A csütörtöki nyomzóklub tagjai egy csendes évet tudhatnak maguk mögött, semmi zűrzavar, gyilkosság, lopás vagy rejtély. Jelenleg olyan hétköznapi problémákkal vannak elfoglalva, mint például, hogy mit vegyenek fel Joyce lányának esküvőjére. A kitüntetett esemény viszont nem megy olyan simán, mint kellene, Elizabeth-től váratlanul segítséget kér az egyik vendég, akinek az élete forog a kockán. Nem kell hozzá sok és már az összeszokott csapat újra nyomozásba kezd. Richard Osman Oltári vagyon című regénye A csütörtöki nyomozóklub nagysikerű könyvsorozatának folytatása. Az első kötetből nemrég netflixes feldolgozás készült, és már a Z-generáció is odavan Osman könyveiért.
Richard Osman: Oltári vagyon (részlet)
Ford. Orosz Anna
A netről meg lehet tanulni bombát gyártani. Már ha tudod, hol keresd hozzá az infót.
Elmondják, mit vegyél, és azt is, honnan. És aztán hogyan rakd össze az egészet. Még videók is vannak. Símaszkos fickók csavarhúzóval a kezükben. Drótokat forrasztgatnak betongarázsokban pofás kis munkapadokon.
A kockázatokról már kevesebb szó esik. Persze elég nyilvánvalóak. Bizonyára nem kell nagybetűkkel kiírni, hogy az ember óvatosan bánjon a robbanószerkezetekkel. Felesleges hozzátenni, hogy ne próbáld ki otthon, ugye?
A világ összes bombájához találni instrukciókat… nagy bombához, kis bombához, csőbombához, vegyi bombához, amit csak akarsz.
Ebben az esetben közepes méretű kellett. Elég masszív, tehát szállítható, és hatásosan öl.
Végül netről rendelni volt a legegyszerűbb. Mindent megcsinálnak helyetted, a megadott specifikációknak megfelelően legyártják a megrendelt bombát, leszállítják, sőt igény szerint még segítenek is telepíteni. A cég kiváló értékeléseket kapott, és pénzvisszafizetési garanciát vállal arra az esetre, ha a bomba nem robbanna fel. A neve: Bummbele.
Nem olcsó a buli; vegyük csak számításba a szakértelmet, az előállítási és szállítási költségeket, és ami a legfőbb: a titoktartást. Ha érdekel, mennyibe kerül egy ember élete, nos, nagyjából huszonhétezer fontba. Nyilván forgalmi adó és egyéb illetékek nélkül.
Mindenesetre megéri azt a pár rugót, detonáció esetén nem az összegen fogsz rugózni, ugye?
Persze nem a pénz itt a lényeg elsősorban. Bizonyos szempontból épp ellenkezőleg.
Na jó, lássunk neki!
Nem csak az óra ketyeg.
1
Joyce
Igen, igen, egy ideje nem írtam. Bocsika.
Biztos el sem tudták képzelni, merre járhatok. Talán megfordult a fejükben, hogy elszöktem a Bahamákra egy rendőrkutya-kiképzővel.
Igazság szerint a minap épp erről álmodtam. Aztán felriadtam Alan ugatására, aki meglátott egy mókust az ablakban.
Csupán annyi történt, hogy teljesen lefoglalt az esküvő, még gondolkodni sem jutott időm semmiről. Minden olyan gyorsan történt.
Ott voltak a virágok, az esküvői torta… mondják, hogyan lehet egy torta ennyire drága? Csak tojás, cukor meg egy kis margarin, nem? Tudom, szép díszítéssel, de akkor is. Aztán a ruha, na, az jó kis muri volt, Mimóza koktélt ittunk. Sőt, még körmösnél is jártam. Persze láttam már ilyen szalonokat kívülről, de idegenkedtem tőlük. Végül nagyon kedvesek voltak, talán megyek máskor is, esetleg egy következő esküvőre készülve.
