle krónikus stresszhatásokkal kapcsolatos kérdőíveket kellett kitölteniük a résztvevőknek. Legerősebb genetikai befolyást – 45 százalékos öröklékenységet – a szociális stressz területén találtak. Ezt olyan állításokra adott válaszokkal mérték, mint például: „Úgy érzem, kevés figyelmet kapok másoktól. A stressz más típusai (pl. túlterheltség, munkahelyi problémák) alacsonyabb öröklékenységet mutattak. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a stresszre való érzékenység közepes genetikai befolyást mutat, és a stresszválaszokban jelentkező egyéni különbségek nagyobb mértékben vezethetők vissza környezeti hatásokra, amilyenek például a gyermekkori traumák, a házassági krízisek, a munkanélküliség.
Evolúciós megfontolások
Azt látjuk tehát, hogy a gyors, akut stresszválaszok sokszor hasznosak számunkra, hiszen mintegy felkészítik a szervezetet a negatív hatások kivédésére. Erőforrásokat biztosítanak és tartalékokat mozgósítanak az adekvát megküzdési módok megteremtéséhez. Ugyanakkor az intenzív, hosszan tartó, krónikus stressz megnehezíti az életünket és számos betegség forrása lehet. A kérdés tehát úgy szól, hogy a stressz jótékony hatása mégis miért fordulhat át káros folyamatba.
Ha a stresszválaszok alapjában véve hasznosak, akkor miért nem tartanak ki egészen addig, amíg a negatív élethelyzetek fennállnak?
És miért nem maradnak meg egy olyan szinten, amely még előnyös az alkalmazkodás szempontjából?
A válaszhoz előbb nézzük a stressz költségoldalát. Először is, a stresszválaszok energiaigényesek, a védekező mechanizmusok komoly élettani ráfordítást igényelnek. Alapvető evolúciós törvény, hogy a szervezetnek nincs fölösleges, elpazarolható energiája, a meglévő képességeket kell szétosztani a különböző működések között. Ehhez szorosan kapcsolódik a második negatív hatás, miszerint a stresszválaszok más fontos folyamatokkal ütközhetnek. A környezeti hatásokkal küzdő feszült, felajzott szervezetnek kevés ideje van az olyan alapvető feladatok teljesítésére, mint az evés, ivás, szex. Harmadszor, a védekezés és fenyegetés folyamatai gyakran járnak együtt sebesüléssel és különféle testi károsodással.
Bizonyos helyzetekben a veszteségek felülmúlhatják a nyereséget, de a túlélés érdekében a költségeket is vállalni kell. Ez általában véve igaz az élővilág egészének a működésére nézve. Az a haszon, ami a préda elérésével és megragadásával jár a ragadozó számára, többnyire megéri a veszteséget (intenzív erőkifejtés, esetleges sebesülés). Ám az a haszon, amely annak a következménye, hogy a prédaállat megmenekül, szinte minden veszteséget megér a számára, beleértve a súlyos, de nem halálos sérülést is. Itt egy többnyire nem tudatos optimalizáció történik, amelynek biológiai és pszichológiai alapjait a természetes szelekció alakította ki minden faj, így az ember esetében is.
A stresszválaszok értelemszerűen hasznosak, amikor a belőlük származó nyereség felülmúlja a veszteséget.
Amikor viszont a stresszválaszok túllépik ezt a küszöböt, tehát a velük járó költségek nagyobbak, mint a haszon, akkor a szervezet számára már nem előnyösek – kivéve, ha megakadályozzák a még nagyobb ártalmat, a halált. A természetes szelekció úgy kalibrálta ezt a szabályozórendszert, hogy adaptív válaszokat adjon a szervezet normális működése szempontjából, de a nyilvánvalóan káros válaszokat is fenntartsa, ha ezek szükségesek a túlélés és a szaporodás biztosításához. Amikor a Titanic hajótörése nyomán tengerbe kerültek az emberek, a szervezetük minden energiát arra mozgósított, hogy megküzdjenek a hideg víz okozta stresszhelyzettel. Anyagcsere-folyamataik addig folytatták a test fűtését, amíg megérkezett a mentőcsapat, vagy amíg a szervezet erőtartalékai végleg kimerültek.
