Peter Jackson komolyan fontolgatta a hipnózist A Gyűrűk Ura után

Peter Jackson komolyan fontolgatta a hipnózist A Gyűrűk Ura után

sa | 2022. augusztus 10. |

A Gyűrűk Ura és A hobbit rendezője a Hollywood Reporter podcastjében beszélt arról, hogy a bemutatót követően a legnagyobb vágya az lett volna, hogy ő is úgy láthassa a filmet, mint bármelyik rajongó: meglepetések soraként - és nem úgy, mint aki az utolsó képkocát is betéve ismeri.

“Amikor A Gyűrűk Ura-filmeket csináltuk, mindig azt éreztem, hogy én vagyok az a szerencsétlen ember, aki soha nem láthatja őket szűz szemmel. Mire a mozikba került, már öt vagy hat éve bennük éltem, úgyhogy nagy veszteség volt, hogy nem láthatom őket úgy, mint mások. Igazából komolyan fontolgattam, hogy elmegyek egy hipnotizőrhöz, hogy elfeledtesse velem a filmeket és a hat-hét évnyi munkát, hogy leülhessek és élvezhessem őket. Ez végül nem történt meg, de beszéltem Derren Brownnal (aki egy brit mentalista - a szerk.), hogy mit gondol, és úgy vélte, meg tudná csinálni.”

A lap megjegyzi, elég kétséges, hogy sikerült volna ilyen mértékű, célzott memóriavesztést elérni Jacksonnál - szeptember 2-től viszont ő is élvezheti majd az Amazon sorozatát, A Gyűrűk Ura eseményei előtt évezredekkel játszódó A hatalom gyűrűit. Erre amúgy szintén kitértek a beszélgetés során, és Jackson elmesélte, hogy az Amazon őt is megkereste, hogy bevonnák a projektbe, és ígéretet is kapott, hogy elküldik neki a forgatókönyvet, de ez végül soha nem történt meg, ehelyett eltűntek. 

Fotó: Mike Walen - Wikipedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Az elvesztett békéről mesél A hatalom gyűrűi megrázó előzetese

„A gonosz nem alszik.  Csak vár” – hallhatjuk A Gyűrűk Ura előzménytörténetének nagyszabású és drámaian szép új előzetesében, amely a béke időszakának végéről mesél.

...

Tolkien kézzel írt levélben mesélt egy rajongójának Középfölde eredetéről

Saját bevallása szerint sokkal tartozott a mítoszoknak és a legendáknak, művét mégis önálló "kitalációnak" tartotta.

...

Vámpírlepkék és fahéjmedvék népesítik be a varázsvilágot, amely még Tolkient is megihlette

J. R.R. Tolkien A hobbit című művét is nagyban inspirálta ez az eredetileg 1927-ben íródott varázslatos fantáziájú meseregény, amelyet most Veronica Cossanteli modernizált. Kritika.

TAVASZI MARGÓ
...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.

...

Tavaszi Margó: még 10 könyv, amit nem érdemes kihagynod

Könyvekkel hangolódunk a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválra.

SZÓRAKOZÁS
...

A Harry Potter-univerzum új Dumbledore-ja megszólalt J. K. Rowling nézeteiről

John Lithgow nem osztja  J. K. Rowling genderrel kapcsolatos nézeteit.

...

Nézz Tarr Béla-filmeket a Cirkóban május elején!

Az ötnapos esemény során Tarr Béle teljes nagyjátékfilmes életművét műsorra tűzik. Ne hagyd ki!

...

„Irdatlan állapotok vannak” – itt a Bödőcs-regényből készült animáció előzetese!

„Mik a legszebb szavaink? Édesanya és éleslőszer!” – hangzik el a Bödőcs Tibor szövege alapján készült animációban.

Harari az AI-ról: Soha ne idézz meg olyan erőt, amit nem tudsz irányítani

Harari az AI-ról: Soha ne idézz meg olyan erőt, amit nem tudsz irányítani

Felejtsd el a hollywoodi képsorokat az utcákon randalírozó, fegyveres robotokról, az AI valósága sokkal veszélyesebb – figyelmeztet az izraeli történész és író Harari az új könyvében, amiből a Guardian közölt exkluzív részletet.

Kiemeltek
...

Agatha Christie álneves könyve nem romantikus és nem lányregény [A nő hétszer]

Agatha Christie azt mondta róla, hogy az egyetlen könyve, amellyel már tökéletesen elégedett volt, holott a megírása idején a világ lángokban állt. A Távol telt tőled tavaszom A nő hétszer sorozat áprilisi olvasmánya.

...

Verskavalkád, Margó és rap: ezeket ne hagyd ki a költészet napján!

Ha még nincs programod szombatra, akkor itt bőven találsz kedvedre való felolvasást, workshopot vagy koncertet.

...

Tapasztó Orsi az örökbefogadásról: A szeretet nem ér véget ott, ahol a vérvonal megszakad

A semmiből érkezett a felismerés, hogy örökbe kell fogadnia egy gyereket.

...

Pion István: Az áldozati szerepnek véget kellett vetni, én mondom meg, ki vagyok

...

Vida Kamilla: Írja felül a történelem ezeket a verseket!

...

Valóban az Üvöltő szelek minden idők legnagyobb szerelmi története? Kibeszélő!

Jó szívvel ajánljuk
Zöld
A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve
...
Zöld

A Microsoft-vezér szerint bármi szabad préda, ami a netre felkerül

A Microsoft AI csoportjának vezetője sommás véleményt fogalmazott meg az internetes szerzői jogokról. Egy interjúban azt mondta, szerinte bármi, amit a felhasználók közzétesznek a weben, az bárki számára szabadon másolható és továbbgondolható.