Holnap lesz a nagy nap. Csütörtöki menyegző? Ne is mondják! Miért kell nálunk mindig mindennek csütörtökön történnie?
Nem mindennap megy férjhez az ember egyetlen gyermeke. Az itt lakók között egyeseknek már az unokái házasodnak, Joanna viszont kivárt, és azt hiszem, jól tette. Bár éveken át az ellenkezőjét hajtogattam. Ha belegondolok, hogy tavaly ilyenkor még a fociklub elnökével járt…
Paul előtt.
Vele az interneten ismerkedtek meg.
Gyakran hallom az emberektől – na jó, Rontól –, hogy nekem is így kellene randiznom, de aggaszt, hogy mindenkit csak a hitelkártyaadataim érdekelnének.
Ibrahim a lelkemre kötötte: soha ne áruljam el senkinek a kutyám nevét, mert megszerzik a jelszavamat. Hiába mondtam neki, hogy egyetlen jelszavamban se szerepel Alan, kötötte az ebet a karóhoz. Szóval ha az emberek megkérdezik, hogy hívják Alant, azt válaszolom: Joyce-nak. És ha aztán az én nevemet kérdezik, udvariasan elköszönök.
Említettem a virágokat, a tortát, a ruhát meg a többit, azt viszont nem, hogy Joannával ezeken mind hajba kaptunk, sőt sok minden máson is. Például azon, hogy nászinduló helyett csak Backstreet Boys lesz. Odáig jutottunk, hogy azt kellett mondanom: „Ha nem akarod, hogy segítsek, szólj”, mire ezt felelte: „Anyu, nem akarom, hogy segíts”, amin elsírtam magam, erre ő is, és azt mondta, természetesen szeretné, hogy segítsek, én pedig azt, hogy tudom én jól, hogy beleártom magam a dolgába. Szegény Ibrahim pedig pont a jelenet kellős közepén lépett a szobába, aztán szép nyugodtan ki is hátrált.
Mondtam már, hogy nem hülye, kivéve kutyák és jelszavak ügyében.
Joannával eltérő nézeteket vallunk az esküvőről, de ezt lehetett sejteni. Ha a gluténról sem azonos a véleményünk, miről lenne az? Nekem is megvan a magam stílusa (amelyet egy hosszú, boldog emberöltőn át finomítottam), és Joannának is a sajátja. Amit Ron „londoni módinak” nevez.
Az első veszekedésre körülbelül negyvenöt másodperccel a nagy bejelentés után került sor. Amikor a lányom és Paul közölték velem, összeházasodnak, rendkívül izgatott lettem. Bár nemrég ismerkedtek meg, és annyi mindent hallani manapság a Netflixen ugyebár, de akkor is izgatott lettem. Paul elbűvölő, Joanna eddigi választottjaitól (nagyrészt milliomosok vagy amerikaiak) eltérően. Félre ne értsék, semmi bajom a milliomosokkal, sem az amerikaiakkal, nézzék csak meg George Clooney-t, de a változatosság az élet sava-borsa, Paul pedig egyetemi tanár (nem Oxfordban és nem is Cambridge-ben, de akkor is). Ráadásul ez életre szóló munka, szemben egy futballklub elnöki tisztével vagy egy milliomoséval.
Na de térjünk vissza az első vitához.
Megöleltem Joannát, aztán Pault is, és megkérdeztem, nagy esküvő lesz-e. A lányom azt felelte, kizárt, ő meghitt, kis ünnepséget szeretne, mire én valami ilyesmit feleltem: kár, de belenyugszom. Semmi megbotránkoztatót, hisz ismernek, erre ő megjegyezte: „Mi az, hogy kár?” Nagyon udvariasan fejezte ki magát Paul jelenlétében, én mégis láttam, hogy ebből összezördülés lesz, hát arra jutottam, inkább elhárítom a veszélyt, és ezt válaszoltam: „Jaj, ne is figyelj rám, csak az jutott eszembe, mivel a menyasszony nem egy mai csirke, sokan eljönnének”. Erre ő, továbbra is higgadtan: „Nem egy mai csirke?”