Történelmi változások
Lehetséges, hogy a napjainkban rendkívül gyakori stresszhez kapcsolható betegségek egy valamikor előnyös és az alkalmazkodást szolgáló stresszválaszok eltúlzásából fakadnak.
Az elhangolódást az okozza, hogy napjainkban lényegesen több és súlyosabb stressztényezővel találkozunk, mint az evolúciós környezetben élő ősünk.
De ne rohanjunk ennyire előre. A fenti logika arra a feltételezésre épül, hogy az ipari társadalmak polgárai lényegesen több stresszhelyzettel szembesülnek, mint a megelőző történelmi korokban élő emberek. És megfordítva: az evolúciós természeti és társadalmi környezethez többé-kevésbé hasonló viszonyok között élő vadászó-gyűjtögető népcsoportok tagjai várhatóan kevesebb stresszt élnek át, mint a gazdaságilag fejlett országok lakosai. Be kell azonban vallani, hogy nagyon kevés vizsgálatot végeztek vadászó-gyűjtögetők körében arra nézve, hogy milyen módon és mennyire gyakran élnek át stresszhelyzeteket, és ezek milyen élettani és pszichológiai tünetekhez vezetnek. Szórványos és meglehetősen ellentmondó adatok léteznek arról, hogy milyen kapcsolat van egyes stresszhelyzetek és bizonyos biológiai stresszmutatók (például a kortizolszint) között. Ugyanakkor kétségbevonhatatlan tény, hogy a vadászó-gyűjtögető társadalmakban csekély mértékben fordulnak elő azok a pszichoszomatikus betegségek, amelyek a fokozott stresszhez kapcsolhatók. Nagyon ritka az alvászavar, szorongás, gyomorfekély, infarktus, agyvérzés. Pedig rengeteg stresszt kiváltó tényező fordul elő ezekben a társadalmakban, gondoljunk a ragadozók jelenlétére, az idegen törzsek fenyegetésére, a kemény időjárási és földrajzi körülményekre, az élelem megszerzése során szerzett sebesülésekre, a törzsben vagy csoportban előforduló vitákra és összetűzésekre. Meglehetősen gyakoriak a vadállatok harapásától, kígyómarástól, ellenséges fegyverektől szerzett sérülések, amelyekből a felépülés hetekig, akár hónapokig is eltart. Egy összehasonlító vizsgálat szerint egy vadászó-gyűjtögető férfi a vadászatra szánt napjainak nagyjából 10 százalékát tölti el olyan betegséggel, amely tartósan megakadályozza őt az élelemszerzésben.
Mégis azt mutatják az adatok, hogy ezek a kockázati tényezők és a vele járó stresszhatások ritkán vezetnek súlyos tünetekhez.
Lehetséges, hogy a kóros stresszválaszokat mérsékli a kemény fizikai aktivitás, amely képes megváltoztatni a stresszre adott élettani és neurokémiai válaszokat. Másrészt a krónikus stresszt lényegesen enyhítik az együtt élő rokonok, akik a nap huszonnégy órájában jelen vannak és szoros érzelmi kapcsolatot ápolnak egymás iránt. Legalább ennyire fontos, hogy a törzsi társadalmakban egy olyan közösségi hálózat működik, amely a javak rendszeres és szabályozott elosztásán keresztül egyfajta biztosítási rendszerként segíti az együtt élő embereket a nélkülözések során.
A TÖRZSI TÁRSADALMAK „BIZTOSÍTÁSI RENDSZERE”
A Paraguayban élő aché indiánok 15-60 fős csoportokat alkotnak, amelyek időszakos falvakban élnek. Ezek a települések rendkívül változékonyak, egyes időszakokban akár naponta új helyekre költöznek az erdőben, ahogy a vadászat és gyűjtögetés megkívánja. Olyan mindennapos, rituális szabályok szerint végbemenő táplálékelosztás működik a körükben, amely magában foglalja a rokonokat és a nem rokon csoporttagokat egyaránt. Elsősorban a vadászott zsákmány (kapucinus majom, vaddisznó, tapír, aguti stb.) húsát osztják el a falu lakói között. Ezzel szemben a gyűjtögetéssel szerzett és irtásos gazdálkodással termesztett növényeket (pálmagyümölcsök, narancs, manióka, földimogyoró, bab stb.), továbbá az erdőben gyűjtött mézet és lárvákat inkább a szűkebb családon belül fogyasztják el.
