Kiderült, mikor érkezik A Szolgálólány meséjének ötödik évada

fk | 2022. június 15. |

Már egy ideje lehetett tudni, hogy készülőben van A Szolgálólány meséjének ötödik évada, a Hulu ugyanis már jó régen berendelte az új epizódokat. Bár a koronavírus-járvány erősen hátráltatta a forgatási munkálatokat, a friss hírek szerint mégis jól halad a széria: az új epizódok szeptember 14-én debütálnak a Hulun.

-

A Lydia nénit játszó Ann Dowd korábban azt nyilatkozta, miután elolvasta az első epizódok forgatókönyvét, hogy nagyon izgalmasnak ígérkezik az évad, és olyan dolgok fognak történni, amikre a maga részéről nem is számított. Közben pedig sajnos arról is lehetett hallani, hogy az Emilyt alakító Alexis Bledel viszont kiszállt a sorozatból.

Az új évadban June-nak szembe kell majd néznie tettének következményeivel, miután részt vett Fred Waterford meggyilkolásában. Emellett újra kell definiálnia a saját identitását, és hogy mik a céljai. Közben a frissen megözvegyült Serena megpróbálja növelni a befolyását Torontóban. Az ötödik évadban nagyobb szerepe lesz Lydia néninek, aki Gileád megreformálásán munkálkodik. June, Luke és Moira pedig messziről folytatják a harcukat, hogy megtalálják és megmentsék Hannah-t, June lányát.

Egyelőre azt nem tudni, hogy az ötödik egyben a záróévad is lesz-e, habár Jordan Helman a Hulutól korábban fontosnak nevezte, hogy majd kreatív módon tudják lezárni a történetet. A folytatásba azt is bele kellett kalkulálniuk, hogy Margaret Atwood közben kiadta A Szolgálólány meséjének folytatását, a Testamentumokat (ITT írtunk róla), amely tizenöt évvel azután játszódik, hogy Fredé mögött becsapódott a furgon ajtaja az első rész végén, a Hulu ráadásul az MGM-mel közösen dolgozik a Testamentumok adaptációján is. Éppen ezért nagy kérdés, hogy miként hangolják össze a Testamentumokat A Szolgálólány meséjének végével, de azt is számításba kell venni, hogy később spin-off sorozatok is készülhetnek - írtuk korábban.

Margaret Atwood regényét és az adaptációt szerkesztőségi podcastben beszéltük ki, amit itt újrahallgathattok:

Miért húz be minket még mindig A Szolgálólány meséje? [podcast]
Miért húz be minket még mindig A Szolgálólány meséje? [podcast]

A Szolgálólány meséjének legújabb, negyedik évadáról és a történet sikerének titkáról beszélgettünk a Könyves Magazin legfrissebb podcastjében. 

Tovább olvasok

A Szolgálólány meséje körül egyébként most is izgalmas viták zajlanak. Volt olyan állam Amerikában, ahol a tankerületek betiltották a könyvet. A kiadó pedig készített belőle egy tűzálló változatot, a mostanában egyre gyakoribb könyvégetések elleni tiltakozásul.

Elárverezték az elégethetetlen Atwood-könyvet, a szólásszabadágot támogatják belőle

Az eladás után Margaret Atwood örömét fejezte ki, hogy a speciális kiadás "ilyen sok pénzt hozott a PEN Americának". 

Tovább olvasok

Forrás: Collider

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Elégethetetlen kiadás készült A Szolgálólány meséjéből

Limitált példányszámban tűzálló kiadást készített a Penguin Random House A Szolgálólány meséjéből. Az elégethetetlen példányokat a cenzúra és a könyvégetések elleni küzdelem szimbólumának szánják és aukcióra fogják bocsájtani.

...

Egy amerikai iskolakerületben betiltottak 24 könyvet, köztük A Szolgálólány meséjét

Margaret Atwood és Toni Morrison könyvei is feketelistára kerültek egy idahói iskolakerületben. 

...

Februártól foroghat A Szolgálólány meséje új évada

A Lydia nénit játszó Ann Dowd szerint nagyon izgalmasnak ígérkezik az ötödik évad, és olyan dolgok fognak történni, amikre a maga részéről nem is számított.

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

A hét könyve
Kritika
Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról
Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

Kolozsvár, férfiak és a kíváncsi diktatúra. Tompa Andrea Kiváló testek című új regénye a hét könyve.

Kiemeltek
...

Kicsoda Berg Judit, a kormány irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkára?

Portrénk a Rumini és a Lengemesék szerzőjéről.

...

Hogyan talál haza az, aki otthontalannak született? – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi regényéről

Kiss Villő magyar-amerikai és amerikai-magyar, legyen Liptóvárosban vagy Manhettenben, mindenhol idegen. Felnövéstörténet az otthontalanságról.

...

Krasznahorkai László: Az egész életem egy kísérlet a jóvátételre

Krasznahorkai a The New Yorkernek mesélt hosszú mondatokról, kudarcról, angyalokról és a modern világ problémáiról.

A hagyománytisztelet egy iszonyú gyorsan változó világban öngyilkos stratégia

...

Mennyi bort ittak Kolumbusz matrózai egy nap alatt?

...

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

...

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

...