Na tessék, ezt jól megcsináltad, Joyce, gondoltam magamban, és így folytattam: „Nem úgy értettem, hogy nem egy mai csirke, csak beugrott, hogy a te korodban általában másodszorra szokás férjhez menni, válás után”.
Rögtön láttam, hogy megint beletrafáltam. Ekkor Paul is közbeszólt, de egyikünk sem figyelt rá a különösen érzékeny fordulat miatt. Joanna elmosolyodott (a szeme persze nem, ez mindig árulkodó, tudják), és azt felelte, ő kis esküvős típus, és így is fog férjhez menni. Beláttam, hogy igaza van, de ismernek. Egymást kergették a képek a fejemben koszorúslányokról, jóvágású hosztokról, akik az asztalukhoz kísérik a vendégeket, virágcsokrokról és táncról. Olyasmit képzeltem magam elé, mint a Bridgerton családban, ha látták. Vidám barátokból álló népes gyülekezet törölgeti a könnyeit és dicséri a kalapomat. Elizabeth, Ron és Ibrahim is jelen lenne. Én az első sorban ülnék, ők pedig mögöttem. Előrehajolnának, és a fülembe súgnák, milyen szép vagyok. Ezek kavarogtak a fejemben, amikor kiböktem: „Biztosan neked van igazad. Mindig te tudod a legjobban, ugye, szívem?” Ekkor megkérte a vőlegényét, hogy menjen ki, és készítsen nekünk teát.
Így leírva már látom, hogy talán másképp kellett volna kezelnem a helyzetet.
A lányom egészen közel lépett hozzám, és azt mondta, nem fogja elveszíteni a fejét, mert Paul még nem látta kiborulni, és szerinte jobb, ha esküvő után legalább másfél évet vár, és csak akkor mutatja meg neki. (Szívesen rávágtam volna, hogy tökéletesen igazat adok neki, de az alkalom nem volt megfelelő. Gerry először akkor látott kiakadni, amikor a háromszobás Haywards Heath-i házban laktunk, és gyermeket vártam, tehát már nem menekülhetett.) Majd megismételte: kis esküvőt akar, vagyis semmi felhajtás, viszont rengeteg szeretet, mire azt feleltem: „Tudom, szó nélkül kellett volna hagynom, de a nagy esküvő nem jelent nagy felhajtást. Talán ezt nem vetted számításba.” Paul visszajött a nappaliba, megkérdezte, hol a tej, kórusban vágtuk rá, hogy a hűtőben, továbbra is egymást fixírozva.
Egyébként tudtam, hogy Joannának igaza van. Tényleg.
De már a születése előtt valósággal bizseregtem az esküvője gondolatára, és számtalanszor elképzeltem, ezért viselkedtem észszerűtlenül.
Most már belátom. Amikor Gerryvel összeházasodtunk, nem telt nagy lagzira. Csodás nap volt, kevés vendéggel. Csak a szüleink, a szomszédaink a 17-esből (a 13-asban lakókat egy sövénynyírós affér miatt nem hívtuk meg), Gerry munkatársa-barátja, egyben a tanúja, néhány ápolókollégám és két unokatestvér, akik mindenáron el akartak jönni. A szertartás után bekaptunk pár szendvicset egy pubban (a különteremben), másnap pedig mentünk dolgozni.
Ezt Joannának is elmondtam. Tudtam, hogy rosszul áll a szénám, és azt találtam ki, ha szóba hozom Gerryt, nyerek némi időt. A lányom hozzám hajolt, megölelt, és így szólt: „Újra és újra elképzelem, ahogy apu az oltár elé vezet”. Nos, nekem ezt már nem kellett elképzelnem, mert annyiszor megtettem, hogy valósággá vált a számomra, ezért visszaöleltem, és megértettem, hogy az élet nem lehet mindig olyan, mint a Bridgerton.