Ennek az az oka, hogy a hústáplálék – amely az itt élő nép teljes kalóriaszükségletének 70-80%-át fedezi – értékes és nehezen bejósolható erőforrást képez.
Megszerzése számos véletlen tényezőt és kockázatos elemet foglal magában. Szétosztása ezért különösen fontos az itt élő emberek számára. A megfigyelések szerint az aché férfiak a vadászattal töltött napok 40-50%-ában zsákmány nélkül térnek haza. Emiatt időnként komoly éhezések léphetnek fel egy olyan környezetben, ahol hiányoznak a hús hosszabb ideig történő tartósításának a feltételei. De még a sikeres vadászat is változatos képet mutat az egykilós rágcsálótól a 150 kilós tapírig. Ez a változatosság nagyfokú egyenlőtlenséget teremt a fehérjeellátásban, amit nem pótolnak a gyűjtögetett és termesztett növények.
Ezeket a nehézségeket küszöböli ki a zsákmány azonnali szétosztása. Kiszámították, hogy a hústáplálék rendszeres elosztása nélkül a dél-amerikai achék életük 30 százalékában volnának kénytelenek 1000 kalóriánál kevesebb élelemmel beérni. A táplálék elosztásával ez 3 százalékra csökken. Minden család közel egyenlő mértékben részesedik belőle, az eltartottak számának függvényében. Maga a vadász végzi az elosztást, és ugyanannyi húst tart fenn magának és a családjának, mint amennyit a falu bármely más lakójának ad. A következő alkalommal ő és családja lehet a haszonélvezője a mások által elejtett zsákmány szétosztásának. A javak és szolgáltatások kulturálisan kialakult rendszere egyfajta íratlan „vagyon- és életbiztosítást” jelent, amely hatékonyan mérsékli a megélhetéssel kapcsolatos gondokat a nehéz időkben. Az önzetlenségnek és kölcsönösségnek ez a formája hosszú távon kockázatcsökkentő viselkedésnek bizonyul, hiszen biztosítja a táplálékhoz való egyenletes és kiszámítható hozzájutást. Mindez mérsékli az éhezés mint fizikai stressz kialakulásának veszélyét, és egyfajta védelmet nyújt az abból fakadó betegségekkel szemben.
Mai tudásunk szerint a krónikus lelki stressz tömegméretekben a neolitikus forradalom, közelebbről a mezőgazdasági termelés és a letelepült életmód után jelent meg.
Az egyre erősödő munkamegosztás és a társadalmi szerepek éles elkülönülése jelentősen súlyosbította azokat az élethelyzeteket, amelyek stresszhez vezetnek. Mind az elnyomott rétegek (rabszolgák, jobbágyok, nők) körében, mind pedig azoknál, akik fenn akarták tartani vagy növelni szerették volna az elért státuszukat, és ezért kénytelenek voltak másokkal konkurenciaharcokba bocsátkozni. A nagyobb népsűrűség ugyancsak stresszkiváltó hatású, amennyiben a paraziták elterjedése és a fertőző betegségek tömegessé válása nem csupán testi tünetekkel jár, hanem tartós félelemhez és szorongáshoz vezet az egyre növekvő lélekszámú településeken. Általában véve az agrártársadalmak mindennapi élete tele van olyan helyzetekkel és körülményekkel, amelyek fokozott kockázatot jelentenek a stressz kialakulására nézve. A nehéz testi munka, a kevés pihenés, a termények és jószágok adásvétele, az elszegényedés réme, a gyermekhalálozás gyakorisága jókora testi és lelki terheket helyez az itt élőkre.
Fotó: Typotex kiadó / Instagram