A lányom könnyezve gondolt az apukájára, és én is elsírtam magam, Gerryre emlékezve, Paul pedig visszajött két csészével, és közölte: „A cukrot se találtam, de nem mertem megkérdezni”. Gerry is pont ezt mondta volna, és tudtam, mindegy, mekkora esküvő lesz, engem csak a csodálatos lányom és ez az elbűvölő férfi érdekel. Bár, kis lagzi ide vagy oda, Joanna nem akadályozhatja meg, hogy új kalapot vegyek.
Paul átadta a teát és egy-egy papír zsebkendőt.
Én azt mondtam Joannának, hogy szeretem, ő is ugyanezt mondta nekem, Paul pedig azt, hogy „A jövőre nézve megtudhatnám, hol a cukor?.”
Tájékoztattam, hogy a mikró feletti szekrényben, mire Joanna megkérdezte, nincsenek-e ékszerek vagy kokain a mikróban, esetleg egy pisztoly. Egyik sem volt. E tekintetben nyugodt évet tudhatunk magunk mögött.
Persze még mindig találkozunk csütörtökönként Elizabethtel, Ronnal és Ibrahimmal, és napi szinten átjárunk egymáshoz (Elizabethhez nem, ő még nem áll készen), de egy ideje már kimaradtunk a kalamajkából.
Megmondtam a lányomnak, a barátaim is boldogok lesznek, és meg fogják érteni, hogy kis szertartást szeretne, ezért nem hívjuk meg őket, mire rávágta: nem a fenét! Azt feleltem: „Kizárt, ha kis esküvő lesz, mások előrébb állnak a listán”. Azt kérdezte: „Anyu, te hány vendéget értesz nagy esküvő alatt?” Azt válaszoltam, nagyjából kétszáz főt, erre elnevette magát. Közölte, hogy a barátnője, Jessica (vagy Jacinta? netán Jemima?) marokkói esküvője nyolcszáz meghívottal zajlott.
Én is megkérdeztem, ő hány embert ért kis esküvő alatt, és azt felelte: nagyjából kétszázat, anyu.
Na tessék. Neki meglesz a kis esküvő, amire mindig is vágyott, és nekem is meglesz a nagy esküvő, amire mindig is vágytam. Néha kifejezetten jó, ha az alma messze esik a fájától.
Azt is megkérdeztem, Bogdan és Donna jöhetnek-e, esetleg még Chris és Patrice, amire azt kérte, ne feszítsem túl a húrt, de az esti lagziba meghívhatom őket, mert arra kábé négyszáz vendéggel számolnak. Ez aztán a kis esküvő, Joanna!
A lényeg, hogy az örömanyaruhám kivasalva várja a nagy napot a vendégszobában, az ágyon. Folyton bejárok megnézni. Az új kalapom dobozban. A robertsbridge-i taxis, Mark szerzett egy mikrobuszt, azzal szállít mindannyiunkat az esküvő helyszínére. Nem templomban tartják, bár én úgy képzeltem el, hanem egy tündéri vidéki házban, Sussexben, ami igazság szerint sokkal szebb, mint bármelyik templom.
Az embernek nem szabad mindig megbíznia az álmaiban. Vagy hagynia kell másoknak, hogy megvalósítsák a sajátjukat.
Szóval ha legközelebb hallanak felőlem, már anyós leszek. Paul apja, Archie ráadásul özvegy. Nyolcvan-egynéhány éves, bajuszos, és lerí róla, hogy gondoskodásra szorul. Láttam az ültetési renden, hogy mellé osztottak be a főasztalnál.
Merthogy nem csak a bonyodalmakban szűkölködtünk mostanság, szerelemben is. Hát koccintsunk a holnapra, a szerelemre, és arra, hogy minden jól alakul